T–64

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
T–64
T–64BV
T–64BV

Fejlesztő ország  Szovjetunió
 Ukrajna
Általános tulajdonságok
Személyzet 3 fő (parancsnok, vezető és irányzó)
Hosszúság 6,54 (löveg nélkül) m
Szélesség 3,415 m
Magasság 2,17 m
Tömeg 38 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat többrétegű
Elsődleges fegyverzet 125 mm-es 2A46–1 sima csövű harckocsiágyú (L/48)
Másodlagos fegyverzet ágyúval párhuzamosított 7,62 mm-es PKT géppuska, 12,7 mm NSZVT légvédelmi géppuska
Műszaki adatok
Motor 5TDF kétütemű dízelmotor
Teljesítmény 515 kW (700 LE)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 60,5 km/h
Fajlagos teljesítmény 13,3 kW/t (17,85 LE/t)
Hatótávolság 500
700 kiegészítő tüzelőnyag tartályokkal km

A T–64 a Szovjetunióban, a harkivi Morozov tervezőirodában (HKBM) az 1960-as évek első felében kifejlesztett közepes harckocsi. Sorozatgyártása 1964-ben kezdődött és 1987-ig tartott. Rendszeresítésére 1967-ben került sor a Szovjet Hadseregben, külföldre nem exportálták. Külsőre sok hasonlóságot mutat ugyan a párhuzamosan fejlesztett T–72-vel, de attól eltérő konstrukciójú, nagyobb harcértékű harckocsi. Míg a T–72 az „uráli iskola” (Uralvagonzavod) terméke, addig a T–64 a „harkovi iskola” modellje. A T–64 továbbfejlesztése a későbbi szovjet T–80 és az ukrán T–84. Nem exportálták, csak a Szovjetunióban volt hadrendben, elsősorban az elsővonalbeli harckocsi hadosztályoknál állt rendszerben. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után Oroszország és Ukrajna hadseregeinél maradt rendszerben, akkor Oroszország mintegy 4000 db, Ukrajna körülbelül 2000 db T–64-gyel rendelkezett. További ezres nagyságrendű mennyiségben található szolgálatból kivont, modernizálásra, átépítésre vagy szétbontásra váró T–64-es harckcsoi a Harkivi Harckocsijavító Üzemben.

Típusváltozatok[forrásszöveg szerkesztése]

Speciális járművek[forrásszöveg szerkesztése]

  • BREM–64 – műszaki-mentő jármű
  • MT–T – univerzális szállító- és vontató jármű
    • BAT–2 – műszaki jármű
    • KGSZ–25 – páncélozott darús jármű
    • MPK–3 – páncélozott lánctalpas tűzoltó jármű
    • BG–1 – lánctalpas buldózer
    • PTSZ–2 – úszó lánctalpas szállító jármű
  • T–55–64 – a T–64-es alvázára szerelt T–55-ös toronnyal rendelkező hibrid modell. Csak kísérleti szinten maradt.

Jelneleg gyártott modernizált változatok[forrásszöveg szerkesztése]

  • T–64BM Bulat – A T–64 modernizált, átépített változata. A harckocsik átépítése során jelentkezett tömegnövekedést (42,5-ről 45 t-ra nőtt az össztömeg) erősebb motor beépítésével kompenzálták. Az eredetileg a T–64-hez gyártott 700 LE-s 5TDF dízelmotornak elkészítették a megnövelt teljesítményű változatát. A T–64BM-be így a 13600 cm³-es 850 LE-s 5TDFM motort építették be. (A tervekben szó volt arról is, hogy a még nagyobb teljesítményű, 1000 LE-s 6TD motorokat építenék be a további modernizálás során.) A harckocsi a KBA–3 125 mm-es harckocsiágyút kapta az eredeti 2A46M–1 típus helyett. Ezt a löveget 1998-ban fejlesztették ki a pakisztáni harckocsi-üzlet miatt.[1] A harckocsiágyú lövegcsöve az ágyú kiszerelése nélkül, tábori körülmények között is cserélhető.
  • BMPV–64 – nehéz páncélozott szállító harcjármű

Jegyzetek[forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Pakisztánnak eladott – 1997–1999 között leszállított – 300 db. ukrán T-80UD harckocsik miatt kiéleződött orosz-ukrán feszültségek nyomán az orosz fél beszüntette az orosz beszállítást, így az egyetlen ki nem váltott lényeges alkatrész, a harckocsiágyú szállítását, megakadályozandó az ukrán üzletet. Ukrajna ezek után döntött saját harckocsiágyú kifejlesztése mellett, és 1998-ban Harkivban megkezdték a lövegek gyártását. A lövegnek létezik egy 120 mm-es változata is KBA–2 jelzéssel.

Rendszeresítők[forrásszöveg szerkesztése]

További információk[forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz T–64 témájú médiaállományokat.