Gyalár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Gyalár (Ghelari)
A régi és az új templom Gyaláron
A régi és az új templom Gyaláron
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
Rang községközpont
Irányítószám 337240
SIRUTA-kód 86892
Népesség
Népesség1670 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság26[2]
Népsűrűség0,36 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság765 m
Terület4683 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Gyalár (Románia)
Gyalár
Gyalár
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 42′ 16″, k. h. 22° 47′ 01″Koordináták: é. sz. 45° 42′ 16″, k. h. 22° 47′ 01″
Gyalár weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyalár témájú médiaállományokat.
Külszíni fejtés Gyaláron, 1896-ban
A retyisorai sikló és az altáró bejárata a századfordulón

Gyalár (románul: Ghelari, 1981-ig Ghelar, németül: Gelar) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés]

Vajdahunyadtól 20 km-re délnyugatra, 765 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. A község területéből 2668 hektár erdő, 1024 rét és 558 legelő.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a román deal 'domb' szóból származik. Első említése: Gyélár (1733).

Története[szerkesztés]

A rómaiak a sziklafalba fúrt, két–két és fél méteres lyukakban folytatták a vasérc bányászatát. A határában 1895-ben felfedezett 9. századi vasolvasztó kemence ma a British Museum tulajdona.

1730-ban templomát a görögkatolikusoknak adták. A templom nélkül maradt ortodoxoknak a hagyomány szerint a református vallású földesúr, Berencz György építtetett templomot, fogadalomból. 1779-ben a dévai ferencesek kápolnát építettek, majd 1783-ban plébániát alapítottak. 1857-ben átköltöztek Govasdiára, a kápolnát pedig átadták a görögkatolikusoknak.

A település határa alatt található vasérctelep képezte az alapját a környék vaskohászatának. A korai újkorban az ércet bányászjobbágyok fejtették ki a falutól délre fekvő, későbbi nevén Felső bányá-ban és lóháton, kosarakban, illetve szekereken szállították a műhelyekbe. A govasdiai kohó megépítése után fellendült a vasércbányászat. 1863-ban külszíni fejtésbe kezdtek. A bányákat 1870-ben a magyar állam vette meg. 1879 körül a kitermelt vasérc felét Budapestre, másik felét Kudzsirba és Ósebeshelyre szállították.[3] A termelés 1880 és 1897 között az évi 200 ezerről kétmillió-egyszázezer mázsára nőtt.

A Retyisora-völgyben 1866-ban hatszáz méter hosszú alagutat fúrtak, és Govasdiáig lóvasútvonalat építettek ki. Ezt 1871-ben három szakaszból álló, 5120 méter hosszú, 633 milliméteres nyomtávú iparvasúttá bővítették. A vajdahunyadi vasmű átadása után, 1882-ben drótkötélpályát építettek Vajdahunyadig, amely 1901-ig üzemelt. 1888-ban pedig Retyisoránál egy 260 méteres és Nadrabnál egy 140 méteres siklót állítottak üzembe. A 2000-es években elbontott keskeny vágányú vasút nagy része 1897 és 1900 között épült ki Erdélyi bányavasút néven, több híddal, viadukttal és egy 754 méter hosszú alagúttal. A Vajdahunyadról induló vonalat összekötötték a korábbi lóvasút pályájával. Rajta villamosmozdonyok vontatták a szerelvényeket.

A betelepült munkások számára 19 négylakásos munkásházat építettek és 1883-ban állami (magyar tannyelvű) iskolát nyitottak. 1893-ban a falutól nyugatra megnyitották Mihálybányá-t. 1895-ben megépült negyedik kohója, az akkori Magyarország legnagyobb nagyolvasztója, évi 400 ezer mázsás kapacitással. 18971898-ban a Retyisora-patak vizét felfogva kis víztározót létesítettek, amelyhez kapcsolódva kiépítették a bányásztelepülés ivóvízhálózatát. 1900-ban felavatták a 16 km-es Vajdahunyad–Retyisora üzemi vasutat. 1901-ben, a keskeny vágányú vasút nadrabi mellékágának végén felavatták a retyisorai altárót. 1902-ben megépült az ötödik nagyolvasztó. A településről származott a vajdahunyadi vasgyár nyersanyagának legnagyobb része. 1910-ben már 1081 bányász dolgozott a fejtéseknél, és Gyalár munkaképes lakosságát szinte kivétel nélkül a bánya és az iparvasút alkalmazta. 1895-től gyógyszertár működött benne.[4]

A két világháború között a bányászat továbbfejlődött. Míg 1891-ben 943 tonnát, 1934-ben már 49 184 tonna vasércet termeltek ki.

A szocializmus idején blokknegyedet építettek a községben. Miután Vajdahunyadon 1999 nyarán végleg leállították az utolsó nagyolvasztót, a gyalári vasércbányában a galaci kombinát számára termeltek vasércet 2005-ig. 2005 szeptemberében, a gazdasági viszonyok miatt a bányászat megszűnt és a bányák bezártak.

Lakossága[szerkesztés]

1850-ben 939 lakosából 907 volt román nemzetiségű; 895 ortodox és 32 görögkatolikus vallású.
1900-ban 1777 lakosából 1264 volt román, 272 magyar, 93 olasz, 91 német és 40 horvát anyanyelvű; 1182 ortodox, 392 római katolikus, 108 görögkatolikus, 55 református, 19 zsidó és 13 evangélikus vallású. A lakosság 30%-a tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 19%-a beszélt magyarul.
2002-ben 1919 lakosából 1881 román és 38 magyar; 1851 ortodox, 33 római katolikus és 23 református.

Látnivalók[szerkesztés]

  • A régi ortodox templom a 18. században épült, belsejét 1770-ben Simion Popa és a pitești-i Nicolae festette ki. A háta mögött 1939-ben hatalmas, bizánci stílusú „katedrálist” kezdtek építeni, amely tulajdonképp a medgyesi ortodox katedrális másolata, és amelyet csak 1973-ban fejeztek be. Ennek a nagyobbik templomnak hét tornya van, belsejét 4000 m² felületen festmények díszítik. Mellé 1993-ban apácakolostor is épült.
  • A református templom (1913).
  • A retyisorai vasút műtárgyai.
  • Biserica fetelor- ('Lányok temploma') barlang.

Oktatás[szerkesztés]

A községközpontban elméleti líceum működik.

Gyalár a magyar kultúrában[szerkesztés]

Egy 1913-ban a gyalári Măria Lăscuțoni Zric által gramofonra énekelt, Hai cu toții să suimu... ('Mindannyian emelkedjünk fel...') kezdetű kolindát Bartók Béla feldolgozott a Román kolindadallamok II. sorozatának 10. darabjaként.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. [1]
  3. Téglás Gábor: 'A hunyadmegyei erdőhátság (Pâdurien)'. Földrajzi Közlemények 7 (1879): 254. o.
  4. Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 47. o.
  5. Vera Lampert: Folk Music in Bartók's Compositions. A Source Catalog. Budapest, 2008, 125–126. o. A felvétel: Bartók Béla népzenei gyűjtései

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Képek[szerkesztés]

Adler Lipót felvételei a 20. század elejéről: