Habsburg–Lotaringiai Lipót Lajos főherceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lipót Lajos főherceg, altábornagy

Habsburg–Lotaringiai Lipót Lajos főherceg (németül Leopold Ludwig Maria Franz Julius Estorgius Gerhard Erzherzog von Österreich) (Milánó, 1823. június 6.Hörnstein, ma: Hernstein, Alsó-Ausztria, 1898. május 24.), a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, Rainer József főherceg, lombard–velencei alkirály legidősebb fia, császári-királyi tábornok és tengernagy, 1864–1868-ig a Császári–Királyi Haditengerészet főparancsnoka (Oberkommandant der k.k. Marine).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása, testvérei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Great coat of arms of the Grand Duchy of Tuscany.svg

Lipót Lajos főherceg Milánóban, a Lombard–Velencei Királyság fővárosában született, 1823-ban. Édesapja Habsburg–Lotaringiai-ház főágából származó Rainer József osztrák főherceg (1783–1853) volt, a Lombard–Velencei Királyság alkirálya, I. Ferenc osztrák császár öccse, Lipót toszkánai nagyhercegnek, a későbbi II. Lipót német-római császárnak, magyar és cseh királynak (1747–1792) és a Bourbon-házból való Mária Ludovika spanyol infánsnőnek (1745–1792) fia.

Édesanyja Savoyai Mária Erzsébet Franciska carignanói hercegnő (Maria Elisabetta Francesca di Savoia-Carignano, 1800–1856) volt, Károly Albert szárd–piemonti király húga, Károly Emánuel Ferdinánd carignanói herceg (1770–1800) és Mária Krisztina szász–kurlandi hercegnő (1779–1851) leánya. Nyolc testvér közül Lipót Lajos főherceg született harmadikként, a fiúk közül elsőként:

Gyermekkorát a milánói alkirályi udvarban töltötte. Szülei az 1848 márciusában kitört itáliai forrongások elől Dél-Tirolba költöztek. Amikor a forradalmakat leverték, és a neoabszolutista kormányzati vonal jutott érvényre, a liberális elveket valló id. Rainer főherceg visszavonult a politikától, és többé nem is tért vissza a Lombard–Velencei Királyságba.

Katona és politikus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lipót Lajos főherceg apja példáját követve katonai pályára lépett. Tanulmányainak végeztével szolgálatba lépett. A tiszti képzés fokozatain és különféle parancsnoki beosztások lépcsőin át végül a császári hadseregben altábornagyi (Feldmarschalleutnant) rangig vitte.

Amikor Ferenc József császár öccse, Ferdinánd Miksa főherceg 1864 márciusában éppen elfogadni készült Mexikó császári koronáját, a császár Lipót főherceget küldte a Miramar-kastélybaba azzal a megbízással, hogy beszélje rá Miksa főherceget és feleségét, Sarolta belga királyi hercegnőt, írják alá azt a nyilatkozatot, amelyben lemondanak osztrák trónöröklési jogukról (a császár ezzel a feltétellel járult hozzá öccsének császárrá választásához). Miksa főherceg gyanakodva fogadta unokafivérét. Korábban sem állt jó viszonyban Lipóttal, unokafivére valamilyen módon saját előnyöket akar kovácsolni az ő lemondásából. Nem is írta alá lemondó nyilatkozatát mindaddig, amíg 1864. április 9-én bátyja, a császár személyesen meg nem látogatta a Miramar-kastélyban.[1]

A haditengerészet főparancsnoka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Flag of Archduchy of Austria (1894 - 1918).svg

1864 áprilisában Ferenc József császár Miksa főherceg helyére Lipót Lajos főherceget nevezte ki, altengernagyi (Vizeadmiral) rangban, a Császári–Királyi Haditengerészet főparancsnokává (Oberkommandant der Marine), Miksa nagy csalódására és keserűségére. (Ez a beosztás főleg adminisztratív irányító és szervező, valamint protokolláris jelentett).

