Desztalinizáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sztálin halotti maszkja

Desztalinizációnak nevezik Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet diktátor halála (1953. március 5.) után a kommunista országokban elkezdődött, a törvénytelenségek és a személyi kultusz megszüntetését célzó folyamatot, a sztálinizmus bűneivel való szembenézést. A desztalinizáció célja nem a kapitalista rendszerváltás, hanem a kommunista rendszeren belüli önkorrekció, a demokratizálás volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet blokk politikáját végig a központ, a szovjet kommunista párt politikája dominálta. A Szovjetunióban 1953 márciusában, közvetlenül Sztálin halála után megindult a harc a hatalomért. Berija és Hruscsov küzdelméből az utóbbi került ki győztesen. Hruscsov a desztalinizáció nevében igyekezett politikai riválisait semlegesíteni. Az SZKP XX. kongresszusán, 1956 februárjában addig szokatlan nyíltsággal bírálta a sztálini terrort és az elkövetett bűnöket.

Az „olvadás” később a keleti blokk más országaira is átterjedt. Magyarországon 1953-ban leváltották Rákosi Mátyást és Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki reformokat vezetett be.

Felemás eredmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A desztalinizáció csak féloldalasan sikerült. A kommunista rendszer nem volt képes a megújulásra. A korábbi bűntettek felelőseit többnyire nem büntették meg, csak kiszorították őket a hatalomból. A diktatúra továbbra is fennmaradt, a szovjet befolyás nem csökkent a blokk országaiban. A nyílt terror helyét átvette a manipuláció, a megfélemlítés és a lekenyerezés.

Magyarországon 1956 elején Rákosi visszatért a hatalomba. Az olvadás utáni újabb keményedés 1956-ban forradalmat váltott ki, amit a Szovjetunió keményen levert. A későbbi Kádár-korszak ugyanezt a felemásságot képviselte: a terror megszűnt, az állampárt nagyobb jólétet biztosított, de a rendszer alapját képező elnyomó hatalom megkérdőjelezhetetlen maradt.

Későbbi reformperiódusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezután a reformkísérletek rendszeresen vissza-visszatértek a keleti blokk országaiban.

Magyarországon 1968-ban meghirdették az új gazdasági mechanizmust. A kommunisták megpróbáltak az addigi szovjet mintán alapuló tervutasításos gazdasági modellt lebontani. A vállalatoknak nagyobb önállóságot biztosítottak. A kísérlet egy év után megbukott, és az intézkedéseket nagyrészt visszavonták.

Egy hasonló desztalinizációs kísérlet volt a prágai tavasz, amely az „emberarcú szocializmus” megteremtését tűzte ki célul, de azt is leverték a szovjetek.

1980-ban Lengyelországban a munkások sztrájkokkal követelték A megbénult országban Wojciech Jaruzelski tábornok 1981-ben szükségállapotot vezetett be.

Végül Gorbacsov 1985-től kezdődő reformjai a szovjet blokk összeomlásához vezettek.

Értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minthogy a desztalinizáció soha és sehol nem következett be teljes mértékben, ezért nem lehet eldönteni, hogy eleve lehetetlen lett volna megvalósítani, vagy pedig hirdetői nem gondolták komolyan a megvalósítását. Érdekes felvetés az is, hogy vajon a desztalinizáció szükségszerű következménye-e a polgári demokrácia, annak pedig a kapitalizmus restaurációja?

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]