Ugrás a tartalomhoz

Soó Rezső

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Soó Rezső
A Budapest folyóirat 1978. évi augusztusi számában Csigó László felvétele
A Budapest folyóirat 1978. évi augusztusi számában
Csigó László felvétele
Életrajzi adatok
Született1903. augusztus 1.
Székelyudvarhely, Magyar Királyság
Elhunyt1980. február 10. (76 évesen)
Budapest, Magyarország
SírhelyFarkasréti temető
Ismeretes mint
  • botanikus
  • scientific collector
Nemzetiségmagyar
Állampolgárságmagyar
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény		Pázmány Péter Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterületnövényföldrajz
Tudományos fokozatdoktorátus (1926)
Szakmai kitüntetések
A Wikimédia Commons tartalmaz Soó Rezső témájú médiaállományokat.

Berei Soó Rezső (Székelyudvarhely, 1903. augusztus 1. – Budapest, 1980. február 10.) Kossuth-díjas (1951, 1954) magyar botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1947, rendes 1951). Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Soó”.

1940–44 között a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a botanikus kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. A debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetőjeként megalapította és vezette a debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, amely a magyarországi növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában úttörő volt.

Családja

[szerkesztés]

Dr. Soó Rezső azt vallotta magáról: háromnegyed székely és egynegyed örmény. Anyai nagyanyja az erdélyi örmény származású Affiumi Irma, Erzsébetvárosból.[1]

Életútja

[szerkesztés]
Emléktáblája a Margit-szigeten

A kolozsvári Piarista Gimnáziumban tanult, majd Eötvös-kollégistaként a Budapesti Tudományegyetem hallgatója lett. 1925-ben kitűnő eredménnyel tette le tanári szakvizsgáját és doktorátust szerzett. Értekezése a szezonpolimorfizmus problémájának teljesen új megoldását adta azzal, hogy rámutatott a növénytársulások szelekciós szerepére a fajkeletkezésben. 1925-től 1927-ig a berlini Collegium Hungaricum tagjaként Berlin–Dahlemben dolgozott a világ akkori első számú növényrendszertani műhelyében. Itt az orchideakutatás legnagyobb szaktekintélyeitől tanult, majd Kellerrel közösen megírták Európa orchideáinak rendszertani monográfiáját (Berlin, 1930–1940), amely azóta is alapműnek számít. 1927-ben jelent meg Kolozsvár geobotanikai monográfiája, amely a Kárpát-medence területéről a legelső ilyen nagyszabású munka.

1927 és 1929 között a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. Itt indította meg Magyarország növénytársulásainak rendszeres kutatását, és hazánkban elsőként mikroklíma-méréseket végzett. 1929 végén nyilvános rendkívüli tanárként elnyerte a debreceni egyetem növénytani tanszékét. Megszervezte az egyetemi növénytani intézetet és a botanikus kertet. Intézetével megalapította a világszerte híressé vált debreceni cönológiai iskolát, ahonnan a tehetséges geobotanikusok több generációja került ki keze alól. Megindította az első magyar ökológiai folyóiratot, az Acta Geobotanica Hungaricát. 1940 őszétől a kolozsvári egyetem növényrendszertani tanszékének vezetője, valamint a botanikus kert és az Erdélyi Múzeum növénytárának igazgatója, jeles munkatársai és tanítványai voltak itt, köztük Csűrös István, Nyárády Erazmus Gyula és Nyárády Antal. 1945-ben visszatért Debrecenbe, és újra átvette régi intézetét. 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1951-től rendes tagja. 1951-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Alkotó tevékenységének három kiemelkedő munkája, a Növényföldrajz (1945), a Jávorka Sándorral közösen írt A magyar növényvilág kézikönyve (1951) és a Fejlődéstörténeti növényrendszertan (1953). 1955-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének vezetőjévé, valamint az egyetemi botanikus kertnek az igazgatójává nevezték ki. Innen szervezte és irányította Zólyomi Bálinttal együttműködve a magyar növénytakaró növénycönológiai kutatását és térképezését. 1969-ben nyugalomba vonult, s idejét élete fő művének, a Magyar flóra- és vegetáció rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve (1964–80) című hatkötetes hatalmas munkának szentelte.

Széles körű általános műveltsége és a művészetekhez való értő vonzódása révén nem csak a természettudományok területén hatott, hanem társadalmi tevékenysége, közéleti aktivitása a bölcsésztudományok területén is nyomot hagyott. A debreceni Ady Társaság elnöke, a falukutató mozgalom lelkes támogatója, a kisgrafikának nemcsak nemzetközi hírű gyűjtője, hanem avatott műkritikusa is volt.

Több mint 660 publikációt, köztük 30 könyvet írt a botanika számos területén, szerepelnek köztük tan- és kézikönyvek, nómenklatúra, botanikatörténet, bibliográfia.

Lásd még

[szerkesztés]

Rendszere

[szerkesztés]
Soó Rezső sírja a Farkasréti temetőben

Soó Rezső az első olyan magyar botanikus, aki saját fejlődéstörténeti rendszert alkotott. Rendszerét több európai egyetemen is oktatták. Az 1947-ben született rendszer 1953-ban jelent meg a Fejlődéstörténeti növényrendszertan című munkájában, és többszöri átalakítás mellett az 1980-as évekig használták a hazai felsőoktatásban.

Művei

[szerkesztés]

Emlékezete

[szerkesztés]
  • A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
  • A születésének 100. évfordulójára bélyeget adtak ki, de azon tévedésből Ujvárosi Miklós szerepelt.[2]
  • A Margit-szigeten és a Népligetben lévő Soó Rezső sétányt róla nevezték el.
  • Noszvajon kutatóház viseli a nevét.
  • A Budapest, 11. kerület Pázmány Péter sétányon, az ELTE kémiai tömbjének előcsarnokában a „Kémikusok falán” domborműves emléktábláját 1991-ben tanítványai állították fel. (Szanyi Péter alkotása).[1]
  • A debreceni Botanikus kertben áll domborműves emléke. (Felállítás: 1998, alkotó: ifjabb Blaskó János) [2]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Soó_Rezső&oldid=27949241”