Kányazsombor
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Alliaria petiolata (M.Bieb.) Cavara & Grande | ||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Kányazsombor témájú rendszertani információt.
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kányazsombor témájú médiaállományokat és Kányazsombor témájú kategóriát.
|
A kányazsombor (Alliaria petiolata) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjébe, a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó növényfaj.
Előfordulása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Európában, Nyugat- és Közép-Ázsiában, Északnyugat-Afrikában Marokkótól kezdve, az Ibériai-félszigeten és a Brit-szigeteken, északon Észak-Skandináviáig, keleten Észak-India és Nyugat-Kína területéig (Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület) előfordul. Észak-Amerikában inváziós faj. Magyarországon közönséges növény. Cserjésekben, erdőszélekben, évelő növénytársulásokban fordul elő. Az árnyékos vagy félárnyékos helyeket, a nedves talajt kedveli.
Jellemzői
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Kétnyári, néha egynyári, néha pedig a gyökérhajtások járulékos rügyei segítségével évelő növény. 20–100 cm magasra nő, kétnyáriként az első évben a talaj közelében télen is zölden maradó tőrózsát növeszt, ami csak a következő évben fejleszt nagyobb szárat. Levelei nyelesek, a tőlevelek fogazottak, vese alakúak, a szárlevelek szívesen tojásdadok, szabálytalanul öblösen fogasak, a felső levelek kisebbek. A zsenge levelek megdörzsölve fokhagymaszagúak. Április-júniusban virágzik. Rövid, végálló fürtvirágzatban nyíló hímnős, fehér virágai négyszirmúak. A 2,5–3 mm hosszú csészelevelek keskeny-tojásdadok, a sziromlevelek 5–7 mm hosszúak, visszás-tojásdadok. A virágokat rövid szájszervű méhek, legyek, lepkék porozzák – a méhek egy növényről csak 1-1 virágot látogatnak meg, így biztosított a keresztbeporzás, de megporzó rovarok hiányában a kányazsombor képes önbeporzásra is.[1] A pollenszemek 33 µm átmérőjűek, enyhén tojásdadok. Kezdetben zöld, megérve szürkésbarna termése felálló vagy elálló, 4–6 mm-es kocsányon növő hosszúkás, négyélű becőtermés; vastagsága 1–2 mm, hosszúsága 3,5–7 cm. A feketésbarna, csaknem hengeres (3 mm hosszú, 1-1,5 mm széles) magok a kétrekeszű becőben 1-1 sorban helyezkednek el. Egy növény több ezer magot termel, melyek több méteres körzetben szóródnak szét, a talajban akár öt évig is termékenyek maradhatnak. Terjedésüket valószínűleg állatok is segítik.
Hatóanyagai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Glukozinolátokat (mustárolaj-glikozidok: szinigrin, glukotropeolin, allil-mustárolaj, benzil-mustárolaj), kis mennyiségű a szívre ható glikozidokat, nagy mennyiségű A-provitamint és C-vitamint tartalmaz.
Felhasználása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Friss, növényi részeit használják fel. Fokhagymára és mustárra emlékeztető aromája miatt fűszerként használják, salátát vagy pesztót ízesítenek vele. Enyhe emésztésjavító hatással és gyenge antibiotikus jellemzőkkel is rendelkezik. A népi gyógyászat a légutak megbetegedéseire, „vértisztítóként”, sebek borogatására, fogínygyulladás elleni szájvíz készítésére használta fel.
Ökológia
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Európában mintegy 69 rovarfaj és 7 gombafaj számára nyújt táplálékot, köztük számos lepkefajnak. Becőterméseit föntről lefelé haladva a hajnalpírlepke (Anthocharis cardamines) hernyója fogyasztja, más káposztafélékkel egyetemben.
Az 1860-as években a telepesek élelmiszernövényként hurcolták be Észak-Amerikába (New York, Long Island), ahol az azt fogyasztó rovarok, rajta élősködő gombák hiányában[2] szinte háborítatlanul terjedt, jelenleg több államban is gyomnövényként kezelik.[3] Egy 2006-os tanulmány szerint pedig a kányazsombor károsítja az egyes növények, köztük Észak-Amerikában őshonos fák megfelelő növekedéséhez szükséges mikorrhizás együttélést.[4]
Hasonló fajok
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Hölgyestike (Hesperis matronalis)
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Alliaria petiolata című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1
- Neil Fletcher: Vadvirágok: Északnyugat- és Közép-Európa vadvirágainak képes határozókönyve. Budapest: Grafo Könyvkiadó; (hely nélkül): Panemex Kiadó. 2005. ISBN 963 9491 349
- Terra.hu
- Robert W. Freckmann Herbarium
- Plants For A Future
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "Pollination Biology and Breeding System of Alliaria petiolata (Brassicaceae)". Bulletin of the Torrey Botanical Club (angol nyelven). 123 (Vol. 123, No. 4). Torrey Botanical Society: 273–280. 1996. ISSN 0040-9618. Hozzáférés: 2008. november 4..
{{cite journal}}:|issue=has extra text (súgó); Unknown parameter|coauthors=ignored (|author=suggested) (súgó) - ↑ "Garlic mustard". Michigan Nature Association. 2007. június 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2007. május 24..
- ↑ PLANTS Profile for Alliaria petiolata (garlic mustard) | USDA PLANTS
- ↑ Stinson KA, Campbell SA, Powell JR, Wolfe BE, Callaway RM; et al. (2006). "Invasive Plant Suppresses the Growth of Native Tree Seedlings by Disrupting Belowground Mutualisms". PLoS Biology. 4: e140. doi:10.1371/journal.pbio.0040140. Hozzáférés: 2007. május 24..
{{cite journal}}: Explicit use of et al. in:|author=(súgó); Unknown parameter|archívdátum=ignored (súgó); Unknown parameter|archívurl=ignored (súgó)CS1 karbantartás: jelöletlen szabad DOI (link) CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
[
