A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szovjet T–64 harckocsioszlop a kivonuláskor

A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról 1990. március 12-e és 1991. június 16-a között zajlott le.

A Munkás-paraszt Vörös Hadsereg és szövetségesei a második világháború végén, 1944–45-ben foglalták el Magyarországot. Az 1956-os forradalom után a kádári rendszer fennmaradását szavatoló alakulatok az 1957-ben kötött magyar-szovjet egyezmény alapján több mint négy évtizedig maradtak az országban.

Az időközben Szovjet Hadseregre átnevezett haderőt két ütemben vonták ki. A nagyhatalmak fegyverzetcsökkentési tárgyalásainak megfelelően 1989. április 25-e és május 28-a között több mint 10 000 katona, közel 300 harckocsi és 150 páncélozott harcjármű távozott részleges csapatkivonás keretében.

Az 1990. március 10-én kötött megállapodás után két napon belül elkezdődött, és több mint egy évig tartott a teljes kivonulás. Mintegy 100 000 szovjet állampolgárt, 27 000 gép- és harcjárművet, 230 ezer tonna lőszert és 100 ezer tonna üzemanyagot szállítottak el közel másfél ezer vasúti szerelvényen. Az utolsó vonat 1991. június 16-án hagyta el Magyarországot a Záhonycsapi vasúti határátkelőn. Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka június 19-én távozott fekete Volgáján civilben, diplomata útlevéllel.

A kivonást követő pénzügyi elszámolás közel másfél évig húzódott. A nullszaldós megállapodást 1992. november 11-én írták alá.

A magyar Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt, amely az ország szuverenitása visszaszerzésének emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

Előzmények[szerkesztés]

A „felszabadítás” és a „felszabadítók” ünnepségének 1945-ös hirdetménye

1944–45: bevonulás, Magyarország elfoglalása[szerkesztés]

Vásárosnamény - málenkij robotra elhurcoltak emlékműve

A szovjet Vörös Hadsereg és a vele szövetséges román, bolgár és jugoszláv haderő (a 3. jugoszláv hadsereg (kötelékében a vajdasági magyarokból szervezett magyar vezényleti nyelvű Petőfi-brigáddal), az 1. bolgár hadsereg, illetve az 1. és a 4. román hadsereg)[1][2] 1944–45-ben, a második világháború végén foglalta el Magyarországot, kiűzve a német katonákat és a velük szövetséges haderőt, amit akkor és utána negyvennégy évig hivatalosan felszabadításnak neveztek. A háborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés 22. cikkelye értelmében minden szövetséges sereget vissza kellett vonni a szerződés hatályba lépését követő 3 hónapon belül, de ugyanez a rendelkezés megengedte a szovjet kormánynak, hogy olyan fegyveres erőket tartson Magyarországon, „amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”[3]

A kapcsolattartásra, az utánpótlás biztosítására, a telefon- és útvonalak őrzésére elegendő lett volna 2-3 lövész hadosztály is, de a szovjetek ennél jóval nagyobb haderővel voltak jelen Magyarországon. A megszálló csapatok nemcsak a fő közlekedési utak mentén állomásoztak, hanem azoktól távolabb is letelepedtek.[4]

1955–57: a megszállás legalizálása[szerkesztés]

Mivel 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerződést, a békeszerződés szerint a szovjet katonáknak Magyarország területét is el kellett volna hagyniuk. Ezt elkerülendő egy nappal korábban, május 14-én aláírták a Varsói Szerződést, de az sem foglalkozott konkrétan a szovjet csapatok idegen országban való állomásoztatásával,[5] hanem a kiegészítő egyezménye szerint „az Egyesített Fegyveres Erők elhelyezése a szerződésben részt vevő államok területén, az említett államok közötti megegyezés szerint és a kölcsönös védelem szükségleteinek megfelelően történik majd”. Az Ausztriából kivont szovjet erőkből létrehozott Különleges Hadtest 1956 nyarára elkészítette a rendszerellenes megmozdulás esetén végrehajtandó karhatalmi feladatokat tartalmazó Hullám fedőnevű hadműveleti tervet.[4]

Szovjet tank Budapesten, 1956-ban

Az 1956-os forradalom újabb változásokat hozott: amikor Nagy Imre november 1-jén a rádióban bejelentette Magyarország semlegességét, azzal megszűnt a szovjet csapatok további itt állomásoztatásának a jogalapja. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) a forradalom leverésére újabb jelentős szovjet haderő érkezett az országba, velük együtt már mintegy 60-65 ezer fő diszlokált itt.[4]

1957 elején létrehozták a szovjet hadsereg Déli Hadseregcsoportját, melyet közvetlenül a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma irányított. A magyar kormány az 1957. januári nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a szovjet csapatok további jelenlétét „a két ország baráti, testvéri és szövetséges viszonyának megfelelően a magyar és a szovjet kormány baráti tárgyalások útján kívánja rendezni”, ezért az év elején a Szovjetunióban Münnich Ferenc vezetésével katonai küldöttség tárgyalt a Magyar Néphadseregről és a szovjet csapatok feladatairól az új helyzetben.[6]

1957. május 27-én Horváth Imre külügyminiszter és Révész Géza honvédelmi miniszter, valamint Gromiko külügyminiszter és Zsukov hadügyminiszter aláírta „a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetét” rögzítő egyezményt[7] (kihirdetve: 1957. évi 54. tvr[8]), amely kimondja, hogy „a jelenlegi nemzetközi helyzetben (…) a szovjet csapatoknak a Magyar Népköztársaság területén való ideiglenes tartózkodása az esetleges agresszió elleni közös védekezés biztosítására célszerű és megfelel a nemzetközi egyezményeknek”.[6]

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságán az 1957. június 22-i ülésén megerősítette a szovjetek Magyarországon való tartózkodását, és négy évtizedig hivatalosan ez volt az álláspont az „ideiglenesen” itt állomásozó szovjet katonákkal kapcsolatban.

1985–88: a hidegháború vége[szerkesztés]

Gorbacsov az ENSZ Közgyűlésének 1988-as megnyitóülésén

A hidegháborús fegyverkezési versenyt politikai és gazdasági okokból a nyolcvanas évekre már nem tudta és nem is akarta folytatni az átalakuló Szovjetunió. Az 1985-ben meghirdetett peresztrojka során nagyszabású reformok indultak és érdemben megkezdődtek a nagyhatalmak közötti tárgyalások a haderők csökkentéséről. 1986. április 18-án Gorbacsov bemutatta a Szovjetunió hagyományos fegyverzetcsökkentési tervét az Atlanti-óceán és az Ural közötti területen. A Varsói Szerződés 1986. június 11-i budapesti tanácskozásán véglegesedett leszerelési javaslat szerint mindkét katonai tömb a következő egy-két évben 110–150 000 fővel, majd 1990-ig további 25%-kal csökkentette volna létszámát.[9]

Gorbacsov az 1988. márciusi jugoszláviai útján, majd a júniusi XIX. pártkonferencián is úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió szakít az úgynevezett Brezsnyev-doktrínával, és tiszteletben tartja a szocialista államok szuverenitását.[10][11] A főtitkár az ENSZ Közgyűlésének 1988. december 7-i ülésén bejelentette, hogy 1991-ig a Közép-Kelet-Európában állomásozó csapatainak létszámát körülbelül félmillióval csökkenti, ezért hat harckocsi hadosztályt, 5 ezer harckocsit és 50 ezer katonát vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről,[* 1] ezzel egyidejűleg a Szovjetunió európai területén állomásozó haderő létszámának és fegyverzetének csökkentését is megígérte.[12]

Szovjet csapatok Magyarországon[szerkesztés]

1988 végén a Déli Hadseregcsoport mintegy 100 helyőrségben, körülbelül 6000 ingatlanban állomásozott. A két harckocsizó hadosztály parancsnoksága Esztergomban és Szentkirályszabadján (Veszprém mellett) volt, a két gépesített lövészhadosztályé pedig Székesfehérváron és Kecskeméten. A harcászati rakétaosztály Baj körzetében, a hadműveleti-harcászati rakétadandár Dombóvár térségében helyezkedett el. A szovjet katonai repülőterek az ország középső részén, a helikopteregységek repülőtere Kalocsán, a nagyobb gépek fel- és leszállására alkalmas bázisrepülőtér pedig Mezőkövesden volt.[10][13][14]

