Magyarország felszabadításának napja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Vígszínház romjai, 1945. január 6-án nyolc láncos bomba hullt a színház kupolájára

Magyarország felszabadításának napja vagy a felszabadulás ünnepe a Magyar Népköztársaság állami ünnepe volt 1950-től 1989-ig. Az ünnepnap április 4-ére esett, mivel az akkori hivatalos álláspont szerint 1945-ben ezen a napon hagyta el Magyarország területét Nemesmedvesnél az utolsó német katona az előrenyomuló szovjet csapatok elől visszavonulva.

Április 4-én a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg, a 4., 9. gárdahadsereg és a 46. hadsereg megkezdte Bécs ostromát. Április 4. után, Nemesmedves szovjet elfoglalását követően a visszavonuló német-magyar alakulatok közigazgatásilag önálló magyar községet már nem tartottak, de magyar területeket még igen, a hadműveletek során április 11-én, még magyar területen a Pinkamindszent községhez tartozó Dénes- és Kapuy-majort a németek feladták és a 104. szovjet lövészhadtest 93. lövészhadosztályának egységei vették birtokukba. Ezzel a szovjet hadsereg számára lezárult Magyarország területének elfoglalása.[1]

A háborúban győztes nyugati hatalmak és a Szovjetunió vezetői Ausztriánál húzták meg a választóvonalat Kelet és Nyugat között.[2] A Szovjetunió és Magyarország közötti 1947-es békeszerződés kimondta, hogy a szovjet erők mindaddig az országban maradhatnak, amíg (!) Ausztriában is állomásoznak csapataik.[3]

A Szovjetunió ilymódon jogot nyert arra, hogy Magyarországon fegyveres erőt tarthasson, ami az 1950-es évek elején négy hadosztálynyi haderő volt. A közlekedési utak biztosítását szolgáló két lövészhadosztály mellett egy-egy vadászrepülő- és vadászbombázó hadosztály állomásozott Magyarországon. A magyar hadsereg létszáma 1947. április 15-én mindössze 14 219 fő volt.[4] A Német Birodalom kapitulációját követően sem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, sem a politikai pártok nem kívántak magyar katonai jelenlétet Budapesten, illetve a magyar nagyvárosokban.[5]

A nemzetiszocialista Németország megszálló katonáinak kiűzése és a nyilaskeresztes hatalom megdöntése egyben Magyarország szovjet megszállásának kezdete is volt, hiszen a hatalmas anyagi károk és emberveszteségek után az ország életét a szovjet megszállás megnehezítette és az ország lakosságának nagy része számára a háború borzalmait maga a szovjet hadsereg tevékenysége jelentette.[6]

A 20. század végi rendszerváltástól kezdve politikai és történettudományi viták tárgya, hogy indokolt-e felszabadításról[7] beszélni a Vörös Hadsereg magyarországi katonai tevékenységével kapcsolatban. A "felszabadít" (освободить) szót a háborúban győztes szovjetek Magyarország vonatkozásában nem alkalmazták.[8]

A Rákosi és a Kádár-korszakban a felszabadulás ünnepe munkaszüneti nap volt.

Április 4. mint ünnep[szerkesztés]

1849. április 4. a tápióbicskei győztes ütközet (Than Mór festménye)

Korábban arról emlékeztek meg e napon, hogy 1849-ben a tavaszi hadjárat során a tápióbicskei csatában Damjanich tábornok hadteste legyőzte Jellasics császári tábornagy csapatait. (Manapság ez felelevenedőben van.)[9]

Április 4-ét 1950-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletében nemzeti ünneppé nyilvánította. Minden évben ezen a napon emlékeztek meg a Magyarországon elesett szovjet katonákról is.

A felszabadulásról való megemlékezés ünnepi gyűlésekkel, az elesett katonák sírjának megkoszorúzásával és kezdetben évente, később minden ötödik évfordulón katonai díszszemlével zajlott. Az utolsó díszszemlére 1985. április 4-én került sor.[10]

1945. április 4-én Csehszlovákiában ezen a napon hirdették meg a csehszlovákiai magyarságot kollektíve megbélyegző és állampolgárságától megfosztó „kassai kormányprogramot”.[11]

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa április 4-ét 1989-ben törölte Magyarország nemzeti ünnepei közül. Az 1991. évi VIII. törvény[12] véglegesen törölte Magyarország felszabadulásának napját a Magyar Köztársaság állami ünnepei közül.[13]

