Portál:Hadtudomány/Haditengerészet alportál
A haditengerészetek több ezer éve viselnek hadat a világ tengerein és óceánjain. A modern kor előtt a hadviselés csak egy dimenzióból állt, a láthatárig betekinthető tenger felszínéből. Napjainkra a haditengerészet feladatai kiterjednek mélyen a tenger szintje alá, magasan a tenger feletti légtérbe és világűrbe, valamint a látóhatáron túli, több száz vagy akár több ezer kilométeres távolságokra.
A tengerészeti hadviselésnek számos formája létezik. A tengerészeti tüzérség bevetése évszázadokon át adta a haditengerészet szárazföld elleni hadviselésének fő formáját - gyakran a haditengerészet másik hagyományos feladata, egy partraszállás vagy egy tengeri invázió előkészítésére. A XX. század középétől felerősödő haditengerészeti repülés és rakétatechnika azonban átvette a tüzérség évszázados szerepét, az egyre nagyobb és páncélozottabb csatahajók elavulását nem egy újabb hajótípus, hanem a bombázó és torpedóvető repülőgépek megjelenése okozta.
Az első világháborúban terjedt ki a hadviselés a tenger szintje alá. A tengeralattjárók megjelenésével egy időben alakultak ki a tengeralattjáró-elhárító feladatok. A nukleáris meghajtású tengeralattjárók akár több hónapig is a tenger alatt maradhattak, interkontinentális ballisztikus rakétáikkal a föld bármelyik részére csapást mérhettek. Az űrtechnológia kialakulása évszázados haditengerészeti problémákra nyújtott megoldást: a felderítő műholdak egyik fő alkalmazása az ellenséges tengeri flották radaros felderítése, a GPS és hasonló navigációs műholdak a tengeri tájékozódásban segítenek.A csatahajók olyan hadihajók, amelyek mind nagyságuk, mind tüzérségi fegyverzetük és páncélzatuk révén elsősorban hivatottak az ellenséges flottával való harcra.
Fogalmak
Csatahajó osztályok
- pre-dreadnought csatahajók: Aszahi
- Braunschweig osztályú csatahajók: SMS Elsass · SMS Hessen
- Deutschland osztályú csatahajók: SMS Deutschland · SMS Schlesien · SMS Schleswig-Holstein · SMS Hannover
- Dreadnought csatahajók: HMS Dreadnought
- Erzherzog Karl osztályú csatahajók: SMS Erzherzog Karl · SMS Erzherzog Friedrich · SMS Erzherzog Ferdinand Max
- Kaiser-osztályú csatahajók: SMS Friedrich der Große
- Kaiser Friedrich III. osztályú csatahajók: SMS Kaiser Friedrich III · SMS Kaiser Karl der Große · SMS Kaiser Wilhelm II · SMS Kaiser Wilhelm der Große
- Habsburg-osztályú csatahajók: SMS Habsburg · SMS Árpád · SMS Babenberg
- Helgoland-osztályú csatahajók: SMS Helgoland
- Iowa osztályú csatahajók: USS Illinois · USS Kentucky
- Jamato osztályú csatahajók: Jamato · Muszasi · Sinano · 111-es számú hajó · 797-es számú hajó ·
- King George V osztály osztályú csatahajók: HMS Duke of York · HMS Prince of Wales
- Kongó osztályú super-dreadnought: Kongó
- König osztályú csatahajók: SMS König
- Kronprinz osztályú csatahajók: SMS Kronprinz Erzherzog Rudolf
- Monarch-osztályú csatahajók: SMS Budapest · SMS Wien · SMS Monarch
- Nagato osztályú csatahajók: Mucu
- Nassau osztályú csatahajók: SMS Nassau
- Nelson osztályú csatahajók: HMS Nelson · HMS Rodney
- Pennsylvania osztályú csatahajók: USS Arizona
- Radetzky-osztályú csatahajók: SMS Erzherzog Franz Ferdinand · SMS Radetzky · SMS Zrínyi
- Revenge osztályú csatahajók: HMS Royal Oak
- Royal Sovereign osztályú csatahajók: HMS Hood
- Tegetthoff-osztályú csatahajók: SMS Prinz Eugen · SMS Szent István · SMS Tegetthoff · SMS Viribus Unitis
- Tingjüan osztályú csatahajó: Tingjüan csatahajó
Egyéb csatahajó-osztályok
- Richelieu osztályú csatahajók
- Bismarck-osztályú csatahajók: Bismarck · Tirpitz
A cirkáló egy közepes nagyságú, gyors hadihajó típus. A 19. század közepén alakult ki önálló kategóriaként, amelynek tagjai ekkor új feladatot kaptak: nagyobb sebességüknek és fegyverzetüknek köszönhetően önálló támadásokat hajthattak végre. A haditengerészetek az Első világháború idején főleg gyors- és páncéloscirkálókat alkalmaztak. A két világháború között, illetve a Második világháború idején könnyű-, nehéz- és légvédelmi cirkálókat építettek. A II. világháború óta főleg rakéta- és helikopterhordozó cirkálók épülnek. Napjaink cirkálói 7000-15 000 tonnás, ágyúkkal és rakétákkal felszerelt hajók. A 25–35 csomós sebességre képes egységek tengeralattjáró-elhárító helikoptereket is képesek szállítani.
Könnyűcirkálók
- Alberto da Giussano osztályú könnyűcirkálók
- Bremen osztályú könnyűcirkáló: SMS Leipzig
- Crown Colony osztályú könnyűcirkálók: HMS Gambia
- Dresden osztályú könnyűcirkálók: SMS Dresden · SMS Emden
- Emden osztályú könnyűcirkáló: Emden
- K osztályú könnyűcirkálók: Karlsruhe · Köln · Königsberg
- Königsberg osztályú könnyűcirkáló: SMS Königsberg
- Leander osztályú könnyűcirkálók: HMS Ajax · HMS Neptune · HMS Orion INS Delhi HMNZS Achilles · HMNZS Leander
- Amphion-alosztály: HMAS Perth · HMAS Hobart · HMAS Sydney
- Leipzig osztályú könnyűcirkálók: Leipzig · Nürnberg
- Magdeburg-osztályú könnyűcirkáló: SMS Magdeburg
- Pillau osztályú könnyűcirkáló: SMS Elbing
- Szverdlov osztályú könnyűcirkáló: Mihail Kutuzov
- Town osztályú könnyűcirkálók (1910)
- Bristol-alosztály: HMS Bristol · HMS Glasgow · HMS Gloucester · HMS Liverpool · HMS Newcastle
- Weymouth-alosztály: HMS Dartmouth · HMS Falmouth · HMS Weymouth · HMS Yarmouth
- Chatham-alosztály: HMS Chatham · HMS Dublin · HMS Southhampton HMAS Brisbane · HMAS Melbourne · HMAS Sydney
- Birmingham-alosztály: HMS Birmingham · HMS Lowestoft · HMS Nottingham HMAS Adelaide
- Birkenhead-alosztály: HMS Birkenhead · HMS Chester
- Town osztályú könnyűcirkálók (1936):
- Edinburgh-alosztály: HMS Belfast · HMS Edinburgh
- Gloucester-alosztály: HMS Liverpool · HMS Manchester · HMS Gloucester
- Southampton-alosztály: HMS Birmingham · HMS Glasgow · HMS Newcastle · HMS Sheffield · HMS Southampton
- Wiesbaden-osztályú könnyűcirkáló: SMS Frankfurt · SMS Wiesbaden
Nehézcirkálók
- Admiral Hipper osztályú nehézcirkálók: Admiral Hipper · Blücher · Lützow · Prinz Eugen · Seydlitz
- Blanco Encalada osztályú nehézcirkáló: Blanco Encalada
- County osztályú nehézcirkálók
- Australia-alosztály: HMAS Australia
- London-alosztály: HMS Norfolk · HMS Shropshire
- Dorsetshire-alosztály: HMS Dorsetshire · HMS Norfolk
- Kent-osztályú nehézcirkálók: HMS Suffolk
- Trento osztályú nehézcirkálók
- Veinticinco de Mayo-osztályú nehézcirkálók: Almirante Brown
Páncélos és Védett Cirkálók
- SMS Blücher
- Buenos Aires osztályú védett cirkáló: Buenos Aires
- Drake osztályú páncélos cirkálók: HMS Good Hope
- I. Ferenc József osztályú védett cirkálók: SMS Kaiser Franz Joseph I · SMS Kaiserin Elisabeth
- Izumo osztályú páncélos cirkáló: IJN Izumo
- VI. Károly osztályú páncélos cirkálók: SMS Kaiser Karl VI. · SMS St. Georg
- Mária Terézia osztályú páncélos cirkáló: SMS Kaiserin und Königin Maria Theresia
- Monmouth osztályú páncélos cirkálók: HMS Monmouth · HMS Suffolk
- Pallada osztályú védett cirkálók: Auróra
- Pisa osztályú páncélos cirkálók: Jeórjiosz Avérof
- Scharnhorst osztályú páncélos cirkálók: SMS Gneisenau · SMS Scharnhorst
- Zenta-osztályú védett cirkálók: SMS Aspern · SMS Szigetvár · SMS Zenta
Egyéb Cirkálók
- Active-osztályú felderítőcirkálók: HMS Active · HMS Amphion · HMS Fearless
- Admiral Spaun osztályú gyorscirkáló: SMS Admiral Spaun
- Bahia-osztályú cirkáló: Bahia · Rio Grande do Sul
- Blonde-osztályú felderítőcirkálók: HMS Blanche · HMS Blonde
- Boadicea-osztályú felderítőcirkálók: HMS Bellona · HMS Boadicea
- Gloire osztályú légvédelmi cirkáló: De Grasse
- Helgoland-osztályú gyorscirkálók: SMS Helgoland · SMS Novara · SMS Saida
- A Kriegsmarine segédcirkálói: Komet · Kormoran · Orion · Pinguin · Stier · Widder
- Panther osztályú torpedócirkálók: SMS Lacroma · SMS Leopard · SMS Panther
- Sentinel-osztályú felderítőcirkálók: HMS Sentinel · HMS Skirmisher
- Ticonderoga osztályú rakétacirkálók
- 1164-es tervszámú rakétacirkálók (Atlant osztály) Moszkva
A csatacirkáló a 20. század elsõ felében használt nagyméretû hadihajó típus. Fegyverzete gyakran megfelet egy csatahajóénak, és gyakran ugyanolyan méretben és ugyanannyi költséggel készültek. Egy csatacirkáló általános vízkiszorítása 20-40 000 tonna, fegyverzete 6-10 darab 28-38 cm-s ágyú. A csatacirkálók a csatahajók nehéz páncélzata helyett a 15-35 cm-es páncélzatta gyorsabb, 25-33 csomós sebességre voltak képesek.
Csatacirkálók
- Admiral osztályú csatacirkálók: HMS Hood
- Derfflinger-osztályú csatacirkálók: SMS Derfflinger · SMS Hindenburg · SMS Lützow
- Indefatigable osztály]]ú csatacirkálók: HMS Indefatigable
- Invincible osztályú csatacirkálók: HMS Invincible
- Kongó osztályú csatacirkálók: Kongó
- Lion osztályú csatacirkálók: HMS Princess Royal · HMS Queen Mary
- Moltke-osztályú csatacirkálók: SMS Goeben · SMS Moltke
- Scharnhorst osztályú csatacirkálók: Gneisenau · Scharnhorst
- SMS Seydlitz
- SMS Von der Tann
- 1144-es tervszámú csatacirkálók (Kirov osztályú): Admiral Nahimov
A fregatt egy hadihajó-típus. Az idők folyamán többféle hajót is takart ez a definíció: eredetileg a 16. és 17. századi, 3 árbocos, de a sorhajónál kisebb, IV. és V. osztályú hadihajókat nevezték fregattnak. Vízkiszorítása 600 t alatti volt, fegyverzete 20-50 ágyúból állt. Mivel az első teljes vitorlázatú hajó a fregatt volt, ezért a fregatt és a teljes vitorlázatú vitorlás elnevezés egyenértékűvé vált. A vitorlás fregattokat a gyarmatokkal való kapcsolattartásra, a partvidékek védelmére és a konvojok, egyben a sorhajók kísérésére és az idegen kereskedelmi hajórajok lerohanására használták. A vitorlás fregattok és korvettek a mai modern cirkálók közvetlen elődei. A modern fregattok a 20. században jelentek meg ismét, a második világháború kitörése előtt. Ezek a fregattok 1200-1600 t kiszorításúak voltak, és 20-22 csomós sebességgel tudtak haladni.
Modern fregattok
- 11355-ös tervszámú fregatt (Krivak III): U130 Hetyman Szahajdacsnij
- Beskytteren osztály: EML Admiral Pitka
- FREMM osztály
- Karel Doorman-osztály: F930 Leopold I · F931 Louise-Marie
Második világháborús korvettek
Második világháború utáni korvettek
Hadihajók
Csatahajók
Dreadnought csatahajók
Pre-Dreadnought csatahajók
- Habsburg-osztály: SMS Árpád · SMS Babenberg · SMS Habsburg
- Erzherzog Karl osztály: SMS Erzherzog Ferdinand Max · SMS Erzherzog Friedrich · SMS Erzherzog Karl
- Radetzky-osztály: SMS Erzherzog Franz Ferdinand · SMS Radetzky · SMS Zrínyi
- Monarch-osztály: SMS Budapest · SMS Monarch · SMS Wien
- Kronprinz-osztály: SMS Kronprinz Erzherzog Rudolf
Cirkálók
- Panther-osztály: SMS Panther · SMS Leopard · SMS Tiger
- I. Ferenc József-osztály: SMS Kaiser Franz Joseph I · SMS Kaiserin Elisabeth
- Zenta-osztály: SMS Zenta · SMS Aspern · SMS Szigetvár
- Admiral Spaun-osztály: SMS Admiral Spaun
- Helgoland-osztály: SMS Helgoland · SMS Novara · SMS Saida
- Mária Terézia-osztály: SMS Kaiserin und Königin Maria Theresia
- VI. Károly-osztály: SMS Kaiser Karl VI. · SMS St. Georg
Kerekes gőzösök
SMS Kaiserin Elisabeth · SMS Prinz Eugen · SMS Taurus
Rombolók
- Tátra-osztály I.: SMS Balaton · SMS Csepel · SMS Tátra
- Huszár-osztály I.: SMS Huszár I · SMS Scharfschütze · SMS Streiter · SMS Ulan · SMS Uskoke · SMS Wildfang
- Huszár-osztály II.: SMS Csikós
Torpedóhajók
SMS Blitz · SMS Komet · SMS Magnet · SMS Meteor · SMS Planet · SMS Satellit · SMS Sebenico · SMS Spalato · SMS Trabant · SMS Zara
Monitorok
- Brunauer István · Chester Nimitz · David Dixon Porter · David Farragut · Frank Friday Fletcher · Frank Jack Fletcher · Grace Hopper · Husband Edward Kimmel · Lülley Károly · Matthew C. Perry · Raymond Spruance
- Alexander Ball · Bertram Ramsay · Christopher Cradock · David Beatty · Francis Drake · George Anson · George Back · George Monck · Horatio Nelson · James Stirling (ausztrál kormányzó) · John Jellicoe · Pfalzi Rupert cseh királyi herceg · Robert Arbuthnot · Robert Blake
- Abraham Duquesne · Augustin Boué de Lapeyrère · Gaspard de Coligny · Louis Philippe Joseph d’Orléans · Marie-Jean-Lucien Lacaze · Victor Guy Duperré
- IV. Vilmos orániai herceg · Michiel de Ruyter
- Jamamoto Iszoroku · Nagumo Csúicsi · Ozava Dzsiszaburó · Simazaki Sigekazu · Tógó Heihacsiró
- Cseng Ho · Teng Si-csang · Ting Zsu-csang
- I. Narjot tripoliszi gróf · Toucy Fülöp, a Konstantinápolyi Latin Császárság régense
- Wilhelm Canaris · Karl Dönitz · Franz von Hipper · Günther Lütjens · Erich Raeder · Otto Weddigen
- Alekszandr Fjodorovics Mozsajszkij · Alekszandr Mihajlovics Romanov orosz nagyherceg · Alekszandr Vasziljevics Kolcsak · Alekszej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg · Alekszej Ivanovics Butakov · Fjodor Fjodorovics Usakov · Ivan Dmitrijevics Papanyin · Sztyepan Oszipovics Makarov · Vitus Bering · Vlagyimir Konsztantyinovics Konovalov
- Friedrich Schlosser · Giovanni Luppis · Habsburg–Lotaringiai Lipót Lajos főherceg · Habsburg–Tescheni Károly István főherceg · Maximilian Njegovan · Zdenko Hudecek
- Ferdinand Magellan
- Horia Macellariu
- Savoyai Lajos Amadé abruzzói herceg
- Csuluk Mehmed · Kapudán pasa · Mezzomorto Hüszejn pasa · Piri reisz · Ulucs Ali
- Agostino Barbarigo
A repülőgép-hordozó felszálló fedélzettel ellátott, repülőgépeket hordozó hajótípus. Különböző időkben különböző osztályokat alkottak. A Második világháború végéig nehéz, könnyű és kísérő repülőgéphordozók épültek. A második világháború után csapásmérő, kísérő, tengeralattjáró-vadász és támogató osztályokat alkottak.
A repülőgép-anyahajó hidroplánok szállítására alkalmas hajótípus volt a múlt század első felében. A hidroplánokat a hajón szálították és javították. Mivel a hajó leszállófedélzettel nem rendelkezett, így a hidroplánokat daruval emelték le a hajó fedélzetéről a vízre és onnan emelkedtek a levegőbe. A repülőgép-anyahajó kifejezést helytelenül használják a repülőgép-hordozók megnevezésére is.
Második világháborús és azt megelőző repülőgép-hordozók
- Amagi osztályú csatacirkálóból átalakított repülőgép-hordozó: Akagi
- Casablanca osztály: USS Liscome Bay (CVE–56) · USS Lunga Point (CVE–94) · USS Bismarck Sea (CVE–95)
- Essex osztály: USS Franklin (CV-13)
- Glorious osztály : HMS Glorious
- Graf Zeppelin osztály: Flugzeugträger B · Graf Zeppelin
- Illustrious-osztály: HMS Victorious
- Implacable osztály: HMS Implacable · HMS Indefatigable
- Jamato osztály: Sinano
- Midway osztály: USS Midway
- Sókaku osztály: Zuikaku
- Szórjú osztály: Hirjú · Szórjú
- Tosa osztály: Kaga
- Wasp osztály:
- Yorktown osztály: USS Enterprise (CV-6)
1945. utáni hagyományos és nukleáris meghajtású repülőgép-hordozók
- 1143-as tervszámú repülőgép-hordozó cirkáló (Kiev): Admiral Gorskov · INS Vikramaditya
- 11435-ös tervszámú repülőgép-hordozó cirkáló (Kuznyecov): Liaoning · Admiral Kuznyecov
- Audacious osztály
- Cavour osztály: Cavour (C 550)
- Charles de Gaulle osztály: Charles de Gaulle (R91)
- Clemenceau osztály: NAe São Paulo (A–12)
- Enterprise osztály: USS Enterprise (CVN–65)
- Giuseppe Garibaldi osztály: Giuseppe Garibaldi (C 551)
- Invincible osztály: HMS Ark Royal (R07)
- John F. Kennedy osztály: USS John F. Kennedy (CV 67)
- Nimitz osztály: USS Nimitz (CVN–68) · USS Dwight D. Eisenhower (CVN–69) · USS Carl Vinson (CVN–70) · USS Theodore Roosevelt (CVN–71) · USS Abraham Lincoln (CVN–72) · USS George Washington (CVN 73) · USS John C. Stennis (CVN–74) · USS Harry S. Truman (CVN–75) · USS Ronald Reagan (CVN–76) · USS George H. W. Bush (CVN–77)
- Princípe de Asturias osztály: HTMS Chakri Naruebet · Príncipe de Asturias (R–11)
- United States osztály: USS United States (CVA 58)
Helikopter-hordozók
- Hjúga osztályú helikopter-romboló: Hjúga (DDH–181) · Isze (DDH–182)
- Wasp osztályú helikopter hordozó
Repülőgép-anyahajók
A tengeralattjáró tartós víz alatti tevékenységre alkalmas hajó, amelyet elsősorban katonai feladatokra alkalmaznak. Léteznek kutatási és mentési feladatokra épített tengeralattjárók is.
Első világháborús tengeralattjárók
- U–81 tengeralattjáróosztály: U–86
A Császári és Királyi Haditengerészet tengeralattjárói
- U–1 (Lake) osztályú tengeralattjárók: SM U–1 · SM U–2
- U–3 (Germania) osztályú tengeralattjárók: SM U–3 · SM U–4
- U–5 (Holland) osztályú tengeralattjárók: SM U–6
- U–20 (Havmanden) osztályú tengeralattjárók: SM U–20 · SM U–21 · SM U–22 · SM U–23
- U–48-as tengeralattjáró-osztály
- U–50-es tengeralattjáró-osztály
- U–52-es tengeralattjáró-osztály
Második világháborús tengeralattjárók
Argonaut–osztály: USS Argonaut (SM–1), Narwhal–osztály: USS Narwhal (SS-167) · USS Nautilus (SS-168), V osztály HMS Spearfish EML Kalev · EML Lembit HNLMS K XI SZ–56
A Kriegsmarine tengeralattjárói
- I típusú német tengeralattjárók
- II típusú német tengeralattjárók: U–1 · U–2 · U–3 · U–4 · U–5 · U–6 · U–7 · U–8 · U–9
- VII típusú német tengeralattjárók:
- IX típusú német tengeralattjárók:
- IXA típusok: U–39 · U–42
- IXB típusok: U–110
- IXC típusok: U–129 · U–161 · U–171 · U–501
- IXC/40 típusok: U–167 · U–168 · U–169 · U–170 · U–183 · U–184 · U–185 · U–186 · U–187 · U–188 · U–189 · U–190 · U–191 · U–192 · U–193 · U–194 · U–525 · U–526 · U–527 · U–528 · U–529 · U–530 · U–531 · U–532 · U–533 · U–534 · U–535 · U–536 · U–537 · U–538 · U–539 · U–540 · U–541 · U–542 · U–543 · U–544 · U–545 · U–546 · U–547 · U–548 · U–549 · U–550 · U–801 · U–802 · U–803 · U–804 · U–805 · U–806 · U–841 · U–842 · U–843 · U–844 · U–845 · U–846 · U–850 · U–853 · U–854 · U–855 · U–856 · U–857 · U–858 · U–865 · U–866 · U–867 · U–868 · U–869 · U–870 · U–877 · U–878 · U–879 · U–880 · U–881 · U–889 · U–1221 · U–1222 · U–1223 · U–1224 · U–1225 · U–1226 · U–1227 · U–1228 · U–1229 · U–1230 · U–1231 · U–1232 · U–1233 · U–1234 · U–1235
- X típusú német tengeralattjárók
- XIV típusú német tengeralattjárók
- XXI típusú német tengeralattjárók: Wilhelm Bauer
- XXIII típusú német tengeralattjárók
Vadász-tengeralattjárók
633-as tervszámú tengeralattjáró (Romeo) 971-es tervszámú tengeralattjáró (Akula II): K–152 Nyerpa, K–157 Vepr, K–335 Gepard · 613-as tervszámú tengeralattjáró (Whiskey) · 627-es tervszámú tengeralattjáró (November): K–3 Lenyinszkij Komszomol · 877V tervszámú tengeralattjáró (Kilo): B–871 Alrosza 471-es tervszámú tengeralattjáró: K–448 Tambov 641-es tervszámú tengeralattjáró (Foxtrot): U001 Zaporizzsja Los Angeles osztály: USS Los Angeles (SSN 688) · Seawolf osztály · Skipjack osztály · Virginia osztály: USS Virginia (SSN 774)
Hadászati ballisztikusrakéta-hordozó tengeralattjárók
667DBR tervszámú tengeralattjáró (Delta–III): K–496 Boriszoglebszk · 629A tervszámú tengeralattjáró (Golf–II): K–129 941-es tervszámú tengeralattjáró (Typhoon) 955-ös tervszámú tengeralattjáró (Borej)
Harcászati robotrepülőgép-hordozó-tengeralattjárók
651-es tervszámú tengeralattjáró (Juliett) · 659-es tervszámú tengeralattjáró (Echo) 949A tervszámú tengeralattjáró (Oscar II): K–141 Kurszk, K–266 Orjol 885-ös tervszámú tengeralattjáró (Jaszeny): K–329 Szeverodvinszk
Egyéb tengeralattjárók
TR-1700-osztályú tengeralattjáró: ARA San Juan 210-es tervszámú tengeralattjárók: ASZ–12 Losarik
Tengeralattjárók fegyverei
Rakéták
R–39 (GRAU: 3M65, NATO: SS–N–20 Sturgeon) R–30 Bulava (GRAU: 3M30, NATO: SS–NX–30)
Események
A romboló hadihajó-típus, melyet a 20. század elején arra terveztek, hogy a flottát megvédjék a torpedónaszádok támadásaitól, nevüket is innen kapták: torpedónaszád-romboló = torpedóromboló = romboló. Az Első világháború idején vízkiszorításuk 500-1900 tonna volt, ez a Második világháborúra 1000-2900 tonnára nőtt. A rombolók méretnövekedése mára már elérte a második világháborús könnyűcirkálók méreteit (8000 t).
Rombolók
- 052C típusú romboló
- A osztályú rombolók: HMS Acasta (1929) · HMS Cossack (1937)
- Arleigh Burke osztályú rombolók: USS Arleigh Burke (DDG 51) · USS Barry (DDG 52) · USS Cole (DDG 67) · USS Fitzgerald (DDG–62) · USS John Paul Jones (DDG 53) · USS Laboon (DDG 58) · USS Mahan (DDG 72) · USS Oscar Austin (DDG 79) · USS Spruance (DDG 111) · USS Winston S. Churchill (DDG 81)
- Daring osztályú rombolók: HMAS Vampire
- Grom osztályú rombolók: ORP Błyskawica
- Hjúga osztályú rombolók: Isze (DDH–182) · Hjúga (DDH–181)
- Huszár osztályú rombolók: SMS Csikós · SMS Huszár I · SMS Scharfschütze · SMS Streiter · SMS Tátra · SMS Ulan · SMS Uskoke · SMS Wildfang
- Leone osztályú rombolók
- Oriani osztályú rombolók
- Pará osztályú rombolók: Parahyba · Piauhy · Rio Grande do Norte · Santa Catarina
- S 90-osztályú rombolók SMS S 90
- Sauro osztályú rombolók
- Spruance osztályú rombolók
- Tátra osztályú rombolók: SMS Balaton · SMS Csepel · SMS Tátra
- Tribal osztályú rombolók: HMS Cossack · HMCS Haida
- V osztályú rombolók: HMAS Vampire
- W és Z rombolóosztályok: HMS Wessex · HMS Zealous · HMS Zebra
- Zerstörer osztály alosztályai:
- Zerstörer 1934ú rombolók
- Zerstörer 1936ú rombolók
- Zerstörer 1936Aú rombolók
- Zumwalt rakétás rombolóosztályú rombolók: USS Zumwalt (DDG–1000)
- 1135-ös tervszámú rombolók: Komszomolec Ukraini
Az aknászhajó a víziaknák elterjedésével az első világháborúra egyre több különleges hajóféleség jelent meg. Eleinte ahogy lenni szokott rombolókat tettek alkalmassá aknák telepítésére, majd felszedésére, de az aknák korszerűsödésével a második világháború folyamán szükségessé vált a kifejezetten erre a célra szolgáló hajók építése. Demagnetizált hajótesttel a mágneses aknák ellen. A háború után már megjelenhettek a műanyagtestű hajók és a még speciálisabb berendezések.
Aknászhajók
EML Kalev · EML Olev · EML Sulev · EML Vaindlo · EML Wambola
LÉ Banba · LÉ GrainneVitorlás hajó típusok
aviso · bark · barkentin · brigg · chebek · dzsunka · felukka · fleute · fregatt · galleon · galeasz · hulk · karakk · karavella · ketch · klipper · kogge · korvett · lugger · nef · pinasse · sorhajó · szkúner · szlúp · tender
HMS Ark Royal (1587) · Golden Hind · Mayflower San Martín
Santa Catarina do Monte Sinai Henri Grâce à Dieu La Grande Françoise Santa María Victoria
HMS Ajax (1767) · HMS Bellerophon (1786) · HMS Queen Charlotte (1790) · HMS Sovereign of the Seas · HMS Victory (1737) · HMS Victory · HMS Warrior (1860) Brederode · De Zeven Provinciën
Egyéb vitorlás hadihajók
Vasa HMS Beagle · HMS Endeavour · HMS Erebus (1826)
Anna királynő bosszújaIltis-osztályú ágyúnaszádok: SMS Panther
Evezős hadihajók
Biremis · Drakkar · Dromon · Gálya · Lembosz · Liburna · Monoréma · Normann hajó · Teknőshajó · Triérész
Őrhajók
Grimsby-osztályú őrhajók: HMAS Yarra
EML Grif · EML Suurop · PVL–103 Pikker · PVL–105 Torm
HNoMS Pol III · Storm osztályú őrhajók
Mihail Kogălniceanu osztályú őrhajók
205P tervszámú őrhajók, 1400M (Grif–M) osztályú őrhajók: U170 Szkadovszk
Rakétás naszádok
205-ös tervszámú rakétás gyorsnaszád · 1240-es tervszámú rakétás naszád
Helsinki osztályú rakétás gyorsnaszádok
LÉ Ferdia · LÉ SetantaAz Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete · Az Egyesült Államok Parti Őrsége Császári és Királyi Haditengerészet Belga Haditengerészet Brit Királyi Haditengerészet Iraki Haditengerészet Izraeli Haditengerészet Japán Birodalmi Haditengerészet · Japán Tengerészeti Véderő Kína haditengerészete Brandenburgi Haditengerészet · Német Császári Haditengerészet · Német Birodalmi Haditengerészet · Kriegsmarine Orosz Haditengerészet Perui Haditengerészet Spanyol armada Fekete-tengeri Haditengerészeti Csoport