Vörös Khmer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Vörös Khmer mozgalom (franciául: Khmer rouges) azoknak a kambodzsai kommunistáknak a neve, akik Pol Pot vezetésével az 1970-es évek legvéresebb diktatúráját, a Demokratikus Kambodzsát megteremtették. Uralmuk alatt nagyjából 1,7 millió embert öltek meg. Nevükben a vörös a baloldaliságra, a khmer Kambodzsa domináns etnikai csoportjára utal.

Kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kambodzsai kommunisták 1960 szeptember végén tartották meg első pártkongresszusukat üres vasúti kocsikban Phnompenben. Ekkorra már öt éve folyt a párt szervezése. A kommunista értelmiségiek elsősorban tanárként, közíróként próbálták meg - modernizálást, demokratizálást hirdető - eszméikkel elérni a fiatalokat: magán- és állami iskolákban tanítottak, újságokat adtak ki.[1]

A párt főtitkára 1963-ban Pol Pot lett. Nemsokára parasztfelkeléseket kezdett szervezni Szihanuk herceg rendszere ellen, 1968-tól pedig a Kambodzsai Forradalmi Hadsereg polgárháborúban küzdött a kormány csapatai ellen. Észak-Vietnam kommunistái természetesen támogatták Pol Potot, így a Forradalmi Hadsereg bekapcsolódott a vietnami háborúba is. Az amerikai csapatok őket is támadták, holott hivatalosan velük nem is álltak háborúban.

1970-ben egy amerikai támogatású puccs során Szihanuk herceg eltávolították az állam éléről, Szihanuk ekkor nemzeti egységkormányt szervezett a Khmer részvételével és együtt folytatták a harcot. Az egységkormányban azonban a kommunisták átvették a hatalmat és 1975-ben, Saigon elestével, eldőlt Kambodzsa sorsa is, nemsokára a vörös khmerek hatalomra jutottak, és az országot átnevezték Demokratikus Kambodzsára. 1976-ban Szihanuk herceg lemondott az államfői tisztségről, nemsokára pedig beiktatták Pol Potot, mint az új kormány miniszterelnökét.

Eredetük ellenére a Vörös Khmerek ideológiája nagyon nehezen határozható meg, se nem maoisták, se nem marxista–leninisták. Négyéves uralmuk alatt két fő céljuk volt: egyrészt, hogy a khmer etnikum vélt felsőbbrendűségét intézményesítsék az országban; másrészt, hogy alávessék Kambodzsát és Kambodzsa népeit korlátlan uralmuknak. E célok megvalósítása során 2 000 000 nem khmer etnikumú kambodzsait mészároltak le, miközben a gazdaság, melyet teljesen az állam alá rendeltek, összeomlott. Összesen legalább egymillió, valószínűleg inkább kétmillió ember haláláért felelős a vörös khmerek uralma. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnamiak három millióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra teszi a halottak számát.) Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Céljuk egy önellátó kommunista agrártársadalom kialakítása volt, ebből a megfontolásból a városi lakosság és a buddhista szerzetesek nagy részét rizstermelő munkatáborokba telepítették vagy kivégezték, az infrastruktúrát és az ipart gyakorlatilag felszámolták. Hatalomra jutásukig szorosan együttműködtek a vietnami kommunistákkal, ám utána a szovjetbarát vietnami irányvonallal szemben Kína felé orientálódtak. Emögött elsősorban nem ideológiai megfontolások álltak, hanem a vietnami befolyás megakadályozása volt a céljuk.

Rendszeresek voltak az életmódgyűlések, amelyeken kötelező volt a részvétel. Ezeket általában a párt egy régebbi harcosa vezette. A résztvevőknek be kellett számolniuk gyengeségeikről.[2]

1979-ben uralmukat megdöntötték a megszálló vietnami csapatok, akik egy új kommunista rendszert vezettek be. Pol Pot vidékre, a Thaifölddel határos Pailin környékére menekült, ahonnan folytatta gerillaháborúját a következő kambodzsai kormányok ellen. Uralmát a vietnamiak kambodzsai kivonulásáig Kína és közvetve Thaiföld is támogatta. A vörös khmerek azonban egyre inkább elszigetelődtek, ahogy a kambodzsai kormányok hatalma megszilárdult. Számuk teljesen elenyészővé vált, amikor sok csapat élt az 1995-ben ajánlott amnesztiával. Pol Pot 1998-as halálát követően 1999-ben az utolsó vörös khmerek is megadták magukat. A vörös khmer vezetők elleni perek napjainkban zajlanak. Öt vezetőt vádoltak meg, az első, Kaing Guek Eav 2009. februárjában állt bíróság elé. A széles körű felelősségre vonás elmaradt ott is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Elizabeth Becker: When the war was over
  2. BBC: Utazás a Gyilkos mezőkre. (Hozzáférés: 2013. augusztus 5.)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]