Daniel Ortega

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Daniel Ortega
Daniel Ortega 2008.jpg
Nicaragua elnöke
Hivatali idő
2007. január 10.hivatalban
Előd Enrique Bolaños Geyer
Nicaragua elnöke
Hivatali idő
1985. január 10.1990. április 25.
Előd Junta kormánya
Utód Violeta Chamorro

Született 1945. november 11. (71 éves)
La Libertad
Párt FSLN

Házastársa Rosario Murillo
Foglalkozás
Vallás római katolikus

Díjak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Ortega témájú médiaállományokat.

Daniel José Ortega Saavedra (Libertad, 1945. november 11.) a nicaraguai szandinista kormány 1985 és 1990 közötti elnöke, a 2006-os választások nyertese. Kormánya 2007. január 10-én kezdte meg működését.

Ortega emellett a szandinista FSLN főtitkára és a nemzetgyűlés képviselője volt. Felesége Rosario Murillo költőnő. Fidel Castro és Hugo Chávez barátja.

A szandinista forradalom (1979-1990)[szerkesztés]

Ortega az FSLN (Szandinista Nemzeti Felszabadító Front) egyik vezetője lett, akik 1979 júliusában egy népi felkelés segítségével megbuktatták Anastasio Somoza Debayle-t. Ortega a junta öt tagja közé került Sergio Ramirez íróval, Alfonso Robelo Callejas üzletemberrel, Violeta Barrios de Chamorróval és Miosses Hassannal együtt.

Daniel Ortega, kormányával az allendei úton indult el, azonban a gazdaság helyreállítására való törekvéseiket az USA a felállított embargóval és a CIA által kiképzett és felfegyverzett kontrák által okozott polgárháborúval lehetetlenné tette.[forrás?]

1984. november 4-én meghirdették az első elnökválasztásokat az 1979-es fegyveres felkelés után, ahol az FSLN 67%-kal nyert, azonban az Egyesült Államok nem ismerte el az eredményt, még a nagy számú nemzetközi megfigyelő ellenére sem.

A 80-as években Ronald Reagan rettegett egy kommunista állam létrejöttétől Közép-Amerikában, emiatt támogatta kormánya a több tízezer ember haláláért felelőssé tehető anti-szandinista kontrákat.

Közel 10 év embargó és polgárháború után 1990. február 25-én a következő választások Violeta Barrios de Chamorro, az (UNO) (Unión Nacional Opositora – az ellenzéki pártok szövetsége) jelöltjének győzelmével végződtek, aminek kampánya az USA komoly anyagi támogatását élvezte.[forrás?]

1990 után[szerkesztés]

A választási vereség elfogadásával az először forradalom útján hatalomra került szandinisták bizonyították a demokráciára való törekvésüket.

Az elcsaltnak bélyegzett[forrás?] 1996. október 20-i választásokon Ortega ismét kikapott, ez alkalommal Arnoldo Alemán Lacayotól, az AL (Alianza Liberal) párt jelöltjétől, azonban egy koalíciós megegyezésnek köszönhetően a hagyomány és eredeti céljaik szerint is szemben álló szandinista és liberális párt szerezte meg az irányítást a törvényhozás nagy többsége felett. Ez a megegyezés sokak szemében a szandinista eszmék elárulását jelentette.

2001. november 4-én az USA támogatását élvező Enrique Bolaños Geyer minimális előnnyel nyerte meg a választásokat az egyesek szerint hazugságokra épülő választási kampányával, melyben fő motívumként Ortegát a "terroristák barátjának" titulálták, a 80-as években Moammer Kadhafival és Jasszer Arafattal ápolt kapcsolata miatt, hasznot húzván a 2001. szeptember 11-i merényletek miatt kialakult arabellenes hangulatból.[1]

2004-ben Ortega Arnoldo Alemán Lacayo-val ismét hivatalos szövetséget kötött. Mindkettő széles néptömegek támogatását élvezte, egyfelől a szandinistákét, másrészt a liberálisokét. Akkor ők alkották Enrique Bolaños Geyer fő ellenzékét, akinek a pártja, a PLC (Partido Liberal consitucionalista) Alemánhoz maradt hű.

A korábbihoz hasonlóan, ezt a paktumot is sok szandinista az eszmék elárulásának tekintette a hatalom utáni harcban. Közülük néhány értelmiségi (többek közt Ernesto Cardenal, a 2006-ban elhunyt Herty Lewites és Carlos Mejía Godoy énekes) az 1995-ben Sergio Ramírez által alapított MRS-hez (A szandinista mozgalom helyreállítása) csatlakozott.[2]

Ortega szakítani akart a pártjáról korábban kialakult forradalmi marxista–leninista képpel, mely végül a hagyományosan jobboldalinak tekintett eszmék támogatásához vezetett. Emiatt történhetett meg, hogy a szandinisták az abortusz-törvény szigorítására szavaztak (amely eddig lehetővé tette az abortuszt, ha a magzat erőszakos úton fogant, vagy az anya életét veszélyeztette a terhesség), melyet a parlament végül elfogadott.[3]

A 2006-os választások[szerkesztés]

A 2006. november 5-i választásokat az esélyesének tartott[4] Ortega a szavazatok 37,99%-ával nyerte meg, az ALN 28,3%-ot, a PLC 27,11%-ot, az MRS 6,29%-ot, az AC pedig 0,29%-ot szerzett. A választásokat követően Hugo Chávez és Fidel Castro üdvözölte Ortega sikerét.[5]

A 2011-es választások[szerkesztés]

Ortegát 2011-ben ismét az ország elnökévé választották, noha riválisa Fabio Gadea Mantilla nem ismerte el a választások tisztaságát és az eredményt.[6]

Szervezett bűnözéssel kapcsolatos vádak és Chávez támogatása[szerkesztés]

2010-ben a Wikileaks kiszivárogtatott titkos amerikai diplomáciai dokumentumokat, amelyek azzal vádolták Ortegát, hogy drogbárók anyagi támogatásáért cserébe közbenjárt elfogott drogcsempészek szabadonbocsátásáért. Az amerikai feljegyzések arról is említést tesznek, hogy Ortega és pártja Hugo Chávez venezuelai elnöktől jelentős mennyiségű készpénzt kapott, hogy abból a 2008-as önkormányzati választás kampányát finanszírozza.[7]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]