Varsó történelme
Varsó történelme a 12. vagy 13. századig nyúlik vissza, amikor a Mazóviai Fejedelemség területén megalapították Jazdów városát (ma Ujazdów néven Varsó belvárosának egy részét képezi). A mai Varsó területén található Bródnowski erdő helyén korábban fából és földből épült falakkal körülvett települést (Bródno) hiba lenne Varsó elődjének tekinteni, hiszen maradványai csak 1916 óta tartoznak a városhoz. Varsó ma Lengyelország fővárosa és egyben legnagyobb városa is. Évszázadok alatt dicsőséges napjai mellett néhány alkalommal a teljes megsemmisülés is fenyegette. A város mai arculatát a második világháború rombolása utáni újjáépítés határozza meg.
A mazóviai fejedelemségek kora[szerkesztés]
Az első megerősített helység a mai Varsó területén Bródno (ejtsd: brudno) volt a 9–11. században. Ez a városka a mai Varsó északnyugati részén terült el. A régi Bródnót felégették egy felkelés során, amelyet egy mazóviai nagyúr, Miecław robbantott ki 1040 körül. 1065 körül megalapították Kamiont (ma Kamionek, lakótelep a Keleti pályaudvarhoz közel) a 12. században pedig Jazdówot (ma a Szejm épületéhez közel). 1262-ben Jazdówot felégették a litvánok, 1281-ben pedig II. Bolesław, Płock fejedelme lerohanta és hasonló települést alapított egy kis halászfalu területén, melyet Warszowának neveztek el. Ez Jazdówtól kb. 3 km-re északra volt. Itt Konrád, II. Bolesław bátyja építtetett egy favárat, melyet a litvánok szintén felégettek. Ezen a helyen a fejedelem felépíttetett egy téglatemplomot, amely azután a Szent János-katedrális lett. A 14. század elején Warszowa lett a mazóviai fejedelem székhelye.
A legbiztosabb ismereteink Varsóról ezekből az időkből a perből származnak, amely 1339-ben zajlott a pápai képviselők részvétélével a Lengyel Királyság meg a Német Lovagrend között Kelet-Pomeránia és Chełmnói föld törvénytelen elfoglalásáról. A lengyelek nyerték a pert, de a keresztes lovagok nem tartották magukat az ítélethez.
A 14. században a Varsó gazdasága kézműiparon és kereskedelmen alapult. 1413-ban I. Janusz varsói fejedelem Varsóba tette át Mazóvia székhelyét. Népessége ekkor kb. 4500 lakos volt. Ebben az időben elkezdték újjáépíteni a várat, a városfalakat és a városházát. Kicsivel korábban megkezdődött a város terjeszkedése is – a fal északi oldalán megalakult a városrész, amelyet Újvárosnak neveztek, az eddigi várost pedig Óvárosnak kezdték nevezni. Ennek a két résznek a saját városi joga és saját vezetése volt. Az új város megalapításának célja az volt, hogy szabályozzák a letelepülését azoknak az új lakosoknak, akiknek nem volt szabad a régi városban lakni (főként zsidók).[1]
Varsó polgárai, bár e időben azonos nemzetiségű voltak, gazdasági helyzetük tekintetében nagyon különböztek egymástól. Ezek a különbségek okozták 1525-ben az első felkelést, amelyet a szegények robbantottak ki a gazdagok ellen.
1526–1700-as évek[szerkesztés]
1526-ban meghalt az utolsó mazóviai herceg, III. Janusz (az akkori közvélemény szerint, megmérgezte őt Sforza Bona lengyel királyné, I. Zsigmond felesége). Ekkor az utolsó „szabad” mazóviai területet visszacsatolhatták a lengyel koronához, ami még ebben az évben megtörtént. 1529-ben először ülésezett a szejm Varsóban, 1569-től pedig (a lublini unió után) Varsó lett a szejm állandó helye. Varsó inkorporációja a Lengyel Királyságba gyors gazdasági fejlődést jelentett, amint azt a népesség növekedése is mutatja: ebben az időben 20 000 ember élt itt, 4500-zal több, mint 100 évvel korábban.[1] Giovanni Battista di Quadro olasz építész reneszánsz stílusban építette át a várost.
1572-ben meghalt az utolsó király a Jagelló-házból, II. Zsigmond. A 1573-évi szejmen úgy döntöttek, hogy ettől fogva a nemesség választani fogja a királyt. Ugyanazon a szejmen döntöttek a Varsói Konföderációról, azaz a lengyel nemesség által kötött egyezségről, mely szentesítette a Lengyel Királyságban a vallásszabadságot; ez volt a vallási tolerancia első példája egész Európában. Az első „szabad választás” (lengyelül wolna elekcja) 1573 áprilisában és májusában zajlott Varsó külvárosban, Kamień falúban (ma Kamionek lakótelep, a Keleti pályaudvarhoz közel); a következők pedig (már 1575-től fogva, amikor Báthory István lengyel királlyá lett) egy másik külvárosi faluban mentek végbe – Wolában (most ez a Wola kerület központja).
A „szabad választásokkor” a wolai földön még 100 ezer felfegyverzett nemes is összegyűlt. Ez sok pénzt jelentett a varsóiaknak, de egyben azt is, hogy megnövekedett a bűnözés és vigyázni kellett lakóhelyeikre. Szintén 1573-ban elkészült az első állandó híd a Visztulán túl. Az építés 3 évig tartott. A hidat 1603-ban jégzajlás tette tönkre. 1602-ben légörvény tette tönkre a Székesegyház tornyát, 1607-ben pedig a tűzvészben leégtek a házak az óvárosi piactér körül.