Felszabadulás vagy megszállás?[szerkesztés]

Budapesti zsidók letartóztatása 1944 októberében
Katonai díszszemle a budapesti Felvonulási téren (ma Ötvenhatosok tere) 1964. április 4-én
1974. április 4-i ünnepség Budapesten. A kivezényelt tömeg a „hős felszabadítókat” ünnepli

Sztálin a Szovjetunió marsallja 1944. november 6-án elmondott beszédében megfogalmazta, hogy Németország utolsó európai szövetségese Magyarország, habár Magyarország államfője és kormánya 1944. október 15-én fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval.[14]

Az elmult esztendő azonban nemcsak a szövetséges hatalmak németellenes frontja megszilárdulásának, hanem e front kiszélesedésének esztendeje is volt. Nem tekinthető véletlennek az a tény, hogy Olaszország után Németország más szövetségeseit, Finnországot, Romániát és Bulgáriát is kiugrasztották a háborúból. Meg kell jegyezni, hogy ezek az államok nemcsak kiléptek a háborúból, hanem szakítottak is Németországgal, hadat üzentek Németországnak s ilyképpen csatlakoztak az Egyesült Nemzetek frontjához. Ez kétségtelenül azt jelenti, hogy az Egyesült Nemzetek frontja a hitleri Németország ellen kiszélesedett. Kétség sem fér hozzá, hogy Magyarország, Németország utolsó európai szövetségese, a közeljövőben szintén kidől a sorból. Ez a hitleri Németország teljes európai elszigeteltségét és bukásának elkerülhetetlenségét fogja jelenteni.

Ez év októberében kezdődött haderőink kilencedik csapása, Magyarország térségében, a Duna-Tisza között, azzal a céllal, hogy Magyarországot kiugrasszuk a háborúból és Németország ellen fordítsuk. Ennek a tetőfokát még el nem ért csapásnak eredményeképpen: a) haderőink közvetlen segítséget nyújtottak a velünk szövetséges Jugoszláviának a németek kiűzéséhez és Belgrád felszabadításához; b) haderőink számára lehetővé vált, hogy átlépjék a Kárpátok gerincét és segítőkezet nyújtsanak a velünk szövetséges Csehszlovák Köztársaságnak, amelynek egy része már felszabadult a német területrablók uralma alól.

– Sztálin beszéde 1944. november 6-án (részlet)[15]

Ungváry Krisztián történész szerint azzal a történelmi eseménysorozattal kapcsolatban – amikor 1945 tavaszán Magyarország területét az előrenyomuló szovjet csapatok elől menekülő utolsó német katona is elhagyta – olyan fogalmat kell találnia a magyar történetírásnak, amely egyszerre méltányos a nyilas és a szovjet atrocitásokat elszenvedő áldozatokkal szemben[16] (a második világháborúban Magyarország 14,5 milliós lakosságának mintegy 6,49 százaléka, azaz körülbelül 830–950 ezer fő vesztette életét. Közülük 340-360 ezerre becsülhető az elesett katonák, 45 ezerre a polgári személyek, közel 410–460 ezerre pedig a zsidó áldozatok száma[17]), mert szerinte zavarodottságot okoz az, hogy a második világháború történelmi feldolgozottságának jelenlegi szintjén „beszabadulásnak, elszabadulásnak, megszállásnak, megszabadulásnak vagy félszabadulásnak” is nevezhető az 1945. tavaszi eseménysorozat.

Ungváry Rudolf, a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója egy konkrét javaslatában lehetséges kompromisszumként a megszabadulás fogalmat jelölte meg elnevezésként az április 4-én történt eseményre vonatkoztatva.[18] Romsics Ignác akadémikus az időszakkal kapcsolatban úgy gondolja, hogy az oroszok bejövetelének történelmi szituációját és következményét 1989-ig „felszabadulásként”, utána pedig inkább „megszállásként” jellemezték.[19]

A Medián közvélemény-kutató egy 2005-ben készült felmérése[20] szerint az összes megkérdezett egyharmada a felszabadulás kifejezést használja április 4-e kapcsán.[21]

Az ország felszabadítása egy új államiság kiépítéséhez különféle megítélés alá esik – az 1990-es és 2000-es évek erősen megosztott hazai belpolitikai környezetében jelentősen átértékelődött – ami abból a három tagadhatatlan történelmi tényből ered, hogy

