Władysław Gomułka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Władysław Gomułka
Gomułka és Leonyid Iljics Brezsnyev Kelet-Berlinben az NSZEP pártnapokon (1967)

Władysław Gomułka (Białobrzegi, 1905. február 6.Konstancin-Jeziorna, 1982. szeptember 1.) lengyel kommunista vezető.

Władysław Gomułka a lengyel történelem egyik meghatározó alakja a második világháború és a Szolidaritás szakszervezet létrejötte közötti időszakban. Nevéhez fűződik az 1956-os lengyel felkelés, de az 1970-es gdański mészárlás is.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredeti foglalkozása lakatos. 1922-ben bekapcsolódott a szakszervezeti munkába, aktivista lett. Ennek egyenes következménye volt, hogy 1926-ban belépett az akkor illegális lengyelországi Kommunista Pártba.

1933-ban letartóztatták, kiszabadulása után, 1934-től Moszkvában, a Nemzetközi Lenin Iskolán tanult.

1935 és 1936 között a párt sziléziai területi bizottságának titkára lett. Lebukott, így börtönbe került, börtönbüntetését 1936 és 1939 között töltötte.

A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörésekor illegalitásba vonult. Harcolt a németek ellen, a kommunista párt tagjaként az utódpárt Lengyel Munkáspárt tagja lett 1942-ben, a Központi Bizottságába is beválasztották.

A háború után a párt Központi Bizottságának (1945-48) és a Politikai Bizottság (1945-48) is tagja lett.

A meginduló politikai életben a miniszterelnök első helyettese (1944-49) és a Központi Bizottság főtitkára (1945-48) volt, valamint a 1945 és 1949 között a „Visszaszerzett Területek” minisztere.

Az 1947-1948-as lengyelországi kommunista hatalomátvétel meghatározó alakja volt.

Már korán nem értett egyet Sztálin elveivel, ezért 1948-ban "jobboldali nacionalista elhajlással" vádolták meg, a pártvezetésből eltávolították

1949 és 1950 között az Állami Számvevőszék helyettes elnöke lett, utána a társadalombiztosítás varsói részlegének igazgatója.

1951 nyarán kizárták a pártból, letartóztatták. 1954 decemberében szabadult.

1956-ban a poznańi események, valamint az őszi megmozdulások hatására került vissza a hatalomba.

1956-os szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gomułka színrelépése a belső elégedetlenségből adódott. A lengyel nép Gomułkát mártírnak látta, akit a sztálinizmus elleni nézetei miatt eltávolítottak, de már elfeledkezett arról, hogy Gomułka egyik létrehozója volt annak a rendszernek, amit most elítél (1945 és 1948 között). Sztálin halála és Hruscsov beszéde után bizonyos politikai olvadás következett be, növekedett az elégedetlenség Poznańban pedig 1956. júniusban munkásfelkelés tört ki. A megmozdulást a hatalom kíméletlenül elfojtotta. A felkelés azt is megmutatta, hogy a politikában változásnak kell bekövetkeznie, mielőtt a teljes országban az elégedetlenség el nem söpri a hatalmat. 1956. augusztus 5-én a „Trybuna Ludu” (LEMP Központi Bizottságának lapja) rövid hírben közölte, hogy Gomułka visszatért a pártba. 1956 őszén Gomułka nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai életbe csak és kizárólag a párt vezetőjeként kíván visszatérni, (erre Ochab, az akkori pártvezető önként felajánlotta helyét), mélyebb demokratikus reformokat sürgetett, valamint a szovjet kapcsolatokat is lazítani akarta. (Ekkor pld Rokosszovszkij szovjet marsall 1949 óta a lengyel nemzetvédelmi miniszter tisztét töltötte be, és tagja volt a LEMP Politikai Bizottságának is). Moszkvában nem nézték jó szemmel Gomułka ténykedéseit. A helyzet kritikussá vált, amikor a szovjet csapatok Varsó felé elindultak.

