Vir (Horvátország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vir
A Kaštelina - Vir vára
A Kaštelina - Vir vára
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeZára
KözségVir
Jogállás falu
Polgármester Kristijan Kapović
Irányítószám 23 234
Körzethívószám (+385) 023
Népesség
Teljes népesség3032 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság5 m
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Vir (Horvátország)
Vir
Vir
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 44° 18′ 00″, k. h. 15° 05′ 00″Koordináták: é. sz. 44° 18′ 00″, k. h. 15° 05′ 00″
Vir weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vir témájú médiaállományokat.

Vir (olaszul: Puntadura) falu és község Horvátországban Zára megyében. A községnek egyetlen települése van: Vir.

Fekvése[szerkesztés]

Zárától légvonalban 23 km-re, közúton 27 km-re északnyugatra, Pagtól légvonalban 16 km-re, közúton 65 km-re délre a Vir-szigeten fekszik. A legközelebbi város a 15 km-re keletre fekvő Nin. A község területe a sziget területével egyezik, 22,38 négyzetkilométerre terjed ki, hosszúsága 10,12 km, legnagyobb szélessége 4,42 km. A Viri-tenger és a Povljanai-csatorna határolja, míg a szárazföldtől a 300 méter széles és 3 méter mély Privlakai-gázló (Privlački gaz) választja el, amelyen 1976-óta híd ível át. A szigetnek 31,43 km hosszú tengerpartja van.

Története[szerkesztés]

Vir a történelem előtt és a római korban[szerkesztés]

Vir területén már az őskorban is laktak emberek, ezt igazolják a sziget északi részén Smratine területén talált, a paleolitikumból származó kőszerszámok. A régészeti leletek tanúsága szerint Vir-sziget első lakói az illírek egyik törzse a liburnok voltak, akik az i. e. 9. századtól telepedtek le itt. Ebből a korszakból Viren három, a liburnokhoz köthető vaskori régészeti lelőhely található: a sziget közepén a Sveti Juraj (Bandira)-dombon és a sziget északi részén Gajon levő várromok és a sziget déli részén Gračić-Križice-Gajine térségében található halomsíros temető.[2] A Vir körül a tengerben található régészeti lelőhelyek többsége is ebből a korból való. Közülük a legrégebbiek és legjelentősebbek a Virtől északnyugatra fekvő Maun-szigetnél a tenger fenekén egy viri halász által talált i. e. 3–4. századi görög-római amfórák. Egy másik lelőhely található a Privlakai-gázlóban, ahol ókori nekropolisz maradványait találták, míg a legújabb lelőhely a Sprljica-öböl mólójánál a víz alatt a homokba temetett ókori hajóroncs. A római korban Virt út kötötte össze a szárazfölddel. Ez az út a Via Communis Virről Privlakán át Ninre (Aenone) vezetett. Az ókori út maradványai láthatók a privlakai oldalon a Kulina-foknál. A gázló privlakai oldalán egy kisebb római épületegyüttes alapjait is megtalálták, amely kikötőből, gátból és az egykori sótelepből állt. Magán Viren azonban nem került elő római település maradványa.[2]

Vir a középkorban[szerkesztés]

A középkor elején Vir közeli kapcsolatba került Nin városával, ahol IV. Krešimir horvát király székhelye volt. Vir első írásos említése is a király 1069-ben Ninben kelt adománylevelében történt. Az okirat a Maun-szigetnek a zárai Szent Kereszt bencés kolostor részére történő adományozásától rendelkezik, amelynek „keleti oldalán terül el a horvátul Virnek nevezett sziget”. Eszerint tehát Vir ekkor már sziget volt és nem (mint korábban) félsziget. 1102-től Vir a "Pacta Conventa", a Kálmán magyar király és a horvát nemesség között kötött egyezmény értelmében a Magyar Királyság része lett. Virt 1244-ben IV. Béla király is megemlíti abban az adománylevelében, melyben Pag városának hálából a tatároktól való megmeneküléséért szabad királyi városi státuszt adott. A sziget területén a 13. századig felépítették a Szent Miklós templomot és a település központjában a mai Szent György plébániatemplom helyén a kis Szent György templomot. A 14. századra felépült a Szent János plébániatemplom, majd még a török kor előtt az északi részen fekvő smratinei Szent Márton templom is. A Velencei Köztársaság nagy erőfeszítéseket tett, hogy uralma alá vonja az Adria teljes partvonalát, elsősorban régi riválisát Zárát. Az első nagyobb támadást Zára ellen a velencei flotta a katalán Almacie de Limolis parancsnoksága alatt intézte 1313-ban, amely az ostrom előtt Virt választotta pihenőhelyként. A több ezer fős jól felfegyverzett sereg nyolc nap pihenő után innen indult Zára ostromára, amelyet végül elfoglalt. Vele együtt Vir is velencei kézre került, majd 1329-ben a többi dalmát városhoz hasonlóan a közeli Nin is velencei oltalom alá helyezte magát.[2]

