Elbeszélés (műfaj)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az elbeszélés (régi magyar nevén: beszély) az szépirodalmi műfaj-hierarchiában tágabb értelemben a novellával azonos jelentésben használt kifejezés, szűkebb értelemben a terjedelmében a novella és a kisregény között elhelyezkedő, gyakran hosszú novellának nevezett prózaepikai műfaj. Ez utóbbi meghatározása sok esetben bizonytalan, gyakran a teoretikusok is ellentmondanak egymásnak az elbeszélésműfaj értelmezésekor. A novellával szemben általában jellemzi, hogy ugyan szintén egyetlen cselekménysorra fűződik fel, ám az események és leírások bőségesebben, részletesebben kifejtve kapnak helyet benne, emellett gyakoribbak a helyzetváltoztatások és a fordulatok. Verses változata az elbeszélő költemény válfajaként számon tartott költői elbeszélés.

A műfaj tipikus példái Stendhal Vannina Vannini, Puskin Dubrovszkij, Kleist Michael Kohlhaas, Tolsztoj Kozákok, Gorkij Csudra Makar, Thomas Mann Tonio Kröger, Krúdy Gyula Az útitárs című elbeszélései.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon II. (Cam–E). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1972. 1027–1028. o.
  • Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998 159. o. ISBN 9638577355