Alexander Ball

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sir Alexander Ball
Rear-Admiral Alexander John Ball (1757-1809), by Henry William Pickersgill.jpg
Születési neve Alexander John Ball
Született 1756
Ebworth Park, Gloucestershire, Anglia
Elhunyt 1809. október 25. (53 évesen)
Valletta, Málta
Nemzetisége brit
Házastársa Mary Smith (1785)
Foglalkozása Katonatiszt, politikus
Beceneve Nagy bolond (Great coxcomb)[1]

Sir Alexander John Ball (Ebworth Park, Gloucestershire, Anglia, 1756 - Valletta, Málta, 1809. október 25.) brit katonatiszt, a napoléoni háborúk résztvevője, Málta felszabadítója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Robert Ball, 1748-ban Gloucestershire sheriffje, anyja Mary Dickinson, Marshe Dickinson londoni polgármester lánya. A Robinson Crusoe hatására belépett a Royal Navy kötelékébe, és 1778-ban hadnaggyá léptették elő, majd az észak-amerikai gyarmatokra került. Három év múlva Lord George Rodney parancsnoksága alá került, akinek 1782-es les-saintes-i győzelme után a Formidable hadihajó parancsnokaként Ball is alezredesi rangot kapott. 1783-ban kapitány lett. Ezután egy évet Franciaországban töltött, hogy megtanulja a nyelvet. Ekkor ismerkedett meg Horatio Nelson kapitánnyal, aki egy levelében "nagy bolond"-nak nevezte.

Ball kapitány hajója, az Alexander vontatja Nelson Vanguardját 1798. május 22-én. Nicholas Pocock vízfestménye, 1810.

1790-ben kapta első megbízását. Következő évben született egyetlen gyermeke, William Keith Ball. 1793 és 1796 között ismét Új-Fundlandra került. 1797-ben megkapta az Alexander parancsnokságát, és Brest blokádjához rendelték, innen 1798-ban átküldték Cádizba. Néhány hónappal később a Vanguard, Nelson hajója megsérült Korzika partjai előtt. Ball az erős szél - és Nelson parancsa - ellenére biztonságba vontatta a Vanguardot. Ettől kezdve barátok lettek, és együtt indultak az időközben megszökött francia flotta üldözésére. Júniusában Egyiptomban érték utol őket, ahol megvívták az abukiri csatát. Ball maga is megsérült a harcokban, de sikerült felrobbantania a franciák zászlóshajóját, a L'Orient-et. Augusztus 14-én útnak indultak Nápoly felé. A kijavított hajókkal Nelson október 4-én Málta blokádjára rendelte. A megszálló franciák ellen felkelt máltaiakat összefogva két év után sikerült kiűznie a Vaubois tábornok csapatait, miközben gondoskodnia kellett a szigetek élelmezéséről is. 1799-től gyakorlatilag ő volt Málta polgári vezetője, ám 1801-ben Gibraltárra helyezték. Ugyanebben az évben bárói rangot kapott. 1802-ben ismét Máltára helyezték, hogy a Szent János Lovagrend visszatérését előkészítse, ám a Brit Birodalom politikájának változása miatt végül haláláig, 1809-ig a szigetek miniszteri biztosa maradt. Máltán halt meg, Vallettában van eltemetve.

Máltai szerepvállalása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ball emlékműve a vallettai Alsó Barakka-kertben

Ball kapitány Nelson admirális 1798. október 4-i utasítására érkezett először Máltához. Feladata a kikötők blokádja volt a parancsnoksága alá rendelt 4 brit (Alexander, Terpsichore, Bonne Citoyenne és Incendiary) és a Pinto-Guedes de Nizza Reale márki vezette 4 portugál hajóval. 12-én vetett horgonyt Málta partjai előtt. A Gozót megszállva tartó franciák tárgyalásokat kezdtek Ballal. 24-én Nelson admirális is megérkezett, és újabb két hajót (Audacious és Goliath) rendelt a blokádhoz. A szigetek blokádja mellett a kifosztott lakosság élelmezéséről is gondoskodnia kellett, amit Szicíliából oldott meg. Október 28-án a Fort Chambray-be menekült 217 francia katona megadta magát. A szigetet visszaadták Ferdinánd szicíliai királynak, majd 30-án Nelson távozott.

