Tennessee Williams

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tennessee Williams
Tennessee Williams NYWTS.jpg
Tennessee Williams 1965-ben
Élete
Született 1911. március 26.
Columbus
Elhunyt 1983. február 24. (71 évesen)
New York
Nemzetiség amerikai
Szülei Cornelius Williams és Edwina Dakin
Pályafutása
Jellemző műfajok novella, színmű, esszé
Fontosabb művei A vágy villamosa
Macska a forró bádogtetőn
Irodalmi díjai Pulitzer-díj
Tennessee Williams signature.svg
Tennessee Williams aláírása
Eredeti neve: Thomas Lanier Williams

Tennessee Williams (Columbus, Mississippi, 1911. március 26.New York, New York,1983, február 24.), amerikai drámaíró, sok jelentős színházi díj jutalmazottja.

Életrajzi adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tennessee Williams a "Thomas Lanier Williams III" brit eredetű nevet kapta amikor anyai nagyapja házában (Columbus, Mississippi) meglátta a napvilágot. Nagyapja a helyi anglikán templom (Episcopal Church) plébánosa volt. Amikor 1939-ben New Orleansba (Louisiana) költözött, Williams keresztnevét a déli állam neve után Tennessee-re változtatta. Hároméves korában a család Clarksdale-be (Mississippi) tette át székhelyét. Amikor elérte ötödik évét, Tennessee diftériát kapott, és majdnem két évbe telt mire újra megtanult járni. Közben olvasott és történeteket írogatott. Anyja, a déli úrihölgyek státuszáról ábrándozó Edwina Dakin Williams, fiát tizenegy éves korában megajándékozta egy írógéppel. Apja, Cornelius Williams, egy cipőgyár utazó ügynökeként kereste kenyerét. Ahogy a gyerekek nőttek, apjuk úgy lett velük egyre gorombább. Kedvence Tennessee bátyja, Dakin volt, valószínű Tenessee betegsége és hosszadalmas gyengélkedése miatt.

1918-ban, amikor Williams elérte hetedik évét, a család megint szedte a sátorfáját és University City-be (Missouri) költözött. Williams itt járta ki a középiskolát.[1] 16 éves korában egy újságtól öt dollárt kapott a „Tud-e egy jó feleség jó pajtás is lenni?” című írásáért. A következő évben megjelent nyomtatásban első novellája „The Vengeance of Nitocris” címmel a Furcsa történetek (Weird Tales) nevű folyóiratban. A korai 30-as években Williams a University of Missouri hallgatója volt, de diplomáját végül is az iowai egyetemen (University of Iowa) kapta meg 1938-ban.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karrierje folyamán harminc színdarabot (közöttük több egyfelvonásosat), két kötet verset, és együttesen öt kötet esszét és novellát produkált. Korai munkái közé tartoznak a Candles to the Sun, és a Fugitive Kind. Az 1935- ben írt Cairo, Shanghai, Bombay! című színdarabját még ugyanabban az évben egy amatőr társulat Memphisben (Tennessee állam) elő is adta. Első, szakmai hozzáértéssel színre vitt darabját, az Angyalok csatáját (Battle of Angels), 1940-ben mutatták be a közönségnek.

Williams legtöbb írásának témáját problémákban bővelkedő családja szolgáltatta. Legközelebb Rose nővéréhez érezte magát. Rose karcsú szépség volt, akit sajnálatos módon skizofréniával kezeltek egészen fiatal kora óta. Amikor a kezelés az elmegyógyintézetben sikertelennek bizonyult és állapota romlott, szülei beleegyeztek abba, hogy a lányon agylebeny-vágást (lobotómiát) végezzenek. Ez a sebészeti eljárás azokban az időkben gyakori volt, a nyugtalanabb pácienseknél alkalmazták. A műtétre 1937-ben, Knoxville, Tennessee-ben került sor, siralmas eredménnyel: Rose egész életére cselekvőképtelenné vált. Williams soha nem bocsátott meg szüleinek. Szeretett nővére tragikus kimenetelű operációja is valószínűleg tovább erősítette alkoholizmusát és a különböző kábító hatású gyógyszerek iránti függőségét. A gyógyszereket doktora, Dr. Max (Feelgood) Jacobson írta elő számára.[2] Igen valószínű, hogy az író gyakori depressziója genetikai rokonságban állt nővére neurotikus idegalkatával.

