Algyógy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Algyógy (Geoagiu, Gergesdorf)
Algyógy látképe északnyugatról
Algyógy látképe északnyugatról
Algyógy címere
Algyógy címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
Rang város
Községközpont Geoagiu
Beosztott falvak
Lista
Polgármester Vasile Cărăguț (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Párt), 2016
Irányítószám 335400
Körzethívószám 0x54[1]
SIRUTA-kód 89561
Népesség
Népesség2709 fő (2011. okt. 31.)[3] +/-
Magyar lakosság16 (0%, 2021)[4]
Község népessége5087 fő (2021. dec. 1.)[2]
Népsűrűség32,67 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság217 m
Terület155,69 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 55′ 12″, k. h. 23° 12′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 55′ 12″, k. h. 23° 12′ 00″
Algyógy weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Algyógy témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
A kerektemplom
A református templom
A mezőgazdasági középiskola

Algyógy (románul Geoagiu ['dʒo̯adʒju], németül Gergesdorf) város Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés]

A Maros jobb oldali mellékvize, a Gyógy-patak mentén terül el, az Erdélyi-érchegység lábánál. Dévától 27 km-re északkeletre fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés]

Nevét a Gyógy-patakról kapta, a patak neve pedig a magyar dió főnévből való, -d képzővel. Előtagja nem a mai Felgyógytól különböztette meg, annak neve Diódéval párhuzamos. Történeti névalakjai: Gyog (1271), Dyod és Dyog (1397), Aldyogh (1407), Algyogh (1412), Aldyod (1439), Alsodyod alio nomine Alsoffalwa (1444 körül), Zsoázs (1850), Unter-Gyógy és Geoagiul de Jos (1854).

Népessége[szerkesztés]

  • 1785-ben 1560 lakosa volt. Ugyanazon évben 337 ortodox családfőt írtak össze, a görögkatolikus egyháznak 1786-ban 130, a római katolikus egyháznak 31 híve volt, református gyülekezete pedig 1766-ban, Bokajjal, Gyalmárral és Mádával 161 lelket számlált.[5]
  • Algyógyalfalunak és Algyógyfelfalunak 1900-ban közösen 2406 lakosa volt, közülük 2028 román, 323 magyar és 55 német anyanyelvű; 1776 ortodox, 262 görögkatolikus, 147 református, 121 zsidó és 78 római katolikus vallású.
  • 2002-ben 3014 lakosából 2611 volt román, 368 cigány és 27 magyar nemzetiségű; 2435 ortodox, 396 görögkatolikus, 39 pünkösdista, 22 református és 17 római katolikus vallású.

Története[szerkesztés]

Oklevélbeli említése először Mihály vajda 1271-ben kelt birtokadományozó levelében fordul elő, amely András gyógyi ispánt említi. Uradalmát Zsigmond király 1397-ben Máramarosi Gurzónak, Iván fiának adományozta, de 1404-ben visszavette, és felét a Töreki családnak, felét pedig Illyei Dénes fiának, Jánosnak adta. Mátyás király 1467-ben hűtlenség miatt elkobozta a birtokot Illyei Jánostól és Dengelegi Pongrác János erdélyi vajdának adományozta.

Várát először 1467-ben említik, azt feltehetően a Pongrácz család építtette. 1505-től oppidumként említették. Az uradalom birtokosa 1504-ig Corvin János, 1507-től Nagy Radu, 1517-től Neagoe Basarab havasalföldi fejedelem volt, akinek örököse 1528-ban Algyógyfelfaluban ortodox templomot is alapított. Szapolyai János 1531-ben hadvezérének, ozsdolai Kún Kocsárdnak adományozta. 1559-ben Izabella királyné a várba menekült a török elől. Ugyanő 1557-ben vladikává (formális püspökség nélküli ortodox püspökké) nevezte ki az algyógyi ortodox kolostorban élő Hristofort.[6] 1562-ben János Zsigmond ostrommal vette vissza a töröktől és leromboltatta.

A 17. századtól 1918-ig két külön politikai községből, Algyógyfelfaluból és Algyógyalfaluból állt. A 17. században a Kun család várkastéllyá alakítva újra felépítette várát. Az 1684-ben készült leltár ebédlő és lakószobák mellett „feredőt” is említ benne.[7] 1731 körül évi három országos vásárt tartott, Gergely, Gotthárd és Egyed napján.[8] Református egyházát nemesek alkották, az 1696-os vizitáció bejegyzése szerint „Az urak bejárnak a templomba, parasztság aki bejárjon nincs.”[9] 1697-ben itt fejezte be román nyelvű énekeskönyvét Viski János nevű református lelkésze.[10] 1784-ben a parasztok feldúlták nemesi udvarházait. 1786-ban 1559-en lakták, jogállásuk szerint 49% jobbágy, 38% zsellér, 3% nemes és 5 pap.

1848. november 2122-én a Gheorghe Demian vezette román felkelők kúriáit kirabolták, református egyházának lelkészét, tanítóját és presbitereit, összesen 17 főt legyilkoltak. Amikor a helyszínre érkezett császári katonaság vezetője, Johann Nahlik százados leállította a pusztítást, a jelen lévő Petre Dobra ezt "reakciós tettnek" nevezte.

