Szakja Pandita

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szakja Pandita
Született1182[1]
Sa'gya County
Elhunyt1251 (68-69 évesen)
SzüleiMa Chik Gar Pu Ma Nyitri Cham
Palchen Opo
Foglalkozása
  • politikus
  • szerkesztő
  • író
  • kompilátor
TisztségeSzakja trizin
A Wikimédia Commons tartalmaz Szakja Pandita témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
A sorozat témája
Tibeti buddhizmus
Gyakorlatok és szintek
Történelem és áttekintés
Sablon:Tibeti buddhizmus

Csödzse Szakja Pandita Künga Gyelcen (tibeti: chos rje sa skya paṇḍita kun dga’ rgyal mtshan; 1182 – 1251. november 28.) tibeti spirituális vezető és buddhista tudós, az öt szakja ős közül a negyedik (tibeti: sza szkja gong ma lnga).[2] Rövid neve Szakja Pandita, amelyet a tudományos érdemeiért és szanszkrit nyelvtudásáért adományoztak neki. Hagyományosan Mandzsusrí megtestesülésének tekintik, aki minden buddha bölcsességének a megnyilvánulása.[3]

Ismert tudóssá vált Tibetben, Mongóliában, Kínában és Indiában az öt középkori nagy tudományos területen (buddhista filozófia, orvostudomány, nyelvtan, dialektika és szent szanszkrit irodalom), valamint olyan kisebbnek tekintett területeken mint a szónoklattan, a szinonímia, a költészet, a tánc és a csillagászat. Őt tartják a 6. szakja trizinnek és a szakja hagyományvonal egyik legfontosabb alakjának.

Korai évek[szerkesztés]

Palden Dondup néven született Szakja megyében a Dzsamjanggön (Khön) nemesi családba.[4] Ez a hagyományvonal tartotta a szakja apáti címet örökletes alapon 1073 óta. Apja Palcsen Öpocse (1150-1203), anyja Macsig Nyitri Csam volt. Szakja Pandita Dzsecun Dragpa Gyalcen (1147–1216) unokaöccse volt, akinek később legfőbb tanítványává vált.[5] Dragpa Gyaltsen avatta be a szútrákba és a tantrákba, amelyet követően mesteri szintre fejlesztette szanszkrit és három másik belső-ázsiai nyelvismeretét. Ezután került el papnövendéknek (srámanera) és ekkor vette fel a Künga Gyelcen nevet.

Fiatal papként meglátogatta a neves Szakja Srí tudóst Kasmírban, aki által teljes jogú szerzetesi címet kapott (bhiksu) 1208-ban. A legenda szerint hazafelé ellátogatott a nepáli Kjirongba, ahol legyőzött egy brahman sasztrit (tudományos cím) logikai vitázásban. Ez után természetfeletti erejével is legyőzte ellenfelét. Mivel szerette volna megmutatni tibeti honfitársainak az indiai brahman ruházatát, magával vitte a vesztes tudóst, akit végül a helyi védőszellemek gyilkoltak meg. A sasztri fejét egy oszlophoz rögzítették egy szakjai templomban, amely egészen a modern korig ott maradt.[6][7] Szakja Pandita indiai tapasztalatai később kiegészültek más dél-ázsiai tudományossággal. Az ő szerzetesi rendfelvételét számítják a szakja hagyományvonal kezdetének.[8]

Mongol megszállás[szerkesztés]

