Günther Lütjens

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Günther Lütjens
Bundesarchiv Bild 101II-MW-0434-05A, Günter Lütjens.jpg
Günther Lütjens admirális
Született 1889. május 25.
Flag of the German Empire.svg Wiesbaden
Meghalt 1941. május 27. (52 évesen)
Az Atlanti-óceánon
Nemzetisége Flag of Germany.svg német
Fegyvernem War Ensign of Germany 1903-1918.svg Kaiserliche Marine 1907–1918
Flag of Weimar Republic (war).svg Reichsmarine 1918–1935
War Ensign of Germany 1938-1945.svg Kriegsmarine 1935–1941
Szolgálati ideje 1907–1941
Rendfokozata Admirális
Kitüntetései Lovagkereszt

Günther Lütjens (Wiesbaden, 1889. május 25Atlanti-óceán, 1941. május 27.), a Német Császári Haditengerészet (Kaiserliche Marine), később a Birodalmi Haditengerészet (Reichsmarine) tisztje. Tengernagy és flottaparancsnok a Harmadik Birodalom haditengerészeténél. 1941-ben a Bismarck parancsnoka. A Bismarck elsüllyesztésekor veszítette életét.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ifjúsága, pályája a második világháború előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiesbadenben született, kereskedőcsaládban. Érettségi után 1907-ben belépett a német Császári Haditengerészethez (Kaiserliche Marine). 1908-ban beiratkozott a kieli Tengerészeti Főiskolára. 1908. augusztus 21-én tengerész-zászlósi (Fähnrich zur See) rangot kapott. Tanulmányait a 160 tagú osztály huszadik legjobbjaként fejezte be. 1910. szeptember 28-én sorhajóhadnaggyá (Leutnant zur See), 1913. szeptember 27. sorhajó-főhadnaggyá (Oberleutnant zur See) lépett elő.

Az első világháborúban különféle szolgálati helyeken szolgált, több torpedónaszád parancsnokaként ténykedett Flandria partjainál és a La Manche csatorna vizein. Ennek során 1917. május 24-én alkapitánnyá (Kapitänleutnant) léptették elő.

A világháború után a Birodalmi Haditengerészetnél (Reichsmarine) [1] szolgált parancsnoki és törzstiszti beosztásokban. 1926. április 1-jén korvettkapitányi (Korvettenkapitän) rangot kapott. 1929-ben megnősült, élete végéig boldog házasságban élt. 1931. október 1-jén fregattkapitányi (Fregattenkapitän) rangot kapott. 1933. július 1-jén sorhajókapitánnyá (Kapitän zur See) léptették elő, kinevezték az 1927-ben vízre bocsátott Karlsruhe könnyűcirkáló parancsnokává.

1936-ban a Harmadik Birodalom újjászervezett Haditengerészetében (Kriegsmarine) a személyzeti főhivatal vezetője lett. 1937-ben a torpedónaszád-flotta parancsnoka (Führer der Torpedoboote) lett, október 1-jén ellentengernagyi (Konteradmiral) rangot kapott. Nem lépett be a nácipártba, továbbra is az egykori Weimari Köztársaság Birodalmi Flottájának tiszti dísztőrét viselte, horogkeresztes jelvény nélkül. 1938 novemberében Lütjens egyike volt annak a három német kötelékparancsnoknak (Flaggoffizier),[2] akik írásban tiltakoztak a „Kristályéjszaka(Reichskristallnacht) néven elhíresült novemberi pogromokban elkövetett atrocitások ellen.

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháború elején, 1940. január 1. altengernaggyá (Vizeadmiral) léptették elő, és ő lett a haditengerészeti felderítő fegyvernem parancsnoka. 1940 áprilisában a „Weserübung” hadművelet (azaz Dánia és Norvégia német megszállása) során Marschall altengernagy flottaparancsnok helyetteseként és hajóraj-parancsnokként ő irányította a partraszállási hadműveleteket távolból fedező flottacsoportot, amely a Scharnhorst és a Gneisenau csatacirkálókból állt. Eldöntetlen csatát vívott a brit HMS Renown csatacirkálóval. Ténykedéséért rövidesen kitüntették a Vaskereszt Lovagkeresztjével.