A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról (Magyarország)
Győr
Győr
Komárom
Komárom
Tata
Tata
Esztergom
Esztergom
Szentendre
Szentendre
Hajmáskér          
Hajmáskér          
Pápa
Pápa
Öskü       
Öskü       
Szfvár
Szfvár
Cegléd
Cegléd
Sármellék
Sármellék
Kunmadaras
Kunmadaras
Tököl
Tököl
Debrecen
Debrecen
Kalocsa
Kalocsa
                    Kiskunlacháza
                    Kiskunlacháza
Csákvár
Csákvár
Kiskunmajsa
Kiskunmajsa
Nagykőrös
Nagykőrös
Kecskemét
Kecskemét
Táborfalva
Táborfalva
Szeged
Szeged
Bp.-Mátyásföld
Bp.-Mátyásföld
Veszprém
Veszprém
Őcsény
Őcsény
Mezőkövesd
Mezőkövesd
Lőrinci
Lőrinci
Berettyóújfalu
Berettyóújfalu
Bokod
Bokod
Dombóvár
Dombóvár
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Aszód
Aszód
Szolnok
Szolnok
Polgárdi
Polgárdi
Taszár
Taszár
 Szandaszőlős
 Szandaszőlős
Lepsény
Lepsény
Sárbogárd
Sárbogárd
Kiskunhalas
Kiskunhalas
Piliscsaba
Piliscsaba
Mór
Mór
Bicske
Bicske
Dunaújváros
Dunaújváros
Baj
Baj
Green 008000 pog.svg A harckocsizó hadosztályok helyőrségei
Red ff0000 pog.svg A gépesített lövészhadosztályok helyőrségei
Blue pog.svg Turquoise pog.svg Repülőtér, tartalék repülőtér
Purple 8000ff pog.svg Rakétaegységek
Brown 804000 pog.svg Légvédelmi egységek
Steel pog.svg Rádióelektronikai egységek
Dark Green 004040 pog.svg Műszaki egységek
Yellow ffff00 pog.svg Egyéb szovjet katonai objektumok


Kivonulás[szerkesztés]

1989: részleges csapatkivonás és a tárgyalások megkezdése[szerkesztés]

Gorbacsovnak a részleges csapatkivonásról szóló előző évi bejelentése után az 1989. március 2-3-án Moszkvában tárgyaló Németh Miklós miniszterelnök titokban megegyezett vele a teljes kivonásról. A megállapodást nem hozták nyilvánosságra, hogy ne gyengítsék a Szovjetunió pozícióit az USA-val folytatott fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon.[15]

1989. április 25. és május 28. között a bejelentésnek megfelelően elhagyta Magyarországot a veszprémi 13. harckocsizó gárda-hadosztály[* 2] (10 400 katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a szárazföldi tüzérségi technika 90%-a). Sárbogárdról és Debrecenből is kivonták a szovjet alakulatokat, de mindkét helyőrségbe telepítettek katonákat a Nyugat-Dunántúlról.[15]

Ebben az évben hivatalos és nem hivatalos formában több helyen is felvetették a további haderő-csökkentés kérdését. Március végén Gorbacsov és Grósz Károly elvi megállapodást kötött a csapatkivonás folytatásáról, amit csak a júliusi moszkvai tárgyalás után hoztak nyilvánosságra. Május 16-án az MSZMP Politikai Bizottsága arról tanácskozott, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete következő ülésén terjesszék elő a Magyarországon állomásozó szovjet haderő kivonásának ügyét. Grósz és Nyers Rezső a július 24–25-i moszkvai látogatásukon kérték a márciusi megállapodás megerősítését és a szovjet katonai létszám további csökkentését szorgalmazták, amivel a szovjet vezetés is egyetértett, de a teljes csapatkivonás lehetősége ekkor még nem merült fel.[10]

Május 7-én az MDF kezdeményezésére lakossági fórumon követelték a debreceni szovjet katonai repülőtér bezárását. Június 15-én a Fidesz szervezésében kétszázan tüntettek a szovjet nagykövetségnél a csapatkivonásáért.[15] Nagy Imre június 16-i újratemetésén elmondott beszédében Orbán Viktor olyan kormányt követelt, amely „azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről”.[17] Keskeny Ernő magyar diplomata, volt moszkvai nagykövet szerint „feltehetőleg ez a beszéd is hozzájárult ahhoz, hogy még abban az évben tárgyalások kezdődtek a csapatok kivonásáról.”[18] November 4-én, a szovjet hadsereg 1956-os bevonulásának 33. évfordulóján a Magyar Október Párt és a Magyar Radikális Párt a szovjet nagykövetség előtt követelte a szovjet csapatok azonnali és feltétel nélküli kivonását.[15]

Moszkvában először 1989. október 14-én merült fel hivatalosan a teljes csapatkivonás gondolata, amikor Georgij Sahnazarov, Gorbacsov közeli munkatársa és tanácsadója azt javasolta, hogy Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról az összes szovjet katonát hívják vissza, mert „az ezekben az országokban állomásozó egységek katonai jelentősége jelen körülmények között csekély. (…) Lényegében az ellenzéki erők elrettentésére szolgáltak, ami mostanra tárgytalanná vált.” A szakértő hozzátette, hogy az új lengyel és magyar kormány hamarosan követelni fogja a teljes csapatkivonást, amit jobb lesz megelőzni.[10]

1989 őszén vitték ki Magyarországról a tapolcai rakétaalakulat közelében, Nagyvázsony és Tótvázsony környékén állomásozó mozgó rakétabázison tárolt atomtölteteket is.[13]

1990: egyezmény a teljes kivonásról[szerkesztés]

Németh Miklós magyar és Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök 1990. január 9-én Szófiában, a KGST 45. ülésszakán elvi megállapodást kötött a teljes csapatkivonás ütemtervéről.[15] További egyeztetések után, február 1-jén kezdődtek meg Budapesten a kivonulásról szóló tárgyalások Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár és Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes vezetésével. A hosszú tárgyalássorozat végén 1990. március 10-én Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter által Moszkvában aláírt egyezmény szerint a szovjet hadsereg 1991. június 30-áig kivonja Magyarországról a teljes személyi állományt, a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint elszállítja a fegyverzetet, a harci technikát és az anyagi eszközöket. A megbeszélések utolsó szakaszában megfigyelőként részt vett a választásokra készülő, országos listát állító pártok képviseletében Demszky Gábor (SZDSZ), Kósa Lajos (Fidesz) és Raffay Ernő (MDF) is, akik nehezményezték, hogy az elfogadott dokumentumban nem szerepel, hogy a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának nem volt jogalapja.[12]

A kormányközi megállapodást a 97/1990. (V. 29.) MT rendelet hirdette ki Magyarországon.[19] A dokumentum bevezetője rögzíti, hogy a csapatkivonás az ENSZ és az EBEÉ alapelvei szerint történik (beleértve a szuverenitás és a belügyekbe való be nem avatkozás elvének tiszteletben tartását). A megállapodás a szovjet haderő jogi státuszával és magyarországi tartózkodásával kapcsolatos vagyonjogi, pénzügyi és egyéb kérdésekben az 1957-es egyezményre[8] hivatkozik, a vitatott ügyeket a Magyar–Szovjet Vegyesbizottság hatáskörébe utalja. A megegyezés utolsó pontja leszögezi, hogy a Varsói Szerződésből eredő és egyéb nemzetközi kötelezettségek változatlanok maradnak Magyarország és a Szovjetunió között. Az egyezmény melléklete tartalmazza a kivonulás ütemtervét.