A szovjet csapatok tevékenysége miatt a Gomułka szimpatizáns lengyel haderő hozzákezdett Varsó stratégiai pontjainak megszállásához (rádió, repülőtér, telefonközpont, fontos középületek). Október 18-áról 19-ére virradó éjszakán a varsói munkások és egyetemisták is demonstráltak, ha kell fegyveresen is, de megvédik magukat a szovjet csapatokkal szemben. A helyzet kritikus volt és pattanásig feszült. Október 19-én reggel szovjet küldöttség érkezett Varsóba Hruscsov vezetésével (tagja volt Molotov, Kaganovics, Mikojan, Zsukov, Konyev). A delegáció barátságtanul fogadta az akkori vezetőket, megállapodtak, hogy késő délután találkoznak és megbeszélik a lengyel helyzetet.

A KB még délelőtt ülést tartott, és Gomułkát a PB tagjává választották. Este már Gomułka a régi PB tagjaival együtt találkozott a Belweder palotában Hruscsovval és társaival. A drámai hangú, éjszakába nyúló, személyeskedéstől sem mentes megbeszélésen a lengyel vezetésnek sikerült meggyőznie Hruscsovot, hogy Gomułka a legjobb és legmegfelelőbb jelölt a LEMP KB első titkári posztjára, valamint arról, hogy a lengyeleknek eszük ágában sincs kilépni a Varsói Szerződésből és a szocialista tömbből. Október 20-a hajnalban a szovjet vezetés visszavonta parancsát a Varsó felé menő csapataitól és hozzájárultak Gomułka pártelnöki kinevezéséhez, majd október 21-én Gomułkát megválasztották a LEMP KB első titkárává. Ekkor váltották le Rokosszovszkijt is a LEMP vezető testületéből. (később a nemzetvédelmi tárcától is Gomułka javaslatára, Rokosszovszkij október 24-én "szabadságra" távozott, majd november közepén visszatért a Szovjetunióba.)

1956. október 20-án mondta el Gomułka a világviszonylatban is feltűnő beszédét, amiben leszögezte, hogy Lengyelországban a belső politikai torzulások miatt történt a poznańi felkelés, (és nem imperialista mesterkedések miatt), egyben felelőssé téve az akkori pártvezetést is. Beszédében hitet tett az egyéni gazdálkodás mellett, a nem prosperáló TSZ-eket megszüntetésre ítélte, a szovjetekkel való viszonyban az egyenlőségen alapuló viszonyt ígérte, a termelési normák csökkentését, az élet és munkakörülmények javítását. Meghirdette a szocializmus „lengyel útját”, a demokratizálási folyamatot. Megbélyegezte a sztálinizmus, a személyi kultusz rendszerét is. A beszéd Magyarországon a Szabad Nép október 23-i számában jelent meg, és ez volt az első lépcsője a magyarországi eseményeknek is.(szimpátiatüntetés). A Szovjetunióban a beszéd nem kapott nyilvánosságot.

1956. október 24-én Gomułka bejelentette, hogy bírja Hruscsov ígéretét a szovjet csapatok visszavonására (a magyarországi események a lengyel kérdést egyelőre ad acta tette a szovjetek szemében). Gomułka október 24-én felszólította az embereket, hogy hagyják abba a tüntetéseket és vegyék fel a munkát. A szovjet-lengyel viszonyt kétoldalú megállapodással rendezte a Szovjetunióval. Gomułka azzal is tisztában volt, hogy a szovjet befolyás nem szűnhet meg, épp ezért célja a táboron belül maximális függetlenséget biztosítása, valamint az ortodox kommunisták és szervezeteinek felszámolása volt. Amikor novemberben Moszkvába utazott, ez az elképzelése zöld utat kapott, a szovjet fél elfogadta Gomułka céljait. Belső területen is különféle engedményeket tett, október 26-án, visszatérhetett egyházvezetői posztjára Stefan Wyszyński bíboros, aki már néhány éve házi őrizetben volt, ezzel az állam és egyház közötti feszültséget is sikerült lecsendesítenie. Az 1956. októberi eseményekben a lengyel társadalom nagy része Gomułkában látta azt a személyt, aki garancia lehetett arra, hogy a lengyel vezetés nem lesz Moszkva feltétel nélküli kiszolgálója. Gomułka párttitkárnak való megválasztása a lengyeleknek a győzelmet jelentette, valamint azt, hogy mostantól saját sorsukról maguk dönthetnek. (más kérdés, hogy későbbiekben ez nem valósulhatott meg) A hatalom konszolidációja is megkezdődött, de sem arról nem eshetett szó, hogy Lengyelország kilépjen a Varsói Szerződésből, sem arról, hogy a szovjet csapatok elhagyják Lengyelországot. Egy viszont biztossá vált: Lengyelország nem térhetett vissza soha többé a Sztálin által jelzett útra.

