Szerkesztő:Jeno9/tervek

jeno9

A közeljövő tervei:

• User:Jeno9/Kárpátalja portál
• Tájékozódás a terepen, turisztikai alapismeretek
• Kárpátaljai várak
• Lucius Quinctius Cincinnatus
• Magyar Királyi Koronaőrség

Kárpátalja földrajza sablon

Sablon:Kárpátalja földrajza

Jamato

IJN Yamato
Hajótípus	Csatahajó
Üzemeltető	Japán Császári Haditengerészet
Hajóosztály	Yamato-osztály
Pályafutása
Megrendelés	1937. március
Építés kezdete	1937. november 4.
Vízre bocsátás	1940
Szolgálatba állítás	1941. december 16.
Sorsa	1945. április 7-én öngyilkos bevetés során amerikai repülőgépek süllyesztették el.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	64 170 t (üresen) 71 659 t (harckészen)
Hossz	263,2 m
Szélesség	38, 9 m
Merülés	10,3 m
Hajtómű	12 Kanpon [kazán] 4 gőzturbina 4 hajócsavar 150 000 LE (110 MW)
Sebesség	27 csomó (50 km/h)
Hatótávolság	13 334 km 16 csomós (30 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet	9 db 46,0 cm-es ágyú 12 db 15,5 cm-es ágyú 12 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyú 24 db 2,5 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 146 db) 4 db 1,3 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 2,5 cm-es) 7 db repülőgép
Legénység	2 500–2 800 fő
Sablon • Wikidata • Segítség

Az IJN Yamato a Császári Japán Haditengerészet csatahajója, a Jamato osztály névadó hajója volt. Testvérhajója az IJN Muszasi volt.

A csatahajón rendszeresített 46 cm-es nehézlövegek a világ legnagyobb hajóágyúi voltak. A légvédelmi fegyverzet kezdetben nem volt kielégítő. A háború alatti további beépítésekkel végül a a Yamatonak 146 db 2,5 cm-es légvédelmi gépágyúja volt. A csatahajó részt vett a második világháború több nagy csendes-óceáni tengeri hadműveletében. Fő erejét, a hatalmas nehéztüzérséget azonban a tengeri háború légi-tengeri háborúvá való átalakulása következtében már alig hasznosíthatták. A Yamato 1945. április 7-én Kyushu-szigettől délre amerikai repülőgépek süllyesztették el.

==Története

Yamato felépítése (1944-1945)

Az 1941. december 16-án szolgálatba állított csatahajó 1942 júniusában Yamamoto zászlóshajójaként vett részt a midwayi csatában. Ekkor semmilyen szerepet nem játszott, mivel a többi csatahajóval együtt messze Nagumo Csúicsi anyahajói mögött haladt, így nem tudott időben a csata helyszínére érni, csak az anyahajók elsüllyesztése után, amikor viszont a japánok már nem tehettek mást, mint hogy visszavonultak.

Augusztus végén a Yamatót Trukra vezényelték, azzal a szándékkal, hogy bevetik a Guadalcanal körüli harcokban. A bevetésre azonban végül sosem került sor, egyrészt mert a parancsnokság túlzottan is féltette az értékes hajót, másrészt pedig sokallták a nagy üzemanyag-fogyasztását. Ezek mellett pedig a Yamato 46 cm-es lövegeihez ekkor még nem is volt olyan lőszer, ami szárazföldi célpontok elleni támadásra megfelelt volna.

1943 februári megérkezése után a Musashi átvette a zászlóshajó tisztét. A két csatahajó csaknem teljes tétlenségben töltötte a következő hónapokat is. Májusban a Yamato visszatért Japánba, ahol légvédelmi fegyverzetét megerősítették, és felszerelték a csatahajóra az új Type22 radart is. Augusztusban a Yamato visszatért Trukra, ahol ismét tétlenül állt egészen decemberig.

