USS Franklin (CV-13)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
USS Franklin (CV-13)
USS Franklin (CV-13)-Tarn.jpg
Hajótípus Repülőgép-hordozó
Üzemeltető Az Egyesült Államok haditengerészetének zászlaja Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
Hajóosztály Essex osztály
Pályafutása
Építés kezdete 1942. december 7.
Vízre bocsátás 1943. október 14.
Szolgálatba állítás 1944. január 31.
Szolgálat vége 1947. február 17.
Sorsa 1966-ban szétbontották.
Általános jellemzők
Vízkiszorítás 27 100 t
36 380 t (teljes terhelés)
Hossz 250 m (vízvonal)
265,8 m (teljes)
Szélesség 28,3 m (vízvonal)
44,95 m (teljes)
Merülés 8,66 m
10,4 m (teljes terhelés)
Sebesség 33 csomó
Hatótávolság 37 000 km 15 csomós (28 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet
  • 12 db 127 mm-es ágyú
    (4 × 2, 4 × 1)
  • 32 db 40 mm-es ágyú (8 × 4)
  • 46 db 20 mm-es ágyú (46 × 1)
Repülőgépek 90-100 db
(3 db repülőgép lift)
Páncélzat
  • Övpáncél: 63-101 mm
  • Fedélzet: 38 mm

Legénység 2600 fő

A USS Franklin (becenevén Big Ben) az Egyesült Államok Haditengerészetének egyik Essex osztályú repülőgép-hordozója volt. Ez volt az ötödik hajó, amely a Benjamin Franklinről kapott USS Franklin nevet viselte. A hajó az Amerikai Egyesült Államok tizenharmadik repülőgép-hordozója volt a második világháborúban. Egyes vélemények szerint ez a repülőgép-hordozó az amerikai polgárháború egyik csatájáról, a franklini csatáról kapta, de a washingtoni Tengerészeti Történelmi Központ (Naval Historical Center) ezt cáfolja. A CV-13 jelzésű hajó volt a második világháborúban legsúlyosabban megrongálódott repülőgép-hordozó, amely túlélte a háborút. A hajót ért támadást eleveníti fel a Gary Cooper főszereplésével készült A különítmény című 1949-es film.

Vízre bocsátása, hadrendbe állítása és első útja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Franklin építését 1942. december 7-én kezdték a Newport News-i Newport News Shipbuilding hajógyárban. Vízrebocsátására 1943. október 14-én került sor Mildred H. McAfee alparancsnok jelenlétében. A hajót 1944. január 31-én állították hadrendbe James M. Shoemaker kapitány parancsnoksága alatt. A hajó első legénységének tagjai közt olyan besorozott zenészek voltak, mint Saxie Dowell vagy Deane Kincaide, akik egy sorsolás során kerültek a Franklin legénységéhez.

A USS Franklin első útja Trinidad szigetéhez vezetett, majd nem sokkal később a San Diegó-i 27.7-es hajócsoporthoz (Task Group) került, és legénysége intenzív kiképzésben részesült, mely a hadszolgálat előfeltétele volt. Júniusban a hajó Pearl Harboron keresztül Eniwetokba hajózott, ahol csatlakozott az 58.2-es hajócsoporthoz.

Hadműveletek a Bonin- és Mariana-szigeteken[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1944 júniusának utolsó napján a Franklint a Bonin-szigetekhez küldték, hogy támogassa a későbbi Mariana-szigeteki támadást. Repülőgépei jó teljesítményt nyújtottak a földön és a levegőben lévő ellenséges repülőgépek, valamint a lövegek, repülőterek és teherhajók ellen. Július 4-én megkezdődtek a támadások Ivo Dzsima, Csicsi Dzsima és Haha Dzsima ellen, ahol a Franklin repülőgépei elsüllyesztettek egy, a kikötőben tartózkodó teherhajót, valamint három kisebb hajót lángba borítottak.

Július 6-án Guam és Rota szigete ellen indult támadás, hogy megkönnyítsék a később partraszálló csapatok dolgát. A támadás egészen július 21-éig tartott, amikor a hajó közvetlen támogatást nyújtott a partraszálló erők első hullámainak. Az ezt követő két napban a hajó veszteségeit kipótolták Saipanban, majd engedélyt kapott, hogy csatlakozzon a 58-as hajócsoporthoz, és felderítést végezzen, majd légitámadást intézzen a Palaut is magában foglaló szigetcsoport ellen. A repülőgép-hordozó gépei július 25-én és 26-án támadták a szigeteket, súlyos veszteségeket okozva az ellenséges repülőgépeknek, földi létesítményeknek és hajóknak. Július 28-án a Franklin Saipanba indult, majd másnap csatlakozott az 58.1-es hajócsoporthoz.

