Ralpacsen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ralpacsen
Ricuk Decen
Tibet királya
Uralkodási ideje
815836
Elődje Szadnalegsz
Utódja Langdarma
Életrajzi adatok
Született 802
Elhunyt 836
'Nyughelye khri-szting-rmang-ri, pjing-bar (mai Csonggyai megye)
Édesapja Szadnalegsz
Édesanyja 'bro-bza' lha-rgyal-mang-mo-rdzse
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ralpacsen témájú médiaállományokat.

Ralpacsen (tibeti: རལ་པ་ཅན, wylie: ralpacsen), született Tricuk Decen (tibeti: ཁྲི་གཙུག་ལྡེ་བཙན, wylie: khri gtsug lde btsan) 806 körül, a kutya évében, a hagyományos források szerint a 41. tibeti király volt, aki apja, Szadnalegsz halála után (815) került hatalomra, egészen 838-ig. Úgy is nevezték, hogy „isten fia” (a Ba testamentuma című műben).[1]

Öt testvér közül volt a második legidősebb. A legidősebb Cangma (tibeti: lha szrasz gcang ma) volt, aki buddhista fogadalmat is tett. A középső fiú volt Langdarma, aki buddhista ellenes volt, és a fent forrás „uralkodásra alkalmatlannak” nevezi. A két legfiatalabb testvére korán meghalt.[2]

Ralpacsen nagyon fontosnak számít a tibeti buddhizmus történelmében, ugyanis őt tekintik a három dharma király (csoszgyal) — Szongcen Gampo, Triszong Decen és ő — közül az egyiknek, aki elhozta a buddhizmust Tibetbe. Triszongnak öt felesége volt, mind tibeti nemesi családból.[3]

Politikai tevékenységei[szerkesztés]

A Tibeti Birodalom az ő uralma alatt érte el legnagyobb földrajzi kiterjedését, beleértve Kína, India, Nepál, a Khotani királyság, Baltisztáán, Bruzha (Gilgit és Hunza), Csangcsung, Hor-jul, Szog-jul, Jugur, és Kamilog (nagyjából a mai Szecsuan területe) egyes területeit,[2] illetve Hszincsiang és Kanszu majdnem teljes területét is.[4]

Ralpasen hatalmához nagyban hozzájárult Csang 'Bro szTag hadvezér kitűnő harcászati képességei. 810-ben Hszianzong császár három prefektusát kérte tőle vissza írásban. 816-ban Csang 'Bro szTag lerohanta az ujgurok fővárosát, Ordu-Balikot. 819-ben megtámadta a kínai ordosz sivatag déli részén fekvő Jancsou várost a Kínai nagy fal közelében.[5][6] 821-ben a kínaiakkal történő béketárgyalások közben heves támadást indított a kínaiak ellen, amely valószínűleg hatással volt a keleti szomszédra, hogy hajlandó legyen aláírni a békeszerződést.[7]

Ralpacsen uralkodását a Kínával és az ujgurokkal történő konfliktus jellemezte.[8]

A Kínával aláírt békeszerződés kétnyelvű szövege felkerült egy kő oszlopra is, amelyet 823-ban emeltek, és amely jelenleg a Dzsokhang kolostor udvarán áll Lhászában.[9] A szerződés szövegét tartalmazó másik két oszlop Kínában és a két ország határán lett elhelyezve - ez utóbbit állítólag ellopta egy francia tibetológus csoport.[10]

Kultúra és buddhizmus[szerkesztés]

Ralpasen lelkesen támogatta a buddhizmust és számtalan szakembert, tudóst és fordítót hívott meg Tibetbe Kínából, Nepálból, Kasmírból és a Khotan királyságból. Támogatta továbbá a tibeti irodalom és a szövegfordítások fejlesztését, amelyet rendkívüli mértékben segített egy részletes szanszkrit-tibeti szótár megalkotása (Mahávjutpatti), amely több ezer szócikkből állt.[10][11] Elrendelte, hogy minden szöveget szanszkritról fordítsanak le.[12]

