Indokínai háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Indokínai háború
Francia idegenlégiós Indokínában
Francia idegenlégiós Indokínában
Dátum 19461954.
Helyszín Délkelet-Ázsia
Casus belli Hải Phòng-i incidens
Eredmény Vietnámi győzelem
Francia kivonulás
Vietnám felosztása
Kambodzsa létrejötte
Laosz létrejötte
Harcoló felek
Flag of France.svg Francia Unió
Flag of North Vietnam (1945–1955).svg Việt Minh
Haderők
500 000 főminimum 63 000 fő, de 100 000 – 950 000 közötti becslések is vannak
Veszteségek
94 581 halott
78 127 sebesült
40 000 hadifogoly
több mint 300 000 halott
több mint 500 000 sebesült
100 000 hadifogoly
A Wikimédia Commons tartalmaz Indokínai háború témájú médiaállományokat.

Az indokínai háború vagy első indokínai háború 1946. december 19. és 1954. augusztus 1. között tartott a francia gyarmati hadsereg és a Hồ Chí Minh vezetése alatt álló Việt Minh („Liga Vietnám Függetlenségéért”) csapatai között.

A harcok elsősorban Vietnám északi vidékein folytak, de a konfliktus kiterjedt az ország egészére és a szomszédos Laosz és Kambodzsa területére is.

Története[szerkesztés]

1940-ben Franciaország német megszállás alá került, ez pedig Japánnak ürügyül szolgált, hogy megszállja Indokínát, délen pedig a hollandok uralta Holland Kelet-Indiát (ma Indonézia). A japán megszállók ellen hamar kibontakozott a fegyveres harc, ebből kivette a részét maga a Việt Minh is. Az elfogott ellenállókkal a japánok kegyetlenül elbántak, de a felkelések egyre csak erősödtek és a háborús vereség következtében Japán kiszorult a térségből. A második világháború után a franciák vissza akartak térni a gyarmatra, mire új ellenállás bontakozott ki. A Việt Minh 1946-ban felkelést indított a francia gyarmati hatóságok ellen. Miután a kínai kommunisták elérték Vietnám északi határát, az első néhány év alacsony intenzitású gerillaháborúja 1949-re átadta a helyét két, modern fegyverekkel felszerelt hadsereg hagyományos háborújának.

Mindkét oldalon nagy erők küzdöttek: az indokínai felkelőket számos kínai önkéntes is segítette, míg a franciák bevetették a híres idegenlégiót, illetve rengeteg afrikai katonát vezényeltek Délkelet-Ázsiába. Köztük volt Jean-Bédel Bokassa, aki később a független Közép-Afrika vezetője (utóbb császára) lett. Hét évnyi véres harc után a Võ Nguyên Giáp tábornok vezetése alatt álló Việt Minh döntő csapást mért a francia erőkre a Điện Biên Phủ-i csatában.

1954-re az indokínai háború népszerűtlenné vált a francia lakosság körében, ám Franciaország belpolitikai helyzete miatt nem tudott elszakadni a konfliktusból. Az Amerikai Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatást nyújtott Franciaországnak, 1954-re már a költségek 80%-át vállalva magára. A Việt Minh állásainak bombázásához az Egyesült Államok biztosította a légierőt, ám a gépeket természetesen francia pilóták vezették. Az amerikai támogatás oka a Việt Minh erős kommunista jellege, valamint a felkelőknek Kínától és a Szovjetuniótól való támogatottsága. Ennek ellenére a francia diplomácia többet próbált kiprovokálni: nyílt amerikai fegyveres beavatkozást, de ettől az amerikaiak elzárkóztak. A kínaiaktól kapott, egyre nagyobb fegyverszállítmányoknak köszönhetően a Việt Minh modern haderőt épített ki, amellyel a gyarmati erők már nem boldogultak. Az amerikaiaknak 1950 és 1953 között más gondjuk is volt, mégpedig a koreai háború, amely szintén nem tette lehetővé, hogy amerikai csapatok akkor részt vegyenek az indokínai háborúban.

A háború után az 1954. július 21-én megtartott genfi konferencia során Vietnámot ideiglenesen két részre osztották a 17. szélességi kör mentén. Északon megalakult a Việt Minh ellenőrzése alatt álló, Hồ Chí Minh vezette Vietnámi Demokratikus Köztársaság.

A Bảo Đại császár vezette déli országrészben Ngô Đình Diệm miniszterelnök ragadta magához a hatalmat és kikiáltotta a Vietnámi Köztársaságot. Megtagadta a békeszerződés alapján 1956-ra kitűzött országos választások megtartását, ami a vietnámi háború kitöréséhez vezetett.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]