Lásd még: Tibet mongol megszállása

A tibeti történetírás szerint Dzsingisz kán leigázta a tibeti királyt 1206-ban, majd levelet küldött a szakja apátnak. Dzsingisz kán 1227-es halála után a tibetiek nem küldtek több sarcot - erre történelmi bizonyíték azonban nem létezik.[9] Az azonban ismert, hogy Dzsingisz mongol nagykán unokája és Ögödej nagykán második fia, Godan kán apanázst kapott Liangcsouban (ma Vuvej, Ganszu) 1239-ben. Egy évvel később csapatokat küldött Tibetbe és a mongolok elérték a Lhászától északra található Phanyul-völgyet, megöltek mintegy 500 szerzetest és leromboltak több kolostort, falut és várost. A Gyal Lhakhang kolostort felgyújtották és a Reting kolostor szerzeteseit is lemészárolták.[10] A Drigung kolostor megmenekült, ugyanis a mongolok úgy tartották, hogy a lámák szuper ereje azonnal kőomlást zúdítana a nyakukba, ha azt is lerombolnák. Luciano Petech szerint a Reting kolostor úgy menekült meg, hogy az apát azt tanácsolta a mongoloknak, hogy beszéljenek Szakja Panditával.[11][12]

A mongol udvarban[szerkesztés]

Nem régi kutatásokkal kimutatták, hogy a Godannak titulált levelet jóval később gyárthatták.[11] Ettől függetlenül Szakja Panditát tényleg meghívták Godan királyi sátrába Liangcsou-ba 1244-ben. Mivel az útja során Szakja Pandita mindenfelé tanításokat adott, csak két évvel később érkezett meg a mongol vezérhez. Godan éppen nem is volt a táborban, mert a Kurultai tanácskozáson vett részt, ahol Güjük nagykánt nevezték ki éppen a trónra. Végül Szakja Pandita és Godan legelőször csak 1247-ben találkozott.[13] Vallási tanításokat adott a hercegnek és lenyűgözte az egész nemességet a személyiségével és tanításaival. Egy alkalommal egy súlyos betegségből meg is gyógyította Godant, feltehetően leprás betegségből.[14] Cserébe földterületeket kapott Tibet középső részén.[15]

Halála és hagyatéka[szerkesztés]

Szakja Pandita 1251. november 28-án halt meg, hetvenéves korában, a lingcsou-i Trulpaide templomban.[16] Mivel sosem házasodott meg, a testvére fiát választotta örököséül, Csögyal Phagpát. Ő kapta meg a vallási tárgyait is, köztük az alamizsnás tálat.[17] Phagpa folytatta a Szakja Pandita tevékenységét is.[18]

Szakja Pandita halála után Möngke mongol nagykán pártfogásba vette a Drikung Kagyü hagyományvonalat, míg a többi fő tibeti buddhista iskolát más mongol nemesek támogatták. Mindazonáltal, rendeletbe foglalták, hogy mindenkinek a szakja iskola tanításait kell követnie. Közben Phagpa Kubiláj mongol nagykán udvarában kapott tisztséget, ugyanis ő lett a herceg guruja 1258-ban. Amikor 1260-ban Kubiláj ténylegesen átvette a hatalmat, kinevezte Phagpát a kánság védelmezőjének.[19] Szoros szakja-mongol szövetség alakult és a szakják vallási központja lett Tibet fővárosa 1264-ben. Ez egészen a 14. század közepéig tartott. A 14. szakja trizin idején hagyott alább a szakja uralom Tibetben.[20][21]

A pancsen lámák hagyományvonalában Amitábha négy indiai és három tibeti tulkuját tartják számon az 1. pancsen láma előtt. A vonal Szubhúti-val kezdődik, Gautama Buddha egyik eredeti tanítványával. Szakja Panditát Amitábha második reinkarnációjának tartják ebben a hagyományvonalban.[22][23]

Művei[szerkesztés]

Legismertebb művei A helyes felismerés logikájának kincse (Tshad ma rigs pa'i gter, amelyet Kőrösi Csoma Sándor fordított le először angol nyelvre) és A három fogadalom megkülönböztetése (sDom-gsum rab-dbye).[5] Összesen öt fő műve volt, amelyek közül a másik három A bölcs belépőkapuja (Mkhas pa rnams 'jug pa'i sgo), A bölcs szándékának tisztázása (Thub pa'i dgongs gsal) és a Szakja Pandita elegáns mondásai (sa skya legs bshad).[24]

Magyarul[szerkesztés]

  • A bölcsesség kincsestára; tibetiből prózaford., jegyz., utószó Ligeti Lajos, ford. Tandori Dezső; Európa, Bp., 1984

