King George V osztály (1939)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
King George V osztályú csatahajó
King George V class battleship 1945.jpg
Az osztály első hajója, a HMS King George V 1945-ben
Hajótípus Csatahajó
Üzemeltető Brit Királyi Haditengerészet
Pályafutása
Szolgálatba állítás 1940
Szolgálat vége 1945
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 42237 - 44460 brt
Hossz 227 m
Árbocmagasság 31 m
Merülés 9,9 m
Hajtómű 8 kazán, 4 Parsons gőzturbina
Üzemanyag fűtőolaj
Teljesítmény 128 000–134 000 LE
Sebesség 28 csomó (kb. 50 km/ó)
Hatótávolság 5400 tengeri mérföld nagy sebességbél (18 csomó), kb. 29000 km 10 csomós cirkálósebességgel
Fegyverzet

2 × 4 és 1 × 2 - BL 14 hüvelykes (360 mm) Mk VII ágyú 8 × 2 - QF 5,25 hüvelykes (133 mm) Mk I ágyú 4 × 8 - QF 2 fontos (40 mm) légvédelmi ágyú

6 x 20 mm Oerlikon légvédelmi űgyú
Repülőgépek 4 db Supermarine Walrus hidroplán
Páncélzat

Fő páncélöv: 137–373 mm Fedélzet: 149 mm Lövegtornyok: 324 mm

Belső válaszfalak: 254 - 305 mm

Legénység 1314 - 1631
A Wikimédia Commons tartalmaz King George V osztályú csatahajó
témájú kategóriát.

A King George V osztályú csatahajók voltak a második világháború során a Brit Királyi Haditengerészet legmodernebb csatahajói. Összesen 5 db ilyen csatahajót rendeltek és építettek meg: HMS King George V, HMS Prince of Wales, HMS Duke of York, HMS Anson és HMS Howe.

Az első világháborút követően öt nagyhatalom írta alá az 1922-es washingtoni szerződést, amely korlátozta az építhető hadihajók számát, azok páncélzatát és fegyverzetét. A szerződést 1930-ban Londonban megerősítették, de 1936. december 31-én lejárt és nem is újították már meg az aláíró nagyhatalmak (Nagy-Britannia, USA, Japán, Franciaország és Olaszország) közötti feszültségek miatt. Ezért a brit Admiralitás elrendelte egy új csatahajóosztály terveinek felvázolását 1936-ban, amelyet V. György brit királyról neveztek el.

Az osztályba tartozó első hajó építését 1937-ben kezdték és 1940-ben állt szolgálatba, az utolsó hajó 1942-ben állt szolgálatba, így az osztály minden egysége részt vett a második világháborús hadműveletekben. A Prince of Wales-t 1941-ben a japán légierő elsüllyesztette Malájzia partjainál.

Fejlesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az V. György király osztályú hajók tervezése 1928-ban kezdődött. Az 1922-ben aláírt washingtoni szerződés a részes öt nagyhatalom (Nagy-Britannia, az USA, Japán, Franciaország és Olaszország) számára "hajóépítési szünetet" írt elő, vagyis megszabták az építhető hadihajók számát, nagyságát, korlátozták azok fegyverzetét és páncélzatát. Mivel ez a szerződés csak 1930. december 31-ig volt érvényben, ezért a Királyi Haditengerészet már 1928-ban elkezdte felvázolni, hogy milyen hadihajókkal kívánja felváltani az első világháborúból megmaradt, korszerűtlen csatahajókat, illetve a modern, de lassú Nelson osztályt.[1]

Azonban a washingtoni szerződést 1930-ban Londonban tartott konferencia során megerősítették és a "hajóépítési szünet" végét kitolták 1937-ig. A tervezési munkálatokat ezért 1935-ig elhalasztották, amikor még mindig a szerződéses korlátok figyelembevételével kezdték felvázolni az új csatahajóosztály paramétereit: legnagyobb vízkiszorítása 35 000 tonna, fő páncélzata 15 hüvelykes (370 mm), fegyverzetének kiválasztásakor pedig 16, 15 és 14 hüvelyk (406 - 360 mm) űrméretű ágyúkat terveztek kiválasztani. A tervezési célok között szerepelt a 27 csomós maximális sebesség (50 km/ó) és a 11 - 14 km-es lőtávolság. A hajóosztály tervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak a torpedó elleni védelemre és a lőszerraktárak kiemelt védelmére.[2]

