Demokratikus Kambodzsa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Demokratikus Kambodzsa (megszűnt)
Democratic Kampuchea official name.svg
1975 – 1979
Demokratikus Kambodzsa zászlaja
Demokratikus Kambodzsa zászlaja
Kambodzsa címere
Kambodzsa címere
Cambodia Cold War (orthographic projection).svg
Nemzeti himnusz: ដប់ប្រាំពីរមេសាមហាជោគជ័យ (Dap Prampi Mesa Chokchey)
Általános adatok
Fővárosa Phnompen
Népesség kb. 8 millió
Hivatalos nyelvek khmer
Kormányzat
Államforma egypárti diktatúra
Elődállam
Utódállam
 Khmer Köztársaság
Kambodzsai Népköztársaság 

A Demokratikus Kambodzsa (khmer nyelven: កម្ពុជាប្រជាធិបតេយ្យ, Kâmpŭchéa Prâcheathippadey) 1975 és 1979 között a szélsőbaloldali vörös khmerek által irányított Kambodzsa elnevezése volt.

Kambodzsa 1953-ban szabadult meg a francia gyarmatosítóktól. A hatalomért indult vetélkedés győztese Norodom Szihanuk király lett. Az ellenzéket elnyomó uralma miatt a kommunisták kénytelenek voltak teljes illegalitásba vonulni. Az elkövetkező két évtizedben Kambodzsa sorsát a vietnami háború, valamint a globális és regionális nagyhatalmak vetélkedése határozta meg. Szihanuk, hatalmának megőrzése érdekében, szembefordult korábbi szövetségesével, az Amerikai Egyesült Államokkal, és Kína támogatását kereste. Emiatt 1970-ben Lon Nol tábornok puccsal megdöntötte uralmát, és támogatta, hogy az amerikai légierő bombázza a kambodzsai területen megbúvó vietnami kommunista csapatokat.[1][2]

Az egyre nagyobb mértékű bombázások rengeteg áldozatot követeltek, ezért a kambodzsai parasztok jelentős része a dzsungelbe menekült, és közülük sokan beálltak Pol Pot gerillahadseregébe. A kommunisták Kínától és a Szovjetuniótól is kaptak fegyvereket,[2] és egyre nagyobb területeket foglaltak el. A vörös khmerek, ahogy a kommunista gerillákat nevezték, 1975. április 17-én bevonultak az ország fővárosába, Phnompenbe, és ezzel a korrupt Khmer Köztársaság összeomlott.[3]

Pol Pot azonnal belekezdett a radikális társadalomátalakításba. Célja a tökéletes kommunizmus megteremtése volt. Olyan államot akart teremteni, amelyben nincsenek osztályok, nincs magántulajdon, pénz, az emberek gondolkodását nem befolyásolja a vallás, a szerelem, ahol a mindennapokat is a párt határozza meg. Az új rend egyfajta agrárkommunizmus megteremtését tűzte ki célul, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Pol Poték gondolkodása erősen nacionalista volt, a khmereket magasabb rendűnek tartották a kínaiaknál és a vietnamiaknál.[1]

A kommunisták hatalomra jutásuk évében, 1975-ben nevezték át Kambodzsát, és új időszámításukban ezt az esztendőt tekintették nulladik évnek. A radikális társadalomátalakítás hatalmas anyagi pusztítással járt, amit az emberek szinte válogatás nélküli elpusztítása is kísért. Rémuralmuk idején nagyjából az ország lakosságának 20 százaléka, 1,7 millió ember halt meg az éhezés, az embertelen munkakörülmények, valamint a sorozatos és tömeges kivégzések következményeként.[3]

1978 karácsonyán a vietnami hadsereg százezer katonával, harckocsikkal és repülőgépek támogatásával általános támadást indított Kambodzsa ellen. A vörös khmerek rendszere 1979. január 7-én omlott össze, de még évtizedeken át gerillaharcot folytattak az új hatalom ellen.[4][5]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pol Pot 1978-ban

Kambodzsa 1953-ban nyerte el függetlenségét. Két évvel később Norodom Szihanuk király lemondott a trónról apja javára, hogy közvetlenül is részt vehessen a politikában. Az 1955-ös választáson pártja, a Szocialista Népi Közösség (Sangkum) elsöprő győzelmet aratott.[1] Ennek következményeként az addig népszerű Demokrata Párt elvesztette társadalmi bázisát, a kommunisták pedig kénytelenek voltak gyakorlatilag teljes illegalitásba vonulni.