A norvégiai hadműveletek során a brit expedíciós haderőt kivonták Norvégiából. Marschall altengernagy, a flottaparancsnok ekkor a hadvezetés szigorú parancsa ellenére megtámadta a visszavonulást fedező brit hajókat. Elsüllyesztette a HMS Glorious anyahajót, és kísérő rombolóit, a HMS Acasta és HMS Ardent-et, bár eközben a Scharnhorst is megsérült egy torpedótalálattól. A paranccsal ellentétes műveletért Marschallt leváltották, helyére 1940 júniusában Lütjenst nevezték ki flottaparancsnokká (Flottenchef) és a „csatahajók parancsnokává” (Befehlshaber der Schlachtschiffe), ami a „közeli vizeken” állomásozó haditengerészeti erők parancsnokságát jelentette (kb. a brit Home Fleet parancsnokságának megfelelő beosztást). 1940. szeptember 1-jén megkapta a tengernagyi (Admiral) rangot.

Flottaparancsnoki minőségében Lütjens tengernagy 1941 február–márciusában a Scharnhorst és a Gneisenau csatahajókkal az Atlanti-óceánon rajtaütéseket hajtott végre brit kereskedelmi hajkókonvojok ellen. Ennek során több, mint 115 000 tonnányi hajóteret süllyesztett el, mielőtt visszatért volna támaszpontjára, a franciaországi bresti hadikikötőjébe.

A „Rheinübung” hadművelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941. május 18-án Lütjens tengernagy az 1940-ben vízre bocsátott, új Bismarck fedélzetén kifutott az Atlanti-óceánra. A „Rheinübung” hadművelet célja az volt, hogy semmisítse meg a Egyesült Királyságba irányuló utánpótlást szállító hajókonvojokat a Brit-szigetek térségében. Lütjens, mint flottaparancsnok, egyben a csatahajó vezénylő parancsnoka is volt. A „Rheinübung” eredeti haditerve szerint az atlanti hadműveletben négy német csatahajó és csatacirkáló vett volna részt (a Bismarck, a Scharnhorst, a Gneisenau és az új Tirpitz csatahajó), de a két csatacirkálót és a Tirpitzet nem tudták időben felkészíteni a részvételre, ezért azt csak a Bismarck-ra, és egy kísérő nehézcirkákóra, a Prinz Eugen-ra bízták.

A brit tengerészeti felderítés tudomást szerzett a készülő akcióról. Az Admiralitás John Tovey tengernagyot, a brit flotta főparancsnokát küldte a Bismarck ellen. A brit flottaköteléket a HMS King George V, a HMS Repulse, a HMS Victrious és a HMS Hood csatahajó alkotta, öt cirkáló kíséretében. Lütjens tengernagy a norvég partoknál, a Grimstadfjordban tartott pihenő idején elmulasztotta az üzemanyagfelvétel lehetőségét, ez a későbbiekben végzetes stratégiai hibának bizonyult. Május 24-én a HMS Hood megtalálta és megtámadta a Bismarckot, a tengeri csata során a Hood felrobbant, teljes legénysége odaveszett. Tiszttársainak feltűnt Lütjens habozó irányítása. Hajója már tűz alatt állt, a tengernagy késett a tűzparancs kiadásával. Ezt végül a Bismarck hajóparancsnoka, Ernst Lindemann kapitány adta ki, saját döntése alapján, amit felettese szó nélkül tudomásul vett. A második súlyos vezetési hiba, egy magas rangú flottaparancsnoktól szokatlanul fatalista viselkedés arra utal, hogy depresszió vagy más ok miatt Lütjens kilátástalannak látta a hadműveletet. Erre utal az is, hogy végzetes küldetésére indulóban aranyóráját, amitől sohasem vált meg, elküldte feleségének, kérve, adja át a fiának, ha ő meghal.