1990–91: teljes csapatkivonás[szerkesztés]

A megállapodás után két nappal, 1990. március 12-én elsőként a Veszprém megyei Hajmáskéren állomásozó szovjet harckocsizó alakulat indult haza, majd őket követték a többiek. Összesen 100 380 szovjet állampolgár hagyta el Magyarországot, köztük 49 700 (más forrás szerint 44 668[4]) katona, a többi családtag, illetve polgári alkalmazott.[10]

Körülbelül 35 ezer vasúti kocsira volt szükség a szovjet haditechnikai eszközök és katonák szállítására. 27 146 különféle gép- és harcjárművet kellett kivonni, közte 860 db harckocsit (T–72, T–64B), 600 db önjáró löveget, mintegy 1500 gyalogsági páncélozott harcjárművet, 196 db önjáró harcászati-hadműveleti rakétarendszert (Luna–M, 8K14). Ezen felül 230 ezer tonna lőszert és 100 ezer tonna üzemanyagot, valamint további 230 ezer tonnányi egyéb anyagot vitt magával a Déli Hadseregcsoport, beleértve a lebontott laktanyák épületelemeit.[20] A hatalmas logisztikai feladathoz Mándokon és Tornyospálcán katonai rakodóbázist létesítettek, ahol széles nyomtávú szovjet vasúti kocsikba rakodták át a szállítmányokat.[21] A másfél ezer szerelvény mozgatása a MÁV-nak körülbelül egymilliárd forintos árbevételt jelentett.[12] 260 szerelvénynek megfelelő anyagot (pl. technikai eszközök, üzemanyag, lőszer) a magyar kormány segítségével értékesített a szovjet hadsereg.[4]

A tököli repülőtérről 1991. április 19-én repültek el a 36. szovjet légi hadsereg itt állomásozó 201. független repülőszázadának repülőgépei.[22]

A magyar minisztertanács áprilisban feladattervet fogadott el a kivonási feladatokkal kapcsolatban. A tennivalók koordinálásával Annus Antal vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének általános helyettesét bízták meg.

Az utolsó, 55 vagonból álló vonat az egyezmény szerinti határidő előtt két héttel, 1991. június 16-án 23.40-kor Mándokról indulva hagyta el Magyarországot a záhonycsapi vasúti határátkelőn. Ugyanitt, a záhonyi közúti Tisza-hídon távozott az utolsó katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka június 19-én 15.01-kor civilben, diplomata útlevéllel, fekete Volgáján.[21]

A kivonulás után[szerkesztés]

1992. augusztusi számvetés[4]
Magyar követelések mrd Ft
talajkár 16,8
vízkár 6,4
hulladékkár 6,2
építési törmelék 4,9
tájkár 8,0
élővilágot ért kár 8,7
egyéb környezeti károk, bírságok 9,2
kártérítések 1,0
bontás, rekultiváció 2,9
műemlékekben okozott kár 0,7
egyéb károk 1,9
Összesen 66,7

Pénzügyi elszámolás[szerkesztés]

A csapatkivonással kapcsolatos pénzügyi elszámolás hosszasan elnyúló tárgyalássorozattal járt. A szovjetek kezdetben több mint 50 milliárd forintban határozták meg a csaknem 60 helyőrségben, katonavárosban szovjet pénzeszközökből felépített és itt hagyott épületek, beruházások értékét, amit ők szovjet tulajdonnak tekintettek.

A magyar fél követelésének egy részét a körülbelül 2000 bérbe vett épület felújításának, karbantartásának elmaradásából származó mintegy 29-30 milliárd forintos kár tette ki, másrészt a környezetben (például a vízben, talajban, élővilágban), valamint a műemlékekben esett kár is jelentős volt.

Az egyeztetések sokáig nem vezettek eredményre. Az utolsó tárgyalás 1991. augusztus 14-én és 22-én, a szovjetek kivonulása után történt, amikor a szovjet követelés 53,4 milliárd forintnál tartott, míg a magyar kártérítési igény változott: az elmaradt állagmegóvás miatti kárigény 14,3 milliárdra csökkent, de többszörösére nőtt a környezetszennyezés és a műemlékekben okozott kár miatti követelés, aminek a tizedét sem ismerték el a szovjetek.

