Habsburg–Lotaringiai Ernő főherceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Habsburg–Lotaringiai Ernő főherceg
1824 Ernst.JPG
Született
1824
Milánó
Elhunyt
1899 (75 évesen)
Szülei Savoyai Mária Erzsébet carignanói hercegnő
Habsburg–Lotaringiai Rainer József lombard–velencei alkirály
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Habsburg–Lotaringiai Ernő főherceg témájú médiaállományokat.
Ernő főherceg

Habsburg–Lotaringiai Ernő (németül: Ernst Karl Felix Maria Rainer Gottfried Cypriak), (Milánó, 1824. augusztus 8.Arco, Dél-Tirol, 1899. április 4.), a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főherceg, altábornagy.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Great coat of arms of the Grand Duchy of Tuscany.svg

Ernő főherceg Milánóban, a Lombard–Velencei Királyság fővárosában született, 1824-ben. Édesapja Habsburg–Lotaringiai-ház főágából származó Rainer József osztrák főherceg (1783–1853) volt, a Lombard–Velencei Királyság alkirálya, I. Ferenc osztrák császár öccse, Lipót toszkánai nagyhercegnek, a későbbi II. Lipót német-római császárnak, magyar és cseh királynak (1747-1792) és a Bourbon-házból való Mária Ludovika spanyol infánsnőnek (1745–1792) fia.

Édesanyja Savoyai Mária Erzsébet Franciska carignanói hercegnő (Maria Elisabetta Francesca di Savoia-Carignano, 1800–1856) volt, Károly Albert király húga, Károly Emánuel Ferdinánd carignanói herceg (1770–1800) és Mária Krisztina szász–kurlandi hercegnő (1779–1851) leánya. Nyolc testvér közül Ernő főherceg született negyedikként, fiúk közül másodikként:

1845-ben V. Ferdinánd király a 48. (nagykanizsai) gyalogezred tulajdonosává nevezte ki. Katonai kiképzését Itáliában nyerte el Radetzky tábornagy mellett. 1847-ben vezérőrnaggyá nevezték ki, és dandárparancsnoki kinevezést kapott. A forradalom éveit is Itáliában töltötte. 1849-ben a Toszkánát megszállva tartó Garibaldi ellen ért el hadi sikereket. A Tassano hegy mellett 1849. július 31-én Garibaldit és harcosait sarokba szorította, és így azok kénytelenek voltak a közeli San Marino területére menekülni. Garibaldi augusztus 1-jén éjjel neje és néhány híve társaságában tovább menekült Ravenna vidékére, magukra hagyott katonái (kb. 1800 fő) pedig másnap megadta magát Ernő főhercegnek. E haditettéért a főherceget altábornaggyá léptették elő, és megkapta a Lipót-rend nagykeresztjét a hadi ékítménnyel. 1850-ben hadosztály-parancsnoki beosztást kapott, és a veronai VI. hadtest egyik hadosztályát vezényelte.

Titkos házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1858. április 26-án, Laibachban titokban feleségül vette a Skublics családból származó Skublics Laurát (1826. július 8.- Bécs, 1865. október 18.), velikei és besenyői Skublics Alajosnak, Zala vármegye főjegyzőjének és feleségének, köbölkuti Ivánkovich Borbálának elvált leányát. A házasságot a Laibachban állomásozó tábori lelkész szentesítette. Laura első házasságát korábban Csendhelyi Ignáccal kötötte, de a házasság rosszul sikerült, és feltehetően rövid életű volt, mert a hölgy már 1850-es évek végén Ernő főherceggel élt együtt Bécsben.

Azért, hogy rangon aluli házasságát titokban tartsa, és az uralkodó család ellenszenvét valamelyest csökkentse, a főherceg a házasságkötés reggelén menyasszonyát örökbe fogadtatta Karl von Wallburg báróval, egy porosz katonatiszttel. Laura már báró Wallburg kisasszonyként állhatott az oltár elé.[1]

1857-ben, amikor az uralkodópár, I. Ferenc József és Erzsébet királyné először látogattak közösen Magyarországra, Ernő főherceg és Scitovszky János esztergomi érsek együtt üdvözölték őket.