Tekintettel Varsó központi helyzetére – arra, hogy a Lengyel-Litván Államszövetség két fővárosa, Vilnius és Krakkó között található, Gdańsk viszonylagos közelségében (amit veszélyeztettek a svédek) – Varsó 1596-ban főváros és királyi székhely lett, III. Vasa Zsigmond király áttette ide székhelyét Krakkóból. A király döntését a krakkói Wawel tűzvésze is sürgette. A királyi építész, Santi Gucci elkezdte a varsói vár átépítését barokk stílusban. A munkálatok alatt a király időzött még Wawelben, de 1611-ben véglegesen átköltözött Varsóba – annak ellenére, hogy a munkálatok még 20 évig tartottak.
A következő években Varsó körül sok település alakult ki, ezek főurak, gazdag nemesek és kolostorok tulajdonai voltak, saját törvényhozással (azaz nem tartoztak a városi hatalom és bírók alá). A kerületeket jurydykának nevezték, kézművesek és kereskedők éltek itt. 1648-ban Praga (ma Varsó jobb parti része) megkapta a városi jogot.
A 17. század nagyon nehéz volt Varsónak. Bár a század első felében a város elég gyorsan fejlődött – pestisjárványai ellenére, melyekből a legnagyobbak az 1624–1625 és az 1652–1653 éviek – 1655-ben a svédjárással (lengyelül potop szwedzki, „svédözön”) ennek vége szakadt. 1655-ben és 1658-ban Varsót háromszor ostromolták meg, meghódították és tönkretették a külföldi hadseregek: svédek, brandenburgiak és erdélyiek (II. Rákóczi Györgyé). Sok értékes könyvet, képet, szobrot és más műalkotást raboltak el, főként a svédek (amiből sokat még nem adtak vissza). Jobb idők virradtak Varsóra, amikor III. Sobieski János 1674-ben királlyá lett. 1677-ben székhelyet kezdett építeni barokkos stílusban, ez nemsokára Wilanów néven lett híres.
1700–1795[szerkesztés]
_02.png)
Több politikai tényezőnek köszönhetően Sobieski János halála után Lengyelország fokozatosan gyengülni kezdett. Az új király I. Frigyes Ágost szász választófejedelem lett, II. Ágost néven. Ő inkább szülőhazájával, Szászországgal foglalkozott, nem Lengyelországgal, a lengyel nemesség pedig egyre erősebben a saját érdekeiért harcolt, nem a királyságnak a múlt században elért erejének fenntartásáért. Oroszországban Nagy Péter, Svédországban XII. Károly bővítették saját államuk határait és törekedtek hatalmuk megerősítésére. 1700-ban kitört az ún. északi háború eközött a két állam között. II. Ágost meggondolatlanul beleavatkozott a háborúba, mint a cár szövetségese. A gyenge Lengyelország harctérré lett, ezért Varsót is elfoglalták néhányszor a külföldi hadseregek, először a svédek 1702 májusában. Befolyásuk alatt 1704 júliusában a lengyel nemesség megfosztotta II. Ágostot trónjától és a wolai földön Stanisław Leszczyński poznani vajdát – a svédek szövetségesét – választották királlyá. A svédek azonban nem hagytak sok katonát Varsóban és Ágostnak sikerült visszaszerezni a várost. Újra elveszítette, amikor 1705 júliusában elvesztette a csatát, amely a mai Nyugati pályaudvarhoz közel, Wola környékén zajlott és amelyben kétezer svéd legyőzte a tízezres lengyel–szász–litván hadsereget. Stanisław Leszczyńskit októberben királlyá koronázták. 1709-ig uralkodott, amikor is az oroszok legyőzték a svédeket a poltavai csatában és a svédeknek menekülniük kellett Lengyelországból. Ekkor ismét II. Ágost lett a lengyel király. A megszálláson kívül Varsót pestisjárvány (1708), árvíz (1713) és rossz termés is kínozta. 1713-tól a városban az orosz és szász hadsereg állomásozott, ami nagyon kifárasztotta a lakosokat.