Szihanuk kormányzásával párhuzamosan a hidegháború legnagyobb összecsapása bontakozott ki Vietnamban. Kambodzsa ugyan deklarálta semlegességét, de nem tudta kihúzni magát a konfliktusból. Miközben Szihanuk odahaza elnyomta a baloldaliakat, meg volt győződve arról, hogy a háború a kommunista hatalmak győzelmével végződik. Hogy országát a háborún kívül tartsa és megőrizze hatalmát, együttműködött a kínaiakkal és az észak-vietnamiakkal. 1963-ban az Amerikai Egyesült Államok ellen fordult: államosította a bankokat és a kereskedelmi társaságokat, majd 1964-ben megszakította a kapcsolatokat Washingtonnal, és nyíltan is Peking szövetségese lett.[1]

Ezzel a lépésével elidegenítette a kormány jobboldali érzelmű tagjait, valamint a hadsereget, amelynek létfontosságúak voltak az amerikai segélyek. A vietnamiakkal kötött titkos megállapodása felháborította a nacionalistákat, míg a városi értelmiséget a növekvő munkanélküliség és a gazdaság rossz irányítása fordította el tőle. 1970 márciusában, Szihanuk külföldi tartózkodása alatt a parlament megfosztotta hatalmától, és távollétében halálra ítélte. A puccsot az Egyesült Államok is támogatta.[2] Csaknem kétezer év után Kambodzsában hivatalosan is eltörölték a monarchiát.[3]

A Lon Nol tábornok által vezetett Khmer Köztársaság nyíltan az Egyesült Államok mellé állt. Ennek nyomán az amerikai légierő fokozhatta a kambodzsai területen megbújó vietnamiak elleni támadásait, amelyek még 1969-ben kezdődtek. A bombázásoknak, amelyek ugyan átmenetileg megállították a kommunisták kambodzsai előretörését, 150 ezer áldozata volt. A támadások miatt rengeteg paraszt keresett menedéket a dzsungelben, erősítve ezzel az ott szerveződő kommunista erőket.[3] Lon Nol uralkodása alatt a korrupció a korábbinál is nagyobb méreteket öltött, a hadsereg magas beosztású tagjai hatalmas összegekkel csapolták meg az amerikai segélyeket.[1]

Kommunisták Kambodzsában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kambodzsai kommunista mozgalom szorosan kapcsolódott a francia gyarmati uralom ellen fellépő vietnami baloldalhoz. Az 1940-es években számos kambodzsai tagja volt a vietnamiak által irányított Indokínai Kommunista Pártnak (ICP). 1951-ben megalakult a Khmer Népi Forradalmi Párt (KPRP). Elméletileg a vietnamiak és a kambodzsaiak egyenlő felekként működtek együtt, a gyakorlatban azonban a vietnami kommunisták szava volt a döntő. Ez sok kambodzsai kommunistát emlékeztetett arra az időszakra, amikor országukat a sziámiak (a mai Thaiföld lakosai), illetve a vietnamiak uralták.[3]

Az 1950-es években egyre több olyan kambodzsai érkezett vissza hazájába, aki Franciaországban vált kommunistává. Ellentétben azokkal az elvtársaikkal, akik a vietnamiaktól kaptak szellemi és gyakorlati kiképzést, jóval nacionalistábbak voltak. A mozgalom egy párizsi egyetemi diákkörből indult.[4] Ezek a művelt kommunisták, akik a kambodzsai kormány ösztöndíjával tanultak francia egyetemeken, fokozatosan megtisztították a szervezetet Vietnam-barát társaiktól. Fő céljuk a forradalom kirobbantása volt, eszméiket különböző nyomtatványokon terjesztették.[6]

