Bánáti bazsarózsa

Bánáti bazsarózsa
	Virágzó bánáti bazsarózsák a Somos-hegyen (Kelet-Mecsek)
	Természetvédelmi státusz
	Adathiányos
	Magyarországon fokozottan védett; Eszmei érték: 250 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Zárvatermők (Magnoliophyta);
Csoport:	Valódi kétszikűek (eudicots);
Csoport:	Core eudicots;
Rend:	Kőtörőfű-virágúak (Saxifragales);
Család:	Bazsarózsafélék (Paeoniaceae);
Nemzetség:	Bazsarózsa (Paeonia);
Faj:	Kerti bazsarózsa (Paeonia officinalis);
Tudományos név
	Paeonia officinalis subsp. banatica; (Rochel) Soó, 1945
Szinonimák
	Paeonia banatica Rochel 1828;
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Bánáti bazsarózsa témájú rendszertani információt.

A bánáti bazsarózsa vagy bánsági bazsarózsa (Paeonia banatica) növényritkaság. Legfontosabb élőhelyét a Baranya megyei Zengő gerincén találhatjuk meg, s minden bizonnyal ennek köszönhetően mecseki bazsarózsa^[3] névvel is illetik. Tavaszi virágzásakor a kelet-mecseki Hosszúhetényből bazsarózsanéző túrákat szoktak szervezni a lankákra.^[4]

Eredetileg önálló fajként írta le Anton Rochel botanikus Paeonia banatica tudományos névvel. Később, Soó Rezső munkássága révén, a piros bazsarózsa (Paeonia officinalis) alfajaként tekintettek rá Paeonia officinalis subsp. banatica néven, s ez a felfogás a közelmúltig így maradt, illetve egyes helyeken továbbra is így tekintenek rá,^[5]^[6] másutt azonban ismét úgy gondolják, hogy önálló faj.^[7] Érvényes tudányos neve a Paeonia banatica.^[8]

Tartalomjegyzék

1 Jellemzése
2 Élőhelye
3 Védettsége
4 Gyógyhatása
5 Bánáti bazsarózsa az oroszországi Mescserai Dendroparkban
6 Megjegyzések
7 Források
8 További információk

Jellemzése[szerkesztés]

Gyökerei nyúlánkak - koloncosak. Szára nem fásodó, felálló, el nem ágazó, egyvirágú, 40–60 cm magasságú. Sötétzöld levelei szórt állásúak, háromszorosan hármasan tagoltak, a levélkék hosszúkásak vagy tojásdadok, ép szélűek, alul gyéren szőrösek, ezért szürkésnek látszanak. A lomblevelek, murvalevelek és a csészelevelek között fokozatos az átmenet. A sugaras szimmetriájú virág kettős virágtakarójú, a magányosan álló virágok nagyok, de nem teltek. Virágzási ideje az időjárás függvényében május, június eleje is lehet. Termése tüszőcsokor.

Botanikai kutatások szerint a bánáti bazsarózsa a Mecsekben preglaciális idők reliktuma, tehát átvészelte a jégkorszak glaciális szakaszait.^[9]

Élőhelye[szerkesztés]

A bánáti bazsarózsa pannon flóraelem és endemikus fajnak számít a Kárpát-medencében. Legkorábbról ismert és dokumentált előfordulásai: Romániában a Bihar-hegység, illetve a Temes és az Alduna vidéke, Szerbiában a Delibláti-homokvidék, Horvátországban a Tarcal-hegység (Fruška Gora), Magyarországon pedig a Kelet-Mecsek. Becslések szerint a világon fellelhető teljes állomány 90%-a Magyarországon található.^[7]

A szerbiai és horvátországi előfordulások helyzetéről Vida Stojšić botanikus azt közölte, hogy a Fruška Gorából már több mint 30 éve nem került elő, a Delibláti-homokpusztán pedig mindössze 74 példány él.^[7]

Romániai előfordulásokról 1939-ben számolt be Tatár Miklós, ezt követően egy ideig újabb információk nem kerültek elő róluk.^[7] Marossy Anna nagyváradi botanikus az 1970-es években a bihari Béli-hegységben, Belényes környékén talált meg egy populációt, mely bükkös-csertölgyes erdőben, 80–90 éves fák között él mintegy 8 hektárnyi területen: ez a terület a bánáti bazsarózsa legészakibb és legkeletibb ismert természetes élőhelye, s itt él a növény állományának 10%-a. 1982-ben a területet védetté nyilvánították, valamint később, a Natura 2000 programban európai védettséget is kapott. S habár aggodalomra adott okot, hogy a 2012 húsvétja után néhány nappal keletkezett és négy napig tartó erdőtűzben elpusztult a populáció nagy része, azonban 2013-ban már arról számoltak be, hogy az állománynak sikerült regenerálódnia.^[10]^[11]^[12]

Magyarország területén először Kitaibel Pál figyelte meg Hosszúhetény és Pécsvárad között 1799-ben, ahogyan azt Kanitz Ágoston írta 1863-ban, s feltehetően manapság is egyedül a kelet-mecseki területen található a bánáti bazsarózsa hazai előfordulása. Ugyan Nicolaus Thomas Host 1831-ben azt írja, hogy Kitaibel Somogy megyéből is említ előfordulást, azonban szakértők szerint elképzelhető, hogy Kitaibel kéziratát az osztrák botanikus félreértelmezte, s az említett előfordulás megegyezik a kelet-mecsekivel.^[7]

A meszes, tápanyagban bővelkedő humuszos, laza erdőtalajokon, dombvidéki molyhos-tölgyesekben, cseres- és gyertyános-kocsánytalan tölgyesekben, illetve gyepekben, erdőszéleken él. A félárnyékos helyeket kedveli, de jól tűri a teljes megvilágítást is.

Védettsége[szerkesztés]

Magyarországon 1982 óta fokozottan védett,^[7] természetvédelmi értéke jelenleg 250 000 Ft.^[13] Védelmét ritkasága, a magyarországi flórában játszott fejlődéstörténeti szerepe (jégkorszak előtti reliktum) és növényföldrajzi jelentősége (pannóniai endemizmus), végül veszélyeztetettsége indokolja.

A 2000-es évek elején a mecseki állományra komoly veszélyt jelentett a Zengőre tervezett katonai létesítmény miatti környezetpusztítás, amit a környezetvédő civilek összefogásával 2004-ben sikerült megállítani. Lásd: csata a Zengőn^{[m 1]}

Gyógyhatása[szerkesztés]

Régebben gyógyászati célra is gyűjtötték, mert gyökerei és zsíros-olajos magvai alkaloidot (paeonin) tartalmaznak, amit epilepszia ellen görcsoldóként, illetve hánytatónak használtak.