1956 után bizonyos konszolidáció indult el, köszönhetően Gomułka ígéreteinek, melyből sokat be is tartott (mezőgazdaság), a lengyel társadalom tudomásul vette, hogy a második világháború ínséges időszaka után viszonylag békés és kiszámítható volt az életük. Gomułka teljes mértékben támogatta a magyarországi forradalmat, a legtöbb segély is Lengyelországból érkezett, egyetlen volt, aki ellenezte a szovjet csapatok bevonulását Magyarországra. Még november 1-je után is nyíltan Nagy Imre mellett állt, amikor Hruscsov tájékoztatta őt a szovjet beavatkozásról. November 4-én kijelentette, hogy kész elfogadni Kádárt és támogatni, de ugyanakkor a magyar-lengyel viszony elhidegült, Gomułka nem tett eleget Kádár meghívásának, nem volt hajlandó Kádár személyét jelenlétével legalizálni. A nemzetközi fórumokon azonban ígéretéhez híven a szovjet blokkban szavazott. 1957 tavaszán Hruscsovnál eljárt Nagy Imre érdekében, eredménytelenül. 1958 elején ment Magyarországra, már a Nagy Imre per előkészítésekor, (bár irat nem készült, valószínűsíthető, hogy Kádár megígérte, hogy nem lesz halálos ítélet a Nagy Imre perben). Öt héttel később Gomułkáékat váratlanul érte a Nagy Imre perben hozott halálos ítélet. (A magyar-lengyel barátsági együttműködési szerződés 10. évfordulója alkalmával rendezett ünnepélyről is távol maradt.)

Gomułkát óvatossá tehette az egyértelmű állásfoglalásában, hogy a lengyel nép rokonszenvezett Nagy Imrével. Gomułka és a lengyel sajtó teljes hallgatásba burkolódzott.

Ekkortájt már elindultak azok a kis folyamtok, melyek az 1956-os lengyel események visszarendeződései is voltak, így Gomułka 12 napos hallgatás után Gdańskban – bár nem helyeste, de nem is ítélte el Nagy Imre és társai perét és kivégzését. (Ezzel gyakorlatilag az 1956-os lengyel események felett is pálcát törve). 1958 augusztusában pedig Kádárral találkozva „elvtársi, baráti, testvéri” stílusban beszélték meg a helyzetüket.

A konszolidáció után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gomułka 1962-ben

Az 1960-as évek közepétől a viszonylagos béke megváltozott, nemcsak Lengyelországban, hanem a szocialista tömbön belül is, a viszonyítás már a nyugati színvonalhoz kötött volt, egyre inkább felerősödött egy demokratizálási hullám. (Európában is ekkor zajlottak a diáklázadások) Ezek a törekvések óhatatlanul konfrontálódtak a hatalom elvárásaival, melynek következménye volt az 1968-as diáklázadások, majd 1970-ben bekövetkezett sztrájkmozgalmak (ahol ekkor lett a sztrájkmozgalom egyik szakszervezeti vezetője Lech Walesa).