Az 1960-as években a Szihanuk-kormányzat fokozódó elnyomása elől gyakorlatilag az összes kommunista a dzsungelbe menekült. Az 1970-es államcsíny után a kínaiak nyomására Szihanuk taktikai szövetséget kötött a kommunistákkal, mert abban bízott, hogy visszasegítik őt a hatalomba. A herceg egy interjúban később elmondta, hogy az őt Pekingben felkereső vörös khmer küldöttség azt állította, hogy nem lesz tömeges megtorlás, csak Lon Nolt és hat társát fogják kivégezni.[7]

A mozgalom a parasztokra építkezett, bár vezetői mind magasabb osztályból származtak. Pol Pot úgy gondolta, hogy ők a forradalmi harcban megtisztultak, felülkerekedtek származásukon.[8] A kommunista mozgalmat, dacára a régóta fennálló nézetkülönbségeknek és az etnikai problémáknak, az észak-vietnamiak is támogatták. Segítségükkel a vörös khmer katonai ereje az évek során 60 ezres gerillasereggé fejlődött. Pol Poték Kínától és a Szovjetuniótól is kaptak fegyvereket.[2] A vezetői központot, amely meglehetősen távol esett a falvaktól, K5-nek nevezték. Itt tartották a megbeszéléseket, és itt élt Pol Pot is.[8]

Szihanuk arra szólította fel támogatóit, hogy segítsék a vörös khmereket, és ezzel jelentősen megerősítette a kommunisták társadalmi beágyazódását és elfogadását. Miután az amerikaiak kudarcot vallottak, a vörös khmerek 1975. április 17-én bevonultak az ország fővárosába, Phnompenbe, és ezzel a korrupt Khmer Köztársaság összeomlott.[3] A vörös khmer hadsereg ekkor már nagyjából 80 ezer katonából állt.[9]

Az új államot a kommunista párt irányította, amelynek főtitkára Pol Pot volt. Az államfő Norodon Szihanuk lett, akinek azonban semmilyen valós hatalma nem volt. Egy évvel később, 1976-ban lemondatták, és Khieu Szamphan váltotta őt. Szihanuk házi őrizetbe került, családjának több tagját meggyilkolták.[1]

Vörös khmer utópia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nuon Chea Trial January 2011.jpg
Részlet Nuon Csea parlamenti elnök 1977. január 16-án, egy phnompeni tömeggyűlése elmondott beszédéből - „1975. április 17-én felszabadítottuk országunkat. (…) Tettük ezt a Demokratikus Kambodzsa védelmében, a kambodzsai munkásokért és parasztokért a szövetkezetekben, a következő évtizedre, a következő századra, a következő ezer évre, a következő tízezer évre és az örökkévalóságig.”[9]

A Pol Pot vezette vörös khmerek célja a tökéletes kommunizmus megteremtése volt. Az új államot, amely a Demokratikus Kambodzsa nevet kapta, osztályok és magántulajdon nélküli társadalomként képzelték el. Az új rend egyfajta agrárkommunizmus megteremtését tűzte ki célul, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Pol Pot úgy gondolta, hogy vissza kell vezetnie a kambodzsaiakat a gyökereikhez, hogy a törzseknél tapasztalt primitív viszonyok között találják meg ismét dicső múltjukat. Emiatt pusztítottak el mindent, ami a modern társadalmak elengedhetetlen feltétele.[1]

Pol Pot utópiájának kialakulására nagy hatással voltak az ország északnyugati erdőségeiben töltött évek, ahol látta, ahogy a hegyi törzsek önellátóan élnek, nem használnak pénzt.[10] Hatalomra kerülésük után a vörös khmerek eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a magántulajdont, és módszeresen megsemmisítettek mindent, ami a városi élet része volt, illetve megkönnyítette a mezőgazdasági munkát. Pol Pot 1975-ben így beszélt a pénzről: „A pénz olyan eszköz, amely kiváltságot és hatalmat teremt. Aki birtokolja, megvesztegethetné pártkádereinket, és alááshatná rendszerünket. A pénz veszedelmes, most és a jövőben is. Óvatosan kell bánnunk vele.”[8]

