Ugrás a tartalomhoz

Kaštel Žegarski

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kaštel Žegarski
A Szent György pravoszláv templom
A Szent György pravoszláv templom
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségObrovac
Jogállásfalu
Irányítószám23451
Körzethívószám(+385) 023
Népesség
Teljes népesség122 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság76 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 44° 09′ 18″, k. h. 15° 51′ 29″44.155000°N 15.858056°EKoordináták: é. sz. 44° 09′ 18″, k. h. 15° 51′ 29″44.155000°N 15.858056°E
SablonWikidataSegítség

Kaštel Žegarski falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Obrovachoz tartozik.

Fekvése

[szerkesztés]

Zárától légvonalban 50, közúton 68 km-re keletre, községközpontjától légvonalban 15, közúton 19 km-re délkeletre, Dalmácia északi részén, a Bukovica tájegységen, a Zrmanja folyásától délre, a folyó forrása közelében fekszik.

Története

[szerkesztés]

Žegar története a korabeli források alapján a 16. századig követhető vissza, de valószínűsíthető, hogy ennél valamivel előbb keletkezett. A szerbek betelepülése az 1527-es török hódítással van összefüggésben. A Murat szandzsákbég vezette török sereg 1527. március 30-án foglalta el Obrovacot a Magyar Királyságtól. Még az évben elesett Karin vára is. Az első szerb betelepülők török szolgálatban harcoló zsoldosok, ún. martalócok voltak. Velük együtt valószínűleg muzulmán népesség is érkezett, akiknek jelenléte egészen a moreai háborúig kimutatható. A szerb polgári lakosság Boszniából vagy Hercegovinából érkezett.[2] Žegar egyike lett annak a számos északdalmát településnek, ahol a török toronyvárat épített. A település első említése 1582-ből származik, ez év júliusában vagy augusztusában ugyanis a zenggi uszkókok felgyújtották Žegart.[2] Az uszkók támadás ebben az évben még kétszer megismétlődött. Az uszkókok fogságába került a žegari martalócok vezére Nikola Vukšić is, aki korábban korábban Zára környékét és a Pag szigetet fosztogatta végig. Az uszkókok 1591 szeptemberében újra támadták Žegart. A korabeli források szerint a kandiai háború kezdetén 1645 első felében a žegariak parancsnoka Hasan Nemibegović volt. A háborús pusztítás elől a szerb katonaság és lakosság legnagyobb része 1647-ben és 1648-ban a biztonságosabb velencei területekre, Udbina vidékére, majd Ravni kotari területére, Posedarje, Islam Grčki és Zemunik környékére vándorolt.[2] Innen kiindulva részt vettek a török elleni hadműveletekben, így 1650-ben a hegyeken átkelve Boszniában támadták a törököt kirabolva hat nagyobb települést és felgyújtva két török várat. Amikor 1683-ban a török sereg Bécs alatt vereséget szenvedett a keresztény hadak ellentámadásba mentek át. Az ezt követő hadműveletek eredményezték Dalmácia nagy részének felszabadítását a török uralom alól. A török elleni felkelés vezetői Stojan Janković testvére Ilija Janković és a žegari születésű Janko Mitrović voltak. A felkelők felszabadították Knin, Skradin és Obrovac városait. 1683 decemberében a Žegart kifosztó felkelők parancsnoka Ilija Janković volt, akihez a morlakok mellett zenggi uszkókok is csatlakoztak.[2] 1684-ben a település végleg felszabadult a török uralom alól és a Velencei Köztársaság része lett. Ezt követően főként a horvát tengermellékről telepítették be újra. A velencei uralom 1797-ig tartott. Miután a francia seregek felszámolták a Velencei Köztársaságot és a campo formiói béke értelmében osztrák csapatok szállták meg. 1806-ban a pozsonyi béke alapján a Francia Császárság Illír Tartományának része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. 1857-ben 1315, 1910-ben 799 lakosa volt. Még 1908-ban megalakult a helyi szerb takarék és földművesszövetkezet, mely növelte a település gazdasági jelentőségét.[2] Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A második világháború idején 1941-ben Dalmácia Olaszország fennhatósága alá került. Itt húzódott az olasz területek határa, melyet Zrmanja folyó képezett. Az 1943. szeptemberi olasz kapituláció, majd német megszállás után újra Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 99 százaléka szerb nemzetiségű volt. 1991-től szerb lakói csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz. A Vihar hadművelet idején 1995 augusztusában a horvát hadsereg visszafoglalta a települést, melynek lakossága elmenekült. A településnek 2011-ben 135 lakosa volt.

Lakosság

[szerkesztés]
Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
1.315 1.323 655 633 770 799 1.832 1.671 509 538 595 574 598 480 53 135

Nevezetességei

[szerkesztés]
  • A Zrmanja közelében fekvő temető közepén áll Szent György tiszteletére szentelt szerb pravoszláv temploma. A templomot 1987-ben építették a 17. századi templom alapjain neoromán stílusban. Egyhajós épület, homlokzata felett dalmát stílusú, biforámás nyílású pengefalú harangtoronnyal. Berendezésének legértékesebb része az ikonosztáz, melynek nagy része még a régi templomból származik. A templomot temető övezi régi és újabb sírokkal, köztük mintegy ötven késő középkori sírkővel. Ezek közül hat sírkövön látható díszítés.[5]
  • A templomtól távolabb a krupai kolostor felé vezető úton egy az osztrák uralom idején épített elegáns többnyílású híd (alsó híd)[6] áll, melyet a korabeli források tanúsága szerint egy régebbi híd helyén építettek.[5] A faragott kőből épült hídnak öt íve van, amelyből a középső a legnagyobb. Az ívek négy pilléren nyugszanak, amelyek a folyásiránnyal elletétes oldalon háromszög alakú hullámtörőkben végződnek. A híd mellvédje masszív fal formájában készült, járószintje a közepe felé kissé emelkedik. A hidat a levéltári adatok említik a 18. - 19. században és 1885-ben az osztrák-magyar hatóságok általi átépítéssel nyerte el jelenlegi megjelenését.
  • A felső híd[7] Prndelji falu közelében ível át a Zrmanja folyón. A híd kocka alakú faragott kövekből épült, és négy egyenlő, félköríves ívből áll, amelyek pilléreken nyugszanak. A híd vízszintes vonalvezetésű, és a közúti forgalmat szolgálja. Felépítése és felépítésének a módja a 19. századra jellemző.

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]