Ralpacsen személyét Vadzsrapáni megtestesülésének tekintették. Arra biztatta az indiai és a tibeti tudósokat, hogy fordítsák le a Tripitakát, a szövegmagyarázatokat és az ősi tantrákat tibeti nyelvre.[13]

Ralpacsen kilencemeletes templomot épített a Jarlung és a Kji folyók összefolyásánál. Az Usangi templom alsóbb szintjei kőből, a következő három szint téglából és a felső három fából épült. Híres volt az aranyozott tetőzete. A felső emeleten buddhista szobrok, sztúpák és írások voltak, a középső szinteken dolgoztak a tudósok és a fordítók, az alsóbb szinteken végezték az állami ügyeket. Ezen felül a király átépített és felújított több korábbi templomot is.[11][14] Egységesítette a mértékegységeket a meglévő kínai egységek alapján. Bevezette az indiai kanonikus szabályokat az egyház részére és hierarchiába rendezte a szerzeteseket, és hét családot osztott be minden szerzetes számára, akiket szigorú rendeletek kényszerítettek, hogy tisztelettel bánjanak az egyházi személlyel.[11][14]

Halála és utódlása[szerkesztés]

Ralpacsent a legtöbb hagyományos tibeti forrás szerint két bon párti miniszter gyilkolta meg, akik azután a király buddhista-ellenes öccsét, Langdarmát helyezték a trónra.[15] Egyes történeti leírások szerint a maldrói palota lécsőről esett le véletlenül, míg a Tang régi könyv szerint megbetegedett és le kellett mondania az uralkodásról és csak később halt meg.[16]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. dBa' bzed : the royal narrative concerning the bringing of the Buddha's doctrine to Tibet = dBa' bzhed. Wien: Verl. der Österr. Akad. der Wiss. (2000. október 8.). ISBN 3-7001-2956-4 
  2. ^ a b Early temples of central Tibet, 1. publ., London: Serindia Publ., 17. o (1990. október 8.). ISBN 0-906026-25-3 
  3. Stein, R. A. (1972) Tibetan Civilization, p. 63. Stanford University Press. ISBN 0804708061 (cloth); ISBN 0804709017 (pbk)
  4. Kolmaš, Josef. Tibet and Imperial China: A Survey of Sino-Tibetan Relations up to the end of the Manchu Dynasty in 1912 (1967), 8. o. Centre of Oriental Studies, Australian National University, Canberra.
  5. Beckwith, Christopher I. The Tibetan Empire in Central Asia. (1987), 165-167. o. Princeton University Press. ISBN 0691024693 .
  6. Lee, Don Y. The History of Early Relations between China and Tibet: From Chiu t'ang-shu, a documentary survey, 150. o. (1981). Eastern Press, Bloomington, Indiana. ISBN 0939758008 .
  7. Vitali, Roberto (1990) Early Temples of Central Tibet, p. 18. Serindia Publications. London. ISBN 0906026253 .
  8. Beckwith, Christopher I. The Tibetan Empire in Central Asia. (1987), pp. 150-151. Princeton University Press. ISBN 0691024693 .
  9. A Corpus of Early Tibetan Inscriptions. H. E. Richardson. Royal Asiatic Society (1985), 106-143. o. ISBN 0947593004 .
  10. ^ a b Shakabpa, Tsepon W. D. (1967). Tibet: A Political History, 49-50. o. Yale University Press, New Haven & London.
  11. ^ a b c Ancient Tibet: Research Materials from the Yeshe De Project (1986), 296-297. o. Dharma Publishing, California. ISBN 0898001463 .
  12. Yoshinori Takeuchi, Jan van Bragt. Buddhist Spirituality. Crossroad, 1993. 225. o.
  13. Tantric Glossary
  14. ^ a b Dás, Sarat Chandra. Contributions on the Religion and History of Tibet, 40. o. Manjushri Publishing House, Delhi (1970). First published in The Journal of the Asiatic Society of Bengal, Vol. L (1881)
  15. Shakabpa, Tsepon W. D. (1967). Tibet: A Political History, p. 51. Yale University Press, New Haven & London.
  16. Pelliot, Paul. Histoire Ancienne du Tibet. Paris. Libraire d'amérique et d'orient. 1961, 133. o.

További információk[szerkesztés]