HMS Glorious

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
HMS Glorious
HMS Glorious anchored.jpg
Hajótípus Cirkáló
Repülőgép-hordozó
Üzemeltető A Brit Királyi Haditengerészet zászlaja Brit Királyi Haditengerészet
Hajóosztály Glorious osztály
Pályafutása
Építő Harland and Wolff (Belfast)
Megrendelés 1915. március 14.
Építés kezdete 1915. május 1.
Vízre bocsátás 1916. április 20.
Szolgálatba állítás 1917. január
Sorsa 1940. június 8-án a Scharnhorst és a Gneisenau elsüllyesztette
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 22 360 t (cirkálóként)
26 518 t (repülőgép-hordozóként)
Hossz 240 m
Szélesség 27,75 m
Merülés 7,5 m
Hajtómű 18 Yarrow gőzkazán, 4 turbina
Sebesség 31,42 csomó (56 km/óra)
Hatótávolság 10 850 km 16 csomós (30 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet

Cirkálóként:

  • 4 db 381 mm-es ágyú (2 × 2)
  • 18 db 102 mm-es ágyú (6 × 3)
  • 2 db 76,2 mm légvédelmi gépágyú
  • 14 db 533 mm-es torpedóvető cső
    (4 × 3 a febélzeten, 2 a víz alatt)

Repülőgép-hordozóként:

  • 16 db 120 mm-es ágyú
  • 24 db 38 mm-es ágyú (8 × 3)
  • 14 db 12,7 mm géppuska
Repülőgépek

Cirkálóként:

  • 2 db

Repülőgép-hordozóként:

  • 48 db
Páncélzat

Cirkálóként:

  • Övpáncél: 76 mm
  • Fedélzet: 25 mm
  • Lövegtornyok: 108 - 228 mm
  • Parancsnoki torony: 254 mm

Legénység

Cirkálóként:

  • 829 fő

Repülőgép-hordozóként:

  • 1200 fő (a légi személyzettel együtt)
A Wikimédia Commons tartalmaz HMS Glorious témájú kategóriát.

A HMS Glorious (77) a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) egyik hadihajója volt. A hajót "nagy könnyű cirkáló"-ként építették az első világháború során. A Glorious, testvérhajója, a HMS Courageous és féltestvérük, a HMS Furious, Lord John Arbuthnot Fisher tengernagy ötlete alapján születtek meg, aki először "könnyűcirkáló romboló"-ként gondolt rájuk. A hajókat eredetileg a Balti-tenger sekély vizein folyó hadműveletek támogatására szánták, de ezekre végül nem került sor. A Glorious részt vett az első világháborúban, majd azt követően átalakították repülőgép-hordozóvá. A hajó 1940. június 8-án, a német Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálókkal vívott harc után süllyedt el Norvégia északi partjainál.

Eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Glorioust a Harland and Wolff belfasti hajógyárában építették. A terv szerint egy könnyű csatacirkáló volt 380 mm-es ágyúkkal, de a brit haditengerészetnél könnyűcirkálóként tartották számon, könnyű páncélzata miatt. A Glorious építését 1915. május 1-jén kezdték, majd a hajót 1916. április 20-án bocsátották vízre. A Glorious 1916. október 14-ére készült el teljesen, és 1917 januárjában állították hadrendbe. Építése 2 119 065 angol fontba került.

Hajtóműve alapvetően hasonlított egy korábbi könnyűcirkáló, a HMS Champion hajtóművéhez. 1917-ben egy teszt során a Glorious sikeresen kilőtt egy torpedót egyik vízalatti torpedóvető csövéből, miközben teljes gőzzel haladt. Normál körülmények közt a vízalatti vetőcsövekből csak 23 csomó alatti sebességnél lehet torpedót kilőni, mert a magas sebességnél keletkező víznyomás károkat okozhat. Másodlagos fegyverzete az új típusú, hármas elrendezésű, 100 mm-es ágyúkból állt, melyek elvileg nagy tűzgyorsaságot nyújtottak a torpedónaszádok, vagy a kisebb hajók ellen. Később azonban kiderült, hogy az ágyúk töltésénél a töltők egymás útjában vannak, így a töltés jóval több időt vett igénybe, mint ha három, különálló löveget használtak volna. A hajón megfigyelték, hogy érdekes módon másfél csomóval gyorsabban tudott haladni teljes rakománnyal, mint normál terheléssel. A hajó könnyű felépítése és hibái miatt az átlagosnál több ideig tartott a készítése, ami miatt a hajó a "Lármás" (Uproarious) becenevet kapta.

Mikor a Glorioust hadrendbe állították, ez lett a 3. könnyűcirkáló raj (3rd Light Cruiser Squadron) zászlóshajója, később pedig az 1. könnyűcirkáló (1st Light Cruiser Squadron) rajé. 1917. november 17-én a Glorious, a Courageous és a Repulse brit hajók a Heligoland-öbölben kisebb német erőkkel csaptak össze, melynek során a brit erők nem szenvedtek sérüléseket. 1918-ban rövid kifutófelületeket helyeztek el rajta, melyen repülőgépek tudtak felszállni. 1918. november 21-én jelen volt a német Nyílttengeri Flotta kapitulációjánál. 1919-ben a devonporti tüzériskolához került, ahol kiképzési célokat szolgált. Később a Glorious a Tartalék Flotta zászlóshajója lett.

Átalakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1922-ben, a Washingtoni Flottaegyezmény aláírásakor a Glorious vízkiszorítása nagyobb volt, mint amekkora lehetett egy csatahajónak, ezért úgy döntöttek, hogy a hajót repülőgép-hordozóvá alakítják. A nagy hajótest és sebesség miatt ideális volt az átalakításhoz. Az átalakítást 1924-ben kezdték, és csak 1930. március 10-én állíthatták újra hadrendbe. Az átalakítást Rosythban kezdték, de 1929-ben a rosythi hajógyár bezárt, így a munkálatokat Devonportban kellett befejezni. Az átalakítás 2 137 374 £-ba került. Mikor ismét hadrendbe állították, a Glorious két fedélzettel rendelkezett. Az egyik volt a fő-, vagy repülési fedélzet, a hajó orr részében pedig egy kisebb, felszálló fedélzet helyezkedett el. A hajó 1935 és 1936 között ismét átalakításokon esett át, melyek során a kisebb fedélzet helyére légvédelmi ágyúkat, a főfedélzetre pedig két, a 4,5 tonnát meg nem haladó repülőgépek kilövésére alkalmas katapultot szereltek. A Glorious két szintjén hangárok helyezkedtek el. Ezek 167 m hosszúak és 7,3 m magasak voltak. A hajó nem kevesebb, mint negyvennyolc repülőgépet tudott szállítani. Kezdetben Fairey Flycatcher, Blackburn Ripon, és Fairey IIIf típusú gépeket hordozott, de később áttértek a Fairey Swordfish és Gloster Gladiator típusokra. A Glorioust meg lehetett különböztetni testvérhajójától, a Courageoustől, ugyanis a Glorious lekerekítettebb tattal rendelkezett, valamint a felépítményük is eltérő volt.

1931. április 1-jén a Glorious, Gibraltártól 95 km-re összeütközött egy francia személyszállító hajóval, a Floridával. Az ütközés során az óceánjáró súlyosan megsérült, de az utasokat átszállították a Glorious fedélzetére, majd a repülőgép-hordozó elvontatta a sérült hajót Málagáig. Az ütközés több mint harminc életet követelt, melyek közül az egyik a Glorious legénységének tagja volt.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború kitörése után a Glorious egy ideig a Mediterrán Flottában szolgált. 1939 októberében áthajózott a Szuezi-csatornán, hogy részt vegyen a Graf Spee üldözésében, az Indiai-óceánon. 1940 áprilisában, mikor Németország megtámadta Norvégiát, a Glorioust hazahívták. Április 23-án a HMS Ark Royallal együtt megérkeztek a brit partokhoz, majd másnap hajóztak Norvégiába. Norvégiai tartózkodása alatt a Gloriousról felszálló Skua és Gladiator repülőgépek számos támadást intéztek a német állások ellen. Április 27-én hazahívták, hogy feltöltse készleteit, majd május 1-jén visszatért Norvégiába, hogy repülőgépei folytathassák a támadásokat. Visszaútja során átszállított néhány Gloster Gladiatort Norvégiába, ahol befagyott tavakról működtették őket. Ezeket a gépeket a németek rövid időn belül megsemmisítették. Május 28-án egy egész századnyi Hawker Hurricane vadászgépet szállított a norvégiai Bardufossba, melyek a britek norvégiai evakuálásának nyújtottak fedezetet. Ezt az útját a Glorious kíséret nélkül tette meg, ugyanis a briteknek nem volt rendelkezésre álló rombolójuk. Június 2-án vadászgépei Narvik evakuálásánál biztosítottak légi fedezetet. Június 5-étől kezdődően a Glorious is részt vett az Alphabet-hadműveletben, amely a szövetségesek csapatainak Norvégiából való kimenekítését célozta meg.

