Slivnica (Posedarje)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Slivnica
Slivnica glavna cesta.jpg
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségPosedarje
Jogállás falu
Irányítószám 23247
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség834 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság208 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Slivnica (Horvátország)
Slivnica
Slivnica
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 14′ 30″, k. h. 15° 26′ 50″Koordináták: é. sz. 44° 14′ 30″, k. h. 15° 26′ 50″
A Wikimédia Commons tartalmaz Slivnica témájú médiaállományokat.

Slivnica (olaszul: Slivnizza) falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Posedarjéhoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Zára központjától légvonalban 22 km-re, közúton 29 km-re északkeletre, községközpontjától légvonalban 4 km-re, közúton 7 km-re északnyugatra Dalmácia északi részén fekszik. A megye nagyobb területű falvai közé tartozik. Településrészei elszórtan találhatók a Velebit-csatorna, Vinjerac, Posedarje, Jovići, Grgurice és Gornji Poličnik, valamint a Novigradi-tenger, Ždrilo és a Bašćica-patak völgye által határolt területen. Határát átszeli a 106-os számú Posedarje-Pag főútvonal, melyhez mintegy húsz helyi út csatlakozik. Északkeleti része hegyes, sziklás, melynek legmagasabb pontja a 268 méter magas Oraška (Lergova), ahol egy ókori várrom is található. Alacsony része a termékeny Slivnicai mezőt tápláló Bašćica-patak márgás, homokos talajú völgye, melyet fiatal korú hordalékos elöntés borít. Éghajlata kellemes, többnyire meleg nyarakkal és enyhe telekkel. Területén gyakran fúj az erős bóra, néha viharos lökésekkel. A júliusi átlag hőmérséklet 24,5 °C, a januári 6,5 °C. Az éves csapadékmennyiség mintegy 950 mm, hó csak átlag háromévente esik. Határa északon a Velebit-csatornáig ér, ahol a Velebit-hegységre nyíló Bokulja-öbölben kitűnő strand található. Folyóvizei közül a legjelentősebb a Bašćica-patak a mellékvizeivel, de rajta kívül több forrás és kút is található a területén. Településrészei Gornja Slivnica (mely magában foglalja Bokulja vagy Zapadne-Lerge, Jukići, Brkljače, Lerge, Gusari, Čukovići, Mijolovići Gornji, Landeke és Kalaca Selo/Kalaci településeket) és Donja Slivnica (Veršići Gornji, Burelići ili Burele, Zekići, Brkljače Donje, Zekići, Lerge Donje, Žunići, Mijolovići Donji, Grgići/Mijolovići és Podastrana vagy Podgalije ahol Kneževići és Veršići Donji telepek találhatók).

Története[szerkesztés]

