Scharnhorst (csatacirkáló)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Scharnhorst
Scharnhorst1.jpg
Hajótípus csatacirkáló
Üzemeltető A Kriegsmarine zászlaja Kriegsmarine
Hajóosztály Scharnhorst osztály
Pályafutása
Megrendelés 1934. január 25.
Építés kezdete 1935. június 15.
Vízre bocsátás 1936. október 3.
Szolgálatba állítás 1939. január 7.
Sorsa elsüllyedt az Északi-foki csata során, 1943. december 26-án.
é. sz. 71° 55′ 00″, k. h. 25° 30′ 00″
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 31 552 t (normál)
38 900 t (teljesen)
Hossz 229,8m/1939-től az átépített ún. atlanti orral 235,4 m
Szélesség 30 m
Merülés 9,93 m
Sebesség 31,65 csomó
Hatótávolság 18 700 km 19 csomós (35 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet
  • 9 db 280 mm-es ágyú
  • 12 db 150 mm-es ágyú
  • 14 db 105 mm-es ágyú
  • 16 db 37 mm-es ágyú
  • 10 db 20 mm-es ágyú (később 37 mm-esre cserélték)
  • 6 db 533 mm-es torpedóvető cső
Repülőgépek 3 db Arado Ar196A-3 hidroplán
Páncélzat
  • övpáncél: 350 mm
  • felsőfedélzet: 50 mm, páncélfedélzet 20-50mm
  • nehéztüzérség lövegtornyaí: 150-360 mm
  • Vezénylőtorony 100-350 mm

Legénység 1968 fő (60 tiszt, 1908 tengerész)
A Wikimédia Commons tartalmaz Scharnhorst témájú kategóriát.

A Scharnhorst egy híres, második világháborús német csatacirkáló volt. A Kriegsmarine 31 500 tonnás cirkálója a Gneisenau osztály tagja volt. A hajót Gerhard von Scharnhorst porosz tábornokról nevezték el. Ez volt a második hajó, melyet Scharnhorst tábornokról neveztek el. Az első az SMS Scharnhorst nevű páncélos cirkáló volt, mely a Falkland-szigeteknél vívott csatában süllyedt el, az első világháború során, 1914 decemberében. A Scharnhorst általában testvérhajójával, a Gneisenau-val indult a csatákba.

Testvérek – a Scharnhorst és a Gneisenau[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajó építését a németországi Wilhelmshavenben kezdték, 1935. június 15-én, és 1936. október 3-án már vízre is bocsátották. Hadrendbe állítására 1939. január 7-én került sor. Első parancsnoka, aki 1939. szeptember 23-áig irányította a hajót, Otto Ciliax volt. Rövid szolgálat után, 1939 közepén átalakításokat végeztek a cirkálón, melynek során a hajó farára új árbocot építettek, valamint orrán is módosítottak, hogy javítsák tengerállóságát, a nagyjából függőleges orrtőkét Atlanti-óceáni íves típusra cserélték, a hajó hossza 5,1 m-rel nőtt. Ugyanis a fedélzet, alacsony volta miatt, rosszabb időjárási körülmények közt mindig vizes volt. A HMS Renownnal való összecsapás utáni jelentésekben azt írják, hogy az "A"-lövegtorony vízben úszott, és ez jelentősen csökkentette annak hatékonyságát. Páncélzata vetekedett bármelyik csatahajó páncélzatával, így ha valamivel nagyobb lövegei lettek volna, akár a csatahajó besorolást is megkapta volna. Csatacirkálónak a britek sorolták be a hajót, a németeknél a Scharnhorst és a Gneisenau is csatahajóként (Schlachtschiffe) volt megnevezve. Ez a két hajó tekintélyes és gyors hajónak számított (31,5 csomós végsebességgel), és mindig együtt emlegették őket. Becenevüket, a "ronda-nővérek"-et a britek akasztották rájuk, mivel mindig együtt jártak, és pusztulást hoztak a brit hajókra.