Annak ellenére, hogy a támadás után a nyílt tengeren nem tudott magához venni újabb bombákat és rakétákat, a Franklin a Bonin-szigetekhez hajózott, hogy újabb támadást indítson. Augusztus 4-én a hajó vadászrepülőgépei megtámadták Csicsi Dzsima szigetét, zuhanóbombázói és torpedóbombázói pedig az Ototo Dzsimától északra haladó konvojokat és a szigeten található rádióállomásokat, repülőtereket, hidroplán támaszpontokat, valamint a közelben tartózkodó hajókat.

Ezt követően a Franklin Eniwetokba hajózott, ahol augusztus 9. és augusztus 28. között felújítási és javítási munkálatokat végeztek rajta, majd a USS Enterprise, a USS Belleau Wood és a USS San Jacinto repülőgép-hordozókkal együtt elindult a Bonin-szigetek felé, hogy támadást intézzenek a szigetcsoport ellen. Augusztus 31. és szeptember 2. közt a Franklin repülőgépeinek gyakori támadása óriási károkat okozott az ellenfél szárazföldi egységeinek, valamint elsüllyesztettek két teherhajót, lelőttek számos ellenséges gépet és még fényképes felderítést is végeztek.

A peleliu-i hadművelet támogatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeptember 4-én a repülőgép-hordózó készleteit Saipanban feltöltötték, majd a hajó csatlakozott a 38.1-es hajócsoporthoz, mely éppen a Yap szigete elleni támadásra készült. Szeptember 15-én a Franklin repülőgépei is támogatták Peleliu elleni inváziót. A hajócsoport szeptember 21. és szeptember 25. közt a Manus-szigeten töltötte fel készleteit.

Ezt követően a Franklin a 38.4-es hajócsoport zászlóshajója lett, majd visszatért Palau közelébe, ahol napi rendszerességgel járőröztek repülőgépei. Október 9-én a hajó egy repülőgép-hordozó csoporthoz csatlakozott, majd segített a leendő leyte-i partraszállásnál. Október 13-ának estéjén a hajócsoportot négy ellenséges bombázó támadta meg. A támadás során két torpedó kis híján eltalálta a Franklint. Az egyik ellenséges repülőgép, mintegy a későbbi kamikaze hadjárat előhírnökeként, a Franklin fedélzetének végébe csapódott, végigcsúszott azon, majd a hajó jobb oldalán a vízbe zuhant.

A leyte-i hadművelet támogatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Október 14-ének reggelén, a Franklin vadászgépei megtámadták a Fülöp-szigeteki Apparit, miután a hajó a Luzon-sziget keleti partjához hajózott, hogy előkészítse a terepet a leyte-i partraszállásnak. Október 16-án a USS Franklint három ellenséges repülőgép megtámadta, közülük az egyik sikeresen eltalálta bombájával a hajó egyik repülőgépliftjét. A találat következtében hárman életüket vesztették és 22 fő megsebesült. A meglehetősen ellenálló Franklin ezt követően folytatta napi teendőjét, majd október 19-én repülőgépei csapást mértek a Manilai-öbölre. A támadásban az amerikai repülők számos hajót elsüllyesztettek vagy megrongáltak, egy úszó szárazdokkot megsemmisítettek, valamint 11 ellenséges repülőgépet lelőttek.

A Belleau Wood (baloldalt) és a Franklin az őket ért kamikaze támadás után, 1944. október 30-án

Az október 20-án kezdődő leyte-i partraszállás kezdetekor a Franklin repülőgépei a környező repülőtereket támadták, majd járőrözésbe kezdtek, hogy szükség esetén meg tudjanak akadályozni egy ellenséges támadást. Október 24-ének reggelén a Sibuyan-tengeri csatában a Franklin repülőgépei is részt vettek a Takeo Kurita altengernagy irányítása alatt lévő, japán portyázó flotta elleni támadásban. A repülőgépeknek sikerült elsüllyeszteni a japán Musashi csatahajót Luzon szigetétől délre, megrongálni a Fuso és a Yamashiro csatahajókat, valamint elsüllyeszteni a Wakaba nevű rombolót. Mivel a környéken nem maradt további ellenséges haderő, a Franklin, a 38.4-es, a 38.3-as és a 38.2-es hajócsoport a közeledő japán repülőgép-hordozó flotta elé sietett, majd hajnalban támadást indított ellene. A japán flotta valójában csak egy csel volt a japánok részéről, ugyanis a hajókon alig volt hadrafogható repülőgép és képzett pilóta. Ennek ellenére William Halsey tengernagy bevette a csalit és a japán hajók nyomába eredt, anélkül, hogy szándékait közölte volna bárkivel. Ez vezetett a hírhedt The world wonders kommunikációs zavarhoz. A Franklin és a többi repülőgép-hordozó gépei október 25-én az Engano-foki csatában megrongálták a Csijoda japán repülőgép-hordozót (melyet később egy amerikai cirkáló süllyesztett el), valamint elsüllyesztették a Zuihó repülőgép-hordozót.

