Ugrás a tartalomhoz

Késmárk

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Késmárk (Kežmarok)
Késmárk címere
Késmárk címere		 Késmárk zászlaja
Késmárk zászlaja
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületEperjesi
JárásKésmárki
Rangváros
Első írásos említés1251
PolgármesterJán Ferenčák
Irányítószám060 01
Körzethívószám00421 (0) 52
Forgalmi rendszámKK
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség15 304 fő (2023)[1]
Népsűrűség678 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság627 m
Terület24,83 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 49° 08′ 18″, k. h. 20° 25′ 45″49.138333°N 20.429167°EKoordináták: é. sz. 49° 08′ 18″, k. h. 20° 25′ 45″49.138333°N 20.429167°E
Késmárk weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Késmárk témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Késmárk (szlovákul Kežmarok, németül Käsmark, Käsemarkt vö: "sajtvásár", latinul Kesmarkium, lengyelül Kiezmark, szepességi szász nyelven Kejsenmark) város Szlovákiában. Az Eperjesi kerület Késmárki járásának székhelye.

Fekvése

[szerkesztés]

A Poprád folyó partján, Poprád városától 15 km-re északkeletre fekszik.

Nevének eredete

[szerkesztés]

Neve a német Käsemarkt (= sajtvásár) főnévből ered.

Története

[szerkesztés]

Területe már a késő kőkorszakban lakott volt, a várban a puhói kultúrához tartozó telep maradványait tárták fel.

Helyén egyesek szerint már 1190-ben apácakolostor állott, és eredetileg három település volt: a Poprád bal partján emelkedő dombon települt Szentmihály, amely valószínűleg királyi határőrfalu volt. A mai Szent Kereszt plébániatemplomnál állt Starý Trh szláv halászfalu, míg a Szent Erzsébet templom körüli harmadik falut – Kézsmárkot – a 13. században szászok lakták. A települést először 1251-ben említik, IV. Béla ekkor telepített ide német telepeseket. Városi jogot 1269-ben kapott, 1368-ban már városfalak védték. A város a 13.–14. században sorra kapta szabadalmait és kiváltságait. 1431-ben és 1441-ben a husziták dúlták fel, ekkor pusztultak el Szentmihály és Szenterzsébet települések.

1440-ben a Szapolyaiaké, majd 1583-tól a Thökölyeké lett és csak 1655-ben vált szabad királyi várossá. A 16. század közepén viszály dúlt Lőcse és Késmárk között az árumegállító jog miatt, amely több fegyveres összecsapáshoz vezetett. 1741-ben és 1787-ben tűzvész pusztította.

A 18. század végén Vályi András így ír róla (részletek): „KÉZSMÁRK. Szabad Királyi Város Szepes Várm. fekszik a’ híres Karpat hegyéhez mint egy órányira kies térségen, Lőltséhez két mértföldnyire, három kisded folyó vizeknek szomszédságjokban. Eredetét három faluktól vette; mellyek Szent Péter Pálnak, Szent Mihálynak, és Kézsmárknak neveznek. […] Lakosai leg inkább németek, ’s a’ külső Városban, és majorokban lakó emberek pedig tótok. Némellyek kereskedés, mások pedig kézi mesterségeknek folytatása által élnek, kik között nevezetesek a’ kék vásznat festők a’ kik kereskedéseiket jó haszonnal, és hírrel folytattyák, mások pedig borokkal, és vásznakkal is kereskednek. Számos Túdósoknak is szűletett helyek, a’ kik felől lásd P. Horányit In memoria Hung.”[2]

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a városról (részletek): „Késmárk, kir. város, Szepes vmegyében, a Poprád vize partján, egy kellemes rónaságon, három gyalog órányi távolságra az óriási ős Kárpátok bérczeitől, saját postahivatallal, Pesthez 132 1/2 mfldnyi (szerk. légvonalban[3]) távolságra. A városnak hosszú, tiszta és szép utczái vannak, a lerontott város kőfalai helyén szép veteményes és gyümölcsös kertek láthatók. […] A Poprád vize a Dunajecz folyóba, ez pedig a Visztulába folyván; ennél fogva a Poprád nagy fontosságu viz szabályozása végett több évek előtt egy királyi biztosság müködött. […] 1423. frigyet kötöttek itt Zsigmond magyar és Ulászló lengyel királyok. 1443 és 1464 a husziták feldulták. 1530. Zápolya János, később Laszky Hyeronym gazdag lengyel mágnás, majd Tököly magyar család birta. 1655-ben ujolag a királyi városok sorába vétetett. I. Ferdinand és Zápolya János közt háboru folyván, Lőcse és Késmárk is egymás ellen, valódi háborut folytattak, s köztök több véres ütközet történt. Oka e háborgásnak az vala, hogy mind a két város magának akará tulajdonitni azon jogot, hogy az idegen kereskedők portékái náluk rakassanak le először.”[4]

A 19. században szövő- és posztógyárai, valamint lenfeldolgozója épült. A trianoni szerződésig Szepes vármegye Késmárki járásának székhelye volt.

1960-ig járási székhely, majd 1996-ban ezt a rangját újra visszakapta.

Népessége

[szerkesztés]

1910-ben 6317-en lakták, ebből 3242 német, 1606 szlovák és 1314 magyar.