A Scharnhorst kilenc darab 280 mm-es löveggel, bár viszonylag nagy lőtávval (42 600 m 45 fokos csőemelkedésnél, csőhossza L54,5 m, cső súlya 53,2 t, a lövedék tömege 315 kg, elméleti tűzgyorsaság 2,5 lövés percenként és csövenként), de kis rombolóerővel rendelkezett, nem voltak egy szinten a kor csatahajóinak 380 mm-es lövegeivel, a különböző technikai problémák, és a gyakori vízbehatolások miatt. A fegyverzet rossz kiválasztása az elkapkodott hadrendbeállítás eredménye volt.

A Scharnhorst fegyverzetét később ki akarták cserélni 6 darab 380 mm-es lövegre, amelyek három lövegtoronyban foglaltak volna helyet, így a hajó félelmetes ellenfél lett volna a brit hajók számára, ugyanis gyorsabb volt azoknál, és majdnem akkora páncélzata is volt. A második világháború kitörésével, majd a későbbi háborús helyzet miatt azonban a csatacirkáló egész pályafutása alatt megtartotta a 280 mm-es lövegeit. A Scharnhorst és testvérhajója, a Gneisenau is nagy hatótávolsággal rendelkezett, ez alkalmassá tette őket a kereskedelmi hajók elleni portyára.

A „nővérek” - akárcsak a többi német hajó - remek konstrukciók voltak, a kor leghatékonyabb hadihajóinak számítottak.

A háború kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Scharnhorst első háborús bevetése 1939 novemberében volt. Feladata az Izland és Feröer közti átjáró átfésülése volt. A bevetés során a Scharnhorst és a Gneisenau sikeresen elsüllyesztette a HMS Rawalpindi nevű brit segédcirkálót. 1940 tavaszán a két hajó részt vett a Norvégia elleni támadásban, azaz a Weserübung hadműveletben. 1940. április 9-én megütköztek a Renown nevű brit csatacirkálóval, de eredménytelenül.

Június 8-án a német csatacirkálók elsüllyesztették a HMS Glorious repülőgép-hordozót, valamint két kísérőhajóját, az Acastát és az Ardentet, nem messze Norvégia északi partjától. A támadás során a Scharnhorst torpedótalálatot kapott az Acastáról, aminek következtében a legénység 50 tagja életét vesztette. Néhány nappal később bombatalálatot is kapott, ezért 1940 hátralévő részét javítás alatt töltötte. Decemberben a Scharnhorst és a Gneisenau megkísérelte áttörni a brit blokádot, és kijutni az Atlanti-óceánra, de vissza kellett fordulniuk, mert a Gneisenau megrongálódott a viharos tengeren.

A „nővérek” pusztítanak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941. január 22-étől március 22-éig a Scharnhorst és a Gneisenau az Atlanti-óceánon tevékenykedett, Günther Lütjens tengernagy irányítása alatt. Február 3-án átkeltek a Dánia-szoroson, másnap elérték Grönland déli részét. Február 8-án megtámadták a HX-106 konvojt, de a támadást félbeszakították, amikor észrevették a HMS Ramillies nevű brit csatahajót. Tizenkét nappal később, február 22-én négy ellenséges szállítóhajót süllyesztettek el, Újfundlandtól keletre. Mivel a német cirkálók az óceán azon területén tevékenykedtek, ahová a brit repülőgépek nem értek el, sikerült kijátszaniuk a Brit Királyi Haditengerészetet, majd március 7. és március 9. közt megtámadniuk az SL-67 konvojt. A támadásnak a HMS Malaya odaérkezése vetett véget. Március 15-én a Scharnhorst és a Gneisenau egy tankerekből álló, kíséret nélküli konvojt támadott meg, Újfundlandtól délkeletre. A következő napon egy vegyes konvojt támadtak, ennek során 13 ellenséges hajót süllyesztettek el (ebből a Scharnhorst 4-et). Ez volt a német cirkálók utolsó nagyobb ütközete, mielőtt március 22-én visszatértek a franciaországi Brest kikötőjébe. A Scharnhorst által elsüllyesztett 8 hajó együttes vízkiszorítása elérte a 49 300 tonnát. A konvoj 22 hajójának összes vízkiszorítása 115 600 tonna volt.