Miután a franciák decemberben elfoglalták Nápolyt, Nelson kénytelen volt odarendelni a portugál hajókat és a Goliath-ot. Ball ezután folytatta a blokádot, és a máltai felkelők hívására partraszállt. A népgyűlésből megszervezte a Nemzeti Kongresszust, amelynek elnöke Francesco Caruana pap lett. A kongresszus hetente ülésezett Ball rezidenciáján, a Sant'Anton-palotában. Májusban a francia flotta kiszabadult Brestből, ezért Nelson Ballt is visszarendelte, és Bruix admirális üldözésébe fogott. Csak júniusban tértek vissza Szicíliába. Június 27-én Ball partraszállt Palermo mellett, ám három nap múlva már folytatta Málta blokádját. November 1-jén Nelson ismét tárgyalt Vaubois-val, ám mivel a francia kitartott, Ballt tette meg a szárazföldi csapatok parancsnokának. Ballnak csupán 3500 éhező katonája volt. A brit hatóságok nyomást gyakoroltak Ferdinánd királyra, hogy Ballt kinevezze Málta kormányzójává. Decemberben 1500 brit, februárban 1200 nápolyi katona érkezett. A briteknek sikerült megakadályozniuk több francia betörési kísérletet. Májusban Nelson admirálist visszarendelték a Földközi-tengerről, helyét Henry Pigot tábornok vette át, aki július 18-án érkezett Máltára. Ball nagy ellenszenvet érzett az új parancsnok iránt. Szeptember 3-án újabb brit csapatok érkeztek, és 5-én Vaubois feladta Vallettát. Ball kapitány, mint a máltaiak képviselője, nem lehetett jelen a tárgyalásnál. A Nemzeti Kongresszus utolsó ülése (augusztus 18) után Ball szerepe egy időre megszűnt.

Szeptember 10-én végre bevonulhatott Vallettába. A helyzet azonban nem javult, mert Pigot tábornok nem ismerte el Ballnak, a szigetek jogos kormányzójának fennhatóságát. Ball különös helyzetben találta magát: brit katonaként ő volt a britek által visszautasított szicíliai király kormányzója, és a figyelembe sem vett máltaiak vezetője. Novemberben a katonai vezetés hivatalosan is Pigot kezébe került, majd februárban Ballt Gibraltárra helyezték, így a miniszteri biztosi feladatát is elvesztette. Katonai karrierje ezzel véget is ért. Hajóját, az Alexandert 1803-ban kivonták a forgalomból. Báró lett, 1000 fontot kapott a máltai kincstárból, máltai érdemeiért a Két Szicília újonnan alapított Szent Ferdinánd-rendjének lovagja lett, Málta népe pedig a Sword of Honour kitüntetést adta neki.

Málta azonban szenvedett Pigot uralma alatt. Júliusban Charles Cameron lett az új miniszteri biztos. Az Amiens-i béke értelmében Málta újra a Lovagrend uralma alá került. Ball 1802. július 10-én érkezett Máltára a kormány megbizottjaként, hogy az átadást felügyelje. Hamarosan utasítást kapott, hogy ne adja át a szigeteket, és 1803. májusában Napoleon hadat üzent Nagy-Britanniának. Ball júliusban ismét miniszteri biztos lett.

Gyakorlatilag a semmiből kellett talpraállítania az országot, katonaként diplomatává kellett válnia. Visszaállította a Consiglio Popolarét (a helyi kormányzatot). El kellett látnia Máltát élelemmel, egészségügyet, járható utakat, működő jogrendet kellett kiépítenie, helyreállítani a közigazgatást. Sikerült bevezetnie a burgonyatermesztést, ám a közigazgatás reformját nem tudta végigvinni. Döntéseiben sokszor ütközött a brit hivatalok ellenállásába. Ennek ellenére újabb előléptetéseket kapott, még halála napján is.

Máltán elérte, hogy 1807-ben a meghalt Labini püspök helyére máltai származású püspök kerülhessen. Több forrás említi, hogy a máltai érdekek figyelembe vételével cselekedett. Halála után a legtöbb ilyen döntését visszavonták.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Későbbi barátja, Horatio Nelson admirális nevezte így.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sir Alexander John Ball (angol nyelven). BiographyBase.com. (Hozzáférés: 2010. június 23.)
  • Marioné, Patrick: A great coxcomb... (angol nyelven) (PDF). Trafalgar Chronicle, 2002. (Hozzáférés: 2010. június 23.)