Radonić (Šibenik)
| Radonić | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Šibenik-Knin |
| Község | Šibenik |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 22221 |
| Körzethívószám | (+385) 022 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 93 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 219 m |
| Terület | 4,51 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 46′ 05″, k. h. 16° 02′ 58″Koordináták: é. sz. 43° 46′ 05″, k. h. 16° 02′ 58″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Radonić falu Horvátországban Šibenik-Knin megyében. Közigazgatásilag Šibenikhez tartozik.
Fekvése[szerkesztés]
Šibenik központjától légvonalban 13, közúton 19 km-re északkeletre, Dalmácia középső részén fekszik. Ma Radonić egy része Drniš községhez és a mirlovići Nagyboldogasszony plébániához, másik része Šibenik községhez és a konjevratei Keresztelő Szent János plébániához tartozik.[2]
Története[szerkesztés]
A település neve valószínűleg a középkori Radićani helynévből vagy az 1443-ban említett konjevratei Radunić-Radunicić család nevéből származik. Ahhoz a konjevratei plébániához tartozott, mely 1298 a šibeniki püspökség alapítása után bukkan fel és a 14. és 15. század folyamán a történeti források a Šibenik városának körzetéhez tartozó települések között említenek.[2] Ez a terület már a 12. század eleje óta a Magyar Királyság része volt, azonban 1409-ben Nápolyi László magyar ellenkirály egész Dalmáciával együtt százezer aranydukátért eladta a Velencei Köztársaságnak. Ezt követően Šibenik és környéke 1412-ben ténylegesen is velencei uralom alá került és a köztársaság hatóságai megerősítettek jogait a terület felett. Šibenik városnak a város körzetét négy részre osztó 1430-as statutumában a harmadik rész, a tulajdonképpeni Nadgorje egyik településeként szerepel.[2] Minden lakójára a velencei közigazgatás és törvényi vonatkoztak. Lakói földműveléssel, állattartással, kertészettel és szőlészettel foglalkoztak. Terményeiket is főként a város piacán adták el, ahol cserébe sót és egyéb árukat vásároltak.
Ez a viszonylag békés időszak 1463-ig Bosznia török meghódításáig tartott. Ettől kezdve Šibenik északi körzeteit állandó nyugtalanságban tartották az alkalmankénti török betörések. Az első nagyobb támadás 1468 novemberének végén érte e vidéket, amikor Radonić, Brnjica, Goriš és Pokrovnik településeket rabolta ki és éegette fel a török, lakosságát pedig rabságba hurcolta. A véres napokról a šibeniki székeskáptalan kanonoka, a püspökség általános helynöke Juraj Šišgoric költő és krónikás számolt be 1477-ben írt „Elegiarum et carminum libri tres” (Elégiák és költemények könyve) című művében.[2] Az ezt követő időszakban a sorozatos török támadások a vidék megmaradt lakosságát menekülésre kényszerítették és az a megerősített nagyobb városokban, valamint a szigeteken keresett védelmet. 1521-22-ben elesett Skradin és Knin, 1523-ban Ostrovica, 1537-ben Klissza. Ezzel a település és környéke a török-velencei határ közvetlen közelébe került. 1543-ban a török felégette Pokrovnikot, melyet akkor Ugarcinak neveztek és amelynek plébániája megszűnt működni. A török hatóságok a megszállt területre muzulmán lakosságot telepítettek, melyet a morlakoknak nevezett vlach pásztornépek kísértek.
A morlakok nagyarányú betelepülése a Krkától keletre fekvő 33 elpusztított faluba a 16. században indult meg és egészen a 17. század végéig tartott. Ekkor a török vereségek hatására a muzulmán lakosság elmenekült. Helyükre kisebb részben a korábban elmenekült keresztény lakosság, nagyobb részben északról Boszniából és Lika térségéből új népesség érkezett.[2] 1677-ben megalapították a mirlovići plébániát, melyhez a korábban Pokrovnikhoz tartotzó településeket, míg a konjevratei plébániához egykor tartozott falvakat már 1648-ban a šibeniki varoši plébániához csatolták. Radonić katolikus lakói a török kiűzése után noha a varoši plébániához tartoztak a közelebbi Pokrovnikra temetkeztek. A konjevratei plébániát csak 1861. október 20-án alapították újra.[2] A pravoszláv hívek a konjevratei parókiához tartoztak. Templomuk és temetőjük Goriš és Konjevrate között a főút mellett található. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Napóleon bukása után ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott.
A településnek 1880-ban 158, 1910-ben 200 lakosa volt. Az I. világháború után rövid ideig az Olasz Királyság, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 48 százaléka horvát, 40 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború során mindvégig horvát kézen maradt. 2011-ben 79 lakosa volt.
Lakosság[szerkesztés]
| Lakosság változása[3][4] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 0 | 0 | 158 | 159 | 199 | 200 | 226 | 184 | 221 | 237 | 215 | 185 | 159 | 124 | 85 | 79 |
(1857-ben és 1869-ben lakosságát a szomszédos Konjevratéhez számították.)
Sport[szerkesztés]
A település sport és rekreációs egyesületét 2002-ben alapították.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b c d e f Srd-radonic-zivkovici.hr:Povijest[halott link](horvátul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
További információk[szerkesztés]
- Šibenik község hivatalos oldala (horvátul)
- A spliti ferences rendtartomány honlapja (horvátul)
- A šibeniki püspökség honlapja (horvátul)
- A dalmáciai pravoszláv püspökség honlapja (szerbül)
- A település története[halott link] (horvátul)