1. az ország különböző társadalmi csoportjai számára a német megszállók, illetve a magyar nyilas kormányzat elűzése élethelyzetükben más-más irányú és igen drasztikus változást hozott,[22]
2. a lakosság jelentős részének borzalmakkal járó német megszállást kétségkívül szovjet megszállás váltotta fel, annak minden rövidtávú rettenetével és hosszabb távú következményével együtt,
3. Magyarország a világháborús vereség nyomán elveszítette az 1938 és 1941 között visszaszerzett, jelentős részben magyar lakosságú területeit.[23]
A szovjet Vörös Hadsereg 0060. számú parancsát kihirdető falragasz

Illésfalvi Péter történész szerint „A korszakkal foglalkozó történettudósok zöme számára nem vitás, hogy a szovjetek 1944–1945-ben megszállták Magyarországot, még akkor is, ha ezzel véget ért a közvetlen háborús szenvedések időszaka, s a politikai meggyőződésük és/vagy származásuk miatt bármilyen módon hátrányt szenvedett honfitársaink fel is lélegezhettek”,[24] így aztán vannak, akik kibékíthetetlennek tartják a „felszabadulás” és a „megszállás” nézete közti ellentmondást, ez azonban csak abban az esetben van így, ha az egyik, illetve a másik nézet vallói az ellenoldal számára – tehát a magyar nemzet számára globálisan – kötelezőnek gondolják saját álláspontjukat. E mindkét oldalon létező és visszatérő kölcsönös vádaskodásokat gerjesztő kizárólagossági igényt a belpolitikai szembenállás táplálja.

Ugyanakkor az 1945-ös szovjet felszabadulás sokak életét megmentette és a folyamatos halálveszélyhez képest jobbá tette, miközben másokét elvette, életveszélyessé tette – e két egyidejű történés közt nem feszül valós ellentmondás.[25] Sőt rengeteg példa bizonyítja, hogy a két halmaz át is fedte egymást, jelezve, hogy Magyarország az egyik diktatúra szorításából a másikéba csúszott át. A két diktatúra által szenvedéssel és hátrányokkal sújtott tömegek, illetve leszármazottaik közt elvben nem szükséges hogy létezzen feszültség szimbolikus történelmi dátumok körül – ha mégis van ilyen, azt az érdekkülönbségek vélt vagy valós fennmaradásának érzete, illetve ennek bel- és külpolitikai lecsapódása tartja fenn.

Bethlen István Raoul Wallenberg
1945-ben a szovjet csapatok elhurcolták
Bethlen Istvánt és Raoul Wallenberget
Szovjet hősi emlékmű Budapesten

A felszabadulás fogalma a mai napig heves vita tárgyát képezi. Egyénileg sokak számára valóban felszabadulást jelentettek az 1945-ös események, mivel megmenekültek a holokauszt veszélyétől, és az ország számára ezzel véget ért a háború. Konkrétan egyik érv sem teljesen helytálló: A tényekhez tartozik, hogy a német koncentrációs táborokból frissen visszatért számos magyar zsidó túlélő, egyenesen a szovjet munkatáborokba került,[26] a szovjet politikai és hadvezetés szándéka szerint ugyanakkor a háború sem ért volna véget Magyarország számára, mivel az országot nyolc, a németek ellen küzdő hadosztály felállítására kívánták kötelezni (igaz, végül egy sem állt fel a háború vége előtt).

Az ország lakosságának nagy része számára ugyanakkor maga a szovjet hadsereg dúlása jelentette a háború borzalmait, és nehéz megmagyarázni valakinek, miért jelképez felszabadulást egy olyan nap, amely a maga vagy családja, barátai számára személyes tragédiát jelentett.

A határon túli magyarság, amelynek jelentős része az 1938 és 1941 között végrehajtott határrendezések során visszakerült Magyarországhoz, a világháborús vereség nyomán újra idegen uralom alá került, annak minden következményével. Ugyanakkor a határrendezésben érintett területeken élő zsidóság a határrevíziók révén a Magyarországon akkor már érvényben lévő zsidótörvények hatálya alá került, aminek nyomán jogfosztottá, anyagi egzisztenciájában veszélyeztetetté vált, szakmai előmenetele, tanulási lehetőségei beszűkültek, és ahogy a magyarországi zsidóüldözés egyre inkább elmélyült, fizikai létében is fenyegetetté vált. Ezeknek az embereknek a szemszögéből a magyar uralom és az azt felváltó szovjet katonai közigazgatás előnyei és hátrányai valószínűleg más megítélés alá estek.