December 25-én a Yamato éppen egy csapatszállító konvojt kísért, amikor Truk közelében megtorpedózta az amerikai USS Skate tengeralattjáró. Csupán egyetlen torpedó talált célba, az viszont jókora károkat okozott. A hátsó lövegtorony közelében, jobb oldalon robbanó torpedó hatására az övpáncélt és a torpedóvédő válaszfalat összekötő szegecselés csaknem 25 méter hosszan elnyíródott, s a hajó belsejébe több mint 3.000 tonna víz ömlött.

A csatahajó 1944 január közepén tért vissza Kure kikötőjébe, a sérülések kijavítására. A nagyjavítás alatt újabb légvédelmi ágyúkkal is felszerelték. Az új támaszpont, Tawi-Tawi felé haladva a Yamato 1944. április 21-én betért Manila kikötőjébe.

Júniusban a csatahajó részt vett a saipani ütközetben, ahol, a midwayi csatához hasonlóan ismét nem játszott semmilyen szerepet. A következő bevetésre októberben került sor, amikor is a csatahajó részt vett a leytei csatában. Az ellenséges légitámadások itt szinte teljes egészében a Musashi ellen irányultak, a többi csatahajó alig kapott találatot. A Yamatót a Sibuyan-tengeren csupán két találat érte. Az egyik nem sok kárt okozott, de a másik a hajó orrát találta el, és a vízvonal alatt nagy léket szakított a hajótestbe, melyen keresztül ismét 3.000 tonna víz ömlött a hajóba.

A következő nap a japánoknak sikerült kijutniuk a szigetek keleti oldalára és a partraszállás helyszínét megközelítve találkoztak egy kísérő-anyahajókból álló amerikai kötelékkel. A csatahajó történetében ez volt az egyetlen alkalom, amikor felszíni célpontok ellen használhatta hatalmas főtüzérségét. A csatahajó összesen 104 darab 46 cm-es lövedéket lőtt ki. A csatahajót közben egy újabb bombatalálat érte de nagy kárt nem okozott.

Leyténél a japán flotta lényegében megszűnt létezni.A Musashi elsüllyesztése után ismét a Yamato lett a japán flotta zászlóshajója, bár ez a flotta ekkor gyakorlatilag már nem is állt másból, mint a zászlóshajóból, és néhány kísérőhajójából. 1945. március 19-én a hirosimai-öbölben álló csatahajó ellen támadást intéztek a közelben portyázó amerikai anyahajók gépei. A hajót csupán egyetlen bomba találta el, mely a parancsnoki híd mellett csapódott be, és nem okozott nagy sérüléseket.

Az okinawai partraszállás már egyenesen Japán létezését fenyegette, s a hadvezetés nem habozott minden, még rendelkezésre álló erőt bevetni, hogy megpróbáljanak más folyást adni az eseményeknek. Tudták, hogy végül is nem veszíthetnek semmit, hiszen ha Okinawa elesik, Japánnak úgyis vége. Ezért egy nagy kamikaze akciót terveztek, melyben a Yamato is szerepet kapott. Az elképzelés szerint a csatahajó előretört volna az okinawai partokig, majd ott zátonyra futtatva magát, a továbbiakban parti erődként működött volna. A terv azzal számolt, a kamikazék támadásai majd megritkítják az amerikai anyahajók sorait, csökkentve ezzel a Yamato kötelékre váró légiveszélyt. A csatahajó néhány tisztje is kifejezte ellenérzését az akcióval kapcsolatban, de a döntéshozatalba persze nem volt beleszólásuk. Annyit azért sikerült elérniük, hogy az engedélyezett 40 helyett 60% üzemanyagot vettek fel, ami, a közhiedelemmel ellentétben, elvileg elég lett volna egy oda-vissza útra is.

A japán (fekete vonal) és az amerikai kötelékek (piros) útvonlai a Ten-gó hadművelet során

A Yamato, a Yahagi könnyűcirkáló és nyolc romboló kíséretében 1945. április 6-án, délután háromkor futott ki Tokuyamából. A „Ten-gó hadművelet” névre keresztelt hadműveletet annak egyik legnagyobb ellenzője, Ito Seiichi altengernagy irányította. A Yamato parancsnoka Ariga Kosaku ellentengernagy volt.

