Mezei varfű

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Mezei varfű
Acker-Witwenblume Knautia arvensis.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids II
Rend: Mácsonyavirágúak (Dipsacales)
Család: Loncfélék (Caprifoliaceae)
Nemzetség: Varfű (Knautia)
Faj: K. arvensis
Tudományos név
Knautia arvensis
(L.) Coult.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Mezei varfű témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mezei varfű témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mezei varfű témájú kategóriát.

A mezei varfű (Knautia arvensis) a mácsonyavirágúak (Dipsacales) rendjébe sorolt loncfélék (Caprifoliaceae) családjában a varfű (Knautia) nemzetség egyik faja. Egyéb megnevezései: kelésfű, vargyógyítófű, koszfű, rühfű, fekélyfű;[1] Apostein fű, gombos kóró, kuzupa, rühsikkantyú, sennyedékfű, sennyedék ellen való fű vagy seprőfű.[2] Kivonatával régen bőrbetegségeket gyógyítottak, innen ered magyar megnevezése is. A nemzetség nevét Christopher Knaut német botanikusról (1654–1716) kapta.

Élőhely[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európában, Közép-Ázsiában, Szibériában és a Kaukázusban honos, de sokfelé behurcolták. Löszpusztaréteken, félszáraz gyepeken, útszéleken, kaszálókon, hegyi réteken – többnyire meszes talajon – fordul elő; Magyarországon főleg a Dunántúlon található réteken.

Alfajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Knautia arvensis subsp. arvensistetraploid
  • Knautia arvensis subsp. pannonica (Heuff.) O. Schwarz – diploid
  • Knautia arvensis subsp. pseudolongifolia (Szabó) O. Schwarz
  • Knautia arvensis subsp. serpentinicola Smejkal ined.


Jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

40–120 cm magas, felálló, lágy szárú, évelő növény. A szár alsó részében serteszőrös, néha mirigyes, a felső rész kopasz vagy molyhos. A nagy méretű levelek átellenesek, szürkészöldek. Az ép, hosszú nyelű, gyakran tagolatlan alsó levelek tőlevélrózsát alkotnak, visszás-tojásdadok. Az átellenes felső levelek szárnyasan hasogatottak, ép szélűek vagy fűrészesek, ritkán nyelesek. Általában kétlaki növény, de tisztán nőivarú virágokat tartalmazó példányok is előfordulnak (gynodioecia vagy günodiőcia).[3] A hosszú, vékony kocsányú, hímnős virágok 2–4 cm átmérőjű lapított félgömbös virágzatba tömörülnek. A tölcsér alakú párta ibolyakék, 4 szirmú, alul forrt. A szélső virágok nagyobbak. A gallérszerű murvalevelek a virágzat peremén túlnyúlnak. 2-4 porzó, és egy hosszú, rovátkolt bibeszál található a virágban. Május-október között virágzik. Méhek, lepkék porozzák be.[4][5] A magház alsó állású. Termése 5–6 mm-es, hengeres, szőrös kaszattermés, melyhez hozzákapcsolódik a tollas csésze. A magokat hangyák terjesztik.

Hatóanyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Triterpén-szaponinok (knautozid, szaponozid), iridoidok (dipszakán), flavonoidok, cserzőanyagok.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban a föld feletti, virágzó hajtásrészeket (régen a gyökerét is) használják fel. A népi gyógyászatban krónikus bőrbetegségek (ekcéma, csalánkiütés, rühösség) kezelésére, továbbá köhögésre, torokgyulladásra, hólyaghurutra is adták. A homeopátia légúti megbetegedésekre, emésztési gyengeség kezelésére használja.

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem túlságosan érzékeny a talajra,[6] de a száraz,[7][8] meszes talajt[9] kedveli. Napfénykedvelő.[10] A hideg teleket igen jól tűri, akár a −25 °C-ot is elviseli.[6]

Hasonló fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 9636841241  
  • Neil Fletcher: Vadvirágok: Északnyugat- és Közép-Európa vadvirágainak képes határozókönyve. Budapest: Grafo Könyvkiadó; (hely nélkül): Panemex Kiadó. 2005. ISBN 9639491349  
  • Plants for a Future database

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szabó László Gy.: Gyógynövényismeret
  2. Wagner János: Magyarország virágos növényei (1903)
  3. Higher pollinator effectiveness by specialist than generalist flower-visitors of unspecialized Knautia arvensis (Dipsacaceae)
  4. Baines. C. Making a Wildlife Garden.
  5. International Bee Research Association. Garden Plants Valuable to Bees. International Bee Research Association. 1981
  6. ^ a b Phillips. R. & Rix. M. Perennials Volumes 1 and 2. Pan Books 1991 (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 0-330-30936-9
  7. Launert. E. Edible and Medicinal Plants. Hamlyn 1981 ISBN 0-600-37216-2
  8. Clapham, Tootin and Warburg. Flora of the British Isles. Cambridge University Press 1962.
  9. Grieve. A Modern Herbal. Penguin 1984 ISBN 0-14-046440-9
  10. Brickell. C. The RHS Gardener's Encyclopedia of Plants and Flowers Dorling Kindersley Publishers Ltd. 1990 ISBN 0-86318-386-7