Pašman (település)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pašman
Pašman látképe
Pašman látképe
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségPašman
Jogállás falu
Irányítószám 23 262
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség392 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság1 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Pašman (Horvátország)
Pašman
Pašman
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 57′ 20″, k. h. 15° 23′ 10″Koordináták: é. sz. 43° 57′ 20″, k. h. 15° 23′ 10″
A Wikimédia Commons tartalmaz Pašman témájú médiaállományokat.

Pašman (olaszul: Pasman) falu és község Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Banj, Dobropoljana, Kraj, Mrljane, Neviđane és Ždrelac települések tartoznak hozzá.

Fekvése[szerkesztés]

Zárától légvonalban 22 km-re délkeletre, az azonos nevű sziget délkeleti felén, az északkeleti parton Babac szigetével szemben fekszik. Zárától és Biogradtól a Pašmani-csatorna választja el. Nagyszerű látvány nyílik innen a környező kis lakatlan szigetekre, melyek az őket felfedezni vágyó utazók kedvelt célpontjai. A településnek két homokos strandja és néhány kis kikötője van. A mediterrán éghajlat kedvez a gazdag flóra és fauna kialakulásának, a sokféle illatos és gyógyhatású növénynek, míg a Pašmani-csatornában számos kagyló- és halfaj él. A hat óránként változó irányú tengeri áramlatok az Adria egyik legtisztább vizű részévé teszik ezt a vidéket.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint Pašman szigete már a történelem előtti időben is lakott volt. Ezt igazolják az illírek által épített várak, sírhalmok és temetők maradványai, valamint a Pašman, Neviđane és Banj települések közelében fekvő barlangokban talált leletek. A sziget illír nevét a délkeleti végében fekvő Tkon falu neve őrizte meg, mely a sziget rómaiak előtti Katan, Katun elnevezéséből származik.[2] Első ismert lakói az illírek egyik törzse a liburnok voltak. Az ókorban még a szomszédos Ugljan szigetével összefüggő Pašman-szigetet már idősebb Plinius római író említi 79-ben „Lissa” néven. A sziget és egyben a település mai elnevezése szintén római eredetű és akkori birtokosának egy bizonyos Posturnusnak a nevéből alakult ki. Ebből a személynévből lett aztán később a birtok neve „Postumianum” vagy „Postumiana”, majd ebből „Postumiana insula”, azaz Pašman-sziget.[2] A római korból épületmaradványok és kikötői berendezések maradványai találhatók Banj és Dobropoljana területén. A vízalatti régészet eredményei is megerősítik, hogy itt az ókorban fejlett hajózás volt. Ez leginkább a hajózási útvonalak mentén fekvő települések népességében látszik, melyek két legjelentősebbike Jadara és Enona volt, de rajtuk kívül a parti falvak sorának volt a hajók fogadására alkalmas kikötője.

A kora középkorban a szigetre érkező horvátok betelepülése valószínűleg békésen ment végbe, mivel az újonnan érkezők nemcsak magukba olvasztották az itt talált latin nyelvű lakosokat, hanem sok vívmányuk mellett a települések nevét (Pašman, Tkon és Banj) is átvették. A később keletkezett dokumentumok, adománylevelek, szerződések és végrendeletek nyilvánvalóvá teszik, hogy a szigeten Zára városának, püspökségének és polgárainak számos birtoka volt. Egy 806. augusztus 7-i dátummal keltezett oklevélből kiderül, hogy Donát zárai püspök plébániatemplomot szentelt fel Pašmanon.[2] A 10. században Pašman a Bizánci Birodalom Dalmácia provinciájához tartozott, amelynek akkor Zára volt a székhelye. Ezt Bíborbanszületett Konstantin császár is megerősíti, amikor "De administrando imperio" című műve Dalmácia provinciáról szóló részének végén egészen Benvenutoig számba veszi az Adriai-tenger szigeteit, melyek között mint lakatlan szigetet megemlíti Pašmant is.[2]Pašmant mint települést IV. Krešimir horvát király idejében 1076-ban említik először a közeli Tkonnal („in „Kutono”) együtt “in Pustimano” alakban a biogradi püspökséghez tartozó Szent János kolostor birtokai között. Miután 1102-ben Horvátország perszonálunióként a Magyar Királyság része lett a horvát tengeri haderő legyengült, mivel a magyar királyok nem tudtak, vagy nem akartak pénzt fordítani a fenntartására és ezt Velence egyből kihasználta. Ordelafo Faledro dózse már Kálmán király idejében 1115-ben megindította flottáját Zára felé. Kálmán az Álmos herceggel kitört fegyveres viszály miatt nem tudott erőt fordítani a tengermellék védelmére, mivel Zára és Biograd várain kívül nem volt a térségben királyi katonaság. A dózse a vár kivételével meg is szállta Zárát és Biogradot is, majd őrséget hagyva visszatért Velencébe. Ezen hadjárat alkalmával került velencei kézre Pašman szigete is. 1124-ben Kálmán fia II. István még visszafoglalta Biogradot, Šibeniket, Trogirt és Splitet, de Domenico Michieli dózse már a következő évben újra uralma alá vonta ezeket a területeket. Ennek a hadjáratnak a során a velenceiek barbár módon rombolták le a korábbi horvát királyi fővárost Biogradot, amely rombolást a város ezután már többé nem tudta kiheverni. Ekkor rombolták le a biogradi Szent János kolostort is. A biogradi bencések ezt követően székhelyüket a Pašman-szigetre, a mai Tkontól két kilométerre északnyugatra fekvő, mintegy 90 méter magas Ćokovac nevű magaslatra tették át, ahol hamarosan felépítették a Szent Kozma és Damján vértanúk tiszteletére szentelt templomukat. Ćokovac egyúttal a Pašmani-csatorna feletti stratégiai jelentőségű pont is volt, ezért kolostorának falait különösen megerősítették és fontos partmenti erődként, illetve őrhelyként is szolgált. A velencei uralom ellenére a bencések megőrizték horvát identitásukat. 1202-ben amikor a velenceiek és a keresztesek elfoglalták Zára várát számos zárai menekültet fogadtak be falaik közé.[2]

