Bella Ahatovna Ahmadulina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bella Ahatovna Ahmadulina
Bella Akhmadulina.jpg
Élete
Született 1937. április 10.
Moszkva
Elhunyt 2010. november 29. (73 évesen)
Peregyelkino
Nemzetiség orosz
Férje Jevgenyij Jevtusenko, Jurij Nagibin, Eldar Kulijev, Borisz Messzerer
Gyermekei Jelizaveta, Anna
Pályafutása
Jellemző műfajok költészet, széppróza, esszé, műfordítás
Irodalmi irányzat orosz új hullám
Alkotói évei 1955–2010
Első műve Sztruna

Bella (Izabella) Ahatovna Ahmadulina (Бе́лла (Изабе́лла) Аха́товна Ахмаду́лина, Moszkva, 1937. április 10.Peregyelkino, 2010. november 29.) szovjet-orosz költőnő, novellista, esszéista, műfordító, a 20. század második felének, az orosz „új hullámnak” egyik legjelentősebb költője. Joszif Brodszkij a legjobb élő orosz költőnek nevezte,[1] Sonia I. Ketchian, a The Poetic Craft of Bella Akhmadulina szerzője pedig így értékelte: „a 20. század egyik nagy költője, Ahmatova, Cvetajeva, Mandelstam és Paszternak után az ötödik”.[2] Tagja volt az orosz Írószövetségnek, vezetőségi tagja az orosz PEN-központnak, tagja a Puskin Múzeum baráti körének, tiszteletbeli tagja az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiának.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bella Ahmadulina 1937. április 10-én született Moszkvában. Apja tatár származású miniszterhelyettes volt, anyja olasz származású, a KGB-nél dolgozott fordítóként. Bella iskolás korában kezdett verset írni.

Az első kritika 1957-ben jelent meg róla a Komszomolszkaja pravdában. 1960-ban végezte el a Gorkij Irodalmi Főiskolát, miután korábban kizárták (majd visszavették), mivel helytelenítette a Borisz Paszternak elleni rágalomhadjáratot.

1964-ben újságírónőt alakított a Zsivjot takoj pareny (Van egy ilyen legény) című filmben.

Első verseskötete 1962-ben jelent meg Sztruna (A húr) címmel. Ezt követte az Oznob (Láz) 1968-ban, az Uroki muziki (Zeneórák) 1970-ben, a Sztyihi (Versek) 1975-ben, a Metyel (Hóvihar) 1977-ben, a Szvecsa (Gyertya) 1977-ben, a Tajna (Titok) 1983-ban, a Szad (Kert) 1989-ben, utóbbi elnyerte a Szovjetunió Állami Díját.

Ahmadulina költészetét erős líraiság, választékos formaművészet, a költészeti hagyománnyal való szoros kapcsolat jellemzi. 1970-ben ellátogatott Grúziába, s attól fogva a hely fontos szerepet töltött be művészetében. Más grúz szerzők között oroszra fordította Baratasvili, Tabidze és Abasidze műveit.

1979-ben Viktor Jerofejevvel, Andrej Voznyeszenszkijjel, Vlagyimir Viszockijjal és másokkal együtt írást közölt a hatósági engedély nélkül indított és hamarosan betiltott Metropol almanachban.

1993-ban aláírta a „Negyvenkettek levelét”, tiltakozásul az ellen, hogy a keményvonalas kommunisták Alekszandr Ruckoj alelnök és Ruszlan Haszbulatov parlamenti elnök vezetésével megszállták a moszkvai Fehér Házat.

2006-ban az Avtograf veka kiadó azonos című kiadványában (A század autográfjai) egy fejezetet Bella Ahmadulinának szentelt.

2010. november 29-én este hunyt el a mentőautóban. Negyedik férje, Borisz Messzerer festő és díszlettervező közlése szerint a halál oka szív-ér katasztrófa volt.[3]

Dmitrij Medvegyev elnök és Vlagyimir Putyin miniszterelnök hivatalosan részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. Medvegyev „az orosz költészet klasszikusának” nevezte Ahmadulina életművét. [4][5].

