T–64

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
T–64
T–64BV
T–64BV

Fejlesztő ország  Szovjetunió
 Ukrajna
Gyártó Malisev Gépgyár
Gyártási darabszám 13 000
Általános tulajdonságok
Személyzet 3 fő (parancsnok, vezető és irányzó)
Hosszúság6,54 (löveg nélkül) m
Szélesség3,415 m
Magasság2,17 m
Tömeg 38 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat többrétegű
Elsődleges fegyverzet 125 mm-es 2A46–1 sima csövű harckocsiágyú (L/48)
Másodlagos fegyverzet ágyúval párhuzamosított 7,62 mm-es PKT géppuska, 12,7 mm NSZVT légvédelmi géppuska
Műszaki adatok
Motor 5TDF kétütemű dízelmotor
Teljesítmény 515 kW (700 LE)
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség60,5 km/h
Fajlagos teljesítmény 13,3 kW/t (17,85 LE/t)
Hatótávolság500
700 kiegészítő tüzelőanyag tartályokkal km
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz T–64 témájú médiaállományokat.

T–64 a Szovjetunióban, az 1960-as évek első felében kifejlesztett fő harckocsi (MBT). Sorozatgyártása 1964-ben kezdődött és 1987-ig tartott. Rendszeresítésére 1967-ben került sor a Szovjet Hadseregben, külföldre nem exportálták. Külsőre sok hasonlóságot mutat ugyan a párhuzamosan fejlesztett T–72-vel, de attól eltérő konstrukciójú, nagyobb harcértékű harckocsi. Míg a T–72 az „uráli iskola” (Uralvagonzavod) terméke, addig a T–64 a „harkovi iskola” modellje. A maga idejében a jármű úttörő volt a kompozit páncélzat és a komplex tűzvezető rendszere miatt, azonban megbízhatósága mindvégig alacsony volt. A T–64A és továbbfejlesztése, a későbbi szovjet T–80 és az ukrán T–84 egyedülálló harckocsicsalád, hiszen a torony védelmét kerámia-betétek adják.

Nem exportálták, csak a Szovjetunióban volt hadrendben, elsősorban az első-vonalbeli harckocsi hadosztályoknál állt rendszerben. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után Oroszország és Ukrajna hadseregeinél maradt rendszerben, akkor Oroszország mintegy 4000 db, Ukrajna körülbelül 2000 db T–64-gyel rendelkezett. További ezres nagyságrendű mennyiségben található szolgálatból kivont, modernizálásra, átépítésre vagy szétbontásra váró T–64-es harckocsi a Harkivi Harckocsijavító Üzemben.

Kialakítása[1][2][szerkesztés]

A jármű a T-54 tervezőjének, Alexander A. Morozov vezetésével a harkivi Morozov tervezőirodában (HKBM). Mivel a T-54-55-62 harckocsisorozat fejlesztési potenciálját kimerítették egy alapjaiban új járművet akartak tervezni. A fejlesztés több lépcsőben történt, számos prototípus tapasztalatait használták fel. Az Objekt 430 (1951-58) a T-55-nél alacsonyabb kivitelű, elöl ékszerűen letört páncélzattal és az eddigiekhez képest alacsony kivitelű 4TD, diesel, kétütemű, turbófeltöltős ellen-üzemű boxermotorral rendelkezett.

Object 430, a korai T-64-re is jellemző homlokpáncéllal

Az Object 432 (1959-1962) már 115 mm-es D-68 löveggel készült amihez egy komplex hidroelektromos töltőt terveztek. Ez a toronygyűrű alatt körben lelógatott 26 db L alakú tárolókból állt, amiket az ágyú alatt lévő kar a lövegig emelt, majd egy lánc-mechanizmus a lövegbe tolta az osztott lőszert, melynek harci feje az L alján volt, hüvelye pedig függőlegesen. A boxermotort is tovább fejlesztették és a kisméretű és relatíve könnyű 5TDF motor immáron 700 lőerős teljesítményt nyújtott. A jármű páncélzatát is jelentősen módosították, mivel az új alumíniumgörgős futómű 35 tonnánál nehezebb tankot nem bírt volna el. Az automata töltőnek és a motornak köszönhetően a jármű 76mm-el alacsonyabb lett és a torony mérete is csökkent, jelentős tömeget (2 t) megtakarítva.