1935 októberében az Admiralitás döntést hozott arról, hogy 14 hüvelykes (355 mm) űrméretű ágyúkat rendelnek a hajóknak, egyszerűen azért, mert a nagy űrméretű ágyúkra vonatkozó rendeléseket az év végig le kellett adni[2], viszont azt még nem lehetett tudni, hogy az 1936. december 31-én lejáró szerződést meghosszabbítják-e a nagyhatalmak képviselői. Az 1935 decemberében Londonban kezdődő konferencián az USA hajlandó lett volna beleegyezni a szerződés meghosszabbításába, ha azt Japán is aláírja. Utóbbi azonban 1936 januárjában elhagyta a konferenciát, míg Olaszország (Benito Mussolini vezetésével) megtagadta annak aláírását, úgyhogy végül csak Nagy-Britannia, az USA és Franciaország írta alá.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meghajtás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az V. György osztály volt az első, amelynek tervezésekor a kazántermeket és a gőzturbinákat felváltva helyezték el a hajó belsejében, biztosítva azt, hogy egy szerencsés ellenséges találat nem tudja mozgásképtelenné tenni a hajót az összes kazán, vagy az összes turbina, megrongálásával.[3] A kazántermeket és a turbinákat párosával helyezték el a hajó védett belső részében. A hajtóművek névleges összteljesítménye kb. 110 000 LE (~82 000 kW) volt 230 percentkénti fordulaton, 400 psi gőznyomás és 371 °C vízhőmérséklet mellett.[4] A hajtómű tervezési tartaléka lehetővé tette, hogy csata közben vagy vészhelyzetben 120 000 LE teljesítményt adjon le, míg a Prince of Wales hajtóművei 128 000 - 134 000 LE közötti teljesítményt adtak le huzamosabb ideig probléma nélkül[5], amikor a csatahajó a Bismarck után vadászott. Az osztály kazánjai a kortárs hadihajókhoz viszonyítva is gazdaságosan és hatékonyan működtek, azonban 1942 után az Admiralitás rákényszerült hogy rosszabb minőségű (magasabb viszkozitású és tengervízzel szennyezett) fűtőolajat használjon[6], ami lecsökkentette a hajtóművek teljesítményét és megnövelte a karbantartási igényeiket.[7] 1944-re a fűtőolaj rossz minősége komoly gondokat kezdett okozni[6] és az Admiralitás új fúvókákat volt kénytelen kifejleszteni és beszerelni, amelyeket a Duke of York és az Anson kapott meg.

Páncélzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az V. György osztályú csatahajók páncélöve jól látható a fedélzet alatt, a vízvonal felett (a képen a HMS Howe ).

Az V. György osztály hajói fő páncélövének vastagsága elérte a 370 mm-t, a fedélzetet 127-152 mm vastag páncél védte, a belső válaszfalak 254-305 mm vastagok voltak, míg a lövegtornyok páncélja 324 mm vastag volt.

A brit haditengerészet első világháborús tapasztalatai és a háború után végzet lőgyakorlatok tapasztalatai alapján a páncélzat kialakításakor nagy hangsúlyt fektettek a lövedékraktárak védelmére, amelyeket a hajó fenekéhez közel helyeztek el, Ezek felett összesen 250 mm vastagságú páncélréteg volt, míg oldalról a hajó fő páncélöve, illetve a páncél mögött kialakított (fűtőolajjal vagy vízzel) feltöltött tartály védte azokat.

A fő páncélöv átlagosan 370 mm vastagságú volt, az első lövegtorony előtt keződött és a hátsó lövegtorony mögött végződött, a a fedélzettől a vízszint alatti 4,6 mélységig tartott. Legnagyobb vastagságát a lövedékraktárak magasságában érte el (381 mm), míg a kazántermek magasságában 356 mm volt. A páncélozott válaszfalak vastagsága elöl 305 mm, hátul 254 mm volt.