Pol Pot eszményítette a törzsi életformát: tagjai kétezer év alatt sem vesztették el khmer tudatukat, nem vették át sem a hinduizmust, sem a buddhizmust. Egyik alaptézisük a khmer felsőbbrendűség volt, Pol Pot gyakorta ismételgette, hogy ha a khmerek képesek voltak felépíteni Angkort, a hatalmas templomvárost, akkor bármit meg tudnak tenni. Új időszámítást vezettek be, amelynek nulladik éve lett 1975.[3]

Pol Pot egy 1976-os beszédében így fogalmazta meg az új hatalom működésének alapelveit: „Hogyan szervezzük tevékenységünket? Úgy, mint a háborúban. Az egész országra kiterjedő támadást intézünk. Megtanultuk a háborúban, ha erős a vezetés, győzni fogunk.”[8] Pol Pot nem rejtette véka alá, hogy az új rendszer kegyetlenül bánik ellenfeleivel.

A mondásait, figyelmeztetéseit, fenyegetéseit tartalmazó vörös könyvben ez az idézet szerepel tőle: „Az imperialisták elleni forradalom nem vacsoravendégek meghívása. (…) Nem arról szól, hogy jó modorúak és udvariasak vagyunk, nem arról, hogy félünk az ellenségtől. A forradalom fortyogó dühvel fordul egy osztály ellen, lecsap rá, és megsemmisíti”.[9]

A törzseknél azt látta, hogy az állatokat a fejük hátsó részére mért csapással ölik meg. Ez lett a vörös khmerek első számú kivégzési módszere is. A halottak eltemetését is átvette: sekély sírhantokba ásták a meggyilkoltak holttestét. Pol Pot csodálta, hogy a primitív viszonyok között élők milyen könnyen költöznek el falvaikból, ha a szükség úgy hozza. Ez jelent meg későbbi tömeges kitelepítéseiben is.[9]

A gyakorlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vörös khmer egyenruhák

Ami 1975 és 1979 között a Demokratikus Kambodzsa keretei között történt, ennek a szélsőséges, radikális maoista és marxista-leninista utópiának a gyakorlatba való átültetése volt. Amint a vörös khmerek elfoglalták a fővárost, a közelgő amerikai bombázásokra és a fogyatkozó élelmiszer-tartalékra hivatkozva elrendelték, hogy Phnompen valamennyi - kétmillió - lakója költözzön vidékre, és dolgozzon parasztként.[1] A főváros kiürítése nem hirtelen jött ötlet, hanem a forradalom kiteljesítésének eszköze volt, amely már az 1970-es években megfogalmazódott a kommunista vezetőkben. A városi életmód megszüntetése mellett az is indokolta a városok kiürítését, hogy a kommunisták nem tudták volna úgy ellenőrizni az embereket, mint a falvakban. A vörös khmerek valamennyi külföldit kiutasították az országból, a Khmer Köztársaság katonáit és hivatalnokait azonnal kivégezték. Az elnéptelenedett fővárosban csak néhány gyár és a baráti országok (például Kína és Jugoszlávia) nagykövetsége működhetett tovább.[3]