A köteléket a Bungo-szorosban még aznap este észrevette két amerikai tengeralattjáró, az USS Hackleback és az USS Threadfin, melyek túl messze voltak, ahhoz, hogy támadást indítsanak, de természetesen rögtön jelentették a japán hajók feltűnését.

A Yamatót április 7-én, reggel fél kilenc körül észlelte először az amerikai Essex anyahajó egyik felderítő repülőgépe, s az amerikaiak ettől kezdve folyamatosan szemmel tartották a japán köteléket. A csatahajón reggel tíz óra után rendelték el a harckészültséget, amikor a radar közeledő repülőgépeket jelzett. Közben 15 amerikai repülőgép-anyahajókról Összesen 386 torpedóvető és zuhanóbombázó gép szállt fel.

A Yamato radarja nem sokkal dél után észlelte először az első támadó köteléket. A hajó teljes sebességre gyorsított, a kísérőrombolók pedig, kör alakban elhelyezkedve a Yamato körül, közelebb húzódtak a csatahajóhoz. A támadás fél egy után kezdődött és alig tíz percet vett igénybe.

Amerikai repülők megkezdik támadásukat a Yamato ellen (középen balra). Középen jobbra egy japán romboló látható.

Az égő és balra dőlő Yamato.

A csatahajót hat bombatálat érte, melyek végzetes sérülésüket persze nem okoztak, de megtizedelték a légvédelmi gépágyúkat és azok kezelőszemélyzetét egyaránt, tönkretették a hátsó parancsnoki hidat, a radarral együtt, és számos tüzet okoztak a hajó belsejében. A hátsó híddal együtt odalett a hátsó kárelhárító központ is, annak teljes legénységével együtt. Emiatt aztán a fejetlen és szervezetlen kárelhárítás a csatahajó elsüllyedéséig sem volt képes megfékezni a fedélzeteken tomboló tüzeket. Az utolsó bomba a hátsó 155 mm-es lövegtorony tetejét találta el, és azon könnyedén áthatolva berobbantotta az ott előkészített tölteteket. A toronyban és a barbettában nagy erejű tűz tört ki, melyet szintén nem tudtak eloltani.

Az első torpedó 12.45-kor találta el a csatahajó bal oldalát, és ezt még további két-három találat követte, mind a bal oldalon. A hajótestbe nagy mennyiségű víz ömlött, elárasztva a kisegítő kormány kamráját, és a bal oldali turbinatermet is. Az öt fokos dőlést az ellenárasztásokkal gyorsan sikerült egy fokra mérsékelni, ám egy óra körül egy második, jóval nagyobb erejű támadás érte a hajót, amely ismét négy-öt torpedótalálatot kapott, egy kivételével valamennyit a bal oldalán.

A találatok következtében több kazánházat is elöntött a víz. Az ellenárasztás céljára szolgáló valamennyi jobb oldali rekesz elárasztásával sem tudták a kezdetben 18 fokos dőlést 10 foknál kisebbre mérsékelni. Ez egyebek mellett azzal a következménnyel járt, hogy a 460 mm-es ágyúk harcképtelenné váltak, ugyanis lőszerfelvonóik öt fokos dőlés felett már nem működtek. A hajó elsőtisztje, Nomura Jiro sorhajókapitány kérte a hajó parancsnokát, engedélyezze a jobb oldali turbinaterem és a jobb oldali kazánházak elárasztását, azonban Ariga ellentengernagy, aki úgy érezte, már így is túl sok víz van a hajó belsejében és emiatt alig tudnak manőverezni, nem járult hozzá ehhez.

A Yamato felrobbanása.

