ZSZU–57–2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy kiállított jármű a nyugat-lengyelországi Drzonówban, a Lubuskie Katonai Múzeumban

A ZSZU–57–2 önjáró légvédelmi gépágyú, a II. világháborút követően a Vörös Hadsereg első jelentős mennyiségben alkalmazott önjáró légvédelmi lövege.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A típus alvázát a T–54 közepes harckocsiból alakították ki, viszont a páncélzatát mérsékelték és az alváz hossza is rövidült. Nagyméretű tornya felülről nyitott volt. Mivel a páncélzat csökkent, a fajlagos teljesítmény nőtt. A hatótávolságát megnövelték két pótlólagosan beszerelt üzemanyagtartály segítségével. Ezek a változtatások jelentős hatótávolságot és jó mozgékonyságot biztosítottak a járműnek. A típus tűzgyorsasága 70 lövés/perc körül mozgott, az üres töltényhüvelyeket pedig a torony hátsó részében lévő drótkosárba juttatták egy szállítószalag segítségével. A típust a Varsói Szerződés államai mellett exportálták Észak-Afrikába, a Közel-Keletre és Vietnamba is. A szír erők nagy számban alkalmazták 1982-ben a libanoni összecsapásokban az izraeliek ellen, illetve a délszláv háborúban is.

Műszaki adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gyártó: Szovjetunió
  • Személyzet: 6 fő
  • Tömeg: 28 100 kg
  • Méretek: hosszúság 8,48 m; szélesség 3,27 m; magasság: 2,75 m;
  • Hatótávolság: 420 km
  • Páncélzat: 15 mm
  • Fegyverzet: egy 57 mm-es duplacsövű légvédelmi gépágyú
  • Motor: egy 520 LE (388 kW) teljesítményű V–54 típusú dízelmotor
  • Teljesítmény: maximális sebessége úton 50 km/h

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz ZSZU–57–2 témájú médiaállományokat.
  • Philip Trewhitt: Páncélozott Harcjárművek, GABO könyvkiadó 2000, ISBN 963-8009-99-3
  • Philip Trewhitt: Armoured Fighting Vehicles, 1999 Brown Packaging Books Ltd.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]