Borbátvíz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Borbátvíz (Râu Bărbat)
RO HD Rau Barbat (7).JPG
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
Rang falu
Községközpont Puj
Irányítószám 337354
SIRUTA-kód 90627
Népesség
Népesség180 fő (2011. okt. 31.)[1] +/-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság495 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Borbátvíz (Románia)
Borbátvíz
Borbátvíz
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 29′ 04″, k. h. 23° 05′ 40″Koordináták: é. sz. 45° 29′ 04″, k. h. 23° 05′ 40″

Borbátvíz (románul: Râu Bărbat) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Nevének eredete[szerkesztés]

Neve a 'férfi' jelentésű, de itt valószínűleg személynévként használt román bărbat szóból való, patakjára alkalmazva. 1391-ben Barbaduize, 1404-ben Barbaadvyz, 1411–12-ben Burbaduize, 1507-ben Barbathwyze alakban említették.

Fekvése[szerkesztés]

A Hátszegi-medencében, Hátszegtől 21 kilométerre délkeletre, a Retyezát északi lábánál fekszik.

Népesség[szerkesztés]

Etnikai és vallási megoszlás[szerkesztés]

  • 1880-ban 278 lakosából 183 fő román, 88 magyar anyanyelvűnek vallotta magát; 187 a görögkatolikus, 68 a református, 21 pedig a római katolikus egyház tagja volt.
  • 2002-ben 198 lakosából 196 volt román és két magyar nemzetiségű; 195 ortodox vallású.

Története[szerkesztés]

Idősek otthona

1411–12-ben kenézeit és Dabrotát, a helyi románok papját említették. A borbátvízi kenézek a 14. században kőtemplomot emeltek maguknak, utódaik a kora újkorban erős kisnemesi közösséget alkottak. A 17. században református hitre tértek. Református egyházközsége 1719-ben önállósodott Hátszegtől, a hívek kérésére 1723-ban román anyanyelvű lelkészt küldtek az addigi magyar helyett. 1750 előtt Fehérvíz társegyháza volt.[2] 1766-ban ref. egyháza Ponorral és Seréllel együtt 39 férfit és 42 nőt számlált, patrónusai, tehát a helyi birtokosok a Barcsay, a Naláczi, a Zeyk és a Kendeffy családok voltak. A templomot ekkor közösen használták az ortodox gyülekezettel. A templomhoz 1796-ban tornyot építettek, 1841-ben romos épületként írták le. 1786-ban 499 lakosának 44%-a volt jobbágy, 28%-a zsellér, 25%-a pedig nemes. 1784-ben a parasztfölkelők tették tönkre több nemesi kúriáját, 1788-ban a török hadak pusztították. 1808-ban és 1875-ben járási székhely volt, később a puji járáshoz tartozott.[3] Az 1858-ban alapított görögkatolikus iskola 1861-től magyar tannyelvvel működött, majd 1879-ben államosították. Ezután négy évtizeden keresztül a falu egyetlen iskolája volt, sőt ide jártak a hobicai és uriki gyerekek is. Ennek ellenére lakosságának zöme nem tanult meg magyarul. A kolozsvár–nagyszebeni egyetem munkatársai 1943-ban végeztek benne monografikus kutatást, amelynek anyaga máig kiadatlan. Ekkoriban csak a korábban nemesi jogállású családok birtokoltak földet – a tíz-tizenkét református vallású „magyar” nemesi család és a görögkatolikus vallású „román” nemesek.[4] A kollektivizálás idején a református templom tornyát ledöntötték, az épületben a termelőszövetkezet istállója működött. Az 1960-as években teljesen rommá vált. A település mai egyetlen temploma, az ortodox (korábban görögkatolikus) 1896-ban épült. (A görögkatolikusoknak korábban fatemplomuk volt.)

Híres emberek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Dáné István: 'A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye- és azon egyházmegyébeni egyházak történelme.' In Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863ra. Kolozsvártt, 1863, 19. o.
  3. Vasile Ionaș: Istoricul administrației în județul Hunedoara, in Ioan Sebastian Bara – Denisa Toma – Ioachim Lazăr (Coord.): Județul Hunedoara, vol. 2. Deva, 2012, 229. o. és MOL VKM K150, 30646/1875.
  4. George Em. Marica: Studii sociologice. Cluj-Napoca, 1997, 304. o.

Források[szerkesztés]

  • Sipos Gábor: A reformáció továbbélése a hátszegi románok között. Europa Balcanica – danubiana – carpathica 2/a, 1995, 236–43. o.
  • Adrian Andrei Rusu: Ctitori și biserici din Țara Hațegului până la 1700. Satu Mare, 1997
  • Buzogány Dezső – Ősz Sándor Előd szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere. 1. köt. Kolozsvár, 2003, 156–93. o. [1] PDF