A 14. században amikor Nagy Lajos király nagy erőket fordított Dalmáciának a velenceiektől történő visszaszerzésére jelentős szerepet játszott Lajos támogatásában a harcias Zárával szemben. Ezt megbosszulva 1345-ben a velenceiek elfoglalták és a földig rombolták a kolostort templomával együtt. 1358-ban azonban Velence vereséget szenvedett és a zárai békében Lajos király újra visszaszerezte a teljes tengermelléket a Kvarnertől egészen a déli Dračéig. A király segítségével a bencések is visszakapták tkoni birtokukat, melyet VI. Ince pápa is megerősített.[2] Nemsokára mindent újjáépítettek amit Velence lerombolt. A magyar uralom azonban csak ötven évig tartott, mert 1409-ben a magyar trónkövetelő Nápolyi László 100 000 dukátért eladta az akkor birtokában volt Zárát, Novigradot, Vránát és Pagot Velencének és velük együtt Pašman is évszázadokra velencei uralom alá került. A sziget a zárai érsekség, zárai kolostorok és nemesek birtoka lett. A 16. században felerősödtek a tengermelléket érő török támadások, melyek elől sokat itt kerestek menedéket. 1538-ban elesett Vrána, ezzel a török veszély már közvetlen közelségbe került. 1570-ben a török felégette Tkon termésének egy részét és Pašman faluból is többeket hurcoltak rabságba. A kandiai háború során is többször támadták török hadak és ezekhez kapcsolódóan többször pusztította pestis is. A 18. század végén Napóleon megszüntette a Velencei Köztársaságot. 1797 és 1805 között Habsburg uralom alá került, majd az egész Dalmáciával együtt a Francia Császárság része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 667, 1910-ben 665 lakosa volt. Az I. világháborút követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. Az 1970-es évektől a több munkalehetőség miatt több fiatal költözött a nagyobb városokba és vándorolt ki az Egyesült Államokban és Ausztráliában is. A falunak 2011-ben 392 lakosa volt, akik hagyományosan mezőgazdasággal, halászattal foglalkoznak. Ezek mellett egyre inkább fejlődik a turizmus is.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
667 727 521 559 599 665 1.001 733 745 737 637 603 462 452 383 392

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Kisboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplomát már a kora középkorban említik. A 19. században élt zárai történész Carlo Bianchi szerint már 429-ben említik Fosco zárai polgár végrendeletében, annak birtokai között. A hagyomány szerint az első templom a mai templom szentélye helyén állt és 806. augusztus 7-én szentelte fel Donát zárai püspök. A templomot később bővítették és átépítették. A mai templomot 1885-ben építették és ez év augusztus 9-én szentelte fel Petar Dujam Maupas zárai érsek a Kisboldogasszony tiszteletére. Erről feliratos kőtábla emlékezik meg a keresztelőmedence mellett. A templomnak öt oltára van. A főoltár képén a fiatal Szűz Mária látható az apostolok, valamint Szent Cirill és Szent Metód társaságában. A templom hátsó részén még két oltár látható, Mate Celestin Medović egyházi festőművész alkotásai. Az egyik Szent Péter és Pál apostolokat, a másik Keresztelő Szent Jánost és Szent Simont ábrázolja a gyermek Jézussal (Jézus bemutatása a templomban), mindkettő vászonra festett olajkép. Dubrovnikban készültek 1893-94-ben. A templom bal oldalá található oltár Jézus Szíve az ezt ábrázoló gipsz szoborral, míg a jobb oldalon a Szeplőtelen fogantatás látható Szűz Mária gipsz szobrával. A templom belső festése a Szentírás motívumait ábrázolja, Mladen Plečak és Mate Matulić festők alkotása 1930-ból. Berendezésének tárgyai között néhány ezüstözött gyertyatartó és körmeneti kereszt található.[5]
  • Otus nevű településrészén található a Szent Antal templom néhány világi épület romjaival. Otus elsősorban régi, a 14. és 15. század fordulóján, egy Venturin nevű gazdag zárai polgár által épített nyári kastélyáról nevezetes. Venturin a sziget nagy szerelmese volt és már korábban is rendelkezett itt földbirtokkal. 1399 nyara előtt nagyobb területet vásárolt itt és egy nagy méretű nyári rezidencia építésébe kezdett. Az építés a 15. század első éveiben fejeződött be a Szent Antal templom felépítésével, ahova a szent ünnepén ma is minden évben elzarándokolnak a sziget lakói. Az épületegyüttesből mára csak a templom maradt fenn, a többi épületnek csak a romjai láthatók. A nyári kastély a „Kaštelin“ épülete régen a kalóztámadások elleni menedékül is szolgált. A másik romos épület az ún. „Arsenal“ egykori funkciója már nem ismert.[5]
  • Szent Rókus tiszteletére szentelt temploma mali Pašmanon áll. 1631-ben a pestis pusztítása után épült fogadalomból.[5]
  • A falu közepén a plébánia közelében áll a Szent Márk templom. Építési ideje nem ismert, 1997-ben újították fel.[5]

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Commons:Category:Pašman
A Wikimédia Commons tartalmaz Pašman (település) témájú médiaállományokat.