II. Ágost 1733-ban meghalt. Szeptemberben Stanisław Leszczyńskit megint királlyá választották meg, de ez nem tetszett Ausztriának és Oroszországnak, akik egy hónap múlva rákényszerítették a lengyeleket II. Ágost fia, III. Ágost megválasztására. A különféle politikai érdekek Leszczyński, III. Ágost, Oroszország, Ausztria, Szászország, Svédország és Franciaország között elvezettek az ún. lengyel örökösödési háborúhoz, amiben Lengyelország megint nem játszott szerepet, csak a harcföld volt; Varsót megint megviselték a hadseregek átvonulásai és megszállásai. A háború eredményeként III. Ágost királlyá lett. A politikai gyengeség ellenére a szász idők Varsónak fejlődést jelentették. A királlyal együtt sok német építész jött, akik átépítették Varsót Drezdához hasonló stílusban. 1740-ben egy pap – Stanisław Konarski – megalapította a Collegium Nobiliumot, egy egyetemet nemesi fiúknak. Ezt a mai Varsói Egyetem elődjének tartják. 1747-ben Załuski családja megnyitotta az első lengyel közkönyvtárat. 1742-ben a Városi Bizottság elkezdte a járdák és csatornarendszer építését. A város nagy részei azonban a városi szervek ellenőrzésén kívül maradtak. Csak az 1760-as evek végén került az egész város egy igazgatás alá, Jan Dekert elnök erőfeszítései révén (Lengyelországban a nagyvárosoknak polgármestereit elnöknek hívják). Ekkor Varsót hét kerületre osztották.[1]
1764-ben Stanisław August Poniatowskit választották meg lengyel királlyá. Lengyelország orosz protektorátussá lett. 1772-ben történt meg Lengyelország első felosztása: a poroszok, oroszok és osztrákok indoklás nélkül részeket foglaltak el az államból. Ez a sokk okozta, hogy a nemesség nagy része „felébredt” és elkezdett a saját érdeke mellett az államéra is gondolni. Így a felvilágosodás könnyen elért az országba. A kultúrában és Varsó történelmében II. Szaniszló uralkodása a virágzás időszaka volt (bár az állam történelmére ez nem mondható el). Varsó az állam kulturális, politikai, gazdasági és kereskedelmi központjává lett. 1765-ben a király megalapította az első világi iskolát Varsóban, a Korpus Kadetówot (a név ellenére nem katonai iskola volt). 1773-ban megalakult a Nemzeti Oktatás Bizottsága (Komisja Edukacji Narodowej), az első oktatási minisztérium a világon. Virágzott a színházi élet, a politikai aktivitás, fejlődtek a haladó ideák, megszületett a kapitalizmus. Bankok, gyárak jöttek létre. Ez jó alapot adott a város átépítéséhez és a kísérletezéshez a városterv készítésére, amely nélkülözhetetlenné lett, mert majdnem 40 év alatt (1754–1792) a népesség száma ötszörösére növekedett (24 000-től 115 000-ig). Ezzel kapcsolatban új főúri és nemesi székhelyek alakultak, de kispolgári és munkási házak is épültek. 1775-ben megépítették a hidat a Visztulán.
A törekvések az államhelyzet javítására az 1780-as évek végén érték el csúcspontjukat, amikor a nagy szejm gyülekezésének (1788) célja a teljes függetlenség visszaszerzése és az állam gazdasági fejlődésének meggyorsítása volt. II. Katalin orosz cárnő beleegyezett, mert nem számított nagy nehézségekre, ezenkívül szüksége volt a lengyel segítségre a svédek és törökök elleni háborúban. A Szejm gyűlésének az eredménye az első írott (kartális) európai alkotmány, Lengyelország májusi alkotmánya volt (1791. május 3.) Az alkotmányról a királyi várban döntöttek. Ez a szejm-gyűlés 1792-ig tartott, ezért „négyéves”-nek hívják (korábban a szejmek kétévente hét napra gyűltek össze). Eközben az orosz–török és orosz–svéd háborúk befejeződtek és II. Katalin észrevette, hogy túl messzire ment a dolog Lengyelországban. Közbelepése eredményeként történt meg Lengyelország második felosztása (1793), ami a Kościuszko-felkelést okozta. A varsóiak támogatták Kościuszkót, és sikeres támadást intéztek a városban állomásozó orosz hadsereg ellen. Az oroszoknak a poroszok segítettek, de a varsóiak ezeket is legyőzték. Kościuszko elvesztette a maciejowicei csatát októberben, az oroszok pedig, akiket Alekszandr Szuvorov tábornok vezetett, elfoglalták Varsó jobbparti részét, Pragát, és 1794. november 4-én megölték húszezer lakosát, hogy sürgessék a lengyeleket a megadásra. Ezt az eseményt a lengyelek pragai mészárlásnak (rzeź Pragi) hívják. A brit nagykövet, William Gardiner azt írta a brit miniszterelnöknek, hogy „a támadással a legszörnyűbb és teljesen szükségtelen kegyetlenség járt együtt”.[2]
A Kościuszko-felkelés bukása Lengyelország harmadik felosztásához vezetett (1795). Ekkor az állam teljesen eltűnt Európa térképéből. Varsó a porosz részébe került, elveszítette lengyel fővárosi pozícióját és Dél-Poroszország tartomány fővárosa lett.
A négyéves szejmnek még egy eredménye volt, ami Varsónak fontos: a „Törvény a városokról” (1791. április 21-e), amely megszüntette a jurydykákat. Ettől fogva Varsó és a jurydykák egységes városi szervezetet képeztek, közös igazgatás alatt. Ennek emlékéül tartják meg évente április 21-én Varsó ünnepét.
1795–1914[szerkesztés]
.jpg)
Miután I. Napóleon hadserege 1807-ben felszabadította Varsót, a várost megtették az újonnan kreált Varsói Hercegség fővárosává. Mikor azonban Napóleon megbukott, a Hercegség is megbukott vele együtt. A bécsi kongresszus (1815) döntésének megfelelően Varsó lett a Kongresszusi Lengyel Királyság fővárosa, ez az állam alkotmányos királyság lett, perszonálunióban az Orosz Birodalommal. Az akkori orosz cár a liberális I. Sándor volt. Ez az időszak gyors fejlődést jelentett: megépült a Nagyszínház, a második híd és az Aleje Jerozolimskie (az egyik a két mai főutcából). 1816-ban a cár engedélyt adott a Varsói Egyetem felállítására. 1818-ban lerombolták az óvárosi piactéren álló varsói városházát, mert a jurydykák felszámolása és a város növekedése miatt túl kicsi lett. A várost irányító szervek átköltöztek a Jabłonowski-palotába (a Nagyszínháznál), itt voltak a hivatalok egészen 1939-ig.