Az ügyben hónapokig nem történt előrelépés, amiben közrejátszott többek között a Gorbacsov elleni puccs, a Szovjetunió felbomlása és a FÁK megalakulása. Végül a kivonulás után majdnem másfél évvel, 1992. november 11-én Borisz Jelcin budapesti látogatásán írták alá a nullszaldós megállapodást.[12]

Átadott épületek, ingatlanok[szerkesztés]

A szovjet hadsereg 94 helyőrségben 328 ingatlant hagyott hátra.[23] Az objektumok őrzését először a Magyar Honvédség végezte több ezer sorkatona részvételével. Később az ingatlanok a pénzügyminisztérium irányítása alá tartozó, zárolt állami vagyont kezelő szervezethez kerültek, és az őrzés-védelmi feladatokat nyugdíjas vagy leszerelt rendőrökből, katonákból alakult biztonsági szolgálatok vették át.[24]

Az átadott ingatlanok sorsa nagyon eltérő: egy részét hagyták teljesen elpusztulni (mint például a kunmadarasi repülőteret), másokat sikeresen hasznosítottak polgári célra (Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér, Sármellék mellett). A Komárom melletti Monostori erőd, a Déli Hadseregcsoport egykori legnagyobb közép-európai lőszerraktára ma látogatható műemlékként működik.[25]

2011-ben Berekfürdőn nyílt meg A szovjet repülőtér titkai című kiállítás, melyen a kunmadarasi, kalocsai, kiskunlacházi, sármelléki és tököli repülőterekről származó szovjet eszközöket, fegyvereket, egyenruhákat lehet megtekinteni.[26][27]

Megemlékezés[szerkesztés]

Világfa Gödöllőn

Az Országgyűlés 2001. május 8-án fogadta el a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról, amely június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.[28]

A magyar szabadság napját országszerte sok helyen ünneplik évente. Gödöllőn, az Alsóparkban, a kivonulás első évfordulójára felállították Velekei József Lajos alkotását, a Világfát,[* 3] azóta minden évben, június utolsó szombatján itt tartják az ünnepi megemlékezést.[29][30]

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány a millennium évében megalapította a Magyar Szabadságért díjat. Az elismerést olyan személyek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, önállóságához, a magyarság megmaradását szolgáló alkotások létrehozásához.[31]

A fővárosban 1991 óta Budapesti Búcsú elnevezésű rendezvénysorozattal emlékeznek a kivonulásra. Ilyenkor a közterületeken (Clark Ádám tér, Széchenyi István tér, Hősök tere, Kós Károly sétány) kulturális fesztivált, szabadtéri előadásokat, utcaszínházi műsorokat, komolyzenei koncerteket tartanak,[32][33] az Óbudai-szigeten pedig lovas juniálist.[34]

A Pa-dö-dő együttes 1990-ben megjelent Bye-bye Szása című dala ironikus formában emlékezik meg a szovjet katonák kivonulásáról.[35][36]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Egy 1990-es évek végén kiadott orosz dokumentum szerint az NDK-ban mintegy 550 ezer szovjet állampolgár élt (sorkatonák, hivatásos állomány, családtagok és polgári alkalmazottak együtt). A Csehszlovákia területén állomásozó Központi Hadseregcsoport 136 ezer főt tett ki, a Lengyelországba telepített Északi és a magyarországi Déli Hadseregcsoport pedig 67, illetve 65 ezer főből állt.
  2. Sok helyen kiskunhalasiként említik, de az a bevagonírozás helye volt.
  3. Az 1992-ben felállított alkotás 2008-ban egy nyári vihar során elpusztult, majd 2010-ben újraállították.

Források[szerkesztés]