Az író attól félt, hogy egy szép napon, mint Rose, majd ő is megőrül. Az „őrült hősnő” témája több drámájában is felbukkan. A stabilitást számára egy Frank Merlo nevű, második generációs, szicíliai amerikaival való kapcsolata jelentette. 1947-ben ismerkedtek meg, miután Merlo a háború végeztével leszerelt. Merlo kiegyensúlyozott egyénisége gyógyító hatással volt Williams depressziós periódusaira: az író ekkor alkotta legmaradandóbb munkáit. A kapcsolat 1963-ig, Merlo haláláig tartott. Tüdőrák vitte el.[3]

Vivien Leigh Blanche DuBois szerepében, A vágy villamosa című filmben, 1951

1939-től kezdve egy ideig New Orleansban lakott. Itt kezdte el írni A vágy villamosát (A Streetcar Named Desire, 1947), melyet végül is Floridában fejezett be, ahová a 40-es években költözött le. Szereplői gyakran tükrözik családja életét, illetve a családtagok egyéniségeit. A vágy villamosa hősnőjét, Blanche DuBois-t Rose után mintázta, de egyes irodalmárok úgy vélik, Blanche-ban Williams számos jellemvonása is megtalálható. Mondják, hogy amikor a darabot írta, úgy érezte rövidesen meghal, és ez a mű lesz a hattyúdala. A történet New Orleansban, az úgynevezett francia negyedben (French Quarter) játszódik. A tragédiát az özvegyen maradt Blanche DuBois vezeti be, aki egy bőrönddel megjelenik húgánál, Stellánál. Blanche a céltalanság megtestesítője. A cselekményt nemcsak a régi, elveszett Déli Élet utáni sóvárgás szövi át, de az élet brutális oldala is. Köszönhetően Blanche munkásosztálybeli sógorának, Stanley Kowalskinak, a darabban megtaláljuk a féltékenységet, a durvaságot, a nemi erőszakot, és mindennek eredményeképpen, az őrületet. Blanche törékeny idegrendszere felmondja a szolgálatot, és New Orleans-i látogatása az elmegyógyintézetben végződik. A darab Williams számára 1947-ben meghozta a Pulitzer-díjat, és a New York Drama Critics Awardot.

Az Üvegfigurák (The Glass Menagerie, 1944) című műve egy déli államból származó, St. Louis (Missouri) városában élő anya-lánya-fia keserű drámája. A három ember közös lakásban lakik. Anyját és bénalábú húgát a fiú tartja el, akinek egyetlen szórakozása az esti mozi, anyjáé a déli emlékek felett való ábrándozás, Laura húgáé pedig egy üvegállatokból álló gyűjtemény. Az anya és fia kísérlete hogy férjet találjanak Laura számára kudarcba fullad, és a fiú elmenekül családjától.

A második Pulitzert a Macska a forró bádogtetőn (Cat on a Hot Tin Roof) hozta meg 1955-ben. Itt megint egy déli családról van szó, ebben az esetben egy nagycsaládról. A pátriárka halálos betegsége – amit eleinte titkolnak előtte – és az örökség körüli harc adja meg a történet keretét. Ezen belül ott van a pátriárka fia (egy homoszexualitásával vívódó fiatal férj aki bánatában iszik), kétségbeesett felesége aki gyereket akar tőle az örökséget biztosítandó, férje bátyja akinél szexuális szempontból rendben van és már vannak is gyerekei, és a család aggódó matriarchája. Williams majdnem minden művében – mint ebben a darabban is – megtalálhatóak az alkoholizmus, a homoszexualitás és az agybaj elemei, csakúgy mint való életében. Sebastian karakterét a Suddenly Last Summer című munkájában egyenesen saját magáról mintázta, és ugyanitt használta fel nővére agyműtétének történetét is.

Az iguána éjszakája (The Night of the Iguana, 1961), melynek helyszínéül Williams Mexikót választotta, egy lebukott pap és egy vénkisasszony megrázó története; a drámáért New York Drama Critics Award-ot kapott. A Tetovált rózsa (The Rose Tattoo) 1951-ben Tony Award-ot nyert. Az ifjúság édes madara (Sweet Bird of Youth, 1959), az ambíció és egy rossz vágányra futott szerelem története.

Tennessee Williams egy olyan társadalomban nőtt fel amelyben a konvenciók erősen negatív hatással voltak a nonkonformista polgárok életére. Szexuális orientációja és vallási kételyei miatt magát kívülállónak érezte. Erőteljes írásaiban az emberek mindennapos dolgai szimbolikus jelentőséget kapnak. Karakterei minduntalan konfliktusba kerülnek az emberi természet szélsőséges oldalaival: az őrültség, a nimfománia, a vérfertőzés, a homoszexualitás, az erőszakos halál okait boncolgatja. Az író számára mindehhez a mintát a déli ember különleges természete és körülményei szolgáltatták. Idővel ez a sajátságos atmoszféra bekerült az amerikai irodalomba „déli gótika” néven, mint külön irodalmi zsáner; Williamson kívül legismertebb művelői Flannery O'Connor, Eudora Welty, William Faulkner, Katherine Ann Porter, Truman Capote és Harper Lee voltak.