Miután az oroszok sorozatosan megsértették a lengyel alkotmányt (különösen Sándor cár halála után, amikor öccse, a nagyon konzervatív Miklós lett a cár), 1830-ban kitört a novemberi felkelés. Ez a Belvedere palota (Konsztantyin nagyherceg székhelye) és a fegyvertárra (Arsenał) elleni támadással kezdődött. A felkelés az orosz–lengyel háborúban folytatódott, amelynek a legnagyobb, döntetlennel végződő csatája Varsó keleti külvárosában (ma Grochów kerület) ment végbe 1831. februárjában. A lengyel vezérek ingadozása miatt az oroszok körbevették Varsót, szeptemberben megtámadták nyugatról és elfoglalták. A háború kudarccal végződött, az oroszok csökkentették a királyság autonómiáját. Varsóban a cár katonai kormányzást vezetett be. Az újvárostól nyugatra fekvő szép kispaloták kerületét leromboltatta, helyére citadellát építtetett, ahol erőd és börtön volt. Megszüntette a Szejmet és a lengyel hadsereget, bezárta az egyetemet.
Az idő múltával enyhült a cár szigorúsága a lengyelek iránt és Varsó tovább fejlődhetett. 1845-ben megnyílt a Varsó–Bécsi Vasút – az első a Lengyel Királyság területén és a második az Orosz Birodalomban. 1862-ben megnyílt a Varsó–Pétervár vasút, 1875-ben és 1908-ban két vasúti híd. 1855-ben megépítették az első vízvezetéket, 1864-ben pedig az első vashidat kőtámasztékokon, ez az ekkori Európa egyik legmodernebb hídja volt (a Most Kierbedzia; a mai Śląsko-Dąbrowski hid ugyanazokon a támasztékokon fekszik). Csak ekkor kezdték újjáépíteni Prágát, amely sokat szenvedett a kościuszkói és novemberi felkelések, illetve a napóleoni háborúk alatt. 1862-ben megint nyitották meg a Varsói Egyetemet, 1898-ban a II. Miklós Műszaki Intézetet (ez a mai Varsói Műszaki Egyetem elődje).
A 19. században a városnak legkedvezőbb időszak Sokrat Starynkiewicz kormányzása. A cári tábornok 1875–1892 között volt a város elnöke. Legnagyobb beruházása a vízvezetékrendszer felújítása és a csatornahálózat felépítése volt, William Lindley angol mérnök műve, amely máig működik. Starynkiewicz alapította a bródnói temetőt (1884; ma is Európa egyik legnagyobb temetője), a telefonközpontot, a városi közlekedést (bár az első lóvasút már 1866-ban elkezdett közlekedni), az utcák gázvilágítását. Emlékére ma is létezik Varsóban Starynkiewicz tér (a Lindley utca mellett) annak ellenére, hogy a megszálló hatalom képviselője volt.
1904-ben felépítették az első erőművet, aminek következtében villanylámpák jelenhettek meg az utcákon, 1908-ban pedig elindult az első villamos. 1914-ben megnyitották a harmadik hidat, a Poniatowski hidat (Most Józefa Poniatowskiego).
A város fejlődésével együtt intenzív elnemzetietlenítés is járt. Bezárták a lengyel iskolákat, pravoszláv templomokat építettek. A lengyelek időnként fegyverrel is felkeltek emiatt. 1863 januárjában kitört az ún. januári felkelés. Mivel jellege főként partizán volt, Varsó nem vett részt ebben, azonkívül, hogy a Citadellán felkelőket börtönöztek be és lőttek agyon. A pétervári „véres vasárnap” (1905. január 22.) Varsóban is zajlottak tömegtüntetések, melyek során a rendőrség és hadsereg rálőtt az emberekre.
I. világháború[szerkesztés]
1915. augusztus 1-jén a német hadsereg behatolt Varsóba. Az oroszok visszavonulás közben lerombolták minden hidat a Visztulán – a másfél éves megnyitott Poniatowski híddal együtt –, és magukkal vitték a gyárak felszerelését, ami súlyosbította a város helyzetét. A német megszálló szervnek Hans von Beseler tábornok parancsnoksága alatt nagyon fontos volt a lengyelek rokonszenve az oroszok elleni háborúban, ezért megengedte a lengyel oktatás újraindítását: 1915 végén megnyitották a Műszaki Egyetemet, a Kereskedelmi Főiskolát és a Mezőgazdasági Főiskolát.
A legfontosabb döntés a város fejlődésében a külvárosok inkorporációja volt. Az orosz kormányzás alatt Varsó nem bővíthette a határait, mert nem volt szabad átlépni az erődök kétszeres vonalát, amely körülvette a várost. Emiatt a mai Belváros (Śródmieście) és Praga városrész kis területén (kb. 33 km²) 750 000 ember lakott. 1916 áprilisában 115 km²-re nőtt Varsó területe.
1918 őszén Németországban kitört a forradalom. November 8-án a németek elmenekültek Varsóból. November 10-en Józef Piłsudski megérkezett a varsói Bécsi pályaudvarra, és november 11-én a Kormányzótanács (Rada Regencyjna) átruházta rá a hadsereg főparancsnokságát, majd 14-én az államét. Emiatt 1918. november 11-ét a független Lengyel Köztársaság megalapításának tartják. Ismét Varsó lett Lengyelország fővárosa.