Ernő főherceget 1859-ben a budapesti XI. hadtest parancsnokává nevezték ki. Később a II. lovashadtest parancsnoka lett, szintén a fővárosban. A budapesti kinevezés a bécsi udvartól való száműzetést jelentette. Ernő főherceg nagy adósságokat halmozott fel, de fivérei, ahol tudták, igyekeztek eltussolni ügyeit.

Laura és Ernő házasságából 4 gyermek született, akik polgári névként a Wallburgot használták:

  • Laura (Pest, 1859. január 18. –? 1900. után)
  • Ernő Henrik (1859. december 12. – 1920. február 16.)
  • Henrik (Bécs, 1861. június 27. – Krems, 1888. február 2.)
  • Klotild (Ljubjana, 1863. augusztus 12. – Trieszt, 1953. július 1.)

Az összes gyermek keresztapaságát a főherceg öccse, Henrik vállalta. A család Alsó-Ausztriában, a főherceg schönkircheni kastélyában élt, gyermekeiket is itt nevelték az asszony 1865-ben bekövetkezett haláláig. Ekkor az összes gyermeket gondnokság alá helyezték, de az udvar valamennyiük számára rendszeres apanázst folyósított. Klotild például 36 esztendőn át évi 3 600 korona járadékot élvezett.

Később Ernő főherceget a X., majd a III. hadtest parancsnokává nevezték ki. A III. hadtest parancsnokaként részt vett az 1866-os porosz–osztrák háborúban, így a königgrätzi ütközetben is. Ezután 1866. szeptember 3-án Grazba helyezték át, az itteni hadtest parancsnokává, valamint Stájerország, Karintia, Krajna, Tirol, Isztria, Görz, Vorarlberg és az osztrák tengermellék vezénylő tábornokává nevezték ki. 1867. január 16-án lovassági tábornokká léptették elő. 1868. március 20-án kilépett a tényleges katonai szolgálatból.

Élete vége felé sokat betegeskedett. 1899-ben Arcóban gyógyíttatta magát, de betegségén már nem tudtak segíteni, 1899-ben itt érte a halál. A Habsburg-család hagyományos temetkezőhelyén, a bácsi kapucinusok templomának kriptájában nyugszik.

Gyermekeinek későbbi sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legidősebb fia, Ernő 1899-ben kérvényt intézett Ferenc Józsefhez. Próbálkozása sikerrel járt, az udvar havi 600 korona kegydíjat helyezett kilátásba számára, ha Bécs közelébe költözik. Ernő meg is tette ezt, de 1900 végén Budapestre költözött. Mivel így elveszítette juttatásait, munkavállalásra kényszerült. Elszegődött pincérnek a New York kávéházba (1902–1903). Később „Ein Justizmord” címmel írta meg élete történetét, ebből remélvén saját eltartását és – testvéreivel együtt – Habsburg származásának az udvar általi elismertetését is, sikertelenül. A főpincérkedés után 1913-ban ügynökként dolgozott. Végül 1920 februárjában hunyt el TBC-ben.

Ernő először 1890. május 15-én Grazban polgári esküvőn feleségül vette Maria Juliana Schadent (Rosenthal, 1863. június 4. – Budapest, 1948. szeptember 7.). Egyházi esküvőjüket 1899. május 9-én tartották Bécsben. Házasságukból hat gyermek született: Heinrich Ernst Rainer (1891–?), Chlodwig (1893–?), Ernestine Maria Paulina Hedwig Anna (1895–?), Maria Auguste (Bécs, 1896 – Budapest, 1975), Ernst Walter (1899–?), és Egon (1900–?), aki Budapesten nősült, felesége: Lang Erzsébet.

Az ifjabbik fiú, Henrik 1888-ban öngyilkosságot követett el.

Legfiatalabb húguk, Klotild először Sedul Pegger felesége lett 1888. augusztus 18-án (Absa). Másodszor Eugen Szimic Edler von Majdangardhoz ment feleségül Bécsben, 1898. május 11-én. Első férjétől 3 gyermeke született (Walfried, Edith, Lydia). A gyermekek családnevét 1909-ben császári utasításra Skublicsra változtatták, anyai nagyanyjuk leánykori családneve után.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A házasság a XX. század elején széles körben ismert volt, Kempelen is feltünteti Skublics Laura másoduk férjét: Ernő főherceget.