A HMS Dorsetshire menti a Bismarck túlélőit

A Hood elsüllyesztése után a brit Admiralitás olyan mértékű flottamozgósítást rendelt el, amelyre Napóleon 1805-ös flottafenyegetése (a trafalgari csata) óta nem volt példa. Tovey tengernagy hajóraján túl a Bismarck üldözésére rendelték a HMS Revenge, a HMS Ramillies, a HMS Rodney csatahajókat, a HMS Renown csatacirkálót, a HMS London és HMS Edinburgh cirkálókat, és egy sor kísérő torpedórombolót. A Bismarck óvatlanul leadott egy hosszú rádióüzenetet, amit a brit felderítés bemért. Május 25-én a brit HMS Ark Royal repülőgép-anyahajó repülőgépei felfedezték a Brest felé igyekvő Bismarckot, amely lecsökkent üzemanyag-készlete miatt nem haladhatott teljes sebességgel. Május 26-án az Ark Royal-ról felszállt harci gépek torpedótámadást mértek rá, amelyben kormányszerkezete megsérült, a hajó irányíthatatlanná vált.

Május 27-én a brit flottakötelék is beérte a Bismarckot. A kialakult egyenlőtlen csatában a német csatahajót rommá lőtték, majd a süllyedő hajót brit harci repülőgépek megtorpedózták. (A túlélők szerint a reménytelen helyzetben a Bismarck parancsnoka is utasítást adott pusztuló hajójának ön-elsüllyesztésére). A Bismarck 10:36-kor elsüllyedt. Vízbe került legénységéből a brit Dorsetshire és Maori torpedórombolók 102 embert kimentettek, majd eltávoztak, a többieket sorsukra hagyták a tengerben. Két nappal később a német U74 tengeralattjáró három, a Sachsenwald meteorológiai figyelőhajó még két élő embert talált. Összesen 2 105 német tengerész veszett oda, köztük Lindemann hajóparancsnok és maga Lütjens tengernagy is.

A csata után Tovey admirális, a brit flotta parancsnoka ezt mondta környezetének: „A Bismarck lovagi módon vette fel a legreménytelenebb harcot, ami a Német Birodalom Flottájának régi szép napjait idézte fel, és felvont lobogóval merült alá.[3] Tovey az Admiralitásnak küldött 1119/27. sz. jelentésében is így írt: „Szeretném kifejezni rendkívüli nagyrabecsülésemet azért a vitéz harcért, amelyet elképzelhetetlenül hátrányos helyzetben küzdöttek végig.” Az Admiralitás 1610/27. sz. válaszában így utasította Tovey tengernagyot: „Bármennyire is csodáljuk is a vitéz harcot, politikai okból fontos, hogy a közvélemény ne szerezzen tudomást olyasféle érzelemnyilvánításról, mint amilyent az Ön 1119. számú üzenete mutat.”

A D185 Lütjens torpedóromboló

Emléke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Német Szövetségi Köztársaság Haditengerészete, a Deutsche Marine Lütjens tengernagyról nevezte el egyik amerikai gyártmányú egységét, a D185 Lütjens torpedórombolót, amelyet 1967-ben bocsátottak vízre, és 1969-ben állítottak szolgálatba. A hajót Lütjens-osztályú (az eredeti Charles-F.-Adams-osztály módosított változata), ebbe tartoznak még a D186 Mölders és a D187 Rommel torpedórombolók. A D185 Lütjens rombolót 2006-ban szolgálaton kívül helyezték.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Reichsmarine = a német Haditengerészet elnevezése a Weimari Köztársaság alatt (1920–1933).
  2. Flagoffizier (angolul flag officer) = magas beosztású, rangidős tengerésztiszt, flottakötelék- vagy hajórajparancsnok, szélesebb értelemben véve magas rangú tengerésztiszt, tengernagy.
  3. „The Bismarck had put up a most gallant fight against impossible odds worthy of the old days of the Imperial German Navy, and she went down with her colours flying.” (Journal of the Royal United Service Institution, 1953. február).

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ludovic Kenedy: Óriások csatája – A Bismarck csatahajó üldözésének és elsüllyesztésének története (fordította: Balabán Péter), Európa Könyvkiadó, Bp., 1983, ISBN 963-07-2866-4
  • Miloš Hubáček: Lángoló óceán (fordította: Oláh József), Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1978, ISBN 963-09-1147-7
  • Admiralty reports
  • Burkhard von Mullenheim-Rechberg: Battleship Bismarck, A Survivor's Story, US Naval Institute, Annapolis, 1980.