Anton Pavlovics Csehov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anton Pavlovics Csehov
Anton Tschechow.jpg
Élete
Született 1860. január 29.
Taganrog, Orosz Birodalom
Elhunyt 1904. július 15. (44 évesen)
Badenweiler, Németország
Nemzetiség orosz
Felesége Olga Leonardovna Knipper
Pályafutása
Írói álneve Antosa Csehontye1
Jellemző műfaj(ok) dráma, novella
Fontosabb művei Sirály (1895)
Ványa bácsi (1899)
Három nővér (1901)
Cseresznyéskert (1904)
Подпись Антон Чехов.png
Anton Pavlovics Csehov aláírása
1 Pályája kezdetén

Anton Pavlovics Csehov (Антон Павлович Чехов) (Taganrog, Orosz Birodalom, 1860. január 29. – Badenweiler, Németország, 1904. július 15.) orosz író, drámaíró. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, az úgynevezett „drámaiatlan” dráma megteremtője, a novella műfajának megújítója.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anton Csehov Dél-Oroszországban, az Azovi-tenger partján fekvő Taganrog kikötővárosban született. Ő volt a harmadik gyermek a családban, hat testvére közül a legkisebbik kétévesen meghalt. Nagyapja jobbágynak született és 20 évvel az 1861. évi jobbágyfelszabadítás előtt váltotta meg saját és gyermekei szabadságát. Anton apja Taganrogban lett kiskereskedő, de vállalkozása csődbe ment, és az adósok börtöne elől 1876 tavaszán Moszkvába menekült. Később a kisebb gyerekekkel felesége is követte, Anton Csehov azonban még három évig Taganrogban maradt, hogy iskoláit befejezze. Ez idő alatt házitanítóként és ruhagyári munkásként dolgozott, hogy megélhetését biztosíthassa. 1879-ben, a gimnázium befejezése után csatlakozott Moszkvában élő családjához, majd a szülővárosától kapott ösztöndíjjal zsebében beiratkozott a moszkvai állami egyetem orvosi fakultására.

Már az egyetemi évek alatt számos humoreszkje, szatirikus elbeszélése jelent meg moszkvai bulvárlapokban, többnyire Antosa Csehontye név alatt. 1882 őszétől a szentpétervári Oszkolki (Szilánkok) című rangosabb szatirikus lap állandó szerzője lett.

1884-ben megszerezte orvosi diplomáját és praktizálni kezdett, ám másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. 1886 elején rendszeres munkatársa lett Alekszej Szuvorin Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapjának, írói hírneve egyre emelkedett. Ekkor kezdte egyre komolyabban venni az írói hivatást; az elkövetkező két év folyamán több mint száz novellát írt, és megjelent két novelláskötete, melyekkel elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat.

Az 1880-as évek közepén jelentkeztek kezdődő betegsége, a tuberkulózis (tbc) első tünetei. Betegségét is kezelendő kelet-ukrajnai utazást tett, ahol anyagot gyűjtött a később először folytatásokban megjelent A sztyepp című kisregényéhez.

1889 nyarán tuberkulózisban meghalt bátyja, Nyikolaj, akit az utolsó hónapokban maga is ápolt. Talán ez is hozzájárult, hogy a következő évben megvalósítsa tervét: felkeresi a távoli Szahalin szigetén létesített fegyenctelepeket. Elhatározásáról barátai és közeli hozzátartozói sem tudták lebeszélni. Moszkvából Szibérián át, hajón és fogaton két és fél hónapig tartó utazás után érkezett Szahalinra, ahol mintegy 10 000 fegyenc egyenkénti összeírását végezte el. Három havi megfeszített munka után, Ázsiát körülhajózva tért vissza Odesszába és onnan Moszkvába. Nem sokkal később Szuvorin társaságában nyugat-európai körútra indult. Bár Szuvorin és lapja nyíltan kormánypárti volt, kemény vitáik ellenére Csehov szellemi társának érezte őt és 15 évig kitartott mellette. Végül a franciaországi Dreyfus-per kapcsán szakított teljesen Szuvorinnal.

A városi életet egyre nehezebben viselte, a természethez és az egyszerű emberekhez közel akart élni. 1892-ben Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel együtt odaköltözött. Bekapcsolódott a helyi egészségügyi- és iskolaügyi szervek munkájába, felújította az orvosi praxist, részt vállalt a kolerajárvány elleni védekezésben; a parasztok gyógyítását ingyen végezte. A gyógyítás, az önkéntes társadalmi feladatok ellátása mellett írói munkássága a tetőpontra ért. Melihovóban készült el egyik legismertebb prózai műve, a 6-os számú kórterem, itt írta egyebek mellett a Szahalin-szociográfiát, a Három év és az Életem című kisregényt, valamint egészen újszerű drámáját, a Sirályt.

