Kolarina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kolarina
Kolarina táblája a falu bejáratánál
Kolarina táblája a falu bejáratánál
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségBenkovac
Jogállás falu
Irányítószám 23420
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség39 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság178 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Kolarina (Horvátország)
Kolarina
Kolarina
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 58′ 45″, k. h. 15° 39′ 50″Koordináták: é. sz. 43° 58′ 45″, k. h. 15° 39′ 50″
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolarina témájú médiaállományokat.

Kolarina falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Benkovachoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Zárától légvonalban 38, közúton 53 km-re délkeletre, községközpontjától 8 km-re délkeletre Dalmácia északi részén, Ravni kotar területén fekszik.

Története[szerkesztés]

Kolarina már a középkorban is létezett, „Colarin”, „Colarine” alakban említik a korabeli források. Temploma is középkori eredetű, a 12. vagy a 13. században épült román stílusban. Eredetileg Szent György tiszteletére volt szentelve.[2] A falu a Jamomet nemzetség podlužjei birtokának része volt.[2] A Jamometek vagy Jamometićek egyike volt annak a tizenkét horvát nemzetségnek, amelyek 1102-ben Biogradban részt vettek Kálmán magyar király horvát királlyá koronázásán és hűségükért a királytól birtokadományokban részesültek. A nemzetség 1481 körül Zára környékén tűnik el a történeti forrásokból. A település 1409-től Dalmáciával együtt velencei kézre került. 1527-ben a környező településekkel együtt elfoglalta a török. A török uralom 1683-ig tartott. Ekkor új népesség költözött be az üresen hagyott területre, mely pravoszláv (tulajdonképpen szerb) volt, akiket a korabeli velencei források vlachoknak, illetve morlakoknak neveznek. A régi katolikus templomot a 18. században a pravoszláv hívek vették át, akik gazdagon díszített ikonosztázzal ékesítették.[2] A falu 1797-ig a Velencei Köztársaság része volt. Miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a pozsonyi béke alapján a Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 194, 1910-ben 320 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején 1941-ben a szomszédos településekkel együtt Olaszország fennhatósága alá került. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció után visszatért Horvátországhoz, majd újra Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 96 százaléka szerb nemzetiségű volt. 1991 folyamán szerb lakói csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz és a település szerb igazgatás alá került. 1995 augusztusában a Vihar hadművelet során foglalta vissza a horvát hadsereg. Szerb lakói elmenekültek és azóta is csak nagyon kevesen tértek vissza. A településnek 2011-ben 39 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal és állattartással foglalkoztak.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
194 209 226 227 270 320 315 334 433 424 440 399 442 440 13 39

Nevezetességei[szerkesztés]

Szent Petka (Paraskeva) tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma középkori eredetű, a 12/13. században épült római katolikus templomként. 1682-ben megújították. A 18. században vették át a pravoszláv hívek. Egyszerű, egyhajós épület, melynek eredeti formájából a román stílusú kapuzat maradt meg legépebben. Lunettáját kereszt mintázatú dombornű díszíti. A déli fal ablaka szintén román stílusú. Ikonosztáza két fázisban készült. Régebbi részeit a 18. század végén és a 19. század elején készítették. Új része 1892-ben készült amikor a művet Dane Petranović festőművész fejezte be.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Benkovački kraj kroz vjekove Benkovac, 1987. YU ISBN 86-7377-010-6

További információk[szerkesztés]