A magyar közbeszédben már 1945-től a felszabadulás megnevezés vált általánossá minden, a Horthy-rendszerrel szemben új politikai berendezkedést célzó körben, tehát nem kizárólag a szovjeteket kiszolgáló kommunisták szóhasználatában. Ezzel ellentétben a szovjet álláspont kezdetben ellenséges ország legyőzésének tekintette az eseményeket, így a Vörös Hadsereg több mint 350 ezer katonája kapta meg a Budapest bevételéért, illetve a Fasiszta Magyarország legyőzéséért elnevezésű háborús kitüntetést.[27] A hadsereg saját belső dokumentumaiban sem alkalmazta a felszabadítás szót – szemben például Lengyelországgal vagy Csehszlovákiával –, hanem az elfoglalás, birtokbavétel szavakat használták.[28] Mivel a német és magyar vezetés elhatározta, hogy Budapestet minden áron meg kell védeni, a szovjet csapatok több százezres ostromgyűrűbe zárták a fővárost, amit az ott lévő közel 33 000 német és 37 000 magyar katonának kellett volna megvédenie a bentrekedt több mint 800 000 civillel,[29] köztük a nyilasok által a budapesti gettóba kényszerített zsidókkal együtt, akik számára a szovjet hadsereg elvileg a felszabadítót jelentette.

De a szovjet diplomácia sem tekintett így az országért zajló küzdelemre. Amikor Károlyi Mihály volt miniszterelnök egy szovjeteket támogató magyar fegyveres erő felállításával kereste meg a londoni szovjet katonai attasét, az azt válaszolta: „úgy látszik, nem akarják tudomásul venni, hogy Magyarország fasiszta ország, amelyet meg kell büntetni. A diadalmas szovjet hadseregnek nincs szüksége segítségre, egyedül is el tudja érni a célját. Le fogja verni az ellenséget.”[30] Ez a terminológia azonban a lakosság Szovjetunióval kapcsolatos érzelmeinek pozitív befolyásolása céljából a hivatalos kiadványokban teljesen más volt.

Felszabadulási emlékmű Nemesmedvesen

Az ország lakossága továbbra is megosztott abban, milyen elnevezést tart megfelelőnek. A Medián közvélemény-kutató egy 2005-ben készült felmérése szerint a korábbi MSZMP-tagok kétharmada és az összes megkérdezett egyharmada értett egyet a „felszabadulás” minősítéssel. A megkérdezettek másik harmada a „megszállás” kifejezést tartotta helyesnek, míg további egyharmad szerint sem a felszabadulás, sem a megszállás nem megfelelő.[31]

Az ezzel kapcsolatos, évek óta folyó viták során felmerült a „megszabadulás” kifejezés használata is, amely utalna a korábbi diktatúrától való megszabadulásra, ám nem sugallná azt, hogy ezután valódi szabadság következett az ország számára.

Mindazonáltal Magyarország lakosságának egyik része valódi felszabadulásként élte meg a szovjet hadsereg érkezését, gondoljunk akár a túlélő zsidóságra és cigányságra, akár a társadalom legalsó, a háborús ínségnek és pusztításnak leginkább kiszolgáltatott rétegeire. A lakosság egy másik részének viszont a szovjet hadsereg érkezése valódi rabságot jelentett a málenkij robot formájában.

A dátum kérdése[szerkesztés]

1945. április 4. Magyarország német csapatoktól való megtisztításának a Sztálin által kitűzött időpontja volt, a katonai terv szerint ennek Nemesmedvesnél kellett volna megtörténnie. A történelmi adatok szerint azonban ezt a határidőt nem tudták tartani, mivel több ponton erősebb ellenállásba ütköztek a vártnál. A késés végül több mint egy hetes volt, az utolsó német egységek április 13-án hagyták el az országot Pinkamindszentnél. Ennek ellenére az eredeti katonai terv szerinti dátumra került az ünnepnap, és 1990-ig a magyar tankönyvekben is ez szerepelt.[13][32] Kutatások szerint a magyarországi harcok utolsó halottja egy 17 éves lány volt 1945. április 12-én.[33]

Galéria[szerkesztés]

