Nagydobsza
| Nagydobsza | |||
 | |||
| Tájház | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Dél-Dunántúl | ||
| Vármegye | Baranya | ||
| Járás | Szigetvári | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Kovács János (független)[1] | ||
| Irányítószám | 7985 | ||
| Körzethívószám | 73 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 525 fő (2024. jan. 1.)[2] | ||
| Népsűrűség | 45,96 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 13,23 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 46° 02′ 05″, k. h. 17° 39′ 54″46.034681°N 17.665050°EKoordináták: é. sz. 46° 02′ 05″, k. h. 17° 39′ 54″46.034681°N 17.665050°E | |||
 Nagydobsza
Pozíció Baranya vármegye térképén
| |||
| Nagydobsza weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nagydobsza témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Nagydobsza község Baranya megyében, a Szigetvári járásban.
Fekvése
Baranya megye nyugati részén az Ormánság és a Zselic találkozásánál, az Alvidéken található. A 6-os főúton közelíthető meg, Szigetvár és Barcs között fekszik.
Nevének eredete
Első írásos említését vizsgálva, egyes kutatók cseh eredetűnek vélik (a cseh dub (tölgy) szóra utalva, mivel 1100 körül csehek telepedtek le az akkoriban tölgyesekkel borított vidékre[3]), míg más vélemények szerint az ütőhangszerre utaló Dobsa személynévből ered.
Története
A település neve először 1277-ben fordul elő írásos forrásban Dubza alakban, ekkor királynéi birtok volt. Az 1330-as években már volt plébánia a településen, 1349-ben Piast Erzsébet magyar királyné a Fejérvári Őrkanonokságnak adományozta.[3] Ők a Szent Korona és a magyar koronázási jelvények őrzői voltak. A mohácsi csata előtt cseh husziták telepedtek le, akik kőtemplomot építettek. Az 1500-as években a reformációt támogató Török Bálint (hadvezér) birtoka volt. Ennek, és Sztárai Mihály baranyai egyházalapító tevékenységének köszönhetően 1545-ben a husziták és a kőtemplom is reformátussá vált. A török időkből fennmaradt adólajstromok is bizonyítják a falu középkori létét. Sziget várának eleste után 1566-ban a török a környék népét Nagydobsza templomának lebontására kényszerítette. A szájhagyomány szerint az emberek élőláncot alkotva kézről kézre adták a téglákat a várig, melynek helyreállításához így raboltak építőanyagot a megszállók.
1807-től a piaristák birtoka volt egészen 1945-ig.
Az 1950-es megyerendezéssel az addig Somogy vármegyéhez tartozó települést a Szigetvári járás részeként Baranyához csatolták.
1978. december 31-én egyesítették Kisdobszával Dobsza néven, 1992. január 1-jétől újra önálló.
Közélete
Polgármesterei
- 1992–1994: ifj. Büki István (független)
- 1994–1998: Dr. Reisz Viktor (független)[4]
- 1998–2002: Kovács János (független)[5]
- 2002–2006: Kovács János (független)[6]
- 2006–2010: Kovács János (független)[7]
- 2010–2014: Kovács János (független)[8]
- 2014–2019: Kovács János (független)[9]
- 2019-től: Kovács János (független)[1]
Népesség
A település népességének változása:
| Lakosok száma | 643 | 636 | 621 | 601 | 569 | 510 | 519 | 525 |
| 2013 | 2014 | 2015 | 2019 | 2021 | 2022 | 2023 | 2024 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 86,7%-a magyarnak, 18,3% cigánynak, 7,2% horvátnak, 0,5% lengyelnek, 3,8% németnek, 0,8% románnak mondta magát (12,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 57,8%, református 13,4%, felekezeten kívüli 8,1% (19,8% nem nyilatkozott).[10]
Nevezetességei
Az építészeti, néprajzi emlékekben gazdag, talpasházáról híres település számos épülete műemléki védettség alatt áll.
- Talpasház – 1853-ban Benked István építette, talpas-vázas falszerkezetű, karós sárfalú. Zsúpfedele alatt szoba, szabadkéményes konyha és hátsó szoba nyílik az itt pitvarnak nevezett fatornácra. Az 1853-ban épült talpasház a délnyugat-dunántúli hagyományőrző, ún. faházövezet, ezen belül a református Szigetvidék tipikus épülete. Nemzedékeken át a Benked család lakta. Berendezése a 20. század eleji hagyományos lakásbelsőt szemlélteti. A ház mögött áll a talpas kisház, amely 1855-ben lakásnak épült, és 1916-ban telepítették ide. A telek végén istállós pajta látható gazdasági eszközökkel.
- Református templom – 1808-ban késő barokk stílusban épült.
- Turul-szobros világháborús emlékmű[11]
Gazdasága
A falu határában völgyzáró gátak építésével 20 katasztrális hold területű halastórendszert létesítettek. Eredeti térfogata 130 000 köbméter, átlagos mélysége 1,1 méter.[12]
Jegyzetek
- ↑ a b Nagydobsza települési választás eredményei. Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2020. január 14.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2024. szeptember 23. (Hozzáférés: 2024. szeptember 23.)
- ↑ a b szerk.: Duczon Árpád, Gabnai János: Nagydobsza – A talpasház és a település története. Nagydobsza Község Önkormányzata, Nagydobszai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (2017). ISBN 978-963-12-8673-1
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 13.)
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 29.)
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 14.)
- ↑ Nagydobsza települési választás eredményei. Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2016. január 22.)
- ↑ Nagydobsza Helységnévtár
- ↑ I. és II. világháborúban elesettek emlékére. Köztérkép. (Hozzáférés: 2018. október 31.)
- ↑ szerk.: Dr. Balogh János: Dombvidéki víztározók. Műszaki Könyvkiadó, 11. o.. ISBN nincs (1966)
Források
- Bodnár Katalin. „Térségünk Dobsza”, Szigetvár és Vidéke, 1990. augusztus 1., 5. oldal (magyar nyelvű)