A vörös khmerek bezárták a polgári iskolákat, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást. Az iskolákat, templomokat, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy állatfarmokká és börtönökké alakították.[11] A városból elüldözöttek közül sokan már az új otthonuk-munkahelyük felé vezető úton meghaltak. A phnompeni kiürítés halottainak számát húszezerre teszik.[8] Akik elérték a számukra kijelölt falvakat, nyomorúságos körülmények között élhettek tovább. Mindenhol gátakat és csatornarendszereket építettek, hogy hatalmas rizsföldeket alakítsanak ki. A kommunista párt hektáronként három tonna rizs learatását és évi három betakarítást tűzött ki célul, de az átlag csak egy tonna volt. A megtermelt rizst exportálták, hogy legyen pénz a fegyverek vásárlására, az emberek pedig éheztek, vizes rizskását, gyökereket, leveleket és rovarokat ettek. Az étel keresése bűnnek számított: lopásnak és individualizmusnak.[8] Minden létező és megtermelt vagyontárgy a forradalmi szervezetre (Angkar) szállt, amely saját elképzelései és céljai szerint használta fel azt.

A földművelés az átnevelés eszköze volt. Az éhezés, az állandó robotolás, a betegségek miatt több százezer ember pusztult el.[3] A kommunista hatalomátvétel idején is vidéken élők lettek a megbízható régi emberek, míg a kitelepítettek a megbízhatatlan, ezért elpusztítani szánt, felesleges új emberek.[4] Utóbbiak a közkonyhákon kisebb adag ételt kaptak, mint a régiek. A családi kapcsolatokat korlátozták, az embereknek tilos volt érzelmeiket kimutatniuk. Arra kényszerítették a lakosokat, hogy tiszteljék, higgyenek és engedelmeskedjenek az Angkarnak, az ország vörös khmer vezető szervezetének, amelyet mindenki anyjának és apjának neveztek.[11] A szerelem önzésnek számított, ezért az Angkar a „köz érdekének megfelelően” határozta meg, ki kivel házasodhat.

Tisztogatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tuol Szleng egyik folyosója

A vörös khmerek belbiztonsági szolgálata, a Szantebal, amelyet Kaing Guek Eav irányított, kétszáz intézményből álló börtönhálózatot üzemeltetett. Közülük a leghírhedtebb a Tuol Szleng volt, amelyet egy phnompeni iskolából alakítottak ki. Szintén a fővároshoz tartozott a Gyilkos mezőknek nevezett kivégzőhely is, ahol tömegsírokba temették a meggyilkolt embereket.[12][13]

Mint minden kommunista hatalmi szerv, így a vörös khmerek is igen gyanakvóak voltak: mindenhol, mindenkiben ellenséget feltételeztek, akit el kellett pusztítani. A letartóztatott embereket addig kínozták, amíg „be nem vallották”, hogy idegen hatalmaknak, a CIA-nak vagy a KGB-nek kémkedtek. A megkínzottak általában másokat is megneveztek segítőjükként, annak érdekében, hogy véget érjen a szenvedésük. A Vörös Khmerek őket is elhurcolták. Gyakran a foglyok valamennyi családtagját begyűjtötték, megkínozták és megölték. Amikor kiderült, hogy az általuk megálmodott társadalmi rendszer gyakorlatilag működésképtelen, Pol Pot közölte: azért van ez, mert szervezetüket, az Angkart „belülről bomlasztják”. Elkezdték tehát keresni a párton belüli szabotőröket.[1]

Irtóhadjáratot folytattak a külföldi származásúak, az értelmiségiek, a szerzetesek és a művészek ellen. A halálos ítélethez gyakran az is elég volt, ha az érintettnek szemüvege volt, esetleg puha volt a tenyere, ami azt mutatta, hogy nem végzett fizikai munkát.[4] A becslések szerint a Demokratikus Kambodzsában 1,7 millió embert gyilkoltak meg, éheztettek vagy dolgoztattak halálra.[3] A négy év alatt a férfilakosság 33,5 százaléka, a nők 15,7 százaléka halt meg nem természetes módon. Phnompen lakosainak 41,9 százaléka halt meg így.[9] Mivel a Vörös Khmerek szinte teljesen elszigetelték az országot, a külvilág csak a menekültektől értesült a Kambodzsában elkövetett szörnyűségekről. Nagyjából két évnek kellett eltelnie, hogy a Thaiföldre érkező menekültek összecsengő beszámolóit elhiggyék a külföldiek. A vietnami kommunisták hallgattak, mert nem akarták, hogy a világ megtudja, mit követnek el védenceik a szomszédos Kambodzsában. Sokáig abban bíztak, hogy sikerül ellenőrzés alá vonniuk kambodzsai elvtársaikat, csakúgy, mint a laoszi kommunistákat. Csak azután kezdtek nyilvánosan is beszélni a népirtásról, hogy egyértelművé vált: Pol Pot és társai megfékezhetetlenek.[9]

Összecsapások Vietnammal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népirtás áldozatainak maradványai a Gyilkos mezőkön

Pol Pot különösen tartott a vietnamiaktól, mivel úgy gondolta, hogy vissza akarják szerezni a francia gyarmatosítás előtti geopolitikai hegemóniájukat, és nem akarta, hogy a laoszi kommunisták sorsára jussanak, akiket a vietnamiak ellenőriztek. Már 1975-ben voltak határ menti összecsapások a Demokratikus Kambodzsa és Vietnam között, és hasonló incidensekre került sor néhány sziget birtoklásáért is. Pol Pot félelmét a vietnami megerősödéstől az 1977-ben aláírt vietnami-laoszi együttműködési megállapodás is táplálta. Mivel a vörös khmerek bíztak Kína támogatásában, 1977 közepén nagyobb szabású akciót indítottak délkeleti szomszédjuk ellen, hogy az ősi Kambodzsához tartozó területeket szerezzenek vissza. A támadást a vietnami hadsereg visszaverte, és 32 kilométer mélyen behatolt a Demokratikus Kambodzsába. Pol Pot a Keleti Zóna kommunista vezetőit tette ezért felelőssé, akik szerinte átálltak a vietnamiak oldalára, vagyis olyan emberek lettek, akiknek „khmer a testük, de vietnami a fejük”.

Emiatt sorozatos kivégzésekre adott utasítást. 1978. május 10-én, Phnompenben ezzel a felhívással toboroztak: „Mindannyiunknak 30 vietnamit kell megölnünk. Ha tartjuk magunkat ehhez a szlogenhez, biztosan nyerünk. (…) Így egy kambodzsai katona felér 30 vietnamival. (…) 2 millió katonát kell kiállítanunk Vietnammal szemben, (…) viszont bőven elég lesz, hiszen Vietnamnak csak ötvenmillió lakosa van.” A „tisztogatás” során százezer embert gyilkoltak meg.[8] A terület vezetője, Szo Phin 1978-ban öngyilkos lett, amikor Pol Pot Phnompenbe rendelte. Számos kommunista átszökött a vietnamiakhoz, és később részese lett a Demokratikus Kambodzsa megdöntésének.[3]

1978 karácsonyán a vietnami hadsereg százezer katonával, harckocsikkal, repülők támogatásával általános támadást indított, és bár Kína megtámadta Vietnamot, hogy segítséget nyújtson Pol Potnak, a vietnamiak néhány nap alatt legyőzték a vörös khmereket.[4][5] A vörös khmerek rendszere 1979. január 7-én omlott össze, amikor a Szovjetunió által is támogatott Vietnam csapatai, valamint a hozzájuk csatlakozott kambodzsai kommunisták elfoglalták Phnompent. A Tuol Szleng börtönőrei még ennek a napnak a reggelén is több foglyot meggyilkoltak. A rendszer vezetői elmenekültek és elrejtőztek.

A rémuralom után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vörös khmerek egészen az 1990-es évek végéig folytatták váltakozó intenzitású gerillaháborújukat Kambodzsa északnyugati területein. A vietnamiak meghagyták a kommunista államrendet, és támogatásukkal számos olyan politikus került az ország vezetésébe, aki korábban maga is a vörös khmerek közé tartozott.

A Demokratikus Kambodzsa legfőbb vezetői gyakorlatilag békében élhettek Kambodzsa általuk ellenőrzött részein vagy Kínában. A szervezet az 1980-as években új célt tűzött ki, a vietnamiak kiűzését. Pol Pot 1998-ban meghalt, mozgalma egy évvel később összeomlott.[11]

2006-ban felállították a Kambodzsai Törvényszékek Rendkívüli Kamaráit (ECCC), amelyek annak a kevés főbűnösnek a perét lefolytatják, aki bíróság elé kerül. Eddig egy jogerős ítélet született: a törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Kaing Guek Eavot, a volt börtönparancsnokot.[14] A bíróság megkezdte Khieu Szamphan egykori államfő, Ieng Sary volt külügyminiszter, felesége, Ieng Thirith egykori szociális miniszter és Nuon Csea, a vörös khmerek főideológusa perét.[15] Ieng Thirith később időskori elbutulása miatt felmentették.[11]

Hogyan történhetett meg?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több társadalomtudós is egyetért abban, hogy a vörös khmerek uralmának legfontosabb jellemzői – a brutalitás, a fanatizmus, a megszállott nacionalizmus – a kambodzsai társadalom múltjában gyökerezett. A társadalmi felépítmény része volt a kizsákmányolás, az engedelmesség, a mástól való függés. A kambodzsaiak nem ismerték a demokratikus megoldásokat: természetes volt, hogy feltétel nélkül engedelmeskednek a központi hatalomnak, legyen az a király, a puccsal hatalomra jutó Lon Nol tábornok vagy éppen a vörös khmer. Kambodzsa a vörös khmerek előtt is szigorú hierarchiájú és meglehetősen korrupt ország volt, amelyben természetes volt, hogy csak azok érvényesülnek, akiknek erős támogatóik vannak. A tömegek tanulatlanok és tájékozatlanok voltak. A vörös khmerek megjelenése előtt is általános jellemzője volt az országnak a vietnamiakkal, a kínai kereskedőkkel szembeni gyűlölet.[9]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i Elizabeth Becker. When The War Was Over: Cambodia And The Khmer Rouge Revolution. PublicAffairs. ISBN 1-8916-200-02 (1998) 
  2. ^ a b c d The Evacuation of Phnom Penh. >eHistory. (Hozzáférés: 2013. július 31.)
  3. ^ a b c d e f g h i j k Sok Udom Deth (2009.). „The Rise and Fall of Democratic Kampuchea”. Education about Asia 14 (3). Hozzáférés ideje: 2013. február 4.  
  4. ^ a b c d e Zubor Zalán: A szemüvegeseket is kiirtotta: harminchét éve jutott hatalomra Pol Pot. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  5. ^ a b David Chandler: Voices from S-21. (Hozzáférés: 2013. július 25.)
  6. Ben Kiernan: Notes from a slaughterhouse. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  7. MTI: Norodom Szihanuk magánarchívuma
  8. ^ a b c d e f g Andrew Williams (író, rendező), Jonathan Partridge (operatőr). (2005). Pol Pot - Utazás a gyilkos mezőkre [dokumentumfilm]. BBC. Hozzáférés ideje: 2014-02-04.
  9. ^ a b c d e f g Henri Locard: State Violence in Democratic Kampuchea (1975–1979) and Retribution (1979–2004). (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  10. Cambodia's brutal Khmer Rouge regime. BBC. (Hozzáférés: 2013. február 7.)
  11. ^ a b c d Múlt-kor: Kambodzsa hóhérjai: a vörös khmerek. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  12. Samuel Totten, Paul Robert Bartrop, Steven L. Jacobs: Dictionary of genocide – Santebal. (Hozzáférés: 2013. február 10.)
  13. Karácsonyi Zoltán (2010. július 19.). „Haláláig börtönben ülhet a vörös khmerek főfoglára”. Népszabadság. Hozzáférés ideje: 2014. február 4.  
  14. Khmer Rouge chief Kaing Guek Eav gets life sentence. BBC. (Hozzáférés: 2013. február 10.)
  15. Őrizetben a vörös khmerek egykori elnöke. MTI. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Demokratikus Kambodzsa témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]