1968-ban diáklázongások kezdődtek Lengyelországban, melyet Gomułka leveretett. Ugyanebben az évben antiszemita mozgalom élére is állt, ennek következtében 15 ezer lengyel állampolgár volt kénytelen elhagyni hazáját cionista vád miatt.

1968 augusztusában Gomułka egyike volt, aki sürgette sőt részt is vett a „prágai tavasz” elfojtásában.

Kétfrontos harcot vívott, egyrészt a modernizációval szemben, másrész azokkal a fiatal pártvezetőkkel, akik 1968 novemberében bekerültek a pártvezetésbe és reformokat követeltek.

Az 1970-es bukása előtt ismerte el az NSZK kormánya az Odera-Neisse vonalat, mint határt a két ország között (Willy Brandt kancellár lengyelországi látogatásakor)

Gazdasági téren Lengyelország ekkor már krízishelyzetben volt, igaz, elkezdődött 1968-ban egy gazdasági kiigazítási csomag, mely azt a célt szolgálta, hogy az anyagi erőforrásokat az úgynevezett sikeres ágazatokra koncentrálták (vegyipar, nehézipar), és az onnan befolyó összegekkel próbáltak volna segíteni a gazdaság más szereplőinek.

Ennek következménye volt 1969-től a belső fogyasztás korlátozása, a túlzott bérkiáramlás ellen normarendezéseket hajtottak végre, melynek következményeként jelentős reálbércsökkenés következett be.

A lakossági ellátás színvonala a kétségbeejtő erőfeszítések ellenére csökkent.

A propaganda azonban mindent szépnek, jónak mutatott, ami aláásta Gomułka maradék tekintélyét is.

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1970 őszére a lengyel vezetésnek egyértelművé vált, hogy a fogyasztási keresletet csak egy jelentős áremeléssel lehet visszafogni, ezért döntötték róla, minden előkésztés nélkül, drasztikusan kívánták emelni a fogyasztási cikkek árait. A több mint 20%-os áremelést a karácsony előtti időre időzítették, melyet Gomułka 1970. december 12-én, szombaton este jelentett be a rádión és a televízión keresztül. Az áremelés a legalapvetőbb élelmiszereket érintette, többek között a kenyér és hús- húskészítményeket is. Ilyen mértékű áremelés Lengyelországban nem következett be 1953 óta. Félve a lakossági reakcióktól, egy nappal korábban mozgósították a rendőri és karhatalmi erőket, rohamegységeket, valamint az állambiztonsági személyeket is.

Az áremelés általános felzúdulást okozott, hétfőn reggel sztrájkba lépett a gdański hajógyár két részlege, majd az egész gyár. Mivel a pártvezetés nem tárgyalt a munkásokkal, így a sztrájk kiterjedt, a hatalom pedig fegyveresen is beavatkozott. Gomułka a megmozdulásokat ellenforradalomnak bélyegezte meg.

A szovjet vezetés Brezsnyevvel az élén aggodalommal figyelte a lengyel eseményeket, Gomułka biztosította őket, hogy helyreállítják a törvényes rendet, ha másként nem, a Varsói szerződés segítségét fogják kérni.

December 17-én a szovjet fél először nem hivatalosan, majd hivatalosan is jelezte, hogy Gomułka személye nem fontos számukra. Ennek következtében a lengyel pártvezetésben megerősödött személyének leváltási gondolata, titokban, Jaruzelski és Gierek közreműködésével döntöttek Gomułka leváltásáról. December 20-ára összehívott központi Bizottsági ülésen Giereket választották meg első titkárnak, a vezető testületből is kihagyták Gomułkát, akit után nyugdíjaztak (hivatalosan megromlott egészségügyi állapotára való tekintettel.).

1971 februárjától KB-tagságát is felfüggesztették.

Az 1970-es eseményekben 44-en haltak meg, 1164-en megsebesültek.

Visszavonulva írta meg emlékeit, 1982. szeptember 1-jén meghalt.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]