A harmadik és utolsó támadás háromnegyed kettőkor kezdődött. A hajó négy bombatalálatot kapott, melyek ismét sok légvédelmi ágyút elpusztítottak, és újabb tüzeket okoztak a csatahajó belsejében, de nem veszélyeztették annak úszóképességét. Annál inkább az újabb négy torpedótalálat, melyekből három megint a hajó bal oldalát érte. Az egyik tönkretette a fő kormányszerkezetet, és mivel a segédkormány már korábban üzemképtelenné vált, a Yamato elvesztette manőverezőképességét, és egyetlen működő hajócsavarral, tíz csomós sebességgel, tehetetlenül forgott körbe. Ugyanez a torpedótalálat hatalmas vízbetörést okozott a hajó védtelen tatrészén, de a többi torpedótalálat nyomán is áradt be a víz hajó belsejébe. Nomura ezúttal nem kérte ki a parancsnok véleményét, hanem a támadás után saját szakállára megkezdte a jobb oldali gépházak elárasztását, hogy megpróbálja az ismét dőlni kezdő csatahajót kiegyensúlyozni. Ekkor azonban már minden hiábavaló volt. A csatahajó egyre gyorsabban dőlt balra, s mikor a dőlés nemsokára elérte a 22 fokot, kiadták a parancsot a hajó elhagyására.

14.20-kor leállt az utolsó hajtómű is, s pár perccel később a csatahajó belefordult az óceánba. (é. sz. 30° 22′, k. h. 128° 04′30.366666666667, 128.06666666667) Ahogy a felépítmény eltűnt a hullámok között, 14:23-kor a roncs váratlanul felrobbant. A robbanás akkora volt, hogy még a 200 km-re lévő Kagosimán is lehetett látni és hallani, a detonáció gombafelhője pedig a jelentések szerint csaknem 6 700 m magasra tört fel.

A Yamato személyzetéből a kísérőrombolóknak csupán 269 embert sikerült megmenteniük.

2005-ben Szato Dzsunja japán filmrendező a csatahajó utolsó útját a Yamato c. háborús játékfilmben dolgozta fel. A film a hajón szolgáló fiatal, 15-18 éves tengerészek szemszögéből mutatja be az eseményeket, és Japánban hatalmas sikert aratott.

==Lásd még

• Ten-gó hadművelet

==Források Ez a szócikk részben vagy egészben a Japanese battleship Yamato című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Ez a szócikk részben vagy egészben az Operation_Ten-Go című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

==Külső hivatkozások

• A Wikimédia Commons tartalmaz Jeno9/tervek témájú médiaállományokat.
• Yamato – SZTE Hadtörténeti Gyűjtemény
• Kovács György Attila: A TEGETTHOFF-OSZTÁLYÚ HADIHAJÓK HATÁSAA VILÁG CSATAHAJÓ-FEJLESZTÉSÉRE (2. rész)
• Yamato-class Battleship – ww2db.com
• Yamato-class Battleship – combinedfleet.com
  • IJN YAMATO
  • Összesító táblázatok a második világháború főbb csatahajóiról
• II. világháború. Japán hajók 2
• Japán Császári flotta
• Képek a Yamato csatahajóról

Kategória:Japán történelme Kategória:Japán hadereje Kategória:Csatahajók Kategória:II. világháború

Sinano (repülőgép-hordozó)

Shinano
Hajótípus	Repülőgép-hordozó
Üzemeltető	Japán Császári Haditengerészet
Hajóosztály	Jamato osztály
Pályafutása
Építés kezdete	1940. május 4
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	62 000 t (üresen) 72 000 t (harckészen)
Hossz	266 m
Szélesség	40 m
Merülés	10,8 m
Hajtómű	12 Kanpon [kazán] 4 gőzturbina 4 hajócsavar 153 000 LE
Sebesség	27 csomó (50 km/h)
Hatótávolság	18 400 km 27 csomós (50 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet	16 (8x2) darab 127 mm-es légvédelmi ágyú 35 darab háromcsövű 25 mm-es légvédelmi gépágyú 40 darab egycsövű gépágyú 12 darab 28 csövű, 127 mm-es légvédelmi rakétavető
Legénység	2 400 fő
Sablon • Wikidata • Segítség

A Shinano (信濃) egy japán Jamato osztályú csatahajóból repülőgép-hordozóvá átépített hajó volt a Japán Császári Haditengerészet kötelékében.