Június 8-án Guy D'Oyly-Hughes kapitány (aki tengeralattjáró specialista volt, és a repülőgép-hordozók területén mindössze tíz hónapnyi tapasztalattal rendelkezett) által irányított Glorious fedélzetére tíz Gloster Gladiator és nyolc Hawker Hurricane szállt le. Ezek a repülőgépek a Brit Királyi Légierő 46. és 263. repülőgép-századának gépei voltak. Ez volt az első olyan alkalom, mikor a gépek túlfutást megakadályozó horog igénybevétele nélkül szálltak le repülőgép-hordozóra. A gépek előzőleg szárazföldi repterekről szálltak fel, hogy elkerüljék a megsemmisülést. A Glorious a Scapa Flow-ba vezető úton elszakadt a nagyobb hajórajtól, hogy függetlenül tudjon haladni. Mikor a Norvég-tengeren hajóztak, a Glorioust és két kísérőhajóját, a HMS Acasta és a HMS Ardent nevű rombolót két német csatacirkáló, a Scharnhorst és a Gneisenau megtámadta. A támadás következtében mindhárom brit hajó elsüllyedt, mindössze 70 perc leforgása alatt. A Harstadtól 350 km-re nyugatra lefolyt ütközet következtében 1519 ember vesztette életét, és csupán 45 túlélő maradt.

A támadás során a Scharnhorst is megsérült, mikor torpedótalálat érte az Acasta-ról, valamint mindkét német hajó számos találatot szenvedett. A sérülések miatt a német csatacirkálóknak vissza kellett térniük Trondheimbe, így a nap hátralévő részében a brit konvoj megmaradt része biztonságosan hajózhatott a területen. A brit hírszerzés korábban kapott jelentéseket, melyek szerint a Scharnhorst és a Gneisenau a közelben tartózkodnak, de ezeket az információkat nem tartották eléggé hitelesnek.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az átalakítás során a Gloriousról eltávolított lövegtornyokat később a HMS Vanguardon használták fel.
  • 1997-ben az angliai Channel 4 által sugárzott Secret History című dokumentumfilm-sorozat "The Tragedy of HMS Glorious" (A HMS Glorious tragédiája) című epizódjában a Glorious tragédiájának egyik túlélőjével készítettek interjút.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Jane's Fighting Ships of World War I (Janes Publishing, London, 1919)
  • Jane's Fighting Ships of World War II (Janes Publishing, London, 1946)
  • Siegfried Breyer, Battleships and Battlecruisers 1905-1970 (Doubleday and Company; Garden City, New York, 1973) (originally published in German as Schlachtschiffe und Schlachtkreuzer 1905-1970, J.F. Lehmanns, Verlag, Munchen, 1970). Contains various line drawings of the ship as designed and as built.
  • John Roberts, Battlecruiser, (Chatham Publishing, London, 1997), ISBN 1-86176-006-X, ISBN 1-55750-068-1
  • Robert Gardiner, ed., Conway’s All the World’s Fighting Ships 1922 – 1946 (Conway Maritime Press, London, 1980)
  • Robert Gardiner, ed., Conway's All the World's Fighting Ships 1947 – 1982 (Conway Maritime Press, London, 1983)
  • Roger Chesneau, Aircraft Carriers of the World, 1914 to the Present; An Illustrated Encyclopedia (Naval Institute Press, Annapolis, 1984)
  • Dan Van der Vat, The Atlantic Campaign: World War II's Great Struggle at Sea (Harper and Row, New York, 1988) ISBN 0-06-015967-7
  • Correlli Barnett, Engage the Enemy More Closely (W.W. Norton & Company, New York, 1991) ISBN 0-393-02918-2
  • John Winton, Carrier "Glorious": The Life and Death of an Aircraft Carrier (Cassell military, London, 1999) ISBN 0-304-35244-6

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]