Lipót Lajos főherceg tengerészeti főparancsnoki hivatali időszakában az osztrák haditengerészet egységei, Wilhelm von Tegetthoff operatív parancsnoksága alatt két jelentős tengeri csatában vettek részt. A második schleswigi háború során, az 1864. május 9-én az Északi-tengeren lefolyt helgolandi tengeri csatában az osztrák–porosz szövetség hadihajói megütköztek egy dán királyi hajórajjal. Az ütközet taktikailag eldöntetlenül végződött, de Tegetthoff mégis elérte célját, a dán hajóraj kénytelen volt feladni a Weser és az Elba német kikötőinek blokádját. Két évvel később, a porosz–osztrák–olasz háború adriai frontján, az 1866. július 20-án lezajlott lissai tengeri csatában Tegetthoff ellentengernagy hajóraja, amely gyenge és elavult hajókból állt, a Lissa-sziget mellett támadást intézett egy erős olasz hajóraj ellen, szétverte azt, több páncélozott olasz csatahajót elsüllyesztve.[2]

A lissai csata tapasztalatainak elemzése világosan megmutatta, hogy a parancsnok személyes bátorsága kivételes esetben győzelmet hozhat, de az osztrák hadiflotta jelentős és alapos technológiai fejlesztésekre szorul. Amikor Lipót Lajos főherceg átvette a hadiflotta főparancsnoki tisztségét, még befejeztette azokat a hadihajókat, amelyek már építés alatt álltak, és új, korszerű csatahajók tervezését rendelte el. Szolgálati ideje alatt azonban csak két komolyabb hadihajó építésébe fogtak bele: a Lissa páncélos csatahajó és a Helgoland csavargőzös ágyúnaszádot, mindkettő éptését 1867-ben kezdték el.[3]

Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg

1867-ben a Kiegyezéssel megszületett a dualista kormányzatú Osztrák–Magyar Monarchia. A császári haditengerészeti szolgálatot újjáalakították Császári és Királyi Haditengerészet (K.u.K. Kriegsmarine) néven, (amit időnként Osztrák–Magyar Haditengerészetnek is neveztek).

1868. február 25-én a császár visszahívta Lipót Lajos főherceget. Helyére Tegetthoff admirálist nevezte ki a teljes császári és királyi Haditengerészet parancsnokává (Kommandant der Marine), és a Hadügyminisztériumban újonnan létesített Haditengerészeti Szekció első vezetőjévé (Chef der Marinesektion). A következő években Tegetthoff, a vezérkar bizalmatlanságát és ellenállását legyűrve, rövid idő alatt újjászervezte és korszerűsítette a Császári és Királyi Haditengerészetet.

Lipót Lajos főherceg sohasem nősült meg, gyermekei sem születtek. Epilepsziában szenvedett, ez fiatalabb korában még nem akadályozta komolyabban a katonai és hivalanoki szolgálat ellátásában, az idő előrehaladtával azonban állapota rosszabbodott. Amikor parancsnoki szolgálata a Császári és Királyi Haditengerészetnél véget ért, visszavonult az apjától örökölt alsó-ausztriai birtokaira. Többé nem vett részt a közéletben. Betegsége miatt 1880-ban a formális katonai szolgálatot is letette.

Baden közelében, a Hörnstein (ma: Hernstein) kastélyban élt magányosan, itt is hunyt el 1898. május 24-én, 75 éves korában. A Habsburg-család hagyományos temetkezőhelyén, a bécsi kapucinusok templomában, a Ferdinánd-kriptában helyezték örök nyugalomra.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Joan Haslip: The Crown of Mexico, pp. 218, 221, 223-226. New York: Holt, Rinehart and Winston, 1971.
  2. Robert Gardiner (kiadó): Conway's All the World's Fighting Ships 1860-1905, pp. 266-267. London: Conway Maritime Press, 1979.
  3. Gardiner, pp. 269, 276.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]