==Felépítése

A 110-es számot viselő, utóbb Shinano névre keresztelt hajó építését 1940. május 4-én kezdték el a haditengerészet yokusakai szárazdokkjában, mely ekkor még maga is építés alatt állt. A kimondottan a leendő csatahajó kedvéért a közelben épülő új acélgyár szintén nem volt még kész erre az időpontra, így aztán a hajó építése két testvérhajójához képest viszonylag lassan haladt csak előre.

A Shinano az előző két egység némileg módosított változata lett volna. A japán tervezők úgy gondolták, kissé túlméretezték a csatahajók páncélvastagságát, ezért a Shinanón azt mindenhol 10-20 mm-rel csökkentették volna. Az így felszabaduló súlyt a vízvonal alatti részek, elsősorban a hajófenék védelmének erősítésére szándékoztak fordítani. A hajón a 127 mm-es légvédelmi ágyúkat az új 100 mm-esekre cserélték volna, melyek kisebb kaliberük ellenére sokkal nagyobb harcértékkel bírtak, mint elődeik.

A háború kitörése azonban még jobban lelassította a munkálatokat, melyeket ekkor már csak azért folytattak tovább, hogy a hajótestet vízre bocsátható állapotba hozzák, s így felszabadíthassák az értékes dokkot.

A Midwayi csata után azonban a Shinano félkész hajóteste ismét felértékelődött a flottavezetés szemében. A 45%-ban kész hajó kiváló alapanyagnak tűnt ahhoz, hogy anyahajóvá alakítsák át, mint korábban az Akagit és a Kagát. Az átalakításhoz a szintén ekkoriban épülő Taiho általános elrendezését vették mintának. A páncélvastagságot természetesen jelentősen csökkentették, az övnél 160 mm-re, a főfedélzeten pedig 100 mm-re. (A fedélzet enyhén lefelé hajló szélein maradt csak meg a 230 mm vastagság.) A repülőfedélzet 75+20 mm vastag páncélzatot kapott, mely a számítások szerint az 500 kg-os bombáknak is ellent tudott állni.

A gépi berendezés ugyanaz maradt, mint az eredetileg tervezett, és mint amelyet az előző két csatahajón is használtak, ám a nagyobb üzemanyagkészletnek köszönhetet vihetett magával.

Hogy a repülőgépek különösen robbanékony üzemanyagkészletét biztonságosan tárolják, a hatalmas tartályokat betonfallal vették körbe. Összesen 2 400 tonna cementet használtak fel a tartályok körbebetonozására. A tűzvédelemre, az addigi harcok során szerzett tapasztalatokból okulva, egyébként is igen nagy figyelmet fordítottak. A hajóra a korábbiaknál sokkal jobb szellőzőrendszert építettek be -megakadályozandó a benzingőzök felgyülemlését- és új tűzoltó berendezésekkel szerelték fel az egyszintű hangárfedélzetet.

A többi japán anyahajóéhoz képest hatalmas parancsnoki híd is a Taiho mintájára készült. Az itt elhelyezett kéményt, hogy a füst ne zavarja a repülőfedélzeten zajló munkákat, 26 fokban kifelé döntötték.

A Shinano légvédelmi fegyverzetének gerincét a szokásos módon, a fedélzet szélein beépített erkélyeken elhelyezett 16 (8x2) darab 127 mm-es légvédelmi ágyú jelentette, és ugyanígy került elhelyezésre az összesen 105 darab (35 darab háromcsövű) 25 mm-es légvédelmi gépágyú is. Ezen felül beépítésre került volna még 40 darab egycsövű gépágyú, és 12 darab 28 csövű, 127 mm-es légvédelmi rakétavető is.