Október 27-én a Franklin visszatért a Leyte-öbölbe, ahol készleteit feltöltötték, majd gépei támadást indítottak egy Mindoro szigetétől délre tartózkodó nehézcirkáló és két romboló ellen. Október 30-án Samar partjaitól 1600 km-re délre hajózott, mikor ellenséges bombázók támadtak rá. A három, öngyilkos támadást végrehajtani szándékozó gép kitartóan üldözte a repülőgép-hordozót. Az első gép a hajó jobb oldalának csapódott, a második pedig a repülőfedélzetbe. A gép roncsai végigrepültek a fedélzet alatti részen, 56 tengerészt megölve, 60-at megsebesítve. A harmadik gép is kis híján eltalálta a Franklint, de végül a Belleau Wood repülőfedélzetére zuhant.

Ezt követően mindkét repülőgép-hordozót kisebb javításoknak vetették alá Ulithi szigetén. A Franklin komoly sérülései miatt további javításokra szorult, ezért továbbhajózott a Puget Sound Navy Yard hajógyárba, ahová 1944. november 28-án érkezett meg. Közben, november 7-én Leslie H. Gehres kapitány leváltotta az addigi parancsnokot, James M. Shoemakert.

A hajó 1945. február 2-án hagyta el a bremertoni hajógyárat, majd a legénység és a pilóták újbóli kiképzése után csatlakozott a 58.2-es hajócsoporthoz, hogy támogassa az okinawai partraszállást. Március 15-én csatlakozott az 58-as hajócsoporthoz és három nappal később repülőik támadást indítottak a Kjúsú szigeten fekvő Izumu és Kagoshima városa ellen.

Az 1945. március 19-i támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A USS Franklin 1945 márciusában az őt ért bombatalálatot követően

1945. március 19-ének hajnala előtt a Franklin, mely már kevesebb mint 80 km-re volt a japán szárazföldtől (közelebb, mint bármely másik amerikai hajó addig a háborúban), repülőgépeivel támadást indított a japán fősziget, Honsú ellen, majd nem sokkal később a gépek a kóbe-i kikötőben tartózkodó hajókra is csapást mértek. A támadás során egy japán repülőgép, mely valószínűleg egy Yokosuka D4Y vagy egy Aichi D3A zuhanóbombázó volt, két bombát dobott a repülőgép-hordozóra. A sérülés későbbi elemzése során azt valószínűsítették, hogy a bombák 250 kg-osak voltak. A dolog különlegessége, hogy elméletileg egyik japán torpedóbombázó sem tudhatott két ekkora bombát hordozni. További viták folynak arról is, hogy a támadó repülőgépet lelőtték vagy sikerült elmenekülnie. A ledobott bombák egyike a hajó repülőfedélzetét találta el, és egészen a hangárfedélzetig hatolt. A találat következtében a hajó második és harmadik fedélzetén tüzek keletkeztek, valamint használhatatlanná vált a Harcászati Információs Központ (Combat Information Center) is. A második bomba a hajó farát találta el. A bomba két szintet is átszakított, a találat során keletkező tüzek pedig berobbantották a hajón található lőszerkészletek egy részét.