A Csatornafutam[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fő szócikk: Cerberus hadművelet

Bresti tartózkodásuk alatt a hajók folyamatos, de rosszul szervezett légitámadások célpontjai voltak. 1941 júliusában a Scharnhorst áthajózott a Bresttől délre fekvő La Rochelle kikötőjébe. Amikor a hajó kifutott a kikötőből, a britek felderítői és a francia ellenállás jelentette ezt, aminek következtében a szövetségesek azt hitték, hogy a hajó kereskedelmi hajók elleni portyára indult. Ezért a Brit Királyi Légierő 15 darab Handley Page Halifax típusú bombázót küldött a hajó ellen. A bombatalálatok elég súlyosak voltak ahhoz, hogy a hajóba rengeteg víz folyjon, ami arra kényszerítette a Scharnhorstot, hogy visszatérjen Brestbe, és ott megjavítsák. A légitámadások, és a kazán problémái miatt a cirkáló egészen 1941 végéig nem volt használható állapotban. Akkor a német vezetés elrendelte, hogy a Scharnhorst, a Gneisenau, a Prinz Eugen és néhány kisebb hajó térjen vissza Németországba. Mivel az Atlanti-óceán északi részén való átkelés túl sok ideig tartott volna, valamint kockázatos is volt, a hajók a La Manche-csatornán keltek át, 1942. február 11. és február 13. közt. Ezt az áttörést nevezik Csatornafutamnak, más néven Cerberus hadműveletnek. A briteknek nem sikerült megállítaniuk a hajókat, sem légi, sem felszíni támadásokkal, de mindkét hajó megsérült, amikor aknára futott: a Scharnhorst Flushing és Ameland partjainál, a Gneisenau pedig Terschelling közelében.

Az újabb javítások miatt a Scharnhorst 1943 márciusáig nem vett részt bevetésen. Javítása után Norvégia északi partjaihoz hajózott, ahol a Tirpitz csatahajóval együtt a Szovjetunióba tartó sarkköri konvojokat támadták. Ezt követően a Scharnhorst lőgyakorlatokat tartott, ezek tetőpontja a Spitzbergák ágyúzása volt 1943. szeptember 8-án.

A Scharnhorst elsüllyesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1943 karácsonyán a Scharnhorst és néhány romboló, Erich Bey ellentengernagy irányítása alatt, Norvégia északi partjaihoz hajózott, hogy a Szovjetunióba tartó JW 55B és RA 55A konvojokat megtámadja. A brit kódfejtőknek sikerült megfejteniük a németek Enigma M4-en küldött parancsát, így az Admiralitás tudta, hogy hol akarják őket megtámadni a németek. Másnap az időjárás viharos volt, így a németeknek nem sikerült megtalálniuk a szövetséges konvojt, ezért Bey tengernagy délebbre küldte a rombolókat, aminek következtében a Scharnhorst egyedül maradt. Kevesebb mint két óra elteltével a hajó szembetalálkozott három brit cirkálóval; a HMS Belfasttal, a Norfolkkal és a Sheffielddel. A Belfast 8.40-kor észlelte a Scharnhorstot, a Sheffield pedig meg is látta, 9.41-kor. A hó takarásából a brit hajók tüzet nyitottak a német csatacirkálóra. A Belfast megpróbálta megvilágítani a német hajót világítólövedék segítségével, de kísérlete kudarcot vallott. A Norfolk, radarjai segítségével tüzelt a Scharnhorstra, és sikerült két találatot elérnie. Az egyik a német hajó radarját találta el, aminek következtében a Scharnhorst képtelen volt pontos lövéseket leadni a rossz látási viszonyok közepette. A Norfolk csak minimális sérüléseket szenvedett.