A hatalmas hajó a tervek szerint meglehetősen kevés repülőgépet, a tervek szerint csupán 20 vadász és 20 bombázó, valamint hét felderítőgépet szállított volna. Ennek nyilván a hajó tervezett felhasználási módja lehet az oka. A Shinano ugyanis ránézésre teljesen szabályos anyahajónak tűnik, pedig valójában nem volt az. A japán parancsnokság elképzelései szerint ugyanis a Shinano ütközetben az anyahajók mögött haladt volna, az ellenséges légierő hatótávolságán kívül, és elsődleges feladata az lett volna, hogy a harcokban megsérült gépeket fogadja és kijavítsa, illetve, hogy saját tartalékaiból -139 darab szétszerelt repülőgép a raktárakban! - pótolja a harcoló hajók veszteségeit.

==Története

Az új anyahajó átadását eredetileg 1945. áprilisára tervezték, azonban ahogy a háborús helyzet egyre romlott, úgy siettették egyre jobban a munkálatokat. Ez persze azzal járt, hogy a gyári munkások a szokásosnál jóval gyengébb minőségű munkát végeztek.

A hajógyár végül 1944. november 19-én adta át a Shinanót a haditengerészetnek. A hajó még nem volt teljesen kész, négy kazánja még nem működött, többségükben nem voltak felszerelve a vízzáró válaszfalak ajtó és egyéb nyílászárói, és csak részben működött a tűzoltó és a szivattyúrendszer is.

Az anyahajó felszerelését a haditengerészet Kuréban akarta befejezni, ezért miután a hajót ellátták a legszükségesebb készletekkel, a teljesen még el sem készült Shinano november 28-án kifutott a tengerre.

Az anyahajó ideiglenes jelleggel megbízott parancsnoka, Abe Toshio sorhajókapitány volt. A japánok úgy gondolták, nagyobb biztonságban lesznek, ha éjszaka hagyják el a Tokiói-öblöt, ezért a hajó délután hat órakor futott csak ki.

Azonban a Tokiói-öböl bejárata előtt járőröző amerikai USS Archerfish tengeralattjáró nem sokkal kilenc óra előtt vette észre a három romboló kíséretében kifutó hatalmas hajót.

Ez alkalommal is úgy tűnik tehát, hogy a japánok egész egyszerűen nem voltak képesek felfogni a radar jelentőségét és az általa nyújtott lehetőségeket. A Tokiói-öböl bejárata előtt járőröző amerikai USS Archerfish tengeralattjáró számára ugyanis a sötétség egyáltalán nem jelentett problémát, s kiváló radarjának köszönhetően este is jól látott. Nem sokkal kilenc óra előtt vették észre a három romboló kíséretében kifutó hatalmas hajót, és azonnal üldözőbe vették azt. 1944. november 29-én, hajnali negyed négy körül, az USS Archerfish mind a hat torpedóját kilőtte a hatalmas célpontra. Négy torpedó talált, a hajó jobb oldalán. A válaszfalak szegecselése, a rossz minőségű hajógyári munkának köszönhetően, a szokásosnál is gyengébb volt, s a találatok helyén szétnyíltak a lemezek. Hatalmas vízbetörések keletkeztek, melyek rövid idő alatt elárasztották a jobb oldali gép és kazánházakat, s jóformán akadály nélkül tovább terjedtek a hajó belsejében.

Hiányos válaszfalai, üzemképtelen szivattyúi ellenére a Shinanónak mégsem lett volna szabad négy torpedótalálattól elsüllyednie. Azonban a hajó legénysége és parancsnoka a tehetetlensége, a hozzá nem értése végül a hajó pusztulásához vezetett.