A Sirály 1896. őszi bemutató előadása azonban, valamint az 1898-ban írt Az erdő szelleme című darabja megbukott. A Sirály bukása rendkívül megviselte, nem is akart többé drámát írni. Miután találkozott az akkor alakuló moszkvai Művész Színház vezetőivel, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal és Nyemirovics-Dancsenkóval, megváltoztatta elhatározását, munkásságuk ettől fogva jelentős mértékben összefonódott. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsit (1899), a Három nővért (1901) és a Cseresznyéskertet (1904) is. 1901-ben Csehov feleségül vette Olga Leonardovna Knipper (1870–1959) színésznőt, aki nagy sikerrel játszott a szerző darabjaiban.

1897 tavaszán betegsége súlyosbodott. Változtatni kényszerült hajszolt életmódján, orvosai tanácsára Délen kellett élnie. Szeptembertől nyolc hónapig Nizzában volt, a következő télen a Krím-félszigeten, Jaltában tartózkodott. Itt telket vásárolt és egy évvel később már saját újonnan épült házában töltötte a téli hónapokat, közben vágyakozva gondolt Moszkvára és a színházi szezonban ott fellépő feleségére. Művei összegyűjtésén és két utolsó drámáján dolgozott. Bár egyre kevesebbet írt, ekkor keletkezett a Szakadékban című kisregénye és egyik legszebb elbeszélése, A kutyás hölgy. 1900-ban Csehovot az akadémia tiszteletbeli tagjává választották (Tolsztojjal és Korolenkóval együtt), de két évvel később megvált tagságától tiltakozásul, amiért Makszim Gorkij a már megszavazott akadémiai tagságot mégsem kaphatta meg.

1904 januárjában, a Cseresznyéskert moszkvai bemutatóján ünnepelték meg 25 éves írói jubileumát. Amikor néhány hónappal később Jaltából újra Moszkvába érkezett, hirtelen rosszabbul lett, feleségével gyógykezelésre külföldre utazott. Németországban, Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában érte a halál. Sírja a novogyevicsi temetőben áll, egykori jaltai és melihovói háza ma múzeum.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem a történések látszólagos esetlegessége, illetve a figurák belső történéseinek, hangulati változásainak részletes ábrázolása áll.

Csehov írásaival kapcsolatban majd minden elemzés a felszíni történések hétköznapiságának és a mögöttük megrajzolt lélekállapotok gazdagságának ellentétét emeli ki. Ez teszi alkotásait egyedivé. Csehov fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé. Minden írásában jelentős szerephez jut az idő, illetve annak mulandósága. Ez a mulandóság azonban nem tragikus vagy elégikus: egyszerűen csak triviális, és éppen ezért figuráinak nincs esélyük arra, hogy életüknek mélyebb értelmet találjanak.

A drámaíró Csehov[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ChekhovGl 1.jpg

Drámáiban Csehov túllép a hagyományos cselekményvezetés és dialógus-írás modelljein: párbeszédei nem egymásra következő replikák sorozatából állnak; a figurák szinte folytonos, néha egymásba folyó monológokat mondanak, melyek alig reflektálnak a másik szereplő mondandójára. Gyakoriak a félbehagyott mondatok, a témaváltások, és a szereplők gyakran küszködnek gondolataik kifejezésének nehézségével. Figuráit a hagyományos drámafelfogással szemben nem valamilyen szándék, törekvés, hanem a körülmények hatásának ellenállni nem tudás hajtja előre. Mindemellett – szemben a szintén Sztanyiszlavszkij játékmódjára visszavezethető felfogással – Csehov a legtöbb drámáját nem tragédiának (még csak nem is tragikomédiának), hanem egyértelműen komédiának szánta, ezzel is hangsúlyozva a figurák törekvéseinek kisszerű voltát.

Csehov dramaturgiája a látszólagos esetlegességek ellenére nagyon szigorú szerkezeti elveket követ. E következetességnek ismert példája az úgynevezett „csehovi puska” elve, mely szerint ha az első felvonásban megjelenik egy puska, akár csak egy pillanatra is, akkor annak a darab végéig el kell sülnie; ellenkező esetben a puskának nincs helye a dráma szövetében.