Kisfaludi Strobl Zsigmond: Szovjet katona szobra a Memento Parkban

Irodalom[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Apor Vilmos boldoggá avatott magyar vértanú püspök szobra Budán, a róla elnevezett téren. A püspököt 1945. március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet katona dulakodás közben halálosan megsebesítette,[34] ezt követően április 2-án, húsvét hétfőn, hajnali egy órakor belehalt sérüléseibe. Holttestét a győri kármelita templom kriptájában temették el[35]
  1. A magyarországi harcok vége, mek.oszk.hu
  2. Borhi László: Hadüzenettől rendszerváltásig - Az Egyesült Államok és Magyarország, 1941–1991, real-d.mtak.hu
  3. 1947. évi XVIII. törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában, net.jogtar.hu
  4. Dr. Balló István: Vasfüggöny
  5. Az ideiglenes nemzeti kormány hadserege (1944–1945),mek.oszk.hu
  6. Honnan kellett újjáépíteni Magyarországot? (magyar nyelven). origo.hu. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  7. Még a szovjetek is megszállásnak tartották április 4-ét (magyar nyelven). hvg.hu. (Hozzáférés: 2016. április 3.)
  8. Dr. Ravasz István: Az utolsóság elsősége Adalékok a magyarországi harcok befejezéséhez – 1945. április (magyar nyelven). cskir.extra.hu. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  9. A tápióbicskei csata (magyar nyelven). sulinet.hu. (Hozzáférés: 2016. április 4.)
  10. 1985.04.04. - Magyarország - Az utolsó díszszemle. youtube.com. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  11. Edvard Beneš úton Kassa felé 1945. április 4-én a vonaton, televizio.sk
  12. [http://mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=99100008.TV 1991. évi VIII. törvény a Magyar Köztársaság állami ünnepéről]. mkogy.jogtar.hu. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  13. ^ a b Április negyedike; a félig sem igaz felszabadulás. Origo. (Hozzáférés: 2015. április 4.)
  14. Magyarország volt az „utolsó csatlós, tenyleg.com
  15. Az Állami Honvédelmi Bizottság Elnökének előadói beszéde a Moszkvai Szovjet és a moszkvai párt- és társadalmi szervezetek 1944. november 6-án tartott közös ünnepi ülésén, bibl.u-szeged.hu
  16. Ungváry Krisztián: Megszállás vagy fel-, fél-, megszabadulás?, nol.hu
  17. Magyarország a XX. században -Magyarország vesztesége a második világháborúban, mek.oszk.hu
  18. Ungváry Rudolf: Felszabadulás – megszabadulás, nol.hu
  19. Törvényes megszállás 1944–1947, aspektus.eu
  20. Három részre szakadt az ország, nol.hu
  21. "Felszabadulás" napja, multunk-portal.hu
  22. Ungváry Krisztián szerint „sem a német megszállásnak, sem a náci távlati terveknek nem volt célja a magyar nemzet megsemmisítése. Az az állítás, hogy »rabszolgányi magyart hagytak volna meg ideiglenesen«, teljes tévedés. A náci tervekben népirtó szándék a szláv és a zsidó etnikum ellen létezett, mások ellen nem.” Az eleven borzalom. HVG, 2014. január 21. [Hozzáférés: 2014. június 26. 12:26]
  23. Magyarország területe 1941-ben
  24. A szovjetek felszabadítás helyett megerőszakolták a fél országot, mno.hu
  25. Az 1980-as évének történeti irodalmában a pozitívnak tartott változások és háborús összeomlás ellentétének feloldásaként felmerült, hogy „Magyarország felszabadulása egy totális háborús vereség formájában következett be.” Juhász Gyula: A háború és Magyarország, 1938–1945. Akadémiai Kiadó, 1986. 7. o.
  26. A Holokauszt Emlékközpont időszaki kiállítása. hdke.hu, 2006. november 1. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  27. Г. Колесников–А. Рожков: ОРДЕНА И МЕДАЛИ СССР (ББК68.49(2)243, 1978)
  28. Órákat és cukorkát is kért hazánktól kártérítésként a Szovjetunió. Múlt-kor, 2014. szeptember 30. (Hozzáférés: 2015. január 30.)
  29. The Budapest Siege, ww2incolor.com
  30. Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! Népszava Kiadó, 1989, ISBN 9633228689 ; 36-37. o.
  31. Három részre szakadt az országNépszabadság, 2005. április 2.
  32. A felszabadulás napja
  33. Némethy Márta: Az utolsó halott. vaol.hu. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  34. Boldog Apor Vilmos püspök 1892-1945, nullaev.hu
  35. Boldog Apor Vilmos emlékezete, magyarkurir.hu

További információk[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége, MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1989

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]