Tadeusz Kościuszko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tadeusz Kościuszko
Tadeusz Kościuszko.PNG
Születési neve Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko
Született 1746. február 4.
Mereczowszczyzna, Lengyelország (ma Fehéroroszország)
Elhunyt 1817. október 15. (71 évesen)
Solothurn, Svájc
Nemzetisége lengyel
Foglalkozása katona
Iskolái

piarista rendi iskola,

Varsói Katonai Akadémia
Kitüntetései akkori nagyobb lengyel kitüntetések

Tadeusz Kościuszko Signature.svg
Tadeusz Kościuszko aláírása
A Kościuszko család nemesi címere
Kościuszko eskütétele Krakkóban

Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko (magyarosan Kosciuszko Tádé, lengyelül kiejtve [taˈdɛuʂ kɔɕˈt͡ɕuʂkɔ],) (Mereczowszczyzna, Lengyelország, 1746. február 4.Solothurn, Svájc, 1817. október 15.) lengyellitván nemzeti hős, hadvezér és a nevét viselő, az Orosz Birodalom ellen indított 1794-es nagy felkelés vezetője.

Származása és ifjúkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nemesi családból származott, a piarista szerzeteseknél, majd a varsói katonai akadémián tanult. Később Párizsban építészetet és erődépítészetet és festészetet tanult.

Hazatérve Józef Sylwester Sosnowski litván tábori hetman lányait tanította, egyikükbe beleszeretett és megpróbálta elszöktetni; az apa haragja elől Franciaországba menekült, majd 1776-ban Amerikában a britek ellen harcoló hadseregbe állt.

Az amerikai függetlenségi háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai függetlenségi háborúban ezredesként harcolt George Washington oldalán. Odaadó és hűséges szolgálatáért a Kongresszus 1783-ban dandártábornokká léptette elő. Ugyanebben az évben megkapta az Egyesült Államok állampolgárságát is.

A lengyel felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1792-ben II. Katalin orosz cárnő csapatai betörtek Lengyelországba, hogy leverjék az oroszok által 1772-ben megszállt területek felszabadítását célzó, a felvilágosodásra alapozott reformmozgalmat, mely a Nagy Szejm működésében és a Május 3-i Alkotmány megalkotásában teljesedett ki. Kościuszko a nagy dubienkai csatában hadosztálya élén ellenállt az ötszörös túlerejű orosz csapatokkal szemben, ezért vezérezredes lett, s a franciáktól tiszteletbeli állampolgárságot kapott. A király azonban elállt a reformoktól, Poroszország és Oroszország újabb területeket szállt meg, s a grodnói országgyűlés elismerte az 1793-as felosztást is. Kościuszko a liberálisokkal Szászországba menekült, innen Párizsba küldték, hogy a girondistáktól és jakobinusoktól ügyükhöz támogatást szerezzen.

Az 1794-es nagy felkelés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kościuszko az 1794. március 12-én kitört felkelés katonai vezetője lett, s Krakkóban nyilvános esküt tett: sikerre viszi az ügyet a megszálló orosz és porosz csapatok ellen. A nemzetgyűlés teljes körű vezetővé (diktátorrá) kiáltotta ki, s ő megszervezte a hadsereget és a közigazgatást. Az ellenség fölényét létszámnöveléssel próbálta kiegyenlíteni, sorozott és új alakulatokat, csapatokat, egységeket hozott létre, hadiipar híján sokszor parasztkatonái lándzsát, kiegyenesített kaszát kaptak. Kościuszko vezetése alatt a lengyelek április 4-én Raclawice mellett vívott csatában megverték az oroszok által küldött hadsereget, ezután Varsóban is kitört felkelés. A diktátor polanieci kiáltványában szabad költözést adott a parasztoknak, robotjukat felére csökkentette s megtiltotta elűzésüket földjeikről. Ezzel azonban a nemesség egy részét maga ellen hangolta, a felkelők esélyeit rontotta, hogy a poroszok is beavatkoztak a harcokba. Kościuszko több vereség után Varsóba vonult vissza, a várost két hónapig tudta tartani, úgyhogy az oroszok és poroszok végül felhagytak a város ostromával. Kościuszko ekkor lemondott diktátori hatalmáról és szabaddá tette a parasztságot. Sikerült a poroszok háta mögött fellázítania Nagy-Lengyelország tartományt, így II. Frigyes Vilmos porosz király visszavonulásra kényszerült. Hogy az ismét Varsó felé közeledő két orosz hadsereg élükön Szuvorov orosz tábornaggyal egyesülését megakadályozza, 1794. október 10-én a Maciejowicénél csatát kezdeményezett, és először nagy sikereket ért el, de a túlerőtől végül vereséget szenvedett, megsebesült és orosz fogságba esett. A felkelés végül elbukott, Lengyelország a harmadik, 1795-ös felosztással hosszú időre eltűnt a térképről.

Kiszabadulása és élete hátralevő évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kościuszko Szentpétervárott, a Péter-Pál erődben raboskodott, majd Katalin cárnő halála után (1796) után az utód I. Pál szabadon bocsátotta. Rokkantsága dacára visszatért Amerikába, ahol lelkesen fogadták, és barátságot kötött az akkor még csak alelnök (később az USA elnöke) Thomas Jeffersonnal. 1798-ban Franciaországba utazott, ahol Bonaparte tábornok felkínálta neki a lengyel légió vezetését, de nem fogadta el. La Genevraye-be a Berville-kastélyba vonult vissza, s ott maradt a Varsói Hercegség létrejötte után is. A császár bukása után I. Sándor orosz cár kereste meg tanácsokért, de ő társadalmi reformok mellett a Nyugati-Dvina és Dnyeper közti területet követelte a cártól. Mivel a cár erre nem volt hajlandó, a svájci Solothurnba költözött, és ott halt meg egy balesetben 1817. október 15-én. Halála után földi maradványait Krakkóba vitték, és a Wawel királysírjai mellett temették el. A lengyelek nemzeti hősének szobra a város határában 1823-ban emelt emlékdombon áll.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több ország nemzeti hőseként számtalan helyet neveztek el róla. Ezek közül kiemelkedik Ausztrália legmagasabb, 2228 méteres csúcsa, a Mount Kosciuszko, amelyet Paul Edmund Strzelecki lengyel felfedező nevezett el róla, 1840-ben. A csúcs körül hozták létre a Kościuszko Nemzeti Parkot.

1823-ban a krakkói polgárok a városban található őskori halmok mintájára dombot emeltek emlékére.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tadeusz Kościuszko témájú médiaállományokat.