A Franklin 127 mm-es ágyúi lángokban

Mindezt követően a Franklin magatehetetlenül úszott a vízen, 13°-ot jobbra dőlve. A hajó rádiói nem működtek, a tűz pedig egyre tovább terjedt a fedélzeten. A hajó legénységének több tagja a vízbe zuhant, meghalt vagy megsebesült, de több száz tiszt és matróz maradt, akik hősiesen próbálták megmenteni a hajót a pusztulástól. A hajó legénységének 724 tagja vesztette életét, 265 sebesült meg. Ez a szám lényegesen nagyobb lett volna, ha a hajón maradt tengerészek nem tesznek meg mindent a hajó megmentése érdekében. Ezen tengerészek közt több is akad, akik később megkapták a Becsület Érdemrendet. Ilyen például Joseph T. O'Callahan alparancsnok, a hajó jezsuita lelkésze, aki többek közt szervezte és irányította a tűzoltó- és mentőalakulatokat, valamint segített a lőszerkészletek lehűtésében, hogy megakadályozzák azok felrobbanását. Szintén megkapta a Becsület Érdemrendet Donald A. Gary alhadnagy, aki az étkezőben 300, csapdába esett matrózt talált, majd segített a kimenekítésükben. Gary ezután tűzoltóalakulatokat szervezett és vezetett, hogy leküzdjék a hangárban keletkező tüzet. A USS Santa Fe könnyűcirkáló szintén részt vett a mentésben, a vízbeesett tengerészek kiemelésével és a sebesültek ellátásával.

Visszatérés az Egyesült Államokba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A USS Franklin (CV-13) útban a New York-i kikötő felé, 1945 áprilisában

A sérült Franklint a USS Pittsburgh nehézcirkáló vontatta Ulithiba, majd Pearl Harborba, ahol sérüléseit legalább annyira kijavították, hogy önerőből eljusson a brooklyni Brooklyn Navy Yard hajógyárba. A Franklin 1945. április 28-án ért Brooklynba.

A hajó megérkezésekor kisebb botrány tört ki, mikor Gehres kapitány dezertálással vádolta meg azokat, akik a március 19-i támadáskor elhagyták a hajót, mert vízbe ugrottak a biztos halál elől, vagy azt terjesztették, hogy parancsot adtak ki a hajó elhagyására. A Brooklyn felé tartó úton Gehres a legénység 704 tagjáról állította, hogy beletartoznak a Big Ben 704 Clubba, azaz ott voltak a sérült hajón. Ellenben a New York-i vizsgálódók szerint körülbelül 400 fő volt, akik mindvégig a Franklinen maradtak, a többiek a ulithi-i kikötésnél szálltak vissza a hajóra. Később az összes vádat ejtették.

A komoly sérülések ellenére a hajót sikerült rendbehozni.

A Franklint ért támadást és a megmentéséért folytatott küzdelmet a Saga of the Franklin (A Franklin története) című, 1945-ben készült dokumentumfilm is felidézi.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború befejezése után a Franklint a nagyközönség megtekinthette a Navy Day (Tengerészet Napja) alkalmából. 1947. február 17-én a New Jersey-i Bayonne-ban a hajót kivonták a hadrendből.

Mialatt a Franklin a bayonne-i kikötőben állt, többször is átkategorizálták. 1952. október 1-jén támadórepülőgép-hordozóvá, 1953. augusztus 8-án tengeralattjáró elleni hadviselést támogató repülőgép-hordozóvá, 1959. május 15-én pedig repülőgép-szállítóvá. Végül a hajó soha többé nem hagyta el a kikötőt, és 1964. október 1-jén ki is törölték a Tengerészeti Hajónyilvántartásból (Naval Vessel Register). A Franklin és testvérhajója a USS Bunker Hill - mely szintén súlyosan megrongálódott egy légicsapás következtében - voltak az egyedüli repülőgép-hordozók, melyeket sikerült felújítani, de mégsem teljesítettek már szolgálatot a háború után.

Bár a haditengerészet eladta a hajót a portsmouthi Peck Iron and Metal Company acélgyártó cégnek, később visszavásárolta azt, ugyanis a Hajózási Iroda (Bureau of Ships) igényt tartott a hajó gázturbináira. Ezek után 1966. július 27-én a hajót végleg eladták a chesapeake-i Portsmouth Salvage Company nevű cégnek, szétbontás céljából. 1966. augusztus 1-jén a hajót átvontatták a szétbontás helyszínére.

Második világháborús szolgálatáért a USS Franklin négy szolgálati csillagot kapott.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Steve Jackson: Lucky Lady: The World War II Heroics of the USS Santa Fe and Franklin (New York: Carroll & Graf Publishers, 2003) ISBN 0-7867-1061-6
  • Joseph A Springer: INFERNO: The Epic Life and Death Struggle of the USS Franklin in World War II (Zenith Press, 2007) ISBN 0-7603-2982-6
  • Dictionary of American Naval Fighting Ships

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz USS Franklin (CV-13) témájú médiaállományokat.