Bella Ahmadulinát 2010. december 3-án búcsúztatták a moszkvai Írók Házában,[6] és ugyanezen a napon helyezték végső nyugalomra a Novogyevicsi kolostor temetőjében.[7]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahmadulina Jevgenyij Jevtusenko első felesége volt, később pedig Jurij Nagibin felesége lett. Harmadik férjétől, Eldar Kulijevtől született 1973-ban Liza nevű lánya. 1974-ben Borisz Messzererhez ment feleségül.

Jelizaveta Kulijeva anyja nyomdokait követve elvégezte az Irodalmi Főiskolát, ma férjével Peregyelkinóban él. Ahmadulina második lánya, Anna a Nyomdaipari Intézetben tanult, grafikusként, könyvillusztrátorként dolgozik.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Írásait kezdettől fogva áthatotta a félig tiltott gyümölcs íze: 1959–60-ban versei megjelentek a Szintakszisz című kéziratos ifjúsági lapban, 1968-ban a Poszev emigráns orosz kiadó jelentetett meg tőle egy kötetre való versgyűjteményt, 1979-ben egy szépprózai művel részt vett a Metropol almanachban.”[8] Az új hullám „hangos költőivel” ellentétben sosem volt jellemző rá a társadalmi aktivizmus, sőt költészetének túlságosan személyes „kamarajellegéért” az 1970-es évek elején meg is rótta a hivatalos kritika. Fő témái a barátság, a természet, a lelkiállapotok, a vidéki és városi tájak, a különféle csapadékformák (az esőről poémát is alkotott), de nem volt idegen tőle az önirónia, a clownszerep sem.

Jelentős esszéket írt Puskinról, Lermontovról, Ahmatováról, Cvetajeváról, Mandelstamról, Paszternakról, Tvardovszkijról, valamint legkedvesebb emigráns írójáról, Nabokovról.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Micimackó orosz rajzfilmváltozatában Ija Szavvina Bella Ahmadulina hanghordozását utánozva személyesítette meg Malackát. A rajzfilm bemutatása után Ahmadulina felhívta Szavvinát, és ironikusan megköszönte neki, hogy ilyen „disznóságot” művelt vele.[9]

Kötetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Струна (A húr, 1962)
  • Озноб (Láz, 1968)
  • Уроки музыки (Zeneórák, 1969)
  • Стихи (Versek, 1975)
  • Свеча (Gyertya, 1977)
  • Сны о Грузии (Álmok Grúziáról, 1977, 1979)
  • Метель (Hóvihar, 1977)
  • альманах Метрополь (Много собак и собака, Sok kutya és egy kutya, 1980)
  • Тайна (A titok, 1983)
  • Сад (A kert, 1987)
  • Стихотворения (Versek, 1988)
  • Избранное (Válogatott művek, 1988)
  • Стихи (Versek, 1988)
  • Побережье (A part, 1991)
  • Ларец и ключ (A ládikó és a kulcs, 1994)
  • Шум тишины (A csend zaja, 1995)
  • Гряда камней (Kősor, 1995)
  • Самые мои стихи (Az én verseim, 1995)
  • Звук указующий (Az útmutató hang, 1995)
  • Однажды в декабре (Valamikor decemberben, 1996)
  • Созерцание стеклянного шарика (Nézem az üveggömböt, 1997)
  • Собрание сочинений в трёх томах (Összegyűjtött művei három kötetben, 1997)
  • Миг бытия (A létezés pillanata, 1997)
  • Нечаяние (стихи-дневник, A véletlen, verses napló, 1996—1999)
  • Возле ёлки (A fenyő mellett, 1999)
  • Друзей моих прекрасные черты (Barátaim gyönyörű arca, 2000)
  • Стихотворения. Эссе (Versek, esszék, 2000)
  • Зеркало. XX век (Tükör. A 20. század -- versek, poémák, fordítások, novellák, esszék, felszólalások, 2000)

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A népek barátsága érdemrend (1984)
  • A Szovjetunió Állami Díja (1989)
  • Nosside-díj (olasz, 1994)
  • Puskin-díj (1994)
  • Oroszország elnökének irodalmi és művészeti díja (1998)
  • Bulat Okudzsava-díj (2003)
  • Oroszország Állami Díja (2004)
  • A Haza Szolgálatáért díj (2007)
  • Az Orosz Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja (2009)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

Ez a szócikk részben vagy egészben az Ахмадулина, Белла Ахатовна című orosz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.