Felgyógy
| Felgyógy (Geoagiu de Sus) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Fehér |
| Község | Diód |
| Rang | falu |
| Községközpont | Diód |
| Irányítószám | 517747 |
| SIRUTA-kód | 7794 |
| Népesség | |
| Népesség | 669 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | < 3 (2011)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | (belterület) 1,72 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 15′ 16″, k. h. 23° 35′ 33″Koordináták: é. sz. 46° 15′ 16″, k. h. 23° 35′ 33″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Felgyógy témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Felgyógy (románul: Geoagiu de Sus, korábban Șovaș is) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében, az Erdélyi-hegyalján.
Fekvése[szerkesztés]
Tövistől kilenc km-re északnyugatra, kb. 6 km hosszan terül el.
Nevének eredete[szerkesztés]
Nevét patakjáról, a Diódi-patakról kapta.
Előtagja nem a távolabb fekvő Algyógyra, hanem Diódra utal. Első említései: Gyod (1332), Felgyogy (1410), Felső Diod (1583/1670), Oláh vagy Fel Gyogy (1665). A korai említésekről nem mindig lehet eldönteni, hogy Felgyógyra vagy Diódra vonatkoznak-e.
Története[szerkesztés]
A középkorban magyarok is lakták. Benkő József mint bor- és gyümölcstermő faluról emlékezik meg róla (alma, körte és cseresznye). Jelentős volt borászata is, 1873-ban 250 kataszteri holdon termesztettek szőlőt.[2]
A reformkori Erdélyben az elsők között próbálkoztak itt a vetésforgó alkalmazásával. 1846-ban lakói feljelentést tettek a zsidó kocsmárosokra, amiért azok állítólag „vitriollal” mérgezik az égetett szeszt.
Lakói 1792-ben visszatértek az ortodox hitre, majd 1819-ben alakult benne ismét görögkatolikus egyház.[3]
1849 januárjában unitus papja, Nicolae Repede vezette Nagyenyeden a minorita rendházba menekült magyar polgárok lemészárlását. Ortodox papja, Anton Papp viszont ugyanakkor enyedi magyarokat mentett.[4]
Fehér, majd Alsófehér vármegyéhez tartozott. 1908-ban a nagyenyedi járástól az újonnan létrehozott tövisi járáshoz csatolták.[5] A felvégen lakó görögkatolikusok a 19. század végén, tizenhárom család kivételével, áttértek az ortodox hitre.
Népessége[szerkesztés]
- 1850-ben 1293 lakosából 1288 volt román nemzetiségű; 1069 ortodox és 224 görögkatolikus vallású.
- 1900-ban 1608 lakosából 1575 volt román és 22 magyar anyanyelvű; 1848 ortodox és 93 görögkatolikus vallású. A lakosság 27%-a tudott írni-olvasni; a nem magyar anyanyelvűek 2%-a beszélt magyarul.
- 2002-ben 792 lakójából 791 volt román nemzetiségű; 792 ortodox vallású.
Látnivalók[szerkesztés]
- A falu külterületén áll az ortodox ún. kolostortemplom. Legkorábbi falfestményeinek egyes stílusjegyei arra utalnak, hogy eredeti formájában 16. századi. Így talán V. Afumați Radu havasalföldi vajda, a diódi uradalom akkori ura építhette 1521 és 1525 között. Kezdetben kolostor is tartozott hozzá. 1557-ben püspöki székhelyként említették. 1724-ben átalakították, majd 1762 után, amikor elpusztult, újjáépítették. 1785-ben a császári csapatok lerombolták, ezután már csak a templomot építették újjá. Külső és belső falfestményeit 1792–1793-ban a resinári Iacov készítette.
- A Diódi-patak szurdokvölgye a falu és Valea Mănăstirii között a Remetei-szoros bevezető szakaszának tekinthető.
- A különleges formájú Bulz-szikla.
- Az alfalusi Legszentebb Istenanya ortodox templom 1786-ban épült, egy korábbi fatemplom helyén. 1819 és 1948 között a görögkatolikusoké volt. Tornya faerkélyes.
- Régi parasztházak: Nicolae Dărămuș háza (18. század vége – 19. század eleje), Cornel Pop al lui Dumitru háza (1740), Mihai Cioară háza (19. század közepe)
Források[szerkesztés]
- Cristian Florin Bota: Monografia comunei Stremț. Alba Iulia, 2011
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Fehér megye. adatbank.ro
- ↑ Csávossy György: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Bp., 2002, 135. o.
- ↑ Universalis schematismus ecclesiasticus venerabilis cleri romano- et graeco-catholici saecularis et regularis incliti Regni Hungariae Partiumque eidem adnexarum nec non Magni Principatus Transilvaniae … pro anno 1842/3 redactus. Budae
- ↑ Szilágyi Farkas: Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben. Nagy-Enyed, 1891, 85. és 87–89. o.
- ↑ Belügyi Közlöny 1908, 65. o.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- https://web.archive.org/web/20070326030151/http://www.stremt.go.ro/ (románul)
- Fényképes riport a faluról (németül)
.svg){kind=small}