Radonić (Šibenik)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Radonić
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeŠibenik-Knin
KözségŠibenik
Jogállás falu
Irányítószám 22221
Körzethívószám (+385) 022
Népesség
Teljes népesség79 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság219 m
Terület4,51 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Radonić (Horvátország)
Radonić
Radonić
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 46′ 00″, k. h. 16° 03′ 30″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 00″, k. h. 16° 03′ 30″

Radonić falu Horvátországban Šibenik-Knin megyében. Közigazgatásilag Šibenikhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

Šibenik központjától légvonalban 13, közúton 19 km-re északkeletre, Dalmácia középső részén fekszik. Ma Radonić egy része Drniš községhez és a mirlovići Nagyboldogasszony plébániához, másik része Šibenik községhez és a konjevratei Keresztelő Szent János plébániához tartozik.[2]

Története[szerkesztés]

A település neve valószínűleg a középkori Radićani helynévből vagy az 1443-ban említett konjevratei Radunić-Radunicić család nevéből származik. Ahhoz a konjevratei plébániához tartozott, mely 1298 a šibeniki püspökség alapítása után bukkan fel és a 14. és 15. század folyamán a történeti források a Šibenik városának körzetéhez tartozó települések között említenek.[2] Ez a terület már a 12. század eleje óta a Magyar Királyság része volt, azonban 1409-ben Nápolyi László magyar ellenkirály egész Dalmáciával együtt százezer aranydukátért eladta a Velencei Köztársaságnak. Ezt követően Šibenik és környéke 1412-ben ténylegesen is velencei uralom alá került és a köztársaság hatóságai megerősítettek jogait a terület felett. Šibenik városnak a város körzetét négy részre osztó 1430-as statutumában a harmadik rész, a tulajdonképpeni Nadgorje egyik településeként szerepel.[2] Minden lakójára a velencei közigazgatás és törvényi vonatkoztak. Lakói födműveléssel, állattartással, kertészettel és szőlészettel foglalkoztak. Terményeiket is főként a város piacán adták el, ahol cserébe sót és egyéb árukat vásároltak. Ez a viszonylag békés időszak 1463-ig Bosznia török meghódításáig tartott. Ettől kezdve Šibenik északi körzeteit állandó nyugtalanságban tartották az alkalmankénti török betörések. Az első nagyobb támadás 1468 novemberének végén érte e vidéket, amikor Radonić, Brnjica, Goriš és Pokrovnik településeket rabolta ki és éegette fel a török, lakosságát pedig rabságba hurcolta. A véres napokról a šibeniki székeskáptalan kanonoka, a püspökség általános helynöke Juraj Šišgoric költő és krónikás számolt be 1477-ben írt „Elegiarum et carminum libri tres” (Elégiák és költemények könyve) című művében.[2] Az ezt követő időszakban a sorozatos török támadások a vidék megmaradt lakosságát menekülésre kényszerítették és az a megerősített nagyobb városokban, valamint a szigeteken keresett védelmet. 1521-22-ben elesett Skradin és Knin, 1523-ban Ostrovica, 1537-ben Klissza. Ezzel a település és környéke a török-velencei határ közvetlen közelébe került. 1543-ban a török felégette Pokrovnikot, melyet akkor Ugarcinak neveztek és amelynek plébániája megszűnt működni. A török hatóságok a megszállt területre muzulmán lakosságot telepítettek, melyet a morlakoknak nevezett vlach pásztornépek kísértek. A morlakok nagyarányú betelepülése a Krkától keletre fekvő 33 elpusztított faluba a 16. században indult meg és egészen a 17. század végéig tartott. Ekkor a török vereségek hatására a muzulmán lakosság elmenekült. Helyükre kisebb részben a korábban elmenekült keresztény lakosság, nagyobb részben északról Boszniából és Lika térségéből új népesség érkezett.[2] 1677-ben megalapították a mirlovići plébániát, melyhez a korábban Pokrovnikhoz tartotzó településeket, míg a konjevratei plébániához egykor tartozott falvakat már 1648-ban a šibeniki varoši plébániához csatolták. Radonić katolikus lakói a török kiűzése után noha a varoši plébániához tartoztak a közelebbi Pokrovnikra temetkeztek. A konjevratei plébániát csak 1861. október 20-án alapították újra.[2] A pravoszláv hívek a konjevratei parókiához tartoztak. Templomuk és temetőjük Goriš és Konjevrate között a főút mellett található. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az I. világháború végéig tartott. A településnek 1880-ban 158, 1910-ben 200 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 48 százaléka horvát, 40 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború során mindvégig horvát kézen maradt. 2011-ben 79 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
0 0 158 159 199 200 226 184 221 237 215 185 159 124 85 79

(1857-ben és 1869-ben lakosságát a szomszédos Konjevratéhez számították.)

Sport[szerkesztés]

A település sport és rekreációs egyesületét 2002-ben alapították.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]