2011-ben 16 832 lakosából 14 261 szlovák és 23 magyar.

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • Az óváros északi részén áll a 15. századi vár, amely a huszita pusztítások után, a Szenterzsébeten állt korábbi kolostor felhasználásával épült. 1583-tól a Thökölyek birtoka. A várat 1570, 1620 és 1650 körül bővítették, 1577 és 1628 között pompás várkastéllyá alakították át. 1703-ban megvette a város. 1741-ben és 1787-ben a várossal együtt leégett, mely után épületeinek egy részét lebontották. A gótikus eredetű várkápolnában a Laszkiak és a Thökölyek sírjai láthatók.
  • A város erődítéseiből mára semmi sem maradt, azokat a lakosság széthordta.
  • A Szent kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt gótikus plébániatemploma 1444 és 1486 között épült a korábbi román stílusú kápolna helyén. A templomot egykor szintén fal övezte. 1533 és 1673 között az evangélikusoké volt. Harangtornya 1591-ben épült, egykor őrtornyul is szolgált. Művészi faragott szárnyas főoltára van.
  • A városháza 1461-ben épült gótikus stílusban, 1515-ben tűzvész pusztította, 1543-ban megújították, 1642-ben tornyot építettek hozzá. 1779-ben leégett, ekkor rézzel fedték be és emeletet építették rá. 1922-ben második emelettel bővítették.
  • Pálos temploma 1748-ban épült.
  • Evangélikus gimnáziuma 1776-ban épült, 1852-ig líceumként működött.
  • Evangélikus fatemploma 1687 és 1717 között épült fából, vasszögek felhasználása nélkül. A vármegye egyik artikuláris temploma volt. Az 1500 személy befogadására alkalmas építmény belső tere fafaragványokkal gazdagon díszített. Orgonáját 1720-ban készítették.
Bővebben: Késmárki evangélikus templom
  • A vár kapuja
    A vár kapuja
  • A vár madártávlatból
    A vár madártávlatból
  • A vár madártávlatból
    A vár madártávlatból
  • A plébániatemplom harangtornya, 1591
    A plébániatemplom harangtornya, 1591
  • Az evangélikus fatemplom
    Az evangélikus fatemplom
  • A városháza
    A városháza
  • Az új evangélikus templom
    Az új evangélikus templom

Híres emberek

[szerkesztés]
  • Itt született Frölich Dávid (1595., Késmárk – 1648. április 24., Lőcse) geográfus, kalendáriumkészítő, csillagász és matematikus, sőt jelentős fizikai ismeretekkel is rendelkezett.
Thököly Imre síremléke Késmárkon

Testvérváros

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Kádas István 2022: Késmárk visszavétele – Az 1462. évi rendkívüli adó kezelése a Felső Részeken. In: Határon innen és túl – Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról
  • Bóna László 2020: Adalékok Késmárk etnikai változásaihoz, alkalmazkodási stratégiák egy értelmiségi asszimilációs életpálya tükrében. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le XXI/2.
  • Miriam Lengová 2013: Kežmarskí remeselníci – Z dejín remesiel a cechov v Kežmarku (1443-1872)
  • Jankovics Marcell: A késmárki Szent Kereszt-bazilika; fotó Méry Gábor; Méry Ratio, Šamorín, 2013
  • Baráthová, Nora a kol. 2009: Osobnosti Kežmarku 1206-2009
  • Ján Hunka 1996: Počítacie žetóny objavené počas archeologických výskumov na Slovensku. Študijné zvesti 32.
  • Belo Polla 1971: Kežmarok – Výsledky historickoarcheologického výskumu. Bratislava
  • Bruckner Győző: A késmárki céhek jog- és művelődéstörténeti jelentősége. Okirattárral. 1515–1757; Ludvig Ny., Miskolc, 1941
  • Loisch János 1933: Felvidéki és alföldi diákok a késmárki Liceumban. Protestáns Tanügyi Szemle
  • Bruckner Győző: A Késmárki Ág. Hitv. Ev. Kerületi Líceum pártfogóságának története. Egyházjogi és művelődéstörténelmi tanulmány; Református Főiskola Kny., Sárospatak, 1922
  • Domanovszky Sándor: A szepesi városok árumegállító-joga. Lőcse és Késmárk küzdelme az árumegállításért 1358–1570; MTA, Bp., 1922 Budapest
  • Bohumil Vavroušek 1920: Malebné Slovensko
  • Banczik Samu: Késmárk és vidéke. Idegenek, turisták s a nagyközönség tájékoztató kalauza; Szepesi Lapok Ny., Igló, 1919
  • Késmárki kalauz; szerk. Bruckner Győző, Bruckner Károly; Sauter Ny., Késmárk, 1912 k.
  • Bruckner Győző: Késmárk szabad királyi város műemlékei; szerzői, Eperjes, 1908
  • Belóczy Sándor: A késmárki községi polgári fiú és felső kereskedelmi iskola története és jelen állapota 1887–1895; Sauter Ny., Késmárk. 1896
  • Palcsó István: A késmárki ág. hitv. ev. kerületi lyceum története; Sauter Ny., Késmárk, 1893
  • Štefan Nikolaj Hýroš 1875: Kežmark, jeho páno a okolie. Letopis Matice slovenskej

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Késmárk&oldid=27314587”