A hajóba jutó vízmennyiség következtében a dőlés egyre fokozódott, s hat óra után leálltak a hajó gépei is. A Shinano ekkor már nyilvánvalóan menthetetlen volt, s nyolc óra körül a legénység, anélkül, hogy parancsot kapott volna rá, megkezdte a hajó elhagyását. Utolsó kísérletként a kísérőrombolók megpróbálták vontatóba venni az anyahajót, hogy partra futtassák, azonban a kis rombolók meg sem bírták mozdítani az anyahajó hatalmas tömegét. 10.18-kor a dőlés elérte a 30 fokot, és Abe végre hivatalosan is kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Pár perccel 11 óra előtt aztán a Shinano felborult, és elsüllyedt.

A hajóval együtt merült el annak parancsnoka, Abe kapitány is, és rajta kívül még mintegy 1400 tengerész és hajógyári munkás. Ez érthetetlenül magas szám, hiszen a legénység órákkal a süllyedés előtt megkezdte a hajó elhagyását, és a mentést semmi nem zavarta.

==Külső hivatkozások

• Repülőgép-hordozók a második világháború éveiben
• Shinano repülőgép-hordozó

Kategória:Japán történelme Kategória:Japán hadereje

Kategória:Repülőgép-hordozók Kategória:II. világháború Kategória:Japán hadereje

Sablon Jamato

Sablon:Jamato csatahajóosztály

Magyar Királyi Koronaőrség

Magyar Királyi Koronaőrség a magyar Szent Koronának és egyéb koronázási és országos jelvényeknek őrzése végett felállított önálló díszcsapat volt. Őrszolgálaton kívül még a hivatalos istentiszteleteknél, országos ünnepélyeknél és az udvari fogadtatásoknál is mint díszőrséget alkalmazták. A szolgálat tekintetében a két magyar királyi koronaőr alatt állt, és a budapesti I. Honvéd kerületi parancsnokság útján a honvéd-főparancsnokságnak, ill. a Honvédelmi Hinisztériumnak volt alárendelve.

Koronázási jelvényeink, kivált a magyar Szent Korona mindig különös védelmet élvezett. A Korona biztonságának legfőbb őrei a koronaőrök voltak. E magas méltóságok betöltői, a 16. századtól két személy, korántsem azonos a koronázási jelvények fegyveres őrségével. A Magyar Királyi Koronaőrséget 1751-ben hozták létre s több mint egy évszázadon át a császári reguláris hadseregből szerveződött. I. Ferenc József 1871. május 27-én kiadott elhatározása értelmében a koronaőrséget a magyar királyi honvédség állományából kell megszervezni, s mint önálló csapattest a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik.

A koronaőrség 24 főből állt, ehhez tartozott még 5 fő küldönc és 2 fő polgári alkalmazott. A koronaőrség parancsnokát törzstiszti rangban – 1920 után – a kormányzó nevezte ki. Az utolsó parancsnok Pajtás Ernő volt, helyettese Vály István alezredes. A 24 fős koronaőrség kizárólag tiszthelyettesekből állt: 1 alhadnagy, 7 főtörzsőrmester és 16 törzsőrmester.

A koronát a királyi várban őrizték az erre a célra épített páncélteremben, 1942-től azonban áthelyezték a 60 m mélyen épített kormányzói óvóhely egyik fülkéjébe. A koronázási jelvényeket 2–2 fő őrizte napi 24 órás szolgálatban.

Koronaőrök a szent korona legfőbb felügyeletére (de nem őrzésére) rendelt két világi rendű magyar honos, akik rangban mindjárt a zászlósurak után következnek, tehát tagjai voltak a főrendiháznak, most pedig a felsőháznak. Királyi kijelölés alapján az országgyűlés együttesen választotta. A XVII. sz. óta rendszerint az egyik r. kat., a másik prot. A koronát, ill. vele együtt a koronázási jelvényeket kettős zár alatt őrzik, azaz őriztetik a honvédség állományából szervezett külön őrcsapattal.