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Sakya Paṇḍita, https://www.oxfordreference.com/view/10.1093/oi/authority.20110803100437496
  2. ↑ blo bzang chos kyi nyi ma 2009, 522. o.
  3. ↑ 1997, 49. o.
  4. ↑ Penny-Dimri 1995, 71. o.
  5. ↑ a b The Government of Tibet in Exile. A szakja hagyomány Archiválva 2006. június 13-i dátummal a Wayback Machine-ben. olvasva: 2015-08-01.
  6. ↑ Das 1970, 97-8. o.
  7. ↑ According to Townsend, Dominique (2010) "Sakya Pandita Kunga Gyeltsen", [1] ez később történt, 1240 körül.
  8. ↑ Kapstein, Matthew (2006) The Tibetans. Oxford: Blackwell, 110-1. o.
  9. ↑ Petech, Luciano (1990) Central Tibet and the Mongols: The Yüan-Sa-skya period of Tibetan history. Rome: IsIMEO, 6. o.
  10. ↑ Tucci, Giuseppe (1949) Tibetan painted scrolls. Rome, Vol. II, 652. o.
  11. ↑ a b Petech, Luciano (1990) 8. o.
  12. ↑ Chang, Jiunn Yih (1984) A study of the relationship between the Mongol Yuan Dynasty and the Tibetan Sa-skya Sect. PhD Thesis, Indiana University, 29. o.
  13. ↑ Petech, Luciano (1990), 8. o.
  14. ↑ ATubten Dzsigme Norbu és Colin Turnbull (1969) Tibet: Its History, Religion and People. Chatto & Windus. Reprint: Penguin Books (1987), p. 195, and Townsend, Dominique, "Sakya Pandita Kunga Gyeltsen" (2010), szerint - [2], Szakja Pandita, felvette az ujgur írást, hogy a buddhista szövegeket le lehessen fordítani mongolra. Azelőtt annak nyelvnek nem létezett írásos formája.
  15. ↑ Shakabpa, Tsepon W. D. (1967) Tibet: A Political History. New Haven and London: Yale University Press, 63. o.
  16. ↑ Petech, Luciano (1990), 10. o. és Sarat Chandra (1970) Contributions on the religion and history of Tibet. New Delhi: Manjusri, 98. o.
  17. ↑ Shakabpa, Tsepon W. D. (1967) Tibet: A Political History. New Haven and London: Yale University Press, 62-3. o.
  18. ↑ Stein, R. A. (1972) Tibetan Civilization. Stanford University Press. ISBN 0-8047-0806-1 (cloth); ISBN 0-8047-0901-7 (pbk), 106. o.
  19. ↑ Schaik, Sam Van (2011) Tibet: A history. New Haven & London: Yale University Press, 77. o.
  20. ↑ Penny-Dimri, Sandra (1995) "The Lineage of His Holiness Sakya Trizin Ngawang-Kunga." The Tibet Journal, Vol. XX No. 4, Winter 1995, 71-73. o.
  21. ↑ Shakabpa, Tsepon W. D. (1967) Tibet: A Political History. New Haven and London: Yale University Press, 86. o.
  22. ↑ Stein, R. A. (1972) Tibetan Civilization. Stanford, California: Stanford University Press. ISBN 0-8047-0806-1 (cloth); ISBN 0-8047-0901-7 (paper), 84. o.
  23. ↑ Das, Sarat Chandra (1970) Contributions on the Religion and History of Tibet. New Delhi: Manjushri Publishing House, 81-103. o. első kiadás: Journal of the Asiatic Society of Bengal, Vol. LI (1882).
  24. ↑ Jackson, David P. (1997) The Entrance Gate for the Wise (III. szakasz): Saskya Pandita on Indian and Tibetan Traditions of Pramana and Philosophical Debate. Wien: Arbeitskreis für Tibetisch und Buddhistiche Studien Universiteit, 2. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szakja_Pandita&oldid=23698216”