Bár a Something Cloudy, Something Clear című munkáját már 29 éves korában elkezdte, kisebb-nagyobb megszakításokkal egész életében ezen dolgozott. A darab története önéletrajzi, egy korai romantikus viszony leírása. Színpadra először 2006-ban vitték Provincetown-ban (Massachusett állam), a Shakespeare on the Cape nevezetű színtársulat feldolgozásában, mint részét az úgynevezett First Annual Provincetown Tennessee Williams Festival-nak. The Parade, or Approaching the End of a Summer című művét 2008 tavaszán publikálta a New Directions kiadóvállalat. Ugyanez a vállalat ugyanebben az évben adta ki Williams utolsó darabját is: Ez a ház bontásra vár (A House Not Meant to Stand). Williams a darabot tipikusan déli, gótikusan ijesztő történetnek nevezte. A gyűjtemény szerkesztői ezeknek az experimentális stílusban írt munkáknak The Traveling Companion and Other Plays címet adták.

Legkiemelkedőbb színdarabjait többször is filmre vitték. Hőseit befutott színészek játszották, közöttük Richard Burton, Marlon Brando, Katherine Hepburn, Paul Newman, Elizabeth Taylor, Montgomery Clift, Bette Davis.

Tennessee Williams 1953-ban

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Williams egy bizarr baleset következtében halt meg 1983 február 24-én, a Hotel Eysee nevű New York-i hotelszobájában. Szokása szerint, miközben gyógyszert csepegtetett szemeibe, az üveg fedelét fogai között tartotta, de ezúttal az üveg kupakja valahogy a torkára csúszott, ott megakadt, és Williams megfulladt.[4] A rendőrségi vizsgálat azonban kimutatta, hogy a fulladáshoz minden valószínűség szerint alkoholizmusa, azonkívül a szobájában talált mérgező hatású gyógyszerek is hozzájárulhattak. Bár Williamsnak két otthona is volt – egyik Key Westen, a másik New Orleansban –, ironikus módon mégis egy hotelben érte a halál. Azokban az időkben a hotelszobákban élő írókat szinte a társadalom kivetettjeinek tekintették – nem mintha Williams-ot ez zavarta volna, hiszen egész életében kívülállónak érezte magát. 1983 március 3-án temették el Saint Louis városában (Missouri állam), bátyja kívánságára a katolikus szertartás szerint.

Irodalmi örökségét a Sewanee-i (Sewanee, The University of the South, Tennessee) egyetemre hagyta, anyai nagyapja, Walter Dakin emlékére (hajdanában nagyapja ennek az egyetemnek volt a diákja). Az alapítvány az alkotói íróközösség programjait támogatja. Évekkel később, miután Rose az elmegyógyintézetben meghalt, Williams hagyatékából még több mint 50 millió dollár jutott az egyetemnek.

Díjat nyert munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyfelvonásos darabok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Williams több mint hetven egyfelvonásos szíművet írt, melyekben körülbelül ugyanazokat a témákat dolgozta fel mint hosszabb műveiben. Az elmúlt évek alatt ezeket a New Directions kiadóvállalat gyűjtötte össze New York Cityben. Egyik legismertebb egyfelvonásosa az I rise in Flame Cried the Phoenix, amely legnagyobb bálványa, David Herbert Lawrence és felesége vitatott kapcsolatáról szól.

  • Mister Paradise and Other One-Act Plays
  • Dragon Country: a book of one-act plays
  • The Traveling Companion and Other Plays
  • 27 Wagons Full of Cotton and Other Plays
  • The Theatre of Tennessee Williams, Volume VI
  • The Theatre of Tennessee Williams, Volume VII

További gyűjtemények:

Válogatott novellák és novellagyűjtemények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • "The Vengeance of Nitocris" (1928)
  • "The Field of Blue Children" (1939)
  • "The Resemblance Between a Violin Case and a Coffin" (1951)
  • Hard Candy: a Book of Stories (1954)
  • Three Players of a Summer Game and Other Stories (1960)
  • The Knightly Quest: a Novella and Four Short Stories (1966)
  • One Arm and Other Stories (1967)
  • Eight Mortal Ladies Possessed: a Book of Stories (1974)
  • "Tent Worms" (1980)
  • It Happened the day the Sun Rose, and Other Stories (1981)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Tennessee_Williams című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Tennessee Williams and John Waters (2006) Memoirs, New Directions Publishing, 274 pages ISBN 0-8112-1669-1
  2. „The Kindness of Strangers”, Spoto
  3. Jeste ND, Palmer BW, Jeste DV. Tennessee Williams. Am J Geriatr Psychiatry. 2004 Jul-Aug;12(4):370-5. PMID: 15249274 [1]
  4. Suzanne Daley (27.2.1983). Williams Choked on a Bottle Cap. The New York Times (engl.; abgerufen 27. Mai 2007)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tennessee Williams témájú médiaállományokat.
Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Tennessee Williams témában.