Felsőcsertés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Felsőcsertés (Certeju de Sus)
Certej.jpg
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
Rang községközpont
Irányítószám 337190
SIRUTA-kód 89259
Népesség
Népesség1477 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság11[2]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság300 m
Terület89,65 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Felsőcsertés (Románia)
Felsőcsertés
Felsőcsertés
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″Koordináták: é. sz. 45° 58′ 49″, k. h. 22° 59′ 19″
Felsőcsertés weboldala

Felsőcsertés (Csertés, románul: Certeju de Sus vagy Certej) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Az Erdélyi-Szigethegység déli peremén, Dévától 19 km-re északkeletre található.

Nevének eredete[szerkesztés]

Lásd Csertés szócikkében. A név középkori említései Alsócsertésre vonatkoznak, Felsőcsertést először 1733-ban Csertés, majd 17601762-ben Felső Csertész, 1808-ban pedig Csertésköz alakban említették.

Története[szerkesztés]

Arany- és ezüstbányászata jóval korábbi kezdetek után 1734-ben kezdődött újra, amikor az alsócsertési román lakosok rátaláltak a Mária-tárnára. Egy korabeli híradás szerint fáradságosan művelték, mivel érce nem volt tiszta, viszont gyakran szembetalálkoztak a bányavízzel. 1742-ben a terület egyik felét a Bánffy, a másikat a Bethlen család bírta.[3] A század közepén Born Ignác bérelte egyik bányáját.[4] 1763-ban épült akkor modernnek számító aranyolvasztó kohója, amely 1884-ig működött.[5] 1784-ben egy tárnákkal telilyuggatott hegy rázuhant a falura, 76 házat temetve maga alá. Ekkoriban negyven zúzómalom törte itt a kalcitoskvarcos kőzetet.[6] 1848 előtt Felsőcsertésen volt az Érchegység egyik kincstári aranybeváltóhelye. 1848-ban alakult római katolikus plébániája, melynek hívei főként a német eredetű bányászok és kohászok közül kerültek ki. A híveket korábban, 1748 és 1804 között a dévai bolgár ferencesek gondozták.[7] Lakói 1851-ben a királyhoz írt panaszukban felpanaszolták, hogy Bánffy Albert a saját számára lefoglalta a község erdejét.[8]

A kincstári kohómű mellett 1879-ben 35 munkás dolgozott.[9] 1909-ben adták át a kincstári tulajdonú bánya új zúzóművét, amely napi 400 mázsa kapacitású volt.[10] 1934-ben új ércelőkészítőt avattak, amelyet drótkötélpálya kötött össze Nagyággal.

1971-ben az esőzések miatt a meddőhányó megcsuszamlott, és az ennek következtében keletkezett zagyáradat nyolcvankilenc ember halálát okoztak, akik fele gyerek volt. Egyes vélemények szerint a katasztrófa hátterében a krecsunesdi mészkőbányában végzett robbantások álltak.

Aranybányáját 2006-ban bezárták. 2006 és 2008 között azonban egy kanadai többségi tulajdonú, dévai székhelyű cég jelentős arany- és ezüstlelőhelyet fedezett fel, amelyet külszíni fejtéssel, 16 év alatt szándékszik kitermelni.[11]

Lakossága[szerkesztés]

  • 1850-ben 749 lakosából 609 volt román, 68 német, 45 magyar és 27 cigány nemzetiségű; 635 ortodox, 99 római katolikus és 14 református vallású.
  • 1910-ben 768 lakosából 642 volt román, 101 magyar és 21 német anyanyelvű; 638 ortodox, 112 római katolikus, 9 református és 7 zsidó vallású.
  • 2002-ben 1615 lakosából 1596 volt román és 15 magyar nemzetiségű; 1501 ortodox, 36 pünkösdista és 18 római katolikus vallású.

Híres emberek[szerkesztés]

Látnivalók[szerkesztés]

  • Aranybányászati múzeum.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. [1]
  3. Veress Endre: Hunyadmegye bányászatának múltja. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1910, 128. o.
  4. Issekutz Antal: Adatok Déva XVIII-ik századi történetéhez. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1902, 82. o.
  5. Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története. Bp., 1986
  6. Veress Endre, i. m., 134–135. o.
  7. Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 195. o.
  8. Ioachim Lazăr és Marcela Balazs, ‘Pădurea în istoria, civilizația și cultura hunedoreană’, in Ioan Sebastian Bara – Marcela Balazs – Florin Dobrei – Vasile Ionaș – Ioachim Lazăr – Liviu Lazăr – Paulina Popa – Denisa Toma szerk., Județul Hunedoara: monografie, vol. 4, Om, natură, ocupații (Deva, 2014), 245–6. o.
  9. Guttmann Oszkár: Magyar bánya-kalauz. Bécs, 1881
  10. Jó szerencsét! 1909. szeptember 19.
  11. www.egoldfields.com (angolul) és Nyugati Jelen

Források[szerkesztés]

Rainer Slotta, Volker Wollmann és Ion Dordea: Silber und Salz in Siebenbürgen, 8. köt., Săcărâmb (Nagyág): die Schatzkammer Rumäniens (Bochum, 2007)

További információk[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]