Tuol Szleng

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Tuol Szleng a kambodzsai vörös khmerek központi börtöne volt Phnompenben. Az intézményben több mint tízezer embert kínoztak meg 1976 és 1979 között, és mindössze heten élték túl bebörtönzésüket. A Tuol Szleng ma múzeumként üzemel.[1]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szélsőbaloldali vörös khmerek 1975. április 17-én bevonultak az ország fővárosába, Phnompenbe. Céljuk a tökéletes kommunizmus megteremtése volt. Az új államot, amely a Demokratikus Kambodzsa nevet kapta, osztályok és magántulajdon nélküli társadalomként képzelték el. Az új rend egyfajta agrárkommunizmus megteremtését tűzte ki célul, amelyben az emberek szinte kizárólag földművelésből élnek. Egyik alaptézisük a khmer felsőbbrendűség volt, Pol Pot, az államot irányító kambodzsai kommunista párt főtitkára gyakorta ismételgette, hogy ha a khmerek képesek voltak felépíteni Angkort, a hatalmas templomvárost, akkor bármit meg tudnak tenni. Új időszámítást vezettek be, amelynek nulladik éve lett 1975. A vörös khmerek eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a polgári iskolákat, a magántulajdont, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást. Az iskolákat, templomokat, kormányzati épületeket és üzleteket bezáratták vagy állatfarmokká, börtönökké alakították. Mint minden kommunista elit, így a vörös khmerek is igen gyanakvóak voltak: mindenhol, mindenkiben ellenséget feltételeztek, akit el kellett pusztítani. A letartóztatott embereket addig kínozták, amíg "vallomást" nem tettek, amelyben elismerték, hogy idegen hatalmaknak, a CIA-nak vagy a KGB-nek kémkedtek. A megkínzottak általában másokat is megneveztek segítőjükként, annak érdekében, hogy véget érjen a szenvedésük. A vörös khmerek őket is elhurcolták. Gyakran a foglyok valamennyi családtagját begyűjtötték, megkínozták és megölték. Irtóhadjáratot folytattak a nem khmer származásúak, az értelmiségiek, a szerzetesek és a művészek ellen.[2]

A börtön[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tuol Szleng, hivatalos nevén S-21, az ország nagyjából kétszáz egységből álló börtönhálózatába tartozott, amelyet a vörös khmerek belbiztonsági szolgálata, a Szantebal irányított. A szolgálat és a börtön parancsnoka Kaing Guek Eav volt.[3] A Tuol Sleng volt a legnagyobb a hasonló célú intézmények között. A börtönt a népnyelv úgy nevezte, hogy a hely, ahova az emberek bemennek, de soha nem jönnek ki. [4] Az őrök és a kihallgatók általában 15 és 19 év közötti fiatal kommunisták voltak, általában paraszti háttérrel. Az S-21 elnevezés először egy 1975 szeptemberi keltezésű dokumentumban tűnt fel. Az intézmény 1976 májusától vagy júniusától működött.[5]

One of the buildings of Tuol Sleng (2).JPG

A börtönt egy középiskolából, a Tuol Szvaj Prejből alakították ki. Tuol szleng magyarul azt jelenti, hogy a Mérgező fák hegye. A középiskola öt kétemeletes épületből állt, ezek tantermeiben helyezték el a kihallgatóhelyiségeket és a kétszer egyméteres cellákat. A folyosókat szögesdrót háló borította, nehogy a rabok levessék magukat az emeletről vagy megszökjenek. A maroknyi túlélő beszámolóiból és a különböző hivatalos jelentésekből kiderül, hogy a foglyokat kínzással - korbácsolással, körmük kitépésével, elektromos árammal, felizzított fémtárgyakkal - bírták rá a beismerő vallomásokra. Ezeket a vallomásokat leíratták az áldozatokkal. Az őrök a kisgyerekeket elválasztották szüleiktől. Azt mondták nekik, hogy a gyermekközpontba viszik őket, de ehelyett meggyilkolták a gyerekeket.[6]

Az udvaron ma is látható egy fagerendákból készített keret, amelyen egykor a diákok kötélre másztak. A vörös khmerek a hátrakötött kezüknél fogva húzták fel erre az embereket. Sokan a kínzások alatt haltak meg, őket tömegsírokba temették a börtön területén.[7][8] A börtönben nagyon szigorú szabályok voltak, a foglyoknak teljes csöndben kellett lenniük, csak akkor szólalhattak meg, ha kérdezték őket, és csak akkor mozdulhattak meg cellájukban, ha arra engedélyt kaptak.[6]

Azokat a rabokat, akik beismerő vallomást tettek, a közeli Csoeng Ek táborban meggyilkolták. Általában este 8 és 9 között terelték teherautókra azokat, akiknek már befejeződött a kihallgatása. A cellájukból elővezetett embereknek azt mondták, hogy egy másik börtönbe kerülnek. A teherautók előtt egy küldönc érkezett a megsemmisítő táborba, és közölte az aznapi fogolyszámot. A rabokat az őrök meggyilkolták, majd gödrökbe temették.[9] 1977-ben naponta átlagosan száz emberrel végeztek.