1918–1939[szerkesztés]
A függetlenség első évei nagyon nehezek voltak a háborús pusztítás, a hiperinfláció és elsősorban a lengyel–szovjet háború miatt. 1920. augusztus 15-én zajlott a város keleti határában a nagyszabású varsói csata, melynek során sikeresen megvédték a lengyel fővárost, és a Vörös Hadsereg megfutamodott. Ezt a csatát tartják a 18. legjelentősebb döntő csatának a világ történelmében, mert ez gátolta meg a kommunizmus kiterjedését nyugatra. Edgar Vincent D’Abernon vikomt, a Lengyelországi Együttműködési Küldöttség tagja azt írta, hogy „a jelenkori civilizáció történelme nem ismer fontosabb és alábecsültebb eseményt, mint a varsói csata.”[3] Ennek emlékére ma augusztus 15. a Lengyel Hadsereg ünnepe. A háború még tovább mélyítette a lengyelek gyűlöletét az oroszok iránt, aminek egyik megnyilvánulása az volt, hogy a számos varsói pravoszláv templomból csak kettő maradt, a többit lerombolták.
A belpolitikai nyugtalanság tragédiához vezetett: 1922. december 16-án a varsói Zachęta galériában egy mentálisan zavarodott, nacionalista érzelmű művészeti kritikus lelőtte az első lengyel elnököt, Gabriel Narutowiczot, akit öt nappal korábban választottak meg a Szejm képviselői.
A következő tragikus esemény Varsó történetében a májusi puccs volt. 1926. május 12-én Józef Piłsudski marsall Varsó felé utazott székhelyéről, Sulejówek Varsó-környéki városkából hűséges hadserege élén, hogy megelőzze az új kormány formálódását. A Poniatowski hídon beszélgetett egy kicsit Wojciechowski köztársasági elnökkel, aki sikertelenül próbálta rábírni döntése megváltoztatására. Piłsudski seregei a következő két napban erővel elfoglalták Varsót és kényszerítették a kormányt és Wojciechowski elnököt a lemondásra. A harcok közben majdnem 400 ember esett el, többségük nézelődő volt, akit érdekeltek az utcai harcok.[4] A májusi puccsal kezdődött Piłsudski 13 éves kormányzása – bár ő maga soha nem lett elnökké (a 12 kormány közül csak miniszterelnöki posztot töltött be kétszer), haláláig szürke eminenciásnak tartották.
1925-ben egymillió fő élt Varsóban. A következő öt év során a város vagyona megkettőzött a világi konjunktúra révén. Ez lehetővé tette új, széles utcák (pl. a Visztula partján) és repülőtér építését. Az első, ideiglenes repülőteret 1921-ben Mokotówföldön (Pole Mokotowskie, nagy park Śródmieście déli részén) nyitották meg, a másodikat Okęcie városrészben, ez a létesítmény máig működik. Kidolgozták is a metróhálózat terveit is (ennek építését a II. világháború akadályozta meg), és megnyitották az első rádióállomást, amely majdnem az egész országra képes volt sugározni.
1934-ben a Piłsudskihoz közel álló politikusok felfüggesztették a varsói önkormányzatot és a városi elnök pozíciójára Stefan Starzyńskit kérték fel. Ő ügyes hivatalnok volt, stabilizálta a városi költségvetést, küzdött a korrupcióval és bürokráciával, szépítette Varsót, de a lengyelek számára leginkább a lengyelországi hadjárat közbeni hősiességéről emlékezetes.
Második világháború[szerkesztés]
A második világháború akkor kezdődött, amikor Németország inváziót indított Nyugat-Lengyelország ellen 1939. szeptember 1-jén. Lengyelország keleti részét a Szovjetunió támadta meg szeptember 17-én. Lengyelország hathetes harc után kapitulált. Nyugat-Lengyelország a Német Birodalom, Kelet-Lengyelország pedig a Szovjetunió része lett, míg a középső területek Varsóval együtt a nemzetiszocialista gyarmati adminisztráció, a Lengyel Főkormányzóság (Generalgouvernement) fennhatósága alá került. A Lengyel Főkormányzóság fővárosa nem Varsó lett, hanem Krakkó.
Varsó első bombázása szeptember 1-jén kezdődött. A legfontosabb polgári és a katonai adminisztráció képviselői (a fővezérrel, Edward Rydz-Śmigły marsallal együtt) elhagyták Varsót, és Romániába menekültek. Magukkal vittek sok berendezést és muníciót. Hogy megakadályozza a káosz kitörését, a teljes civil hatalmat Stefan Starzyński városi elnök vette át, annak ellenére, hogy hivatalosan nem volt joga ehhez. A közrend őrzésére felkérte a Polgárőrséget, és egész idő alatt rádiós beszédeiben tartotta a lelket a lakosságban. Szeptember 9-én a német páncélosok délnyugatról megtámadták Varsót, de a védők Ochota kerületben megállították őket. A helyzet azonban reménytelen volt, a németek akkora sereggel jöttek, hogy előbb-utóbb úgyis elfoglalták volna a várost, főleg, hogy szeptember 17-én a szovjetek keletről megtámadták Lengyelországot. Három nappal ezelőtt a németek körbezárták Varsót. Szeptember 17-én leégett a Királyi Vár, 23-án az erőmű. Szeptember 27-én Varsó megadta magát, október 1-jén a németek bevonultak a városba. Szeptemberben 31 000 ember halt meg (ebből 25 000 civil) és 46 000-en megsebesültek (ebből 20 000 civil), az épületek 10%-a ment tönkre.[5] Október 27-én a németek letartóztatták Starzyńskit és a dachaui koncentrációs táborba vitték, ahol 1943-ban vagy 1944-ben meghalt (halála pontos dátuma ismeretlen).