A novellaíró Csehov[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az író tudatosan is a novella megújítójának vallotta magát. Legtöbb novellája rövid elbeszélés. Egy-egy élethelyzetet, jellemző mozzanatot ír le. A cselekmény helyett a szereplők beszélgetései válnak fontossá. Hőseit nem jellemzi közvetlenül, nem írja le külső és belső tulajdonságaikat, lelkiállapotukat. "Az író az elhallgatás, a ki nem mondott szavak nagy művésze."(Mohácsy, 154.old.) E novellákba bevonul a hétköznapiság, a szereplők átlagemberek, sokszor magányosak, félénkek, kiknek élete unalmas egyhangúsággal telik. Tragikumuk így groteszk formát ölt. Az író hangjában keveredik az irónia, a tárgyilagosság, a részvét és a szánalom.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csehov irodalmi és drámai hatását Kelet-Európában igen nehéz leválasztani Sztanyiszlavszkij, és az általa képviselt színházeszmény hatásáról. Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok közönsége ugyanakkor korábban találkozott Csehov szövegeivel, mint azok sztanyiszlavszkiji előadásmódjával. Angliában és az Egyesült Államokban az 1920-as, 30-as években Csehov drámái nagy népszerűségre tettek szert, illetve később nagy hatással voltak többek között Tennessee Williams és Arthur Miller drámaírói munkásságára.

Magyarországon Csehov nevét elsősorban drámái tették ismertté, ám az olyan novellák, mint A 6-os számú kórterem vagy A kutyás hölgy szintén hozzájárultak sikeréhez.

Magyar színpadon igen korán, már 1908-tól megjelennek művei (igaz, az ekkori, meglehetősen akadémikus stílusban játszó Nemzeti Színház színpadán nem jutnak nagy sikerre). A negyvenes években Csehov több kisebb műve is színpadra kerül, (például A medve című egyfelvonásos, Csortos Gyula főszereplésével és A dohányzás ártalmasságáról, Törzs Jenő monológ-jellegű előadásában). Valódi sikert az 1945 utáni időszakban, a Várkonyi Zoltán, Marton Endre és mások munkásságának eredményeképpen megjelenő új típusú játékmód alkalmazásával aratnak darabjai.

"A fiatal Csehov mint fura ötletekben gazdag humorista lett hamar híres s nemsokára világhíres íróvá. Élete végső esztendeiben pedig - mint a drámairodalom megújítója és új utakra indítója - ösztönző példaképe volt, s maradt mindmáig a színpadi szerzőknek. Írt közben regényterjedelmű hosszú elbeszélést is, írt hiteles és felfedező jellegű szociografikus útirajzot is, de főleg és elsősorban mégis novellista. (...) Az a novellairodalom, amely Boccaccio óta kísérte az európai széppróza történetét, Maupassant-nal és Csehovval lépett a múlt század utolsó negyedében olyan magasságokig, amelyet az utódok azóta sem tudtak megközelíteni."(Hegedüs Géza)[1]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismertebb novellák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Levél tudós szomszédomhoz (1880)
  • A csinovnyik halála (1883)
  • Perpetuum Mobile (1884)
  • Kaméleon (1884)
  • Szög a zsákból (1885)
  • Fölfelé a létrán (1885)
  • A boszorkány (1886)
  • Vologya (1887)
  • Ellenségek (1887)
  • A varga meg az ördög (1888)
  • Hattyúdal (1888)
  • A párbaj (1891)
  • A 6-os számú kórterem (1892)
  • Rotschild hegedűje ( 1894)[2]
  • A kutyás hölgy (1899)
  • Hivatalos ügy (1899)
  • A lónevű

Kisregény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dráma a vadászaton (1884–1885)
  • A sztyeppe (1888)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok
  2. Le violon de Rothschild (1996). imdb.com, 2011. (Hozzáférés: 2011. december 7.)Film: Скрипка Ротшильда, Törőcsik Mari főszereplésével

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • dr. Mohácsy Károly: Irodalom a középiskolák III. osztálya számára 153–166. old., Korona Kiadó, Budapest 1992.
  • Szerb Antal: A világirodalom története II., Bibliothéca, Bp. 1957.
  • Gereben Ágnes: Csehov világa. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980. ISBN 963-07-1944-4

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anton Pavlovics Csehov témájú médiaállományokat.