5TDF motor

A jármű jellegzetessége, amit az azt követő járművek (T-72, T-80, T-90) is megörököltek: A vezető két oldalán található nagy üzemanyagtartályok, amik színén fokozzák a védettséget (10 cm diesel 1 cm acélnak megfelelő védelmet ad kumulatív töltetek ellen). A kétszemélyes, zsúfolt ezért kényelmetlen torony, az elégő-hüvelyes osztott lőszerrel működő löveg, ami viszont találat esetén szinte biztosan a harckocsi szétvető robbanást okoz. A kisméretű, de viszonylag gyengén páncélozott lövegpajzs és a relatíve jól védett, periszkóp-prizmán keresztül kilátó optikai rendszer. A rendkívül drágán karbantartható és meghibásodásra hajlamos komplex tűzvezető- és töltőrendszer.

T-64 (1966): első széria páncélzata igen masszív, a torony 50-60 cm vastag öntött páncéljába pedig 325-224 mm vastag alumínium betét került, csökkentve a tömeget. Mivel az alumínium körülbelül 2,7x könnyebb az acélnál, de relatíve jó tenziós szilárdsággal rendelkezik nagyjából 10% súlymegtakarítást értek el azonos védettség mellett. A torony 400 mm acél tömegének megfelelő keresztmetszeten 420 mm kinetikus és 450 mm kumulatív lövedékek elleni relatív védelmet ért el. A test főpáncélja is komplex, a 80 mm vastag külső és 20 mm-es belső, 68°-ban döntött páncél lemezek között két összesen 105 mm vastag üvegszálas poliuretán került. Ezzel a jármű frontális védettsége megközelítőleg kinetikus lövedékkel szemben 400 mm, a kumulatív fegyverek ellen 500 mm vastag függőleges hengerelt acélpáncéllal egyenértékű védelemmel rendelkezett. Azonban fontos kiemelni, hogy a lövegpajzs, a vezető búvónyílása előtti rész, és a jármű elejének alsó 30%-a, az oldalsó és hátsó részek lényegileg a T-62 védettségét tartotta meg. 1285 készült e verzióból 1969-ig.

Mivel a jármű megbízhatósága csapnivaló volt 19681969-ben többféle módosított T–64-gyel végeztek teszteket. Kipróbálták a harckocsit a V–45 típusú dízelmotorral, a harkovi Morozov Tervezőirodában kifejlesztett új hűtőberendezéssel, valamint más példányokat a V–45 dízelmotorral, azonban a teknő rendszeresen megrepedt, ellenben ez alapján készült el a T-72 motortere. Változtattak tehát a motor turbófeltöltőjén és a töltő elektronikai részein, az összehasonlító tesztek a változtatásokkal a T–64 megbízhatóságának javulását mutatták.

T-64A, már egyszerűsített homlokpáncéllal.

T-64A: Még el sem készült az első T-64 máris továbbfejlesztették azt a szovjet vegyipar eredményei szerint és az új 125 mm űrméretű ágyút felhasználva. A T-64A teknőpáncéljában a poliuretán vastagságát 14 cm-re növelték, a belső lemezét 40-re. A torony vastagsága 450-470 mm-re csökkent, mert a lényegesen vékonyabb alumínium rétgebe kerámia betétek kerültek. Természetesen itt nem a "hétköznapi" kerámia csempékre kell gondolni, hanem mesterségesen előállított a (Zafírral rokon) korund kristályokból álló golyóra, amelyek 95%-os vegytisztasággal hatalmas nyomáson és hőmérsékleten lettek növesztve. A golyókat úgy helyezték el több sorban, hogy minden behatoló lövedék legalább két golyón haladjon át, Ezzel a jármű védettsége a torony esetében 10%-kal (kumulatív töltetek ellen 500 mm-re) nőtt, miközben a jármű tömege csak 2 tonnával nőtt. Ezzel a T-64A és az abból létrehozott T-80 (de a T80-U nem!) máig az egyetlen harckocsi-család amiben a védelmet ténylegesen kerámia-betétek adják.

T-64 múzeumban

A jármű tűzvezetéséről a TPD-2-49 optikai távcső (egyben sztereoszkopikus távmérő) és a TPN-1-49-23 éjszakai fénysokszorozós optika gondoskodott a 2E26 giroszkópikus stabilizátor segítségével, amely lényegesen pontosabb volt, mint a T-62 és T-55 stabilizátora. A pontos célzást az analóg tűzvezető számítógép segítette, a töltőbe immár csak 25 lőszer fért. A T-72-vel szemben nagy előnye a T64-A járműnek, hogy a parancsnoki kupolára szerelt 12,7mm-es légvédelmi gépágyú távvezérléssel irányítható a stabilizált PZU-5 optikán keresztül.

A T-64 gyártásában két évvel később néhány változtatást eszközöltek, Egyszerűbb lett a torony öntvénye, a testről elhagyták a frontpáncél ék alakú levágásait , bár ez minimálisan növelte a jármű tömegét a gyártást olcsóbbá és gyorsabbá tette, ezzel a jármű bizonyos szögekből fotózva megkülönböztethetetlen lett a korai T-72-től.