Varsó az SS parancsnoksága alatti megszállt város lett. Minden felsőfokú tanintézetet azonnali hatállyal bezártak. A nácik már az első napoktól fogva lelőtték vagy letartóztatták és koncentrációs táborba hurcolták a lengyeleket. A kivégzések főként a Varsó környéki erdőkben (Kampinos-erdőség, Kabaty-erdő) mentek végbe, később nyilvánosan, az utcákon is. A németek a megszállás kezdetétől ún. łapankákat szerveztek – hirtelen körülvettek egy kiválasztott helyet (pl. pályaudvart) és letartóztattak minden ott lévő embert (lengyelül łapać: „fog”). Az elfogottakat koncentrációs táborokba vitték vagy kényszermunkára Németországba. 1943-ban Varsóban is koncentrációs tábort alapítottak, a KL Warschaut. 1944 augusztusáig valószínűleg 200 ezer lengyelt öltek meg ott gázkamrákban. Hitler Varsót náci tartományi központtá tervezte alakítani, innen igazgatták volna a keleten meghódított területeket (ún. Pabst-terv), ezért nem engedte újjáépíteni Varsót az 1939-es hadjárat után.
1940 októberétől fogva Varsó teljes zsidó lakosságát – több százezer főt, a teljes népesség mintegy 30%-át – internálták a varsói gettóba. 1941 márciusában 2,6 km²-es területén 500 000 ember lakott, így ez volt a legnépesebb gettó Európában. A zsidókat nemcsak a kivégzések tizedelték meg, hanem az éhség is (a napi fejadag csak 183 kcal volt).[5] 1941 októberétől minden zsidó, aki elhagyta a gettót, és minden lengyel, aki segítette a zsidókat (pl. ételt dobott át a gettó falain át) az életével fizetett.
A varsóiak ellenállással válaszoltak a terrorra: fegyveresen és szabotázs segítségével. Varsó volt a Lengyel Földalatti Állam és Honi Hadsereg (Armia Krajowa – AK) Főparancsnoksága székhelye – mindkettő összeköttetésben állt a londoni emigráns lengyel kormánnyal. Ellenállási mozgalom a gettóban is létezett (Zsidó Harci Szervezet – ŻOB).
Amikor a „végső megoldás” részeként Hitler parancsot adott a gettó megsemmisítésére, a zsidó önvédelmi harcosok 1943. április 19-én Mordechaj Anielewicz vezetésével kirobbantották a varsói gettófelkelést. Annak ellenére, hogy mind létszámban, mind fegyverzetben lényegesen gyengébbek voltak, a gettó három hétig kitartott. Amikor a harcok véget értek, a túlélőket lemészárolták a németek, a vezetők pedig öngyilkosságot követtek el. A felszámolási osztagok parancsnoka, Jürgen Stroop tábornok úgy leromboltatta a gettót, hogy még a házak falai sem maradtak meg. A pusztítás olyan nagy volt, hogy a háború után, a város újjáépítése közben, nem takarították a romhalmazt, hanem talajjal töltötték fel és az így kialakított kis dombokra építettek új házakat. Ez ma is jól látható.
1944 júliusában a szovjet hadsereg már mélyen benyomult lengyel területekre, és Varsó felé szorította a németeket. Sztálin ellenezte a független Lengyelország gondolatát, ezért a Londonban székelő emigráns lengyel kormány parancsot adott a Honi Hadseregnek, hogy kísérelje meg megszerezni a németektől az ellenőrzést Varsó felett, mielőtt a szovjetek elérnék a várost. Így a Szovjetunió elvesztette volna a jogalapját az ország megszállására. 1944. augusztus 1-jén a Honi Hadsereg és a lakosság kirobbantotta a varsói felkelést.
A lengyelek bíztak abban, hogy a szovjet hadsereg segíteni fogja őket a közös német ellenség elleni harcban, de nem így lett. Annak ellenére, hogy a Vörös Hadsereg már megközelítette Varsó jobb partját (augusztus 14-én elfoglalta Pragát), a felkelés hírére a szovjet offenzíva megtorpant (Sztálin küldött két páncélos hadosztályt, amely eljutott a bal partra, de nekik nem volt tapasztalatuk a városi harcban és nem sikerült megtartani pozícióikat; miután tapasztalatlan katonákat ugyan, de küldött, Sztálin később elutasíthatta a vádakat, hogy nem segített a felkelőknek). Bár a felkelés hadműveleteit csak pár naposra tervezték, a felkelők 63 napig, október 2-ig kitartottak. Himmler figyelmen kívül hagyva a megadás feltételeit, parancsot adott a város teljes lerombolására és a könyvtárak és múzeumok gyűjteményeinek elégetésére. Amikor végül 1945. január 17-én a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a bal parti városrészbe, a város 85%-a romokban állt a történelmi Óvárossal és a Királyi Várral együtt. A Belváros (Śródmieście) majdnem 100%-át tönkretették. A felkelésben kb. 170 000 ember meghalt (ebből csak 16 000-en felkelők). A civil népességet (összesen kb. 650 000 embert) a pruszkówi menekülttáborba (Durchgangslager Pruszków) vittek.