  1. Dr. Papp Attila: Magyarország mint hadműveleti terület, 1944 – 1945… (magyar nyelven). kanizsaujsag.hu. (Hozzáférés: 2014. december 16.)
  2. Domonkos László: A délvidéki Petőfi-brigád (magyar nyelven). tortenelemportal.hu, 2010. április 8. (Hozzáférés: 2014. december 16.)
  3. 1947. évi XVIII. törvénycikk a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában. CompLex Kiadó. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  4. ^ a b c d e f Farkas Judit: Húsz éve vonultak ki a szovjetek. kisalfold.hu, 2011. június 26. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  5. Magyarország 50 éve csatlakozott a Varsói Szerződéshez. Múlt-kor, 2005. május 14. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  6. ^ a b Gombócz Márta: A szovjet hadsereg Magyarországon, 1944–1957. História, 2009. május-június. (Hozzáférés: 2014. december 2.)
  7. Dr. Endrédy István. Szovjet laktanyák kármentesítése. Balatonfűzfő: Palásthy Bt. (2013). ISBN 978-963-08-6153-3 
  8. ^ a b 1957. évi 54. törvényerejű rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a Magyar Népköztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzete tárgyában Budapesten 1957. május 27-én aláírt egyezmény kihirdetéséről - Wikiforrás
  9. Makk László mk. vezérőrnagy. A haderő átalakítása a hidegháború utáni korszak biztonsági kihívásainak tükrében - doktori (PhD) értekezés (pdf), Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (2008) 
  10. ^ a b c d e Sz. Bíró Zoltán: A szovjet csapatok kivonása Magyarországról. História, 2009. május-június. (Hozzáférés: 2014. december 1.)
  11. „Határozottság és rugalmasság" - így vonultak ki a szovjet csapatok. Múlt-kor, 2014. május 22. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  12. ^ a b c d MTI: Húsz éve állapodtak meg a szovjet csapatok kivonásáról. Múlt-kor, 2010. március 10. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  13. ^ a b M. Tóth György: Kivonási tünetek (3.). Honvédelem, 2011. június 19. (Hozzáférés: 2015. május 11.)
  14. Czeglédy Gyula: Antológia - Adatok, számok. czegledy.hu. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  15. ^ a b c d e Király Zoltán: Ki küldte haza a szovjeteket?. nol.hu, 2014. augusztus 2. (Hozzáférés: 2017. június 13.) Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> elem, „kronol.C3.B3gia” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  16. Orbán Viktor - Nagy Imre újratemetése 1989.06.16.. MTV, 1989. június 16. (Hozzáférés: 2015. május 11.)
  17. Orbán Viktor: A hatodik koporsóban a mi elkövetkező húsz évünk is ott fekszik. 1956-os Intézet Közalapítvány, 1989. június 16. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  18. Szegő Iván Miklós: Szovjet kivonulás 1991-ben: az utolsó fricska. hvg.hu, 2011. június 17. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  19. ^ a b A minisztertanács 97/1990. (V. 29.) MT rendelete a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a Magyar Köztársaság területén ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok kivonásáról Moszkvában, az 1990. évi március hó 10. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről
  20. Sárhidai, Gyula. „A szovjet csapatok kivonultak Magyarországról”. Haditechnika 1991 (3), 2. o.  
  21. ^ a b FH: 17 éve távozott hazánkból az utolsó szovjet katona. Honvédelem.hu, 2008. június 19. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  22. Szentesi Csaba: A csepeli repülés története. csepel-sziget.hu, 2013. december 12. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  23. Kádár Kriszta (2011. április-június). A szovjet katonai objektumok kialakítása, elhagyása és újrahasznosítása hazánkban (pdf). Sereg Szemle IX. (2.), 133–147. o. ISSN 2060-3924. (Hozzáférés ideje: 2014. december 10.)  
  24. M. Tóth György: Kivonási tünetek. Honvédelem.hu, 2011. június 19. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  25. Monostori erőd. Monostori Erőd Nonprofit Kft.. (Hozzáférés: 2015. május 11.)
  26. A szovjet repülőtér titkai. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  27. A volt szovjet katonai repülőterek titkai. múlt-kor, 2011. július 25. (Hozzáférés: 2015. május 5.)
  28. 2001. évi XVII. törvény az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról. CompLex Kiadó. (Hozzáférés: 2014. június 13.)
  29. XX. Magyar Szabadság Napja – Jubileumi műsor Gödöllőn, az Alsóparkban. MÖSZ, 2010. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  30. XXIV. Magyar Szabadság Napja. Művészetek Háza, Gödöllő. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  31. Pozsgay Imre kapja a Magyar Szabadság Napja Díjat. FN, 2006. június 19. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  32. Budapesti Búcsú. kulturinfo.hu, 2007. június 30. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  33. Budapesti Búcsú. fidelio.hu. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  34. BUDAPESTI BÚCSÚ 2005 VII. Budapesti Lovas-Juniális. lovasok.hu. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  35. Bye-bye Szása. padodo.com. (Hozzáférés: 2014. december 12.)
  36. Pa-dö-dö - Bye-bye Szása!. Zeneszöveg. (Hozzáférés: 2014. december 12.)

További információk[szerkesztés]