T-64B: A járművet továbbfejlesztették, bár többféle motort teszteltek eredetileg a javított jármű is 5TDF motorral készült, majd utólag került be az 1000 lóerős 6TDF. A jármű tűzvezetése jelentősen javult az 1V517 ballisztikai kalkulátor, amit adatokkal az 1G21 lézertávmérős irányzótávcső és az 1B11 keresztszél-értékelő látott el. A jármű e rendszerrel tudta a lövegcsőből indítani a 9M112 "Kobra" félautomata parancsközlő rádió-távirányítású páncéltörő rakétát. A jármű csak 1250 géppuskalőszert és 28 lövedéket szállított, cserében 8 rakétát hordozott.

T-64BV

Némileg egyszerűsített kivitelű változat a T-64B1, amely nem rendelkezik rakétavezérlővel, de a lőszerkészlete 37 db (ebből 25 a töltőautomatikában) 125 mm-es gránát és 2000 géppuskalőszer volt. A T-64BV az összes átalakított 6TDF motorral, az új optikákkal és számítógéppel, valamint Kontakt-1 robbanó-reaktív páncélzattal ellátott jármű megnevezése. A megközelítőleg 12000 T-64 közel fele B kivitelben készült

Típusváltozatok[2][szerkesztés]

T-64 (1966): 115 mm-es löveggel, alumínium betétes toronnyal. Kis számban (1968) készült 125 mm-es ágyúval is.

T-64K: parancsnoki változat. (A és B alapon is készült)

T-64A: Kerámia páncélzatú, némileg egyszerűsített kivitelű test-páncélzatú jármű, 125 mm-es löveggel és új tűzvezetéssel.

T-64B: Jelentősen fejlesztett tűzvezető-rendszerű jármű, erősebb motorral, AT-8 rakétával.

T-64B1: Anyagi okokból egyszerűsített kivitelű B, rakétaindítás lehetősége nélkül.

T-64BV: T-64B szintre felhozott járművek, ERA pótpáncéllal.

Speciális járművek[szerkesztés]

  • BREM–64 – műszaki-mentő jármű
  • MT–T – univerzális szállító- és vontató jármű
    • BAT–2 – műszaki jármű
    • KGSZ–25 – páncélozott darus jármű
    • MPK–3 – páncélozott lánctalpas tűzoltó jármű
    • BG–1 – lánctalpas buldózer
    • PTSZ–2 – úszó lánctalpas szállító jármű
  • T–55–64 – a T–64-es alvázára szerelt T–55-ös toronnyal rendelkező hibrid modell. Csak kísérleti szinten maradt.

Jelenleg gyártott modernizált változatok[szerkesztés]

  • T-64 Bulat
    T–64BM Bulat – A T–64 modernizált, átépített változata. A harckocsik átépítése során jelentkezett tömegnövekedést (42,5-ről 45 t-ra nőtt az össztömeg) erősebb motor beépítésével kompenzálták. Az eredetileg a T–64-hez gyártott 700 LE-s 5TDF dízelmotornak elkészítették a megnövelt teljesítményű változatát. A T–64BM-be így a 13600 cm³-es 850 LE-s 5TDFM motort építették be. (A tervekben szó volt arról is, hogy a még nagyobb teljesítményű, 1000 LE-s 6TD motorokat építenék be a további modernizálás során.) A harckocsi a KBA–3 125 mm-es harckocsiágyút kapta az eredeti 2A46M–1 típus helyett. Ezt a löveget 1998-ban fejlesztették ki a pakisztáni harckocsi-üzlet miatt.[3] A harckocsiágyú lövegcsöve az ágyú kiszerelése nélkül, tábori körülmények között is cserélhető.
  • BMPV–64 – nehéz páncélozott szállító harcjármű
A doni harcok során megsemmisült T-64, 2014.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. http://btvt.info/3attackdefensemobility/432armor_eng.htm
  2. a b http://www.t-64.de/varianten.htm
  3. A Pakisztánnak eladott – 1997–1999 között leszállított – 300 db. ukrán T-80UD harckocsik miatt kiéleződött orosz-ukrán feszültségek nyomán az orosz fél beszüntette az orosz beszállítást, így az egyetlen ki nem váltott lényeges alkatrész, a harckocsiágyú szállítását, megakadályozandó az ukrán üzletet. Ukrajna ezek után döntött saját harckocsiágyú kifejlesztése mellett, és 1998-ban Harkivban megkezdték a lövegek gyártását. A lövegnek létezik egy 120 mm-es változata is KBA–2 jelzéssel.

Rendszeresítők[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz T–64 témájú médiaállományokat.