A sziget elfoglalása után a velenceiek a déli Kozjak-foknál új erőd építésébe kezdtek. Az erőd építését a horvát földrajztudós és tanár Lucijan Marčić Záráról és környékéről írott könyvében 1347-re teszi.[2] A 16. század elején Nin környékére megkezdődtek a török betörések, melyet 1537-ben a velenceiek fel is adtak és várát félelmükben, hogy török kézre kerül lerombolták.[2] Emiatt Vir jelentősége a török elleni védelem szempontjából nagyon megnőtt. Már 1502-ben megkezdődött egy új, erősebb vár felépítése, melynek munkálatai a 16. században folytatódtak. Ezután a vár mind a török, mind az uszkók támadások elől biztos védelmül szolgált a helyi lakosság számára. A vár két erős toronnyal és három emelet magas falakkal rendelkezett. Az északi tornyon a nyugati oldalon Velence jelképe a szárnyas oroszlán volt látható. Alsó részén nyolc, kőből faragott lőrés volt. A déli torony bejárati kapuja felett három nemesi címer volt látható, a Molin, a Michiel és a Grisogono családoké.[2]

Vir a 16. és 19. század között[szerkesztés]

A török időkben Vir kiemelkedő fontosságú stratégiai pont volt a közeli Nin és környékének védelme szempontjából, bár a lakosság száma nagyon lecsökkent. 1576-ban Viren csak 36 személy lakott.[2] A lakosság gyarapodása csak a század végén indult meg, főként ekkor települtek be a mai lakosság ősei elsősorban Privlaka vidékéről. 1603-ban már 130 volt a lakosok száma.[2] 1634. október 16-án a velencei dózse évi 200 dukát ellenében Virt a Crnica családnak adta. Néhány évvel később Vuk Crnica az egész szigetet megvásárolta. A Crnica család tagjai katonák voltak, akik a nini terület védelmében érdemeikért Velencétől nemességet kaptak. Zárán és Viren éltek, ahol a part közelében palotájuk is volt, amelyben ma a község önkormányzata működik. Ők építtették újjá 1670-ben a Szent Miklós templomot is. Ismert, hogy a Crnicák megtiltották házak építését a tenger közelében, ezért Vir arculata némileg eltér a többi szigeten levő településekétől. A hagyomány szerint a viriek a mai világítótoronynál a domb aljában fekvő szélvédett helyen akarták településüket kialakítani, de ezt a Crnicák nem engedték.

A 18. század végére a szigeten fokozatosan kialakult két új település Lozice és Torovi. Lozicén, amely Vir központjától kissé nyugatra a sziget északi részén fekszik a Žepina család telepedett le először, majd őket követték a Buškulićok, a Radovićok és az Olićok. A sziget déli részén kialakult Torovin a Kapovićok, a Vučetićek és Bašićák voltak az első letelepülők. Ebben az időben Vir még mindig a Crnica család birtoka volt, azonban kisebb területek, elsősorban házak és háztáji földek már más családok tulajdonába is mentek át. A 19. század második felében Vir a Bakmaz család birtoka lett. A helyiek úgy tudják, hogy megvették a szigetet, de makacsul tartja magát az a helyi hagyomány, hogy kártyajátékban nyerték.[2] A sziget 1880-ban örökléssel Augusta és Marija Obradović birtoka lett.

Vir a 20. században[szerkesztés]

A 18. század végén Napóleon megszüntette a Velencei Köztársaságot. Vir szigete 1797 és 1805 között Habsburg uralom alá került, majd az egész Dalmáciával együtt a Francia Császárság része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely Dalmácia részeként Zárából igazgatta 1918-ig. 1857-ben 358, 1910-ben 662 lakosa volt. Miután a jobbágyságot már 1848-ban megszüntették a viriek 1903-ban meghatalmazottaik Ante Vučetić és Mate Subotić révén megkezdték a szigeten élő 89 család számára a tárgyalásokat a Bakmaz család örököseivel a földek megvásárlásáról. Ezek eredményeként 1908. augusztus 5-én megszületett az egyezség, mely szerint Augusta Obradović (született Bakmaz) eladja a szigetet a helyieknek. A pénzek megfizetésének folyamata (családonként 12000 korona) 1914-re fejeződött be.[2] Mivel az adásvételi okmányt 1908. augusztus 13-án írták alá az esemény tiszteletére a viriek minden évben megtartják a "Virska Noć" ünnepét, amely a legjelentősebb kulturális esemény és vigadalom a turistaszezon során a szigeten. 2013. augusztus 13-án az esemény tiszteletére emléktáblát is avattak, melyen az akkori családok nevei is fel vannak sorolva. Az I. világháborút követően Vir előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. A II. világháború után a szigetre bevezették az elektromos áramot és kiépítették az úthálózatot. Nagy esemény volt Vir életében 1976-ban a szigetet a kontinenssel összekötő híd átadása, mely teljesen kiváltotta a korábbi kompközlekedést, de fellendítette a turistaforgalmat is. Egymás után épültek fel a nyaralók és a gazdasági fejlődéssel a sziget benépesülése is egyre nagyobb méreteket öltött. 1992. december 30-án életbe lépett a Horvát Köztársaság közigazgatási átszervezéséről szóló törvény, mellyel Vir a hozzá tartozó Lozice, Torovi településekkel és a kis Školjić-szigettel együtt önálló község lett. Vir község önkormányzata 1993-ban alakult meg. Vir ma is dinamikusan fejlődik, lakossága ugrásszerűen nő. 2011-ben 3000 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
358 345 503 554 604 662 1.000 854 1.072 1.120 1.069 959 866 860 1.608 3.032

