HMS Glorious

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
HMS Glorious
HMS Glorious anchored.jpg
Hajótípus Cirkáló
Repülőgép-hordozó
Üzemeltető A Brit Királyi Haditengerészet zászlaja Brit Királyi Haditengerészet
Hajóosztály Glorious-osztály
Pályafutása
Építő Harland and Wolff (Belfast)
Megrendelés 1915. március 14.
Építés kezdete 1915. május 1.
Vízre bocsátás 1916. április 20.
Szolgálatba állítás 1917. január
Sorsa 1940. június 8-án a Scharnhorst és a Gneisenau elsüllyesztette
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 22 360 t (cirkálóként)
26 518 t (repülőgép-hordozóként)
Hossz 240 m
Szélesség 27,75 m
Merülés 7,5 m
Hajtómű 18 Yarrow gőzkazán, 4 turbina
Sebesség 31,42 csomó (56 km/óra)
Hatótávolság 10 850 km 16 csomós (30 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet

Cirkálóként:

  • 4 db 381 mm-es ágyú (2 × 2)
  • 18 db 102 mm-es ágyú (6 × 3)
  • 2 db 76,2 mm légvédelmi gépágyú
  • 14 db 533 mm-es torpedóvető cső
    (4 × 3 a febélzeten, 2 a víz alatt)

Repülőgép-hordozóként:

  • 16 db 120 mm-es ágyú
  • 24 db 38 mm-es ágyú (8 × 3)
  • 14 db 12,7 mm géppuska
Repülőgépek

Cirkálóként:

  • 2 db

Repülőgép-hordozóként:

  • 48 db
Páncélzat

Cirkálóként:

  • Övpáncél: 76 mm
  • Fedélzet: 25 mm
  • Lövegtornyok: 108 - 228 mm
  • Parancsnoki torony: 254 mm

Legénység

Cirkálóként:

  • 829 fő

Repülőgép-hordozóként:

  • 1200 fő (a légi személyzettel együtt)

A HMS Glorious (77) a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) egyik hadihajója volt. A hajót "nagy könnyű cirkáló"-ként építették az első világháború során. A Glorious, testvérhajója, a HMS Courageous és féltestvérük, a HMS Furious, Lord John Arbuthnot Fisher admirális ötlete alapján születtek meg, aki először "könnyűcirkáló romboló"-ként gondolt rájuk. A hajókat eredetileg a Balti-tenger sekély vizein folyó hadműveletek támogatására szánták, de ezekre végül nem került sor. A Glorious részt vett az első világháborúban, majd azt követően átalakították repülőgép-hordozóvá. A hajó 1940. június 8-án, a német Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálókkal vívott harc után süllyedt el Norvégia északi partjainál.

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Glorioust a Harland and Wolff belfasti hajógyárában építették. A terv szerint egy könnyű csatacirkáló volt 380 mm-es ágyúkkal, de a brit haditengerészetnél könnyűcirkálóként tartották számon, könnyű páncélzata miatt. A Glorious építését 1915. május 1-jén kezdték, majd a hajót 1916. április 20-án bocsátották vízre. A Glorious 1916. október 14-ére készült el teljesen, és 1917 januárjában állították hadrendbe. Építése 2 119 065 angol fontba került.

Hajtóműve alapvetően hasonlított egy korábbi könnyűcirkáló, a HMS Champion hajtóművéhez. 1917-ben egy teszt során a Glorious sikeresen kilőtt egy torpedót egyik vízalatti torpedóvető csövéből, miközben teljes gőzzel haladt. Normál körülmények közt a vízalatti vetőcsövekből csak 23 csomó alatti sebességnél lehet torpedót kilőni, mert a magas sebességnél keletkező víznyomás károkat okozhat. Másodlagos fegyverzete az új típusú, hármas elrendezésű, 100 mm-es ágyúkból állt, melyek elvileg nagy tűzgyorsaságot nyújtottak a torpedónaszádok, vagy a kisebb hajók ellen. Később azonban kiderült, hogy az ágyúk töltésénél a töltők egymás útjában vannak, így a töltés jóval több időt vett igénybe, mint ha három, különálló löveget használtak volna. A hajón megfigyelték, hogy érdekes módon másfél csomóval gyorsabban tudott haladni teljes rakománnyal, mint normál terheléssel. A hajó könnyű felépítése és hibái miatt az átlagosnál több ideig tartott a készítése, ami miatt a hajó a "Lármás" (Uproarious) becenevet kapta.

