Golubić (Obrovac)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Golubić
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségObrovac
Jogállás falu
Irányítószám 23451
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség101 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság366 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 12′ 02″, k. h. 15° 49′ 18″Koordináták: é. sz. 44° 12′ 02″, k. h. 15° 49′ 18″
A Wikimédia Commons tartalmaz Golubić témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Golubić falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Obrovachoz tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Zárától légvonalban 48, közúton 58 km-re keletre, községközpontjától légvonalban 11, közúton 18 km-re keletre, Dalmácia északi részén és a Velebit hegység déli részén, a Zrmanja és Krupa összefolyása közelében fekszik. Településrészei: Buljevac, Drage, Vulići, Bilići, Donji Čabrići, Peruni, Velići, Ravni Golubić, Donji Vulići, Lužići, Za Gradinom, Kudići, Nusak, Trnovače, Gornji Čabrići, Popina, Ruja, Doci, Dolovi és Čičevac.

Története[szerkesztés]

A település nevét a galamb főnévből kapta, melynek az az alapja, hogy a Krupa és Krnjeza patakok szurdokvölgyeiben egykor számos galamb fészkelt. Kisebb telepeik még mindig megtalálhatók, különösen a barlangok környékén. Ezért az itt letelepedő emberek a sok galambról a Golubić nevet adták falujuknak.[2] A szlávok 7. századi letelepedése után ez a terület a horvát állam, majd a 12. század elején vele együtt a Magyar Királyság része lett. A település alapítása valószínűleg a közeli krupai kolostor építésével egy időben történt a 14. században.[2] 1453-tól a bosnyák bánok uralma alá került. A török 1463-ban megtámadta Boszniát, majd 1482-ben Hercegovinát és vele együtt ezt a területet is kirabolta és felégette. A vidék horvát lakossága a tengerpart védett területire menekült. A velencei-török háború idején 1498 és 1503 között újabb nagy számú lakosság érkezett a tengerpart településire és a szigetekre. A szerbek betelepülése az üresen hagyott falvakba már ekkor megindult, nagyobb méreteket azonban 1523 és 1527 között öltött, amely időszak egybeesik Észak-Dalmácia nagy részének török megszállásával. 1524 és 1537 között már számos új pravoszláv templomot említenek a környék falvaiban, így Biljanén, Ostrovicán, Karinon és Kistanjén is. Köztük sok a török által lerombolt, de a szerbek által újjáépített középkori templom volt. 1533-ig a török elfoglalta Kotar nagy részét, Bukovicát Skradinnal, Kninnel és a spliti Zagorjét egészen a Neretváig, melyekből megalakította a Klisszai szandzsákot. Klissza maga 1537-ben került török kézre. 1577-ben újabb nagy számú szerb lakosság (akkoriban vlachoknak vagy morlakoknak nevezték őket) költözött le a boszniai hegyekből a Krka, a Dinári-hegység és a tenger közötti területre megerősítve a szerb jelenlétet a korábban alapított szerb falvakban is.[2] A török kiűzése a kandiai háború (1644-1669) idején kezdődött és a század végéig fejeződött be. Ezután a terület 1797-ig a Velencei Köztársaság fennhatósága alá került. Miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a pozsonyi béke alapján az Első Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 357, 1910-ben 682 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején 1941-ben Dalmácia Olaszország fennhatósága alá került. Itt húzódott az olasz területek határa, melyet Zrmanja folyó képezett. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció, majd német megszállás után újra Jugoszlávia része lett. A német megszállás idején lakossága a partizánokat támogatta. Ezért a németek az usztasákkal együtt nagy szabású katonai megtorló hadműveletet folytattak lakói ellen, melynek 47 polgári lakos esett áldozatául. 1991-ben lakosságának 99 százaléka szerb nemzetiségű volt. 1991-től szerb lakói csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz. A Vihar hadművelet idején 1995 augusztusában a horvát hadsereg visszafoglalta a települést, melynek lakossága elmenekült. A településnek 2011-ben 132 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
357 428 483 489 573 682 639 720 663 704 674 595 505 478 36 132

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A falu határa természeti szépségekben különösen gazdag, a Déli-Velebit hegyei közé esik. Északi részén található az 1402 méter magas Crnopac-hegy, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik minden irányban. Tiszta időben nemcsak az Adria horvát partja, de még Olaszország partvidéke is látható innen. Délre folyik a sebes folyású Krupa hideg vízével, szép vízeséseivel és tavaival, szurdokvölgyével, valamint a rövidebb Krnjeza, amely néha szavakban is nehezen kifejezhető élményt nyújt. Forrásától a Zrmanjáig több malom is található rajta, melyek közül néhány még ma is működik.[5]
  • Golubić alatt Veselinovići településrésznél a Krupán található Kuda hídja,[6] mely a 18. és 19. század fordulóján épült száraz falazási technikával. A híd tizenkét ívből és három kisebb átereszből áll. Hosszúsága 109 méter, szélessége másfél méter. A múltban gyalogos átjáróként és az állatok áthajtására szolgált Golubić és Žegar települései között. A híd közelében malom maradványai látszanak. A híd legendája szerint egy szerelmes fiatal Kuda építette, hogy át tudjon kelni kedveséhez a folyó túlsó partjára.[5]
  • Golubićon ősi hagyományai vannak a kecsketenyésztésnek. Elmondható, hogy nincs ízletesebb kecskehús annál, mint ahogy itt készítik. Így hiba lenne kihagyni a különböző főtt és sült kecskehúsokat, sajtokat, házi kenyeret és sok más helyi specialitást. Ezen a vidéken honos a hegyi pereszlény, egy a kerti csombordhoz hasonló alacsony növésű fűszernövény fehér és kék virágokkal, melyből ízletes mézet készítenek. Ősszel a virágzás idején sok méhész érkezik a faluba, mely ekkor tele van méhekkel.[5]
  • A Crnopac lejtőin több hegyi ösvény vezet, melyekről körüljárható a vidék számos kisebb-nagyobb barlangja, legelője, régi pásztorszállása, hideg vizű forrása. Ismert az is, hogy határában számos gyógynövény található.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]