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A sziget déli partján a Kozjak-foknál építették fel a 14. században a velenceiek a helyiek által Kaštelinának nevezett várukat, melyet a növekvő török veszély hatására a 16. században megerősítettek és korszerűsítettek. A vár két erős toronnyal és három emelet magas falakkal rendelkezett. Az északi tornyon a nyugati oldalon Velence jelképe a szárnyas oroszlán volt látható. Alsó részén nyolc, kőből faragott lőrés volt. A déli torony bejárati kapuja felett három nemesi címer volt látható, a Molin, a Michiel és a Grisogono családoké. Falainak egy része, köztük a két torony maradványa ma is tekintélyes magasságban állnak.
  • A Keresztelő Szent János templom a 13–14. században épült. Román stílusú épület négyszög alaprajzzal, félköríves apszissal. A Szent György plébániatemplom felépítése előtt ez volt Vir plébániatemploma. Körülötte ma is használatban levő temető található, így ma temetőkápolnaként működik. 1996 és 1998 között teljesen felújították, ekkor építették a homlokzat fölé a harangtornyot.[5]
  • A Szent György plébániatemplomot 1845-ben építették a középkori (12. vagy 13. század) azonos titulusú templom alapjain. A templom egyhajós épület, hátsó részén négyszögletes sekrestyével. Mellette 1937-38-ban épített harangtorony áll. A torony teteje a II. világháború során súlyosan megsérült, 1959-ben állították helyre.[5]
  • A sziget közepén a Bandira-hegyen találhatók a 12. és 15. század között épített Szent György templom alapfalai. A templom egy kisméretű egyhajós épület volt félköríves apszissal. Közelében találhatók a liburnok által az ókorban épített erődítmény romjai.[5]
  • A Szent Miklós templom alapjait ma aszfalt borítja a hajóállomásnál levő turisztikai iroda közelében. A templom a 13. – 14. században épült. Komoly tervek vannak a templom szakszerű feltárására, mely után sokkal többet lehet majd róla tudni.[5]
  • A sziget északi részén a Smratine nevű helyen található a Szent Márton templom maradványai. Közelében emeri csontokat találtak, amely a körülötte egykor volt temetőre utal. Itt is régészeti feltárás szükséges a további információkhoz.[5]
  • Smratine területén a paleolitikum idejéből származó kőszerszámokat is találtak, noha a terület régészeti kutatása még nem történt meg.[5]
  • A liburnok ókori nekropoliszát rejtik a Gračić-Križica-Gajine között található halomsírok. További ókori sírhalmok találhatók a Streljevac és a Vranjak-hegy között és magán a Vranjak nevű magaslaton is.
  • A liburnok egykori erődített településének maradványai találhatók a sziget északi részén Gajon a Gradina nevű helyen.[5]
  • A világítótornyot 1881-ben építették a sziget délnyugati partján a Rasovača- és a Meka-öböl között. Az akkoriban épített legnagyobb kelet-adriai világítótornyok közé tartozik, ebből a típusból mintegy ötvenet építettek. Az utóbbi időben teljesen automatizálták, de addig állandó kezelőszemélyzete volt, akinek a családja is ott lakott és minden nap körbejárva ellenőrizte a tornyot, hogy az hiba nélkül működjön. A II. világháború idején itt volt az antifasiszta erők egyik bázisa, akik innen tartották a kapcsolatot a szárazföldi és a molat-szigeti partizánok között. 1944-ben bosszúból lerombolták a megszálló németek, de a háború után újjáépítették és 1950-ben újra átadták. Magassága 21 méter, látótávolsága 11 tengeri mérföld.[5]
  • A Viri híd a sziget fejlődésének legjelentősebb előmozdítója. Építése 1974-ben kezdődött és 1976. április 26-án adták át a forgalomnak. Az ívhíd hosszúsága 378 méter, amely kilenc tartóoszlopon nyugszik és további kettő a híd végeinek töltésébe van beépítve. Ma a sziget egyik fő látványossága.[5]

Galéria[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Horvát Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2015. január 4.)
  2. a b c d e f g h i j Vir.hr:Povijest Vira (Vir története) (horvátul) Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „povijest” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  3. - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857-2001
  4. http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
  5. a b c d e f g h i Vir.hr:Znamenitost Vira (Vir látnivalói) (horvátul)