A német megszállás alatt (1939–45) kb. 700 000 varsói halt meg, azaz többen, mint az amerikaiak és britek.[6] Az anyagi veszteségek értéke 45 milliárd dollárt tett ki.[7] A Honi Hadsereg életben maradt katonáit a szovjet NKVD begyűjtötte és megölte vagy Szibériába deportálta.
A háború utáni Varsó[szerkesztés]
Az európai fővárosok közül Varsó nem szépségével, régiségével vagy méreteivel tűnik ki, hanem elpusztíthatatlanságával. A város főnixmadárhoz hasonlatos, mely ismételten feltámad hamvaiból. Miután borzalmasan lerombolták a svéd és porosz háborúban 1655–1656-ban, az 1794-es ostrom során az orosz hadsereg tömegmészárlást hajtott végre a jobbparti városrész, Praga lakossága között. Azonban mindez eltörpül a II. világháború szenvedéseihez képest.
1945. január 17-én a szovjetek elérték Varsó bal parti részét és február 1-jén kikiáltották a Lengyel Népköztársaságot. Egyszerre megalakult a Főváros Újjáépítése Irodája. Az Irodában dolgozó építészek úgy döntöttek, hogy Varsót modern stílusban kell újjáépíteni, azaz szélsőségesen funkcionális szellemben, nagy szabad térségekkel; ezért leromboltatták a jó állapotban levő épületeket is, amelyek még újjáépíthetőek lettek volna. Szerencsére sok műemléket sikerült megmenteni: 1953-ban újjáépítették az Óvárost és Királyi utat (az Óvárosból Wilanówba vezető út, Varsó legreprezentatívabb utcája: többek között Krakowskie Przedmieście, Nowy Świat, Aleje Ujazdowskie környékével) ugyanolyanra, amilyen a háború előtt volt. Ezt tájképek (pl. Canaletto képei) tették lehetővé. Az ebben a stílusban újjáépített házakban a dolgozó nép telepedett le, akik nem mindig gondoskodtak az állagmegóvásról. A kormány még nem döntött a Király Vár bonyolult és nagyon drága újjáépítéséről.
A háború után Varsó újjáépült, újra benépesült. A történelmi városrész legfontosabb épületeit (némelyiket az alapoktól) helyreállították, de Varsó barokk jellege örökre elveszett. Teljesen új építmények is létrejöttek, amelyek nem léteztek a háború előtt: a W-Z út (a „W-Z” a „wschód-zachód”, 'kelet-nyugat' rövidítése), az alagút az Óváros alatt (1949); MDM lakótelep – a szocreál építészet klasszikus példája (1952); a Kultúra és Tudomány Palotája (PKiN – Pałac Kultury i Nauki) – ebben az időben a második legmagasabb építmény Európában, a szovjet jelenlét szimbóluma, nagyon hasonló a moszkvai ún. Hét nővérhez (1955); az Évtized Stadionja (1955). Különösen az MDM és a PKiN építései követelték meg létező házak lerombolását, megjegyzendő azonban, hogy a mai Varsóé Európa egyik legjobb közlekedési rendszere (az utcák rossz állapotát és rosszul tervezett útkereszteződéseket nem számítva), ami csak a házak lerombolásával volt lehető.
1951-ben ismét jelentősen megnagyobbították a Varsó területét: 411 km², az előző, 118 km²es terület több mint háromszorosa lett. 1957-ben hozzácsatolták Rembertówot, ez is növelte a területét 19 km²-rel.
A sztálinizmus Lengyelországban – ahogyan a Szovjetunióban is – 1956-ig tartott. A SZKP XX. Kongresszusa közben (márciusban) a sztálinizmussal együtt Bolesław Bierut, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára is meghalt, valószínűleg szívinfarktusban. Az új főtitkár, Władysław Gomułka már októberben támogatta a Kultúra és Tudomány Palotája előtti népgyűlésen a rendszer liberalizációját, az ún. olvadást. Gomułka eleinte nagy népszerűséget élvezett, mert sokat ígért és mert ő is megjárta a börtönt az 1940-es évek végén, de népszerűsége gyorsan csökkent, mikor fokozatosan szigorította belpolitikáját. 1968 januárjában megtiltotta színre vinni a Dziadyt, Adam Mickiewicz drámáját, amelyben sok oroszellenes utalás volt. Ez volt az „utolsó csepp, amitől kicsordult a pohár”: a varsói utcákon egyetemi diákok kezdtek tüntetni a Mickiewicz-emlékműnél a cenzúra ellen. A tiltakozások kiterjedtek az egész országra, a diákokat a rendőrség letartóztatta. A diákokat a munkások ekkor még nem támogatták, de két évvel később, amikor 1970 decemberében a hadsereg rálőtt a tiltakozó munkásokra Gdańskban, Gdyniában és Szczecinben, ezek a társadalmi csoportok már együttműködtek, és Gomułka lemondásra kényszerült.
