Farnese Erzsébet spanyol királyné

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Farnese Erzsébet (Izabella) királyné

Farnese Erzsébet (Párma, 1692. október 25.Aranjuez, 1766. július 11.) pármai hercegnő, 17141746 között Farnese Izabella (Isabel de Farnesio) néven Spanyolország királynéja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Coat of arms of the House of Farnese.svg

Farnese Erzsébet hercegnő 1692. október 25-én született Pármában. Édesapja a Farnese családból származó II. Odoardo herceg (1666–1693) volt, II. Ranuccio pármai herceg (1630–1694) és Este-i Izabella modenai hercegnő (1635–1666) fia, Párma és Piacenza hercegségek trónjának örököse, aki azonban még apjának, az uralkodó II. Ranuccio hercegnek életében meghalt.

Édesanyja a Wittelsbach-házból származó Dorottya Zsófia pfalz–neuburgi hercegnő (1670–1748) volt, Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem (1615–1690) és Elisabeth Amalia Magdalena hessen-darmstadti palotagrófnő (1635–1709) leánya.

Egyéves korában, 1693-ban Erzsébet hercegnő félárva lett, ekkor halt meg ugyanis huszonhét éves édesapja, Odoardo herceg. 1694-ben nagyapja, Ranuccio herceg halálakor a pármai és piacenzai hercegi trónt az elhunyt Odoardo öccse, Francesco Farnese herceg (1678–1727), Erzsébet hercegnő nagybátyja örökölte. Özvegy anyja, Dorottya Zsófia hercegnő 1695-ben hozzáment saját sógorához, Francesco uralkodó herceghez, de második házasságából nem születtek gyermekek.

Házassága, gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arms of Elisabetta Farnese, Queen Consort of Spain.png

A huszonkét éves pármai hercegnő kezét 1714-ben a Bourbon-házból származó V. Fülöp spanyol királyLajos francia trónörökös herceg és Mária Anna Viktória bajor hercegnő legidősebb fia, XIV. Lajos unokája – kérte meg, aki nem sokkal korábban veszítette el első, fiatal feleségét, Mária Lujza Gabriella savoyai hercegnőt. A második házasság létrejöttében a király miniszterének, Alberoni bíborosnak és a király ágyasának, a francia származású Des Ursins (de los Ursinos) hercegnőnek volt különösen nagy szerepe, akit még XIV. Lajos francia király adott első udvarhölgyként a néhai Savoyai Mária Lujza királyné mellé, hogy rajta keresztül gyakoroljon befolyást unokájának, V. Fülöpnek politikájára. A házasságot képviselők útján (per procurationem) Pármában 1714. szeptember 16-án, majd Guadalajarában 1714. december 24-én kötötték meg, Erzsébet hercegnőt Izabella királyné (Isabel de Farnesio) néven koronázták Spanyolország királynéjává. A házasságból hét gyermek született:

Spanyolország királynéja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Erzsébet hercegnő (Izabella királyné) erőszakos, hatalomra vágyó asszony volt, döntő befolyást gyakorolt tehetetlen és ingatag férje elhatározásaira. Első intézkedéseként elűzte a királyi udvarból V. Fülöp nagy befolyással bíró ágyasát, Ursins (Ursinos, Orsini) hercegnőt, és magához ragadta a tényleges hatalmat. Ettől kezdve évtizedeken keresztül Erzsébet és tanácsosa, Alberoni bíboros a spanyol politikai élet legmeghatározóbb és legbefolyásosabb alakjai lettek.

1731. január 20-án meghalt Erzsébet hercegnő apai nagybátyja, Antonio Farnese pármai herceg. Erzsébet, mint a Pármai és Piacenzai Hercegség örökösnője keresztülvitte, hogy fiai, Károly és Fülöp megkapják az egykori itáliai spanyol birtokokat: a pármai hercegségeket, Nápolyt és Szicíliát.

V. Fülöp 1746. július 9-én meghalt, és a spanyol trónt első házasságából származó fia, VI. Ferdinánd foglalta el. Erzsébet hercegnő minden befolyását elveszítette, és egy időre kénytelen volt a háttérbe húzódni. A Palacio Real de Riofrío kastélyt rendeztette be székhelyévé, és a következő 13 évet ott töltötte, mint Spanyolország özvegy királynéja. Csak 1759-ben jutott ismét nagyobb szerephez, amikor a gyermektelen VI. Ferdinánd halálával a trónt Erzsébet hercegnő (Izabella királyné) elsőszülött fia, III. Károly foglalta el. Visszanyerte régi befolyását, és haláláig nagy szerepet játszott a spanyol politikában.

1766. július 11-én hunyt el az aranjuezi királyi palotában. A spanyol Bourbonok hagyományos temetkezőhelyén, a madridi San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban temették el, síremléke fennmaradt.