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brit 14 hüvelykes ágyú, ilyet építettek be az V. György osztály hajóiba is. A képen látható, hajón sosem használt ágyú a Royal Armoury Fort Nelson múzeumban található (Hampshire, Nagy-Britannia)

Az V. György osztályú hajók fő fegyverzete 10 db BL 14 hüvelykes (356 mm) Mk VII ágyú volt, ezekből 4-4-et a hajó orrár és tatján található lövegtornyokba, a maradék kettőt az orrban található lövegtorony fölé építettek be. A fegyverzet kiválasztása során az Admiralitás figyelembe vett 16 és 15 hüvelykes ágyúkat is, de végül is a 14 hüvelykes ágyú mellett döntöttek[8]. A tervezés során számos konfigurációt megvizsgáltak, köztük egyet 9 ágyúval, amelyből 2 x 3 az orrban, 3 a tatban található lövegtoronyban lett volna. Ezt végül elutasították és az osztály tervezésekor 12, 2 x 4 előre és 4 hátra beépített ágyúval számoltak. Hamar kiderült azonban, hogy az orrban található második 4-es löveg súlya és pozíciója instabillá tette volna a hajókat a megkívánt vízkiszorítás mellett, és ezért a második lövegtoronyba végül csak két ágyút szereltek.[9]

A gyakorlatban a lövegtornyok, elsősorban a négy ágyúval, megbízhatatlannak bizonyultak, a háborús időkre jellemző sietség, a tornyok forgó és állórészei közötti illesztési problémák, a nem megfelelő tesztelés, valamint a lőszerraktárak védelmében alkalmazott megoldások nagyon bonyolult és meghibásodásra hajlamos szerkezetet eredményeztek. Hosszabb tüzelés alkalmával a lövegtornyok hajlamosak voltak beragadni (a Bismarck ellen vívott csata során ez történt a Prince of Wales-al). A későbbiekben végrehajtott módosítások és a kezelőszemélyzett jobb kiképzése nagymértékben javított a helyzeten, de továbbra sem volt ideális.

A HMS King George V 5,25 hüvelykes másodlagos ágyúi

A főfegyverzetből kilőtt oldalsortűz tömege elérte a 7,2 tonnát és a lövegtornyok 40 másodpercenként voltak képesek tüzelni.[10]

A másodlagos fegyverzet 16 db QF 5,25 hüvelykes (133 mm) Mk I ágyú volt, amelyeket kettessével építettek be a lövegtornyokba. Ezeket az ágyúkat egyaránt lehetett alkalmazni felszíni célpontok és repülőgépek ellen, maximális hatótávolsága 22 km volt, repülőgépek ellen 14 km magasságba lehetett velük tüzelni. Percenként elméletben 10-12 lövés leadására voltak képesek, de a gyakorlatban a tűzgyorsaság nem haladta meg a percenkénti 8-9 lövést.

A fegyverzet része volt még 48 db QF 40 mm-es gyorstüzelő légvédelmi ágyú és további 6 db, kézzel működtetett Oerlikon 20 mm légvédelmi ágyú. Mivel a 40 mm-es ágyúk tüzelés közben rengeteg füstöt és vibrációt gerjesztettek, az ágyúkat külön toronyból irányították, később pedig távirányítással és radarral irányították ezeket. A légvédelmi fegyverzetet a háború végére jelentősen megnövelték: az HMS Anson fedélzetén 65 db 20 MM-es Oerlikon, 6 db nyolccsövű és 6 db négycsövű 40 mm-es ágyú volt.

A hajóosztály egységei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ships of the King George V class
Hajó neve Regisztrációs száma Névadója Építő Megrendelés Építés kezdete Vízrebocsátás Szolgálatba állítás Sorsa
HMS King George V 41 V. György király Vickers-Armstrong 1937. január 1. 1939. február 21. 1940. december 11. 1957-ben ócskavasként értékesítették
HMS Prince of Wales 53 A walesi Herceg
VIII. Eduárd, az uralkodó bátyja
Cammell Laird, Birkenhead 1936. július 29. 1937. január 1. 1939. május 3. 1941. március 31.[11] 1941. december 10-én a Dél-Kínai tengeren elsüllyesztették
HMS Duke of York 17 York hercege
Az uralkodó, VI. György címe koronázása előtt
John Brown and Company, Clydebank 1936. november 16. 1937. május 5. 1940. február 28. 1941. november 4. 1957-ben ócskavasként értékesítették
HMS Anson 79 George Anson, Anson 1. bárója Swan Hunter 1937. július 20. 1940. február 24. 1942. június 22. 1957-ben ócskavasként értékesítették
HMS Howe 32 Richard Howe, Howe 1. grófja Fairfield Shipbuilding and Engineering Company 1937. április 28. 1937. június 1. 1940. április 9. 1942. augusztus 29. 1958-ban ócskavasként értékesítették

Szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Légifelvétel az HMS Repulse (balra, alul) és az HMS Prince of Wales hajókról - 1941. december 10-én mindkét hajó japán légitámadásnak esett áldozatul. A képen a Repulse-ot éppen bombatalálat érte, mellette további bombák becsapódása látszik, a Prince of Wales pedig jelentős mennyiségű füstöt generálva igyekszik menekülni.

A hajóosztály első két hajója, a HMS King George V és a HMS Prince of Wales részt vett az 1941. május 24-én a Dánia-szorosban a német Kriegsmarine ellen vívott ütközetben. A csata előzménye volt, hogy a német Bismarck csatahajó kifutott a lengyelországi Gdansk kikötőjéből és arra készült, hogy kísérőhajói (a Prinz Eugen nehézcirkáló, négy tengeralattjáró, két kisegítő és öt tartályhajó) kíséretében kitör az Atlanti-óceánra. Ezzel egyidőben a franciaországi Brest kikötőjében állomásozó Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálóknak is csatlakozni kellett volna, de a brit bombázók súlyosan megrongálták a két csatacirkálót. Emiatt a flotilla parancsnoka, Günther Lütjens admirális azt kérte a haditengerészet parancsnokságától, hogy halasszák el a kitörést, amíg meg nem javítják a Scharnhorst-ot vagy el nem készül a Bismarck testvérhajója, a Tirpitz csatahajó.[12] Erre azonban nem kapott engedélyt.

A brit flotta egységei, a Prince of Wales, az HMS Hood és HMS Repulse csatacirkálók, az HMS Victorious anyahajó és további 20 cirkáló és romboló álltak készen, hogy a Bismarck kitörését megakadályozzák. Az HMS Norfolk és Suffolk cirkálókra bízták a Dánia-szoros őrzését. 1941. május 22-én egy felderítő repülőgép vette észre először a Bismarck-ot[13], majd május 23-án a Norfolk és a Suffolk találkoztak először a német hajókkal. Este 20.30 körül a Bismarck tüzet nyitott a Norfolk-ra, amely ekkor visszavonult[14].

A német hajók folytatták útjukat a Dánia-szoroson keresztül, de május 24-én hajnali 5.30-kor találkoztak a brit flotta egyik felével, amelyet a Prince of Wales és a Hood vezettek. A hajók 5.55-kor értek lötávolságba és azonnal tüzet nyitottak. A Bismarck-ról kilőtt ötödik sortűz egyik lövedéke átütötte a Hood fedélzetét és nagy robbanást okoztott, amely a Hood elsüllyedéséhez vezetett.[15] A Hood elsüllyedése után a Prince of Wales egyedül maradt a német hajókkal szemben és négy találat érte. A főfegyverzet mechanikai problémái miatt 25%-al csökkent a tűzgyorsasága és röviddel 6 után a kapitány visszavonulót fújt. A hátsó fedélzeten található 360 mm-es ágyúk folytatták a tüzelést, amíg a lövegtorony meghibásodása miatt itt is tüzet kellett szüntetni.

Átépítések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború alatt a hajóosztály megmaradt egységeit számos alkalommal átépítették, többek között megnövelték a légvédelmi ágyúk számát, radarberendezéseket telepítettek, illetve felkészítették a hajókat a távol-keleti szolgálatra (javították a szellőztetést).

1944-ben eltávolították a King George V, Duke of York, Anson és Howe fedélzeti repülőgépeit. A King George V-öt 1944 elején átépítették - a repülőgép eltávolítása mellett megnövelték a légvédelmi tüzérséget, az egycsövű Oerlikonokat kétcsövűre cserélték, és a radart is korszerűsítették.

A Duke of York-on előbb 1942 december és 1943 február között, majd 1944 október és 1945 eleje között végeztek átépítéseket.

A Howe-ot 1943 december és 1944 április között építették át és készítették fel a csendes-óceáni szolgálatra.