Slivnica területe a régészeti leletek tanúsága alapján már a korai kőkorszaktól az újkőkoron át a rézkorig folyamatosan lakott volt. Az illírek és a rómaiak idején különösen sűrűn lakták. A falu körüli dombokon három ókori liburn vár maradványai (Bokulje, Mijolovića és Lergova vagy más néven Oraška) találhatók. Közülük a legjelentősebb Oraška volt, amelyet a rómaiak is megerősítettek és innen ellenőrizték a Velebit-csatorna partján fekvő településeket, valamint a Ravni kotar nagy részét egészen Vrána térségéig felölelő területet. A rómaiak magukba olvasztották a liburn őslakosságot, így egészen a horvátok érkezéséig ez a romanizált lakosság élt ezen a vidéken. A horvátok érkezésével a 7. században a horvát nyelv és a horvát társadalmi szervezet nyert tért. A slivnicai plébánia Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt templomával a nini püspökséghez tartozott. Slivnicát 1301-ben és 1389-ben említik először az írásos források a középkorban a plébániájához tartozó Poričane, Bašćica, Rakita, Zidine, Podzidine, Kamenjane, Mundići, Maljine településekkel együtt. A középkori novigradi körzet egyik legrégibb települése volt. Nevét az Oraška vára alatt feltörő azonos nevű forrásról kapta. A forrás mellett épült fel a középkorban a falu temploma. A falu keleti része a korbáviai Kurjaković grófi család, nyugati része zárai nemesek birtoka volt. A 15. század elején Slivnica is velencei uralom alá került és legnagyobb része a Venier családé, később pedig a Licini családé lett. A török terjeszkedés előrehaladtával a 16. század első felére Slivica a szomszédos Vinjeraccal (Slivnica, Rimanić és Venier váraival) a keresztény végvárak első vonalába került és annak ellenére, hogy a török többször is megpróbálta elfoglalni mindvégig horvát kézen maradt, bár lakossága állandó veszélynek volt kitéve. 1759-ben megalapították a Szent Kozma és Damján plébániát, melynek szolgálatát az azonos nevű testvériség látta el. Búcsúnapját szeptember 27-én tartották. A 19. században a falu nyugati részét a vinjeraci Knežević és Veršić családok vásárolták meg, míg keleti része a zárai Benja-Posedarski grófi család uralma alá tartozott. A 19. század elején a vinjerac-slivnicai plébániát átszervezték és megalapították az önálló vinjeraci, slivnicai és selinei plébániákat, amelyek a megszűnt nini püspökség helyett a zárai érsekség ražanaci esperességéhez kerültek. A század közepén megépült a Zárát Poličnikon és Slivnicán át Vinjeraccal összekötő út. Erre az időre a középkorban épített plébániatemplom már szinte használhatatlan állapotba került ezért 1845-ben a régivel azonos tájolással két méterrel megnövelve teljes újjáépítését határozták el. A falunak 1857-ben 431, 1910-ben 636 lakosa volt. Ezt követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A településnek 2011-ben 834 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal, állattenyésztéssel és turizmussal foglalkoztak.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
431 313 448 444 484 636 520 762 1.035 1.136 1.228 1.193 1.119 1.061 876 834

Nevezetességei[szerkesztés]

  • Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt plébániatemploma 1845-ben épült. 1988-ban megújították és meghosszabbították. Egyhajós épület sekrestyével. Főoltára a szentségtartóval márványból készült, amelyen Szent Kozma és Damján vértanúk fából faragott szobra áll. Szembemiséző oltára és szenteltvíztartója kőből készült. A falak melletti talapzatokon a Gyógyító Boldogasszony és Szent József fából faragott szobrai állnak. Harangtornyában két harang található. A templom körül temető található. A plébániaház 1845-ben épült, 1897-ben és 1983-ban megújították.
  • A falu körüli dombokon három ókori liburn vár maradványai (Bokulje, Mijolovića és Lergova vagy más néven Oraška) találhatók.

Gazdaság[szerkesztés]

A lakosság állattartással és mezőgazdasággal foglalkozik. Az állatokat különösen Gornja Slivnica köves legelőin legeltetik. A mezőgazdaság fő területe a Bašćica-patak menti termékeny mező. Egyéb jövedelmi források a turizmus, a vadászat és a kisvállalkozások. A lakosság jelentős része tengerész, de sokan járnak dolgozni a szomszédos Posedarjéra, a 29 km-re fekvő Zárára és a megye más nagyobb településeire is.

Oktatás[szerkesztés]

A 20. század első feléig a slivnicai gyermekek a szomszédos Vinjerac iskolájába jártak. Ekkor nyílott meg a nyolcosztályos iskola, amely azonban a gyermeklétszám visszaesése miatt az 1970-es évek végén megszűnt. Azóta a posedarjei "Braća Ribar" alapiskola alsó tagozatos területi iskolájaként működik négy osztállyal.

Kultúra[szerkesztés]

2000 óta működik a település kulturális és művészeti egyesülete a KUD "Sv.Kuzman i Damjan - Slivnica", amely a helyi hagyományokat ápolja, gyűjti és előadja a helyi énekeket és táncokat.

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Slivnica című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.