Hogy elkerülje az ellenséges hajókat, Bey délkelet felé irányította a Scharnhorstot, el a cirkálóktól. Késő délután a konvoj kísérői, köztük a HMS Duke of York csatahajó, észrevették a német csatacirkálót, és tüzet nyitottak rá. Annak ellenére, hogy a német hajó egyik lövegtornya és hangárja megsemmisült, a Scharnhorst növelni tudta előnyét az üldözői előtt. Később a Duke of York ismét utolérte a német cirkálót, és tüzet nyitott rá. A második sorozat megrongálta az A lövegtornyot, valamint felrobbantotta az A lövedéktárat, ami miatt a B lövedéktár is hasonló sorsra jutott. A lövedéktárakba beömlő víz eloltotta a hajón keletkező tüzet. A Királyi Haditengerészet hajói nem szenvedtek komolyabb sérülést, bár a zászlóshajóra gyakran tüzet nyitott a német hajó, és egyik árbocát egy 280 mm-es lövedék szétzúzta. 18.00-kor a Scharnhorst fő lövegtornyai elhallgattak, majd 18.20-kor a Duke of York újabb ágyúsorozata megrongálta annak kazántermét. Ennek következtében a Scharnhorst sebessége visszaesett 22 csomóra, így kiszolgáltatottá vált a rombolók számára. Bár a német hajó már elég rossz állapotban volt, másodlagos fegyverzetével még tüzelt a közeledő, HMS Jamaica nevű brit cirkálóra, valamint a Musketeer, a Matchless, az Opportune, és a Virago nevű rombolókra. 19.28-kor a Duke of York már 77. sortüzét zúdította a Scharnhorstra.

A Norvég Királyi Haditengerészet, HNoMS Stord nevű hajója és a brit HMS Scorpion keleti irányból torpedózták meg a német hajót. A Stord körülbelül 1400 méteres távolságból lőtte ki nyolc torpedóját a Scharnhorstra, miközben folyamatosan lőtte lövegtornyaival is. Ez nagyban hozzájárult a német hajó elsüllyesztéséhez.

A német hajóra összesen 52 torpedót lőttek ki, de a Jamaica 19.37-kor kilőtt utolsó három torpedója adta meg a végső döfést a Scharnhorstnak. 1943. december 26-án, 19.45-kor a Scharnhorst elsüllyedt. A legénység 1968 tagjából mindössze 36 főt mentettek ki. 30-at a HMS Scorpion 6-ot pedig a Matchless.

A csata után Fraser tengernagy a következő üzenetet küldte az Admiralitásnak: „…Kérem továbbítsák ezt az üzenetet a Norvég Haditengerészet főparancsnokának. A Stord nagyon merész szerepet töltött be a csata során, és nagyon büszke vagyok rá…”. 1944. február 5-én a The Evening News-ban a Duke of York parancsnoka így nyilatkozott: „…a Stord norvég romboló végezte el az egész támadás legvakmerőbb részét…”.

A csata estéjén Bruce Fraser tengernagy összehívta tisztjeit a Duke of York fedélzetén, majd a következőket mondta: „Uraim, a Scharnhorst elleni ütközet a győzelmünkkel zárult. Remélem, hogy ha egyszer maguknak is többszörös túlerővel szemben kell csatába vezetniük a hajójukat, olyan hősiesen fogják tenni, mint ahogy azt ma a Scharnhorst parancsnoka tette!”.

2000. október 3-án a Scharnhorst roncsát megtalálták a é. sz. 72° 16′, k. h. 28° 41′ koordinátánál, körülbelül 130 km-re északra az Északi-foktól, 300 méteres mélységben. A roncsról a Norvég Királyi Haditengerészet fényképeket is készített.

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Parancsnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Scharnhorst (csatacirkáló) témájú médiaállományokat.