Az Anson-t 1944 július és 1945 február között korszerűsítették, elsősorban új légvédelmi fegyverzet és korszerűbb radarberendezés beépítésével.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Brown, D.K. Nelson to Vanguard, p. 25
  2. ^ a b Brown, Nelson to Vanguard, pp. 28–29
  3. Brown, pp. 164–165
  4. Journal of Naval Engineering
  5. G&D, Allied Battleships of WW2, p206
  6. ^ a b Gray and Killner, JNE, Volume 2, Book 4, January 1949, Sea Water Contamination of Boiler Fuel Oil - Part II
  7. JNE, RECENT IMPROVEMENTS IN OIL-BURNING EQUIPMENT, Parts I, II, & III. A fűtőolajban található tengervíz az V. György osztályra jellemző páncélzat hibája: a páncéllemezek mögött található tartályokban tárolták a fűtőolajat, és a használat függvényében tengervízzel töltötték fel azokat. A háború elején rendelkezésre álló, alacsony viszkozitású olaj kevésbé keveredett a tengervízzel és sokkal könnyebb volt ezt a szennyeződést eltávolítani. A háború kitörése után azonban egyrészt nagy veszteségek érték a brit tankhajóállományt, másrészt a repülőgépek elsőbbséget élveztek az alacsony viszkozitású kőolajszármazékok felhasználásában. Másrészt a hadihajók tartályába amúgy is szivárgott be valamennyi tengervíz, amit jóval nehezebb volt eltávolítani a rosszabb minőségű fűtőolajból.
  8. Roskill, Naval Policy between the wars, volume II pp. 327–329.
    A döntésnek több oka van. Az Admiralitás a tervezés során figyelembe vette az ágyúk méretét, a páncélzatot, a kívánt sebességet, a torpedók elleni védelmet és a légvédelmi tűzerőt is, végül úgy döntöttek, hogy nagyobb sebességű és páncélvédettséggel rendelkező hajót terveznek 14 hüvelykes ágyúkkal. A 15 hüvelykes ágyúk beépítése további 18 hónap késedelmet is jelentett volna (vagyis az új csatahajókat nem lehetett volna hadrendbe állítani 1942 előtt) és emellett az Admiralitás vonakodott áthágni a londoni szerződés szabta korlátokat, mert azt remélte, hogy ez a többi nagyhatalmat is a szerződéses előírások tiszteletben tartására ösztönöz. Ennek ellenére az európai nagyhatalmak a 15 hüvelykes, míg az USA a 16 hüvelykes ágyúkat használták.
  9. Allied Battleships in WW2, Garzke and Dulin, p. 175
  10. Garzke p. 227
  11. 1941. január 19-én állt hadrendbe
  12. Miller, pp. 148–149
  13. Kennedy, pp. 39–40, 42, 48
  14. Crompton, p.47
  15. Crompton, pp. 49–53

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a King George V class battleship (1939) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tarrant, V.E.. King George V-class battleships. London: Arms and Armour Press (1991). ISBN 1-85409-026-7 
  • William H. Garzke, Robert O. Dulin, Thomas G. Webb. Battleships: Allied Battleships in World War II. Naval Institute Press (1980) 
  • Brown, D K. Nelson to Vanguard: Warship Design and Development 1923–1945. Chatham Publishing (2006) 
  • Breyer, Siegfried. Battleships of the World 1905–1970. Conway Maritime Press 
  • Raven and Roberts. British Battleships of World War 2: The Development and Technical History of the Royal Navy's Battleships and Battlecruisers from 1911 to 1946. Weidenfeld & Nicholson. ISBN 978-0853681410 
  • Garzke, Dulin and Denlay: Death of a Battleship (pdf)
  • Marriott Leo Vital Guide Fighting Ships of World War II Airlife Crowood Press Ramsbury England (2004) ISBN 1-84037-416-0
  • Crompton, Samuel Willard. Sinking of the Bismarck. Chelsea House (2004). ISBN 0791074382 
  • Kennedy, Ludovic. Pursuit. New York City, NY: The Viking Press (1974). ISBN 670583146 
  • Miller, Nathan. War at Sea. New York City, NY: Scribner (1995). ISBN 068480380 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz King George V osztály (1939) témájú médiaállományokat.