Tordos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tordos (Turdaș)
Tordosi református templom.jpg
Református templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Erdély
Fejlesztési régió Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Hunyad
Rang községközpont
Beosztott falvak Pád, Perkász, Répás
Polgármester Remi Bocșeri (Szociálliberális Unió), 2012
Népesség
Népesség 501 fő (2002)[1] +/-
Község népessége 1801 (2011)[2]
Magyar lakosság 25
Földrajzi adatok
Terület 32,78 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Tordos  (Románia)
Tordos
Tordos
Pozíció Románia térképén
é. sz. 45° 51′ 02″, k. h. 23° 07′ 31″Koordináták: é. sz. 45° 51′ 02″, k. h. 23° 07′ 31″
Tordos weboldala

Tordos (románul Turdaș vagy Tordoș, németül Thorendorf, szászul Tordeš) falu Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szászvárostól hat kilométerre nyugatra, a Maros bal partján fekszik.

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ómagyar Turdos személynévből való. 1333-ban Tordas, 1733-ban Tordos, 1750-ben Tardos, 1808-ban Thordás alakban jegyezték fel.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Vinča–tordosi kultúra egyik névadója. újkőkori leleteinek feltárását 1875-ben Torma Zsófia kezdte meg.

Kezdetben szászvárosszéki szász település volt. A törökök 1421-ben és 1432-ben is pusztították, majd Ali bég 1479-ben teljesen kiirtotta lakosságát. Ezután magyarokkal népesült be, a 16. században magyar falunak írták. Az ezt követő kétszáz évben azonban a románság került túlnyomó többségbe. Benkő József „nagy román falu”-ként említette. A szász lutheránus püspökségnek alárendelt református magyar anyaegyházát nem a földesurak tartották fenn, hanem a román lakosság tizede, amelyet a Szászföldön kialakult szokás szerint a protestáns lelkésznek fizettek.[3] A kicsiny létszámú református egyházközség Erdélyben a leggazdagabbnak számított. A lelkész fizetését 1877-ben a hatvanezer forintos tizedkárpótlási alap kamata képezte, emellett az eklézsia 150 holdas birtokával is gazdálkodhatott.[4] A hívek vallásváltoztatással fenyegetőztek, ha taksás földjeik után az egyház helyett nekik maguknak kellene fizetniük az állami adókat.[5] Bár az egyház folyamatosan iskolát tartott fenn,[6] ahol a szászvárosi kollégium felsőbb éves növendékei is oktattak, már a 19. század elején túlsúlyba került körükben a román nyelvhasználat. 1766-ban ötven református férfit és harminc asszonyt írtak össze, Kazinczy Ferenc 1816-ban hét háznépre tette a gyülekezet létszámát. Péterfy Károly 1846–49-ben óvodát tartott fenn a településen.[7] Az egyházközség 1885-ben került ki az evangélikus felügyelet alól.

1775-ben 161 adózó család lakta. Az októberi diploma után, 1861-ben a románt nyilvánította hivatali nyelvéül. 1876-ban a megszüntetett Szászvárosszéktől Hunyad vármegyéhez csatolták. A két román felekezet papjának megállapodását követően 1898-ban közös ortodoxgörög katolikus iskolája létesült.

1910-ben 641 lakosából 516 volt román és 123 magyar anyanyelvű; 280 ortodox, 237 görög katolikus, 108 református és 15 római katolikus

2002-ben 501 lakosából 468 volt román, 25 magyar és 8 cigány nemzetiségű; 407 ortodox, 59 görög katolikus és 23 református vallású.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A református templom a 16. században, az ortodox templom 1774-ben épült.

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Itt született Tordasi Pál, az erdélyi románok második református püspöke.
  • 1810-től haláláig, 1816-ig itt szolgált református lelkészként Sipos Pál matematikus, Kant első magyar tanítványa.
  • Itt született 1875-ben Aurel Vlad politikus.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  2. Recensământul populației și locuitorilor 2011, Rezultate finale: Tab8. Populaţia stabilă după etnie – judeţe, municipii, oraşe, comune. INS [Nemzeti Statisztikai Hivatal, végleges adatok]. (Hozzáférés: 2013. július 10.)
  3. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Kolozsvár, 1944, 1. köt., 160. o.
  4. Erdélyi Protestáns Közlöny 1877, 5. o.
  5. Dósa Dénes: Egy kis önvédelem. Válasz Koós Ferencz urnak. Egyházi és Iskolai Szemle 1879, 185. o.
  6. Dáné István: A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye- és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. In Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863ra. Kolozsvártt, 1863, 29–30. o.
  7. Böjthe Jolán: Kisdedóvásunk múltjából I. Korunk 1977 július, 578. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szászvárosi és Tordasi ref. Ecclesiák múltja és jelene. Erdélyi reformata anyaszentegyház Névkönyve 1863-ra. Kolozsvártt, 1863

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]