Az áldozatok számáról eltérő adatok vannak, a különböző források 12-17 ezer közöttire teszik a meggyilkoltak számát. Az áldozatok között külföldiek - amerikaiak, ausztrálok és franciák - is voltak. A börtönben sok korábbi vörös khmer vezető is megfordult, akit árulónak bélyegeztek elvtársaik. A Tuol Szlengben kínozták halálra Vorn Vetet, a rendszer miniszterelnök-helyettesét is.[4]

A börtön felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A börtönre 1979. január 8-án bukkant rá két vietnami riporter, aki a reguláris csapatokkal érkezett az országba. A csöndes, rozsdás fémkerítéssel kerített magányos épülethez az onnan áradó bűz vezette el őket. A két újságíró akkor jött rá a létesítmény céljára, amikor a földszinten meglátta a holttesteket. Némelyikük vaságyhoz láncolva hevert. A padlót borító vér még nedves volt.[5]Egy nappal korábban - 1979. január 7-én -, amikor a vietnami csapatok elfoglalták a várost, a Tuol Szleng őrei elmenekültek, de előbb még 14 embert meggyilkoltak.[8]

Az újságírók fotókat készítettek, majd beszámoltak a látottakról a vietnami csapatoknak. Este a katonák elégették a holttesteket. A következő napokban a vietnamiak és kambodzsai segítőik rengeteg dokumentumra bukkantak egy közeli házban.[5] A vörös khmerek, akárcsak a nácik, nagyon pontos nyilvántartást vezettek foglyaikról: valamennyiüket lefotózták. Néha nemcsak kínzás előtt, hanem utána is.[8] A dokumentumok között így legalább hatezer fotónegatív volt.[10]

Az első külföldiek, akiknek a vietnamiak megmutatták a börtönt, egy csoport újságíró volt a baráti államokból. A kubai Miguel Rivero így írt később tapasztalatairól: „A padlón még ott voltak a vérnyomok. A bűz átható volt. Zöld legyek ezrei keringtek a szobában”. 1979 februárjában vagy márciusában megérkezett a városba a khmer nyelven folyékonyan beszélő Mai Lam ezredes, akinek nagy tapasztalata volt a jogi ügyekben és a múzeológiában. Feladata az volt, hogy rendszerezze a dokumentumokat.[5] A kambodzsai népirtás dokumentumainak feldolgozásában az amerikai Yale Egyetem jár élen napjainkban.[11]

Múzeum[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori börtön épületeiben ma múzeum működik. Bejárhatók a régi cellák, kihallgatóhelyiségek. Több teremben a népirtás tárgyi emlékei találhatók: a bebörtönzöttek fotói, eszközök, amelyekkel kínozták őket, kézzel írt beismerő vallomások.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lonely Planet:Southeast Asia on a shoestring, 67. oldal ISBN 978-1-74179-854-8
  2. Sok Udom Deth: The Rise and Fall of Democratic Kampuchea. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  3. Samuel Totten, Paul Robert Bartrop, Steven L. Jacobs - Dictionary of genocide: Santebal. (Hozzáférés: 2013. február 10.)
  4. ^ a b KR Years: [http://www.edwebproject.org/sideshow/khmeryears/s21.html S-21: The Horrors of Tuol Sleng]. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  5. ^ a b c d David Chandler: Voices from S-21. (Hozzáférés: 2013. július 25.)
  6. ^ a b BBC: Pol Pot - Utazás a gyilkos mezőkre. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
  7. BBC: Chum Mey: Tuol Szleng survivor. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  8. ^ a b c Touristcambodia.com: Toul Sleng Genocidal Museum (S-21) - What to See. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  9. S21 Victims The Killing Fields Museum: S-21 and Choeng Ek Killing Fields: Facing death. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  10. Photograps from Pol Pot's Secret Prison: History. (Hozzáférés: 2013. február 13.)
  11. Yale University: The CGP, 1994-2013. (Hozzáférés: 2013. február 13.)