• Magyar Koronaőrök Egyesületének honlapja
• 1928. évi XXV. törvénycikk a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok gondviseléséről
• A koronaőrség végnapjai

Öbölháború

1990. augusztus 2-án az iraki hadsereg lerohanta a szomszédos kis arab államot, Kuvaitot. Az ENSZ a megszálló kis csapatok kivonására 1991. január 15-ig adott határidőt, ezt azonban Szaddám Huszein iraki elnök elutasította. 1991. január 17-én a Norman Schwarzkopf tábornok paracsnoksága alatt álló koalíciós erők (USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Egyiptom, Szaúd-Arábia és mások) megkezdték a hadműveleteket Kuvait felszabadítására.

A „Sivatagi Vihar” első öt hetének elsöprő erejű szövetséges légitámadásaira Szaddám Huszein a kuvaiti olajkutak felgyújtásával, és az Izraelre kilőtt Scud rakáták kilövésével válaszolt. A február 23-án megindult szárazföldi offenzívában a francia erők és az amerikai 82. ejtőernyős hadosztály a sivatagon át Szamava, az amerikai 101. ejtőernyős hadosztály és a 24. gépesített hadosztály Nasziríja, majd Baszra irányába indított támadást. Az Észak-Kuvaitban és Baszrában védelmi állást felvett Köztársasági Gárdára az amerikai VII. hadtest és a brit 1. páncéloshadosztály alakulatai támadtak. Az iraki ellenállás hamar összeomlott és Huszein már február 25-én elrendelte a visszavonulást. A Kuvaitvárosból menekülő irakiak megsemmisítő csapást szenvedtek a Mutla-magaslaton az amerikai légierőtől.

Kuvait felszabadítása után az USA a brit szándékok ellenére leállítatta a további előrenyomulást, így Szaddám Huszein rendszere az 1991. április 11-i fegyverszünettel megmenekült. Az Irak északi és déli, a diktatúra által leginkáb fenyegetett kurd, illetve siíta területek felett az ENSZ repülési tilalmat hirdetett.

I. NAPÓLEON

Sablon:Koalíciós háborúk 1792–1815

Ungvári járás települései

Jeno9/tervek
Közigazgatás
Ország	Ukrajna
Alapítás éve	1282
Népesség
Teljes népesség	Az értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2

Külső hivatkozások

• Botfalva – karpataljaturizmus.net
• SzSzKSz topográfiai térképe
• Ung vármegye domborzati térképe és leírása
• Ung vármegye közigazgatási térképe
• Magyarország helységnévtárai, 1873–1913

Ukrajna területei

• Cserkaszi terület – Черкаська область
• Csernyihivi terület – Чернігівська область
• Csernyivci terület – Чернівецька область
• Dnyipropetrovszki terület – Дніпропетровська область
• Donecki terület – Донецька область
• Harkivi terület – Харківська область
• Herszoni terület – Херсонська область
• Hmelnickiji terület – Хмельницька область
• Ivano-frankivszki terület – Івано-Франківська область
• Kárpátontúli terület (magyarul Kárpátalja) – Закарпатська область
• Kirovohradi terület – Кіровоградська область
• Kijevi terület – Київська область
• Krími Autonóm Köztársaság – Автономна Республіка Крим
  (Qırım Muhtar Cumhuriyeti / Къырым Мухтар Джумхуриети)
• Luhanszki terület – Луганська область
• Lvivi terület – Львівська область – bővíteni
• Mikolajivi terület – Миколаївська область
• Odesszai terület – Одеська область
• Poltavai terület – Полтавська область
• Rivnei terület – Рівненська область
• Szumi terület – Сумська область
• Ternopili terület – Тернопільська область
• Vinnicjai terület – Вінницька область
• Volinyi terület – Волинська область – bővíteni
• Zaporizzsjai terület – Запорізька область
• Zsitomiri terület – Житомирська область

• Kijev város – місто Київ
• Szevasztopol város – місто Севастополь

Egyéb

Kárpátalja várai

VÁR

1. sor, 1. oszlop	1. sor, 2. oszlop
2. sor, 1. oszlop	2. sor, 2. oszlop