Gomułka utódja Edward Gierek volt. A fejlődés szempontjából „szürke” Gomułka-idővel ellentétben a Gierek-idő elég látványos eredményekkel járt Varsóban is. Gierek a kezdetektől fogva egyetértett a varsói Királyi Vár újjáépítésével (Gomułka ezt élete végéig ellenezte, mert vélte, hogy a Királyi Vár a burzsoázia és feudalizmus idejének a szimbóluma). Az újjáépítést 1971-ben kezdték el és 1974-ben fejezték be. Ebben az évben még egy nagy építmény készült el: a Trasa Łazienkowska („Łazienkowska út”), az az út és híd, amely összeköti a Nyugati pályaudvar környékét a Varsó–Siedlce úttal (Grochów lakótelep); a következő évben pedig a Központi Pályaudvar, ami ma a legnagyobb varsói pályaudvar. 1976-ban megnyitották a modern, kétsávos utat Varsó és Katowice között. De a Gierek-korszak jóléte törékeny alapokon állt: Gierek sok hitelt vett fel külföldről és nem tudott gazdálkodni ezekkel, emiatt időnként válságokra és munkástüntetésekre került sor. Az első komolyabb ilyen 1976-ban zajlott, amikor Radomban és Ursusban sztrájkoltak a munkások; utóbbi város határos volt Varsóval nyugaton, egy ma is létező nagy traktorgyár állt itt. Ursust büntetésül hozzákapcsolták Varsó Ochota kerületéhez; Varsó 10 km²-rel nőtt meg.
1976-tól fogva egyre rosszabb volt a helyzet. Megalakult a Szolidaritás. Giereknek 1980-ban le kellett mondania. A helyzet olyan tragikus volt (válság, sztrájkok), hogy 1981. december 13-án az Államtanács (Lengyelországban 1952–1989 között az államelnök megfelelője) bevezette a hadiállapotot. Az előző éjszakán a Biztonsági Szolgalát (SB) internálta Varsóban a Szolidaritás ezer tagját. A szakszervezet pacifikációjában részt vevő összes erők 25%-át a varsói utcákra küldték a kommunisták.
A 80-as évek nagy válsága 1989-ben befejeződött. Februártól áprilisig a Kerekasztal vitái folytak a varsói Namiestnikowski palotában (a II. világháború előtt a kormány és miniszterelnök, 1993-tól a köztársasági elnök székhelye). A Kerekasztal jelentette a kommunizmus végét Lengyelországban és Európában is. A rendszerváltás után Varsó visszaszerezte saját önkormányzatát a Varsó rendszeréről törvény értelmében, amelyet a Szejm 1990. május 18-án vezetett be.
1980-ban a varsói Óvárost a UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c [Norman Davies Boże Igrzysko, 1994, Wydawnictwo Znak, ISBN 8370063314, lengyelül]
- ↑ http://cristeros1.w.interia.pl/crist/militaria/rzez_pragi.htm Archiválva 2011. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (lengyelül)
- ↑ Norman Davies: Orzeł biały, czerwona gwiazda. Wojna polsko-bolszewicka 1919-1920, Wydawnictwo Znak, 1997, ISBN 8370067611
- ↑ Andrzej Garlicki Przewrót majowy, Warszawa, Czytelnik, 1979, s. 388. ISBN 83-07-00069-6
- ↑ a b Marian Marek Drozdowski, Andrzej Zahorski Historia Warszawy, Warszawa, Wydawnictwo Jeden Świat, 2004, ISBN 83-89632-04-7
- ↑ Marek Getter Straty ludzkie i materialne w powstaniu warszawskim, Instytut Pamięci Narodowej, 2004, [1]
- ↑ "Straty wojenne Warszawy 1939-1945. Raport" Zespół Doradców Prezydenta miasta stołecznego Warszawy, Warszawa, 2004. [2009. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 13.)
További információk[szerkesztés]
- Varsó hivatalos honlapja Archiválva 2007. november 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Varsó hivatalos turista honlapja
- Interaktív várostérkép Archiválva 2005. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Varsó (lengyelül)
- Virtuális Varsó
- Szocreál építészet Varsóban
- Interaktív varsói útikönyv 1944-ből (lengyel)
- Fantasztikus honlap, melyet kizárólag a II. világháborúban megmaradt varsói épületeknek szenteltek
- Régi varsói képeslapok – ilyen volt – ilyen lett
- A varsói erődítések térképe és fényképei (lengyel)
- Varsó történelmi képei
- Varsói felkelés 1944-ben
 | Országok | Amszterdam · Andorra la Vella · Ankara · Athén · Baku · Bécs · Belgrád · Berlin · Bern · Brüsszel · Budapest · Bukarest · Chișinău · Dublin · Helsinki · Jereván · Kijev · Koppenhága · Lisszabon · Ljubljana · London · Luxembourg · Madrid · Minszk · Monaco · Moszkva · Nicosia · Asztana · Oslo · Párizs · Podgorica · Pozsony · Prága · Pristina · Reykjavík · Riga · Róma · San Marino · Stockholm · Szarajevó · Szkopje · Szófia · Tallinn · Tbiliszi · Tirana · Vaduz · Valletta · Varsó · Vatikánváros · Vilnius · Zágráb |
|---|---|---|
| Egyéb területek | Chinvali · Douglas · Episzkopi · Gibraltár · Kariész · Longyearbyen · Mariehamn · Saint Helier · Saint Peter Port · Sztepanakert · Szuhumi · Tiraspol · Tórshavn | |