1892-ben Kuun Kocsárd helyi földbirtokos alapítványt tett, amelyen a Földművelési Minisztérium és az EMKE földműves iskolát hozott létre székely diákok számára szarvasmarha-tenyészettel, fa- és gyümölcsfaiskolával. 1900-ban a korábban 40-es diáklétszámot 60-ra emelték föl. 1910-ben a község legnagyobb földbirtokosa az EMKE volt. 1921-ben az iskolát a földreform részeként megszüntették, de a román állam később újraindította, és jelenleg Alexandru Borza Mezőgazdasági Kollégium néven működik. 1908-ban a magyar állam a településtől nyugatra, Csigmótól északra megnyitotta vasmunkás tüdőbeteg-szanatóriumát, amely ma is működik.

Algyógyalfalu Hunyad vármegye egyik járásának székhelye és a 19. század végén ortodox esperesség központja is volt.[11] 1880-tól működött benne gyógyszertár.[12] 1906-ban, Kuun Kocsárd közbenjárására ide helyezték az egyik újonnan fölállított adóhivatalt. 2000-ben várossá nyilvánították.[13]

A Gyógy-patak völgye román népviseletének jellegzetes darabja volt a hófehér, gyolcsvászon kendő, amelyet a nők a fejükön körbecsavarva viseltek. Gazdaságában a szarvasmarha-tenyésztésen kívül évszázadokon keresztül meghatározó volt és máig fontos szerepet játszik a gyümölcstermesztés. Algyógy vidéke Erdélyben a leggazdagabb dió tájfajtákban.[14] Ezenkívül Algyógyon és a környező falvakban nagy területen termesztenek kis szemű szilvát és nyári almát, amely a modern, nemesített almafajták elterjedéséig az Alföldön is igen keresett volt. Algyógyon 1939-ben öt faiskola működött.[15] 1957-ben kísérleti mezőgazdasági állomást létesítettek, amely főleg gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Az állomáshoz dolgozói számára épült a Gyalmár és a vasútállomás közötti telep. Kőbányájában travertin mészkövet termelnek ki.

Látnivalók[szerkesztés]

  • A falu közepén láthatók várkastélyának jelentős maradványai.
  • A főutcától beljebb fekvő telken található a két református templom. A közelmúltban elvégzett régészeti feltárás tisztázta, hogy a kicsiny kerektemplom (kápolna) a 11. vagy a 12. században épült, a legkorábbi kerektemplom Erdélyben. A református templom egy korábbi helyén a 16. században épült, feltehetően a környéken talált római sírkő, dombormű és szobor felhasználásával. 1867-ben Kuun Kocsárd renováltatta, majd az 1930-as években Debreczeni László irányításával átépítették. A volt református parókia és iskola épülete az 1990-es években végrehajtott felújítás óta keresztyén ifjúsági központként működik, ifjúsági táboroknak ad otthont.
  • Az algyógyfelfalusi ortodox templom a 18. században épült.
  • A főutca mellett, nagyjából a község közepén található a mezőgazdasági líceum, az egykori székely földműves iskola parkja, benne a Brâncoveanu-stílusú iskolaépülettel. Ennek háta mögött a bentlakás épületét az akkor már romos várkastély felhasználásával az 1890-es években alakították ki.
  • Református és zsidó temető.
  • A település fölött északnyugatra magasodó Kőalja oldalában egy üreg nyílik, Kuun Kocsárd egykori temetkezési helye. A gróf 1876-ban alakította a sziklafülkét kriptává.[16]

Híres emberek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. 2021-es romániai népszámlálás
  3. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  4. 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  5. Miskolczy Ambrus – Varga E. Árpád: Jozefinizmus Tündérországban. Budapest, 2013, melléklet
  6. Juhász István: A reformáció az erdélyi románok között. Kolozsvár, 1940, 30. o., Nagy Levente: A román reformáció. Egy 16–17. századi magyar-román kulturális és irodalmi transzferjelenség. Budapest, 2020, 80. o.
  7. Kiss, i. m. 208. o.
  8. Binder Pál: Régi kalendáriumok az erdélyi és partiumi vásárokról és sokadalmakról (1572–1676). Néprajzi Látóhatár 1993/1–2. sz. [1] Archiválva 2013. július 29-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
  9. Buzogány Dezső – Ősz Sándor Előd: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. 1. Kolozsvár, 2003, 25. o.
  10. Nagy Levente: A román reformáció. Budapest, 2020, 241. o.
  11. Remus Roșca: Lexiconul comunelor bisericesci din archidiecesa gr.-or. rom. a Transilvaniei. Sibiiu, 1894
  12. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 45. o.
  13. LEGE nr.221 din 28 noiembrie 2000 privind declararea comunei Geoagiu, judeţul Hunedoara, oraş. Monitorul Oficial, 221. sz. (2000. november 28.)
  14. Nagy-Tóth Ferenc: Régi erdélyi körték és más gyümölcsök (Kolozsvár, 2006), 260. o.
  15. Ioachim Lazăr és Marcela Balazs, ‘Agricultura hunedoreană între anii 1849 și 1949’, in Ioan Sebastian Bara – Marcela Balazs – Florin Dobrei – Vasile Ionaș – Ioachim Lazăr – Liviu Lazăr – Paulina Popa – Denisa Toma szerk., Județul Hunedoara: monografie, vol. 4, Om, natură, ocupații (Deva, 2014), 142. o.
  16. Téglás Gábor: Újabb barlangok az erdélyrészi Érczhegység délkeleti övéből. Mathematikai és Természettudományi Értesitő 1886, 181. o. és uő: A Maros jobb parti barlangok rövid ismertetése. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1888, 95. o.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons:Category:Geoagiu
A Wikimédia Commons tartalmaz Algyógy témájú médiaállományokat.

Képek[szerkesztés]