Kerges
| Kerges (Chergheș) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Hunyad |
| Rang | falu |
| Községközpont | Kersec |
| Irányítószám | 337177 |
| SIRUTA-kód | 86776 |
| Népesség | |
| Népesség | 84 fő (2011. okt. 31.)[1] |
| Magyar lakosság | - |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 460 m |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 Kerges
Pozíció Románia térképén
| |
| é. sz. 45° 50′ 40″, k. h. 22° 47′ 37″Koordináták: é. sz. 45° 50′ 40″, k. h. 22° 47′ 37″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kerges (románul: Chergheș) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.
Fekvése[szerkesztés]
Dévától 13 kilométerre délnyugatra, a Pojána Ruszka-hegységben fekszik.
Lakossága[szerkesztés]
- 1850-ben 390 lakosából 380 volt román és tíz cigány nemzetiségű; valamennyien ortodox vallásúak.
- 2002-ben 104 lakosából 103 volt román és egy magyar nemzetiségű; 100 ortodox, három pünkösdi és egy református vallású.
Története[szerkesztés]
Hunyad vármegyei román falu volt. 1406-ban említette először oklevél, p. volahalis Kerges néven. 1520–21-ben az Almási, Barcsai, Csulai, Csulai Ficsor, Móré és Váncsa családok osztoztak rajta.[2] 1640-ben a marosillyei uradalomhoz tartozott tizenöt kenéz, hat jobbágy és három lovas szabados családfővel.[3] A század második felében már a vajdahunyadi uradalom része volt, lakói hordódongák készítésével tartoztak.
Nevezetességek[szerkesztés]
- A kergesi Măgura hegy oldalában könnyen megközelíthető, kicsiny barlang nyílik.
- Fosszíliák.
- Ortodox fatemploma 1733 előtt épült.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
- ↑ Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.
- ↑ Koncz József: Maros-Illye leltára 1640-ből. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1899, 136–37. o.
.svg){kind=small}