Mikor a Glorioust hadrendbe állították, ez lett a 3. könnyűcirkáló raj (3rd Light Cruiser Squadron) zászlóshajója, később pedig az 1. könnyűcirkáló (1st Light Cruiser Squadron) rajé. 1917. november 17-én a Glorious, a Courageous és a Repulse brit hajók a Heligoland-öbölben kisebb német erőkkel csaptak össze, melynek során a brit erők nem szenvedtek sérüléseket. 1918-ban rövid kifutófelületeket helyeztek el rajta, melyen repülőgépek tudtak felszállni. 1918. november 21-én jelen volt a német Nyílttengeri Flotta kapitulációjánál. 1919-ben a devonporti tüzériskolához került, ahol kiképzési célokat szolgált. Később a Glorious a Tartalék Flotta zászlóshajója lett.

Átalakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1922-ben, a Washingtoni Flottaegyezmény aláírásakor a Glorious vízkiszorítása nagyobb volt, mint amekkora lehetett egy csatahajónak, ezért úgy döntöttek, hogy a hajót repülőgép-hordozóvá alakítják. A nagy hajótest és sebesség miatt ideális volt az átalakításhoz. Az átalakítást 1924-ben kezdték, és csak 1930. március 10-én állíthatták újra hadrendbe. Az átalakítást Rosythban kezdték, de 1929-ben a rosythi hajógyár bezárt, így a munkálatokat Devonportban kellett befejezni. Az átalakítás 2 137 374 £-ba került. Mikor ismét hadrendbe állították, a Glorious két fedélzettel rendelkezett. Az egyik volt a fő-, vagy repülési fedélzet, a hajó orr részében pedig egy kisebb, felszálló fedélzet helyezkedett el. A hajó 1935 és 1936 között ismét átalakításokon esett át, melyek során a kisebb fedélzet helyére légvédelmi ágyúkat, a főfedélzetre pedig két, a 4,5 tonnát meg nem haladó repülőgépek kilövésére alkalmas katapultot szereltek. A Glorious két szintjén hangárok helyezkedtek el. Ezek 167 m hosszúak és 7,3 m magasak voltak. A hajó nem kevesebb, mint negyvennyolc repülőgépet tudott szállítani. Kezdetben Fairey Flycatcher, Blackburn Ripon, és Fairey IIIf típusú gépeket hordozott, de később áttértek a Fairey Swordfish és Gloster Gladiator típusokra. A Glorioust meg lehetett különböztetni testvérhajójától, a Courageoustől, ugyanis a Glorious lekerekítettebb tattal rendelkezett, valamint a felépítményük is eltérő volt.

1931. április 1-jén a Glorious, Gibraltártól 95 km-re összeütközött egy francia személyszállító hajóval, a Floridával. Az ütközés során az óceánjáró súlyosan megsérült, de az utasokat átszállították a Glorious fedélzetére, majd a repülőgép-hordozó elvontatta a sérült hajót Málagáig. Az ütközés több mint harminc életet követelt, melyek közül az egyik a Glorious legénységének tagja volt.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború kitörése után a Glorious egy ideig a Mediterrán Flottában szolgált. 1939 októberében áthajózott a Szuezi-csatornán, hogy részt vegyen a Graf Spee üldözésében, az Indiai-óceánon. 1940 áprilisában, mikor Németország megtámadta Norvégiát, a Glorioust hazahívták. Április 23-án a HMS Ark Royallal együtt megérkeztek a brit partokhoz, majd másnap hajóztak Norvégiába. Norvégiai tartózkodása alatt a Gloriousról felszálló Skua és Gladiator repülőgépek számos támadást intéztek a német állások ellen. Április 27-én hazahívták, hogy feltöltse készleteit, majd május 1-jén visszatért Norvégiába, hogy repülőgépei folytathassák a támadásokat. Visszaútja során átszállított néhány Gloster Gladiatort Norvégiába, ahol befagyott tavakról működtették őket. Ezeket a gépeket a németek rövid időn belül megsemmisítették. Május 28-án egy egész századnyi Hawker Hurricane vadászgépet szállított a norvégiai Bardufossba, melyek a britek norvégiai evakuálásának nyújtottak fedezetet. Ezt az útját a Glorious kíséret nélkül tette meg, ugyanis a briteknek nem volt rendelkezésre álló rombolójuk. Június 2-án vadászgépei Narvik evakuálásánál biztosítottak légi fedezetet. Június 5-étől kezdődően a Glorious is részt vett az Alphabet-hadműveletben, amely a szövetségesek csapatainak Norvégiából való kimenekítését célozta meg.

Június 8-án Guy D'Oyly-Hughes kapitány (aki tengeralattjáró specialista volt, és a repülőgép-hordozók területén mindössze tíz hónapnyi tapasztalattal rendelkezett) által irányított Glorious fedélzetére tíz Gloster Gladiator és nyolc Hawker Hurricane szállt le. Ezek a repülőgépek a Brit Királyi Légierő 46. és 263. repülőgép-századának gépei voltak. Ez volt az első olyan alkalom, mikor a gépek túlfutást megakadályozó horog igénybevétele nélkül szálltak le repülőgép-hordozóra. A gépek előzőleg szárazföldi repterekről szálltak fel, hogy elkerüljék a megsemmisülést. A Glorious a Scapa Flow-ba vezető úton elszakadt a nagyobb hajórajtól, hogy függetlenül tudjon haladni. Mikor a Norvég-tengeren hajóztak, a Glorioust és két kísérőhajóját, a HMS Acasta és a HMS Ardent nevű rombolót két német csatacirkáló, a Scharnhorst és a Gneisenau megtámadta. A támadás következtében mindhárom brit hajó elsüllyedt, mindössze 70 perc leforgása alatt. A Harstadtól 350 km-re nyugatra lefolyt ütközet következtében 1519 ember vesztette életét, és csupán 45 túlélő maradt.

A támadás során a Scharnhorst is megsérült, mikor torpedótalálat érte az Acasta-ról, valamint mindkét német hajó számos találatot szenvedett. A sérülések miatt a német csatacirkálóknak vissza kellett térniük Trondheimbe, így a nap hátralévő részében a brit konvoj megmaradt része biztonságosan hajózhatott a területen. A brit hírszerzés korábban kapott jelentéseket, melyek szerint a Scharnhorst és a Gneisenau a közelben tartózkodnak, de ezeket az információkat nem tartották eléggé hitelesnek.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az átalakítás során a Gloriousról eltávolított lövegtornyokat később a HMS Vanguardon használták fel.
  • 1997-ben az angliai Channel 4 által sugárzott Secret History című dokumentumfilm-sorozat "The Tragedy of HMS Glorious" (A HMS Glorious tragédiája) című epizódjában a Glorious tragédiájának egyik túlélőjével készítettek interjút.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jane's Fighting Ships of World War I (Janes Publishing, London, 1919)
  • Jane's Fighting Ships of World War II (Janes Publishing, London, 1946)
  • Siegfried Breyer, Battleships and Battlecruisers 1905-1970 (Doubleday and Company; Garden City, New York, 1973) (originally published in German as Schlachtschiffe und Schlachtkreuzer 1905-1970, J.F. Lehmanns, Verlag, Munchen, 1970). Contains various line drawings of the ship as designed and as built.
  • John Roberts, Battlecruiser, (Chatham Publishing, London, 1997), ISBN 1-86176-006-X, ISBN 1-55750-068-1
  • Robert Gardiner, ed., Conway’s All the World’s Fighting Ships 1922 – 1946 (Conway Maritime Press, London, 1980)
  • Robert Gardiner, ed., Conway's All the World's Fighting Ships 1947 – 1982 (Conway Maritime Press, London, 1983)
  • Roger Chesneau, Aircraft Carriers of the World, 1914 to the Present; An Illustrated Encyclopedia (Naval Institute Press, Annapolis, 1984)
  • Dan Van der Vat, The Atlantic Campaign: World War II's Great Struggle at Sea (Harper and Row, New York, 1988) ISBN 0-06-015967-7
  • Correlli Barnett, Engage the Enemy More Closely (W.W. Norton & Company, New York, 1991) ISBN 0-393-02918-2
  • John Winton, Carrier "Glorious": The Life and Death of an Aircraft Carrier (